Új Szó, 1969. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1969-09-07 / 36. szám, Vasárnapi Új Szó

akarták kergetni a katedráról, de akkor az ajtóban megjelent Beöthy Zsolt, akt finoman rezgő fejjel, de kemény, határozott szavakkal utasította ki a barbárokat. Az antiszemitizmus szennyese az Otthont is elérte. A Szentimrések ultimátumot nyújtottak át: estig kt a zsidókkal! De zsidó társaink megkönnyítették dolgukat: önként távoztak. Este — már nem tudom ml» ért, talán este lezárták a szigetet? — Buda felöl csónakon jöttek szemlét tartani a Szentimrések. Mintha film peregne: az ablakokon át a Margithíd finoman ívelő sziluettjét látom, és egyszerre csak — végeláthatatlanul — lovasok kocognak át rajta. Ha jól emlékszem, még köd is volt, ez még valószínűtlenebbé tette az egészet: a román hadsereg egyik lovasosztaga vonult át Budára. Ez okkupációból aztán mi is kaptunk egy kis ízelítőt. A hallba román katonákat szállásoltak be, ha közülünk valaki esti sötétedéskor jött haza, azt az őrszem csak cigaretta-sáp fejébe engedte be. A Bölcsész-Otthon fejezetet — és vele az én pesti kapitólámat — lassan le kell zárnunk. A nagy termek idővel kiürültek, az egyetem megnyitását várva, már csak ml, utódállambeli diákok voltunk a lakói. Fűtésről persze szó sem lehetett, a kisebb emeleti szobákba húzódtunk, néha egész nap ágyban maradtunk, hogy meleget ls érezzünk. Amikor novemberben sem nyílt meg az egyetem, vonatra ültem és hazajöttem, Stószra. Már az alapvizsga napja is ki volt tűzve 1920 januárfára, de ezt a vizsgát sose tettem le: egész életre — abszolutóriumot nem kapott — örök diák maradtam. A betegség lehorgonyzott Stószra, a fenyvesek gyógyító ózonfába. A fekvőszék foglya lettem éveken át, és itt és így lettem nemcsak a „stószí remete", de író is, magyar író, magyar író a periférián, e cím és jelleg minden ismérvével: nehezével és buktatójával. elkötelezettségével és — hűségével. (Budapest, 1969) FÁBRY ZOLTÁN ÚJ VERSEK DÉNES GYÖRGY: CSIPKEBOKOR Csipkebogyók gyöngyszeme békít, vörös igézet o bokor, ez is az ősz, ez is az ősz, ez a szeszélyes szép csokor. Állok előtte szomorúan, negyven évvel a vállamon. Hány ősz köszön még vissza rám és hány tavosz? Találgatom. Ki tudja lesz-e még időm egy csendes, boldog búcsúszóra, mielőtt mellem kosarában megáll a drága mívű óra. MONOSZLÔY ÉVA: A NAP JEGYÉBEN Ember, kelj fel és mosd meg arcodat a fényben, A nap jegyében születtél. Zúgnak a harangok. Hallod? Nyár van .. .! Zöld szőnyegen járj és hűsítsd szomjad az oázis vizében, feszítsd a szélnek vágyadat, a nap felé szállj csillagszekéren, tárd ki a lelked kapuját, s engedd, hogy a boldogság betérjen. Szakítsd fel szűk homlokod, hadd nyújtozzon ki a zsibbadt gondolat, s bármit is mond az értelem te a nyárnak élj, légy szabad, keresd meg elvesztett szívedet ez az egyetlen út a végtelenben, hogy megtaláljad újra önmagad. Kelj fel, - ne félj! Mosd meg. arcodat a fényben, a nap jegyében születtél. VERES JÁNOS : HAJNALRA DÉL JÖTT Hajnalra dél jött, napra éj, fekete lett a vér-szivárvány. Leint egy csillag: ne beszélj! Hideg a szívem, mint a márvány. Két fogsorom már összezárt satu, — nem kérek földi jóból. Várom a ponttevő halált, arzént harap, ki belémkóstol. lllllilll A címen és a tényen sokan fognak csodálkozni és a köztudat zavarodottan kapja fel a fejét. Érthetően. Beidegezettséget nem tanácsos megzavarni. Ha valakit egy címkével elskatulyáznak, nincs az az Isten, aki ezt elmulasztaná róla. A nevemhez tapadt „stószí remete" a kényszerképzetek egész sorát táplálja, melyek itt-már legendává terebélyesednek. A rendhagyó tény csak ellentétek felvillantásával válik"érhetővé — és érdekessé. Hogy itt és így tévedések születnek, beídegzettségek állandósulnak, az már a képzetek logikus velejárója. A rólam szóló magyarországi kritikában, ismertetésekben, riportokban az ellentét kiugrasztására gyakran használják fel — olvasó csodálkozzl-gesztussal — a hatásos poént: íme, egy magyar író, aki még sose járt Budapesten! Hetvenedik születésnapomon, a két év előtt a pesti Szépirodalmi által kiadott Válogatás j Hazánk, Európa) előszavában még Simon István is ezt írja: „Gondoljuk el: majd félszázada jelentős magyar író, de még nem járt Magyarországon." — Amikor a „Budapest" főszerkesztője most cikket kért tőlem, önmagától adódott a téma. Egy tévképzet korrigálására jobb alkalmat nem is kaphattam volna. Átutazóban Rozsnyóról, gimnáziumi kirándulásokon jFiume, Velence, Balaton) kétszer is megnézhettem Budapestet. 1913 pünkösdjén az FTC-pályán még a Sunderland—Blackburm Rovers mérkőzésen is ott szoronghattam la másik csapat nevében nem vagyok biztosi. A losonci tisztiiskolából is lerándultunk egyszer szombat-vasárnapra 1915—16 fordulóján. A világháború -diákembernek jelentette a legnagyobb kiesést: évekkel vetette vissza tanulmányaiban. Micsoda izgalom volt, amikor 1918 tavaszán megjelent a rendelkezés: a főiskolákon a hadviseltek részére háromhónapos pótszemesztereket tartanak, aki igénybe akarja venni e kedvezményt, adfa be kérvényét. Az olasz- . fronti nagy júniusi offenzíva előtt álltunk: a Monte Assolonén nemigen reménykedhettem. És egy éjszaka mégis megjött a felváltás és talán az életbe mentés, mert tiszttársam, akinek átadtam a századot, az offenzíva első napjaiban elesett. így k rültem, mint magyar—történelem szakos bölcsész Budapestre, az egyetemre. Az Üllői út és Szentkirályi út sarokházában, a Luther-Otthonban lakiam. Az internátus igazgatója egy szepességi származású nyugalmazott alezredes volt, aki most mintha feléledt volna: a sok zászlós, hadnagy, sőt főhadnagy egymásután és „vorschriftosan" jelentkezett nála. Különben patriarchális volt minden: ebéd alatt alezredesünk nagy csibukjáből pöfékelve sétált az étteremben az asztalok közt. Négyessy, Mellch, Szinnyei, Marczati, Domanovszky, Mahler Ede és Alexander Bernát előadásait hallgattam. Szorgalmasan látogattuk az Órákat, de a szünetben a harctéri helyzetet latolgattuk, hisz a nagy offenzíva csúfos 7 idarcba fulladt és félő volt, hogy a veszteségek pótlására néhányunkat visszatáviratoz1919 elején újra Pesten voltam — most már a régi civilruhában — és a következőkben kilenc hónapig Budapest legszebb, legirígyeltebb helyén, a Margitszigeten laktam. Régi szállásomon — a Luther-Otthonban — minden hely foglalt volt, de a Károlyikormány ez időben varázsolta át a margitszigeti Kaszinóépületet diákinternátussá — Bölcsész-Otthonná. Ez az épület tömpe kis tornyával a szigeti bejárattól balra, a sportpálya szomszédságában állt. Ezt azért említem, mert nemrég láttam egy fővárosi térképet, és azon egy kaszinónak megjelölt épület az ellenkező oldalon — az újpestin — áll. A régi kaszinóépület megsemmisült volna a hábnrfihan? A tágas játéktermek 16—20 ágyas szobákká alakultak ál. Az én szobámba néhány premontrei bölcssésznovicius is került, kiket a Norbertinumból kitettek. Az egyetemi menzán étkeztünk, a Tanácsköztársaság megalakulása azonban az Otthonban — a tágas hallban — szolgálták fel az ételt. „Kommünkosztot" ettünk: gestlit, borsót, paradicsomlevest és grízes metéltet, de mindezt szmokingos pincér szolgálta fel! Egyszer húshoz is jutottunk. Május elsején a gyerekeké volt a sziget. A gyerekparadicsom egyik tartozéka a sonkászsemle volt. Színinövendékek a szobánkban vajazták a zsemléket és hébe-hóba a markunkba is nyomtak egy-egy darabot. Az egyetemen nagy lanarváltozásuk voltak. Ekkor kapott katedrát Babits Mihály ls, akt „Az irodalom elmélete" címen tartott előadást. Ott szorongott egész Budapest. A nagy Xl-es tanterem zsúfolásig, ablakpárkányig megtelt, annyira, hogy később már csak indekszes Igazolással engedték be a hallgatókat. Babits órája előtt Beöthy Zsolt tartotta meg előadását: „Az irodalomtörténet elmélete" címen. Kevesen hallgattuk, az óra vége felé már behallatszott a folyosóról a Babits-előadásra várók türelmetlen zsivaja. Voltak, akik tiszteletlenül még az ajtót is rugdosták, hogy így siettessék az óra végét. Kínos volt a múltnak és jelennek ez a leplezetlen ütközés?. A Magyar Tudományos Akadémií a „Mindenki újakra készül" sorozatban, az 1918—19-es forradalmak irodalmi szöveggyűjteményének IV. kötetében, 1967ben adta ki Babits eddig publikálatlan egyetemi előadásának szövegét. A cím alatt ez olvasható: „Fábry Zoltán lejegyzésében". Valami haszna mégis volt ennek a szemeszternek: negyvennyolc év múlva is beért egy filosz-szolgálat. Nyáron a hadviseltek részere újra rendeztek egy pótszemesztert, mely még a kommün bukása után is tartott, de most már zsidóverésekkel és egyéb attrocitásokkal tarkítva. Emlékszem a nagyszerű magyar nyelvész, Balassa óráira is betörtek az ébredők és le nak. Én azonban még a három hónap leteltével sem kerültem vissza a frontra. Megbetegedtem: a kezdődő tbc, szép néven mint „tüdőcsúcshurut" ekkor lépett az életembe. Tiszti szanatóriumba kerültem, későn, mert az összeomlás, majd az őszirózsás forradalom nemsokára pontot tett ez idillikus kúra után.