Új Szó, 1969. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1969-09-02 / 206. szám, kedd

Aranygyűrű rézből A FURULYAS ÖREGÚR • Ml LESZ A VASÁRNAPI EBÉD? • MIÉRT UTAZIK A NASZVADI PAPRIKA? • SZAGOS SZAPPAN ÉS ECETES UBORKA Almát, őszi barackot tessék

1 A POZSONYI PIAC már a középkorban is híres volt. A vásárosok az egykori Fő téren és a Ferencesek terén kínálták portékáikat: tyúkot, csibét, sertés- és kecskehúst, méhsört, bort, gesztenyét, mazsolaszőlőt, sajtot, tojást, kalapot és főkötőt... Ott álltak kora reggeltől a sörharang szaváig az irhások, cserzővargák, cipészek és pintérek, tükrösök és pokróckészítők, paszomántosok és tarsolyások, kötélverők, késesek és üstösök, zablászok és sarkantyúsok ... HA Vilmos pozsonyi posztónyíró, aki 1441-ben saját házában lakott a Hosszú utcában, velem jöhetett volna néhány nappal eaelőtt a mai pozsonyi piacra, kénytelen lett volna lemondani az ostyások és fánkosok édességeiről, de a cigánypecsenye sütőket ma ugyanúgy megtalálta volna, mint öt évszázaddal ezelőtt. Persze nem az egykori Fő téren, hanem a Központi Piacon, ahol a hét két utolsó napján több mint nyolcvanezer ember válogat az eladásra kínált termékek és gyártmányok között. — Mi jót vásárolt asszonyom? — ' kérdeztem Lilian Rudzanovát, aki 17 éves lányával együtt kissé riadtan figyelte fotós kollégám „ágyúját". — Két kiló paprikát, két kiló paradicsomot, egy kiló kelkáposztát és egy kiló őszi barackot. Négytagú család számára főzök ebédet. — Mivel örvendezteti meg a családot vasárnap? — Töltött paprika lesz az eibéd ... Szóka Jánosné már 19 év óta árul ezen a piacon. Az árut — a szebbnél szebb almát, őszi barackot és paradicsomot a féli szövetkezettől vásárolja. Reggel négytől délután 17—18 óráig álldogál a „standon", esőben csakúgy mint tűző napfényben, de már nem is törődik az időjárással, annyira örül annak, hogy „állandó" vevői vannak, akik csak nála vásárolnak. És ha valaki éppen a pozsonyi piacon akar pulóvert, melltartót, készruhát avagy ballonkabátot venni, annak sincs semmi akadálya. Az érdeklődést bizonyítja, hogy hosszú sorok állnak a szerény bódék előtt. Vehetsz mást is, például gépselymet, csipkét, villámzárat, gyermekjátékot, aranyláncot — persze rézből, — aranygyűrűt, — szintén rézből —, de mert mindenhol tülekedni kell, várakozni kell, érthető, hogy a gyomrod korogni kezd. Ezen könnyű segíteni, hiszen vagy nyolc—tíz helyen sütik az illatos, étvágygerjesztő cigánypecsenyét. És hogy a tízórai még Ízletesebb legyen, arról Maria Gašparovičová gondoskodik, aki Immár tíz év óta hetemként kétszer—háromszor 25 kilő magakészitette gusztusos ecetes uborkát hoz be Stomfáról a pozsonyi piacra. Utána meg kétszer két deci vörösbor fokozza a vásárlók jókedvét. Ámbár ezzel kapcsolatban azt hiszem, hogy igen sok férfitársam nem annyira a bevásárlás, hanem a cigánypecsenye és a töibbször két deci vörösbor kedvéért jár ki a piacra, hiszen minden tíz lépésre poharazgatnak és csupán a récsei szövetkezeti bormérés 200 liter bort ad el naponta. AKADNAK azonban különleges igények is. Például néhány asszonynak fakanálra, húsverőre, fából készült sótartóra van szüksége, de csak itt a piacon jut eszébe, hogy mindezt meg kellene venni. Hát ezért aztán igazán nem megy a „szaküzletbe", hiszen a helyszínen megvásárolhatja Ondrej Brno 63 éves nyugdíjastól, aki mindezt sajátkezűleg faragja, vési, csiszol ja. Nemcsak ilyen mindennapi, közhasználati cikkeket, hanem még szép színesre festett furulyát is készít, bár ezt nem szívesen, mert sok munkát ad. Mozgó, hullámzó érdekes képet nyújt a pozsonyi piac. Amott egy kilenc év körüli kislány válogat boldogságtól pirosló arccal a hajcsatok között, emitt kenyeret vásárolnak az emberek — naponta több mint 700 kilót — van aki a Drogéria feliratú bódé előtt áll sorban, mert éppen szagos szappant, napszemüveget, vagy fogkefét akar vásárolni, van aki az üveg és porcellán-üzlet piaci lerakata előtt gusztálja az 5 literes fonott demizsont; sokallja érte az 58 koronát, de aztán mégis megveszi. Megfigyelem, ahogyan az utcai kútnál gondosan kimossa, aztán a limbachi bormérésben megtölteti, hiszen az üres demizson csak helyet foglal. Nagymamák járkálnak egyik eladótól a másikig, szoknyájukba kapaszkodó .kisunokájuk kezébe nyomnaik egy-egy almát, mosolygó arcú fiatalasszony támasztja elnehezült, áldott testét férje karjára, aki boldoganbüszkén viszi másik kezében a tömött táskát, közben köszönni kell, hiszen Pozsonyban vagyunk, a pozsonyi piacon, mi pozsonyiak és ismerjük egymást. No lám, még a csehszlovákiai magyar írók is itt vásárolnak! Szabó Béla bátyánk int felénk mosolyogva ... riportot csináltok fiúk? Aztán megáll egy zöldpaprikahegy előtt és szakértő szemmel vizsgálgatja. A magyar író üzleti tranzakciója irányította a figyelmemet a zöldpaprikára. Elvégre augusztus van, és ilyenkor zöldpaprikát eszünk még — a zöldpaprikához is. Piffl Péterné hetenként kétszer hozza be a pozsonyi piacra a gyönyörű, húsos zöldpaprikát — kb. egy mázsányit — Naszvadról. — Kénytelenek vagyunk. A naszvadi begyűjtő nem vásárolja fel a zöldpaprikát, pedig annyi van belőle, hogy Dunát lehetne rekeszteni a naszvadi paprikával. így azután hetenként kétszer közösen teherautót bérelünk és behozzuk az árut ide, a pozsonyi piacra. Nézzen csak végig a piacon, aki zöldpaprikát árul az vagy bolgárkertész, vagy naszvadi. A fotós kolléga megint noszogatni kezd, hogy igyunk kétszer két decit, mert ez olyan kétbalkezes magatartás a felvásárló szervektől, bogy nem lehet száraz torokkal napirendre térni fölötte. (Vajon mivel indokolják az illetékesek?!) A PAZSONYI PIAC évszázadok 6ta minden este meghal és minden reggel új életre kel. Szövetkezeti és állami gazdaságokból, bogárhátú falusi házak kertjéből, szorgos kézművesek műhelyéből és zúgó gyárak raktáraiból indul az áru a hatalmas lüktető tér felé. PÉTERFI GYULA Fakanál, ausverou fából készült sótartó... Jndrej Brno bácsi készíti és árulja ITóthpál Gyula felvételei) Veszélyben a filmművészet? A francia filmgyártás néhány kérdéséről Louis Daquin ismert francia filmalkotó a l'Humanité hasábjain fejtegeti a francia filmművészet helyzetével, főleg a film és a nézők közti viszonnyal kapcsolatos elgondolásait. A filmekről általában többet írnak és beszélnek, mint azokról, akik számára a film készül, vagyis a nézőkről. Érdekes fejtegetése nemcsak a filmek franciaországi helyzetére, de a világ többi filmgyártására is vonatkozik. Határozottan érdemes felfigyelni a szerző nézeteire. Gyakran áldozatul esünk annak a téves hiedelemnek, miszerint a néző egy elvont fogalom: ez az üzletemberek nézete, egész korszakot megbélyegző koncepciók visszatükröződése, amikor a filmművészetben a mozitulajdonosok uralkodtak. Még mielőtt a nézőkről szólnánk, ismernünk kell az évek hosszú során kifejlődött érdeklődésük, vágyaik, műveltségük és ideológiájuk sokrétűségét. Daquin szerint a filmművészetben új jelenség az a tény, hogy a „művészi filmek" fokozatosan háttérbe szorítják a „iközönségfilmeket". Ez a jelenség azonban még nem általános. Demagógia lenne, a „néző mint fogyasztó" kereskedelmi koncepcióval — mellyel tetszés szerint lehet fondorkodni — szembeállítani az új közösséget: minden pozitív tulajdonsággal felruházott nézőket, akik a filmművészet forradalmasítását áhítják. A nézőközönség fejlődésében beállott megrekedés legerősebb tényezője a monopolista elmélet, a néző érzékenységét és nézeteit erősen zavarja a szórakoztató „ipar". Végeredményben a dolgozók létfeltételei is nyomasztó légkört teremtenek,.ami kulturális téren passzivitáshoz vezet és így előtérbe nyomulhatnak a kizárólag haszonra törekvő filmek. A kultúra teljes kibontakozásának a feltétele a monopóliumok államosítása és a kultúra demokratizálása. Bizonyos reformokról azonban már most is szó lehet, melyek Franciaországban meggyorsítanák azt a pillanatot, amikor a nézők elérik a fejlettség színvonalát. Daquin szerint ez már ma nem irreális álom. Fontos például a filmművészet állandó ismertetése. Mégpedig az iskolákban és a gimnáziumokban ugyanolyan természetességgel, mint ahogy bevezették a zenei, vagy a képzőművészeti oktatást. (Nem időszerű ez számunkra is?) Nem az a cél, hogy a tanulókból teoretikusokat, vagy esztétákat neveljünk, de tanítsuk meg őket a filmek megértésére, mint ahogy írni, olvasni, vagy zenét hallgatni tanultak; megtanítani őket a film szeretetére, felkelteni bennük a filmek megtekintésére irányuló készséget. Hasonló szerepe van a filmkluboknak is. Ezzel szemben a filmművészet rajongóinak a szentélyévé váltak. Az alap- és középfokú iskolákkal, egyetemekkel, kultúrközpontokkal és szakszervezetekkel együttműködve olyan kezdeményezést kellene kifejteniük, hogy egyre több ember számára tennék lehetővé az igazi filmművészet megismerését. Ha a filmklubok elhatároznák, hogy céljuk a különböző irányzatokat képviselő nézők mozgalmának megalapítása, teljes mértékben teljesítenék a filmművészet propagátorának a szerepét. A film nem veszített vonzóerejéből. Erről tanúskodik a televízióban sugárzott filmek rajongóinak a statisztikája. A mozik látogatottsága elsősorban gazdasági és szociális okokból hanyatlott. Hiba lenne azonban megelégedni ezzel a kétféle magyarázattal — mondja Daquin. Fel kell tenni a kérdést, vajon a francia filmgyártás az elmúlt tíz év folyamán valóban kifejezte-e a franciák valamennyi vágyát, célkitűzését és kedvtelését. A néző gyakran olyan érzéssel küzd, hogy a bemutatott film egyáltalán nem őt érinti. Megfontoltan kell nyilatkozni az ún. művészi filmekről is. Mit kellene ezek szerint kiválasztani? „Véleményünk szerint hiba lenne csupán szociális, politikai, és gazdasági témakörű filmeket készíteni, hisz ezek a problémák naponta érintenek bennünket", mondja Daquin. „Nem szabad mellőzni a szórakoztató filmeket, csak az alacsony, brutális szórakozást nyújtó filmek a megvetendők. Az értékes alkotások mellett számos francia film csak „közönségvadá-izatra" törekszik. A francia filmtermés elemzéséből nyilvánvaló, hogy nem törődik az embereik szükségletével. Ezt bizonyítja a látogatottság csökkenése is. Általános ez az irányzat a francia filmgyártásban? Nem valószínű, mondja Daquin, mégis csodálatos, hogy két film nemi került a mozik vásznára — az egyiket 18 hónappal, a másikat egy évvel ezelőtt forgatták — Ballada a kutyáról (rendezője Vergez) egy nyugdíjas könyvkötő drámája, a másik Az időt élni kell (Bernard Paul) című film egy házaspár életéről, melyben a férfi nem gangszter, de kőműves, a nő nem eover-girl, hanem háziaszszony (Marina Vlady szereplésével)...? Elfogadhatatlan az az ajánlat, hogy ezeket a filmeket csak klubokban vetítsék, mivel a mozikat kizárólag üzleti érdekek foglalkoztatják. Egyes kritikusok kétféle filmcsoportot ismernek el: az egyik csoportba sorolhatók azok a filmek, melyeknek célja a nyereség, a másiké a művészet — az utóbbi automatikusan kisebb nézőközönséggel rendelkezik. Ennek a nézetnek a következményeiben való elfogadása a nézőik tetszését megnyert valamennyi film művészi értékének a lebecsülését "jelentené. Igaz, egyes filmek nehezen hódítanak tért a nézőknél, ám nem lehet ezeket gheittóba zárni a közönség elől. Párizsban ma új, drága luxusmozikat építenek fa Champs Elyséen tíz új mozi épül), amiről Róbert Chazal filmkritikusnak ez a véleménye: „Félő, hogy a film fényűzéssé válik. És nézetem szerint ez természeitellenes jelenség. A film népművészet és az is maradjon; mert az összes művészeteket felülmúlva leghatékonyabban tudja befolyásolni a tömegeket.. Az exkluzivitás rendszere elítélendő — már csak azért is, mert a kultúra diszkriminálását jelenti — így a film kizárólag azoké lenne, akik meg tudják fizetni a drága beléptidíjat. Fennáll az a veszély, hogy ez a rendszer általános jelenséggé válik: ha pedig erre nem reagálunk, az egész filmalkotás „exikluzív művészetté" vélik.„ Reverdy, Franciaország pénzügyminisztériumának a felügyelője a francia filmalkotás helyzetének elemzésekor még 1964ben a .következő véleményre jutott: „... a francia filmalkotás fenntartása luxus. Ilyen döntés már jellegénél fogva is költséges." Ezzel arra utalt, hogy á nézőiközönségnek szánt francia filmek megmentésére tett intézkedések nem eléggé rentábilisak. A monopóliumok kormánya" tehát — fejezi be Daquin — megtette a pénzügyi és a kulturális intézkedéseit, melynek következményei már érezhetők: a „nagyközönség" szórakozása a televízió, a gazdagoké a fényűző „mini-filmipar" —, s hogy a mozik létezhessenek, külföldi filmeket kénytelenek vetíteni. Mindez a francia filmművészek küzdelmének a jelentőségét tanúsítja, ahol már nem csupán anyagi, de kulturális érdekekről ls szó van. És ez mindenkit érint, aki a filmet szereti, s akinek a filmhez joga van. Kulturális hírek • AZ ALMA ATA-I kazah állami egyetemen művészeti fakultás nyílt, ahol színművészeket és zenészeket képeznek, egyelőre az ázsiai szovjet köztársaság együttesei részére. • A LENGYEL Grotowski kísérleti színház legújabb bemutatójának a címe: Cum apocalipsis figuris. A szöveg Bibliaidézetekből s Dosztojevszkij- és Eliot-részletekből van összeállítva. 1969. IX. 2.