Új Szó, 1969. október (22. évfolyam, 231-256. szám)

1969-10-12 / 41. szám, Vasárnapi Új Szó

HMBMHMIHHHBMNflflflHHflHHBPIflHBHMMNHMNHM aii-Miiama SZLAViK LAJOS: Szüret CSÚFFÁ TETT IGÉK A művelt, magyarul tudó ember sokszor azt hiszi, hogy szóbeli és írásbeli megnyilatkozásaink már mentesek a rikító nyelvhelyességi hibáktól. Hallunk olyan véleményt, amely kétségbe vonja beszédünk néhány régóta kárhoztatott Jelenségének előfordulását. Találkozunk olyan meggyőződéssel, amely anyanyelvünk állapotát tekintve hamis biztonságérzetbe ringat. Az igazság pedig az, hogy korántsem lehetünk nyugodtak. Figyelmeztetően bizonyítja ezt egy, a magyarul mondott ünnepi beszédekből és az anyanyelvünkön megjelenő sajtóból célirányosan összeállított „példatár". 1. „Minket nem folyásol be sem a hazai, sem a külföldi an tiszocialista propaganda" — je lentette ki egy gyűlés szónoka 2. „A nemzetek és nemzetisé gek közti megbékélést a társa dalom többsége nem kifogásol ja, csak pár elvakult naciona lista fogásolfa ki" — hangzót el egy összejövetelen. 3. „Ebben a pillanatban tökéltem el — olvasható N. N. eszmefutta tásában —, hogy megajándéko zom mindnyájunkat a diploma ta nemzet címmel." A felsorolt mondatokban a jolyásol be, a fogásol ki, a tökéltem el szavak hatnak megdöbbentően. Ügy látszik — a közhittel ellentétben —, hogy nyelvhasználatunknak még vannak ijesztő baklövései. Az ember ezeket mindig elítéli; különösképpen azonban akkor, ha — miként a befolyásol, kifogásol, eltökél ige esetében — nyilvánosságra hozott szövegben is benne hagyják a rossz szóalakokat. Ideje volna már megjegyezni, hogy „folyásol", „fogásol" igénk sohasem létezett, „tökél" igénk pedig jó ideje nincs. A Magyar Nyelv Értelmező Szótára csak a befolyásol, kifogásol és az eltökél igét tartja nyilván. Ezek ragozásakor viszont sem a be, sem a ki, sem az el nem kerülhet külön szóként az ige mögé. Napjainkban hiba volna bármelyikükkel is igekötőként bánni; tudniillik az említett szavakon a be, kl, el nem igekötő, tehát — az ige testének megcsonkítása nélkül — önállósítani őket nem le• het. A kiszemelt nyelvi vétségek ismeretében elmondhatjuk: a nyelvi öntudat és a magyaros műveltség a mi nemzedékünktől megkívánja, hogy senki ne zavarodjon bele a képzett vagy Összetett szavak használatába. Egyébként a felsorolt és bfrálť mondatok könnyen kijavíthatók, illetve helyesbíthetők, ha a Jolyásol be"-t a befolyásol, a Jogásol ki"-t a kifogásol, a JOkéltem el"-t az eltökéltem igealakkal váltjuk fel. DOBAY BÉLA L. GÁLY OLGA: Semmi és minden Bennem lökik az isten vagy egy szikrája csak. Bennem a nagy erő, mely semmi is és minden. Én vagyok az egész, ki osztódok és bomlok s tömeggé olvadok. Vizek apály s dagálya, fényévek percmérője, ki rengetem a földet s mint óriási gyermek hintek szeszélyes kedvvel a mindenségben szét megannyi csillagot. Bennem az alkotók, az újat termők láza, s bennem a romboló, ki mindent megtagad. Anyaghoz láncolt eszme, mely tudja láncait, mert maga is anyag, Bennem lakik az isten, ezért vagyok örök, mindig megújuló, ki sorsom ismerem, és mert a nevem ember, e szüntelen tudástól csak szenvedni tudok, de megpihenni nem. TÓTH ELEMEK: Lőcse Az esti harangszó szivén üti a csendet A felvert galambok a torony körül káromkodnak A jámbor pásztor imádkozik ijedten keresztet vet S2ITÁSI FERENC: Zivatar-pillanat Zivatar költögeti az álmos eget. Fölöttem zúgó folyókat, alattam piros csillagokat rajzol a képzelet. Füstölög a sokszínű világ. Összeroskadt kertek (óin zokog az almaérés, s a koporsó-arcú szilva is puhán pottyan a fa alatt megásott sírba. DÉNES GYÖRGY: Hol van a régi láng Mór hívhatod az esti fák alatt az elgurult csodát, amely <i fényre fényt lopott, égig verő lángot rakott, o végtelen krlstály-tüzét küllőire bontotta szét, szálazta festett aranyát ez a hűtelen délibáb. Hol van a régi láng, amit a látomás emelt magasba, amit az ifjú lélek formált egésszé, keltett öntudatra? Itt már csak árnyak ingának két pillanat közt át a fákon, hűvös sötétség szendereg a beáramló holdvilágon. Amerre jársz, a tűnt idő kering mögötted holt sötéten, s elnyel az örvény, elmerülsz a ringatódzó szövevényben. Hagyd magára a rég halott időt, az emlék pagodáját, hagyd el a csillagok raját s az ifjúság varázs-szobáját. Amerre hajlik utad, hűs göröngy göröngyön fekszik árván, s lehullsz a mélység ormain, ahol már nincs éj, nincs szivárvány.