Új Szó, 1969. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1969-09-28 / 39. szám, Vasárnapi Új Szó

SZÖVEG NÉLKÜL Cork (Hollandia^ KELLEMETLEN ESET Egy kétségbeesett nőszemély panaszkodik az orvosnál, hogy a férje nem törődik vele, teljesen közömbös iránta. Az orvos végighallgatja, majd tablettákat nyújt az asszonynak. — Ez majd serkenti a férjét, de vigyázzon asszonyom, mert nagyon hatásos, ezért csak mértékkel adagolja. Néhány nap múlva ismét jelentkezik az asszony. — Na, sikerült? — Fantasztikus, milyen hatása van ennek. Amint bekapta a férjem, felugrott, letépte a ruháját, aztán az enyémet... — Hiszen ez remek lelkendezett az orvos. — Igen, de abba a kávéházba, ahol ez történt, többé nem mehetünk be! AZ ORVOSNÁL ldös orvos vizsgál egy nőt, s miután befejezte így szói hozzá: — Asszonyom, örvendetes hírt közölhetek önnel! — Elnézést doktor úr, de én még lány vagyok ... — Pardon. Hölgyem szomorú hírt kell közölnöm Önnel... - Ugyan, ugyan, hölgyem, nem szabad így elkeserednie! Mi borosgazdák mindenről azt tartjuk, hogy minél Öregebb,-annál jobb! (V. Renčin rajza) SZÉGYENLŐS FÉRFI (Pusztai Pál karikatúrája) A szállodában A vállalatigazgató szolgálati úton van és a szálloda gondnokával beszélget: - Két egyágyas szobát kérek, ha lehet. Egyiket nekem az első emeleten, a másikat a titkárnőmnek a másodikon. A gondnok hangosan jegyzi: - Rendben van. Tehát kap egy kétágyas szobát az első emeleten. • - De én két egyágyas szobát kértem — tiltakozik az igazgató. A gondnok legyint: — Jó lesz igy is. Nem szeretem, ha a vendégek éjjel pizsamában mászkálnak a folyosón! SZÖVEG NÉLKÜL |A. Born rajzáj CSAK FELNŐTTEKNEK! MENTEGETŐZÉS HELYETT „Ne lőjön a zongoristára, ha a zongora lehangolódott!" — ez a találó felirat látható sok texasi vendéglőben. Nos, tágabb értelemben mottóként is választhatjuk ezt a jelszót. Felesleges ugyanis felháborodni olyan viccek létezésén, amelyek egy adott állapot tükörképei, sokkal inkább érdemes lenne elgondolkodni a viccekben rögzített kínos helyzet okain ... A NAGYMAMA MESÉT MOND A GYEREKEKNEK — ... és tudjátok gyermekek, a szegény asszony jól imádkozott. Mikor lefeküdt, egyetlen forintja volt csak az erszényében, és mire felkelt, egy szép százforintos lett belőle. Közbeszól a kisebbik unoka: — És a férje nem vett észre semmit? KÉRDÉS A fülig szerelmes fiatalember megkérdi kedvesétől: — Drágám volt már fiúd, mielőtt velem jártál? — Fiúm nem volt, szívem, csak lányom . . . EZ IS VÁLASZ — Tudod, hogy miért nem volt idáig Csehszlovákiában sztriptíz? — Fogalmam sincs. — Hát azért, mert a lányok nem tudtak olyan lassan vetkőzni . . . A MOZIBAN Filmvetítés, sötét nézőtér. Megszólal egy női hang: — Kérem, uram, nem tudná máshova tenni a kezét? — Dehogynem, hölgyem. Csak először nem mertem . .. ESTE Elhagyatott utca, sehql semmi fény. A rendőr rávilágít egy összeborult szerelmespárra. Szó nélkül a rendőrszobára kísért őket. Igazoltatják őket és nagy meglepetésre kiderül, hogy házastársak. A rendőr zavartan mentegetőzik: — Elnézést kérek, nem tudtam, hogy a feleségéről van szól — Én sem, amíg ránk nem világított — felelte a férfi. MINDEN VERSSOR NYER! Fütyöri, az alkalmi fűzfapoéta és bértollnok csalódottan kullogott be munkahelyére, a Köntörfalazó szerkesztőségébe. Hasztalan koslatta végig a várost, hiába kilincselt, köszöngetett össze-visza órákhosszat: a bértoll ma már a kutyának se kell s az alkalmi versikék elsütögetésére is kevés az alkalom. — Így sohasem fogok meggazdagodni — motyogta elkeseredetten, s hivatali íróasztalából a „Kiollózandó" jelzésű öreg papírok alól előkotorta az „Ihlet és hangulat — Fütyöri így mulat" címkével ellátott borosfiaskót. Hamarosan leitta magát a sárga földig s rágyújtott kedvenc nótájára: — Van nekem egy rettenetes szokásom. Bort iszom én, ha a vizet kívánom ... Azzal folytatta nótázgatást, hogy „Én vagyok a csongorádi gulyás", de erről eszébe jutott, kicsoda is ő tulajdonképpen. — Szerkesztő, a „Tévedések tára" címfi rovat vezetője s mindenekelőtt, s mindenek felett korunk legnagyobb költője, a kötött és kötetlen verselési- formák felkent nagymestere — sorolta elérzékenyülten könyökjiozlciéit, valamint az állítólagos lelki és szellemi értékeit. Ettől azonban rögtön leszakadt a plafon a feje felett, s az ismét dallamba csimpaszkodó hangja a mennyezeten támadt résen át kiszökött a szabadba. Természetesen utána menekültek a sántító verslábak s a rémes rímek is, az elnyűtt allegorikus képek társaságában, hogy végre-valahára megszabaduljanak a gazdájuktól, illetve a szülőapjuktól. Csak egy senyvedt hasonlat esett vissza a plafonkráter pereméről, a kémény mellől, elterült a padlón s azonnal szörnyethalt. „Kebele olyan, Ö! Mint fehér, tiszta hó." Nekibúsult a kínos kudarcnak s úgy döntött, hogy hamarosan ö] verseket ír — új rímeket, új ritmust, új képeket teremt. Egy titokzatos, mindennel ellenkező hang azonban azt dúdolgatta a szívében, meg a májában: — Édesanyám nekem az kell, Az a rongyos, régi. Az a rongyos, régi! Rádöbbent, hogy újat, szépet, értelmeset és időt állót alkotni nem könnyű dolog. Lassan megöregszik, s az ő korában már mindent másképp lát az ember, mint annakidején, a bohó kamaszkorban. Immár úgy véli, hogy a gépekről szóló himnusz, vagy óda egyszerűen nem költészet, az ölelés utáni sóvárgás már nem magasztosulhat ihletté a lélekben, a valóságos ölelésbe pedig annyira belefárad, hogy utána se kedve, se ereje a versírásra. De mindezeknél talán még nagyobb baj az, hogy mostanában már nem is lophat, nem plagizálhat. Az új verseket ngyanis sokan ismerik, az alig-alig ismert, féltve őrzött régi verseskönyveket pedig a közelmúltban adta el az antikváriumban. — Üjat kell alkotni, nincs mese, hiszen az aszszony autót akar, a gyerekek pedig űrhajót, s szüntelenül rágják a fülét, a pénz miatt. De ezzel kapcsolatban is kétségei támadtak: — Kinek kell majd Fütyöri új poézise, ha az ósdi sem érdekelt az égvilágon senkit? Kinézett az utcára, ahol a sarkon egy rokkant aggastyán „azonnal nyerő" sorjegyeket árult. F<ityörinek a forgalom láttán korszakalkotó ötlete támadt: papírszeletkékre másolja majd az igazi nagy költők néhány bölcs és gyönyörű sorsát, s emellett ő maga is kiizzad valahogy egy-két papírszeletkére valót. Sorsjegyszerően árusítja ezeket a papirosokat, fillérekért, s ha nagy lesz a kereslet, néhányat — nyeremény fejében — ingyen elosztogat majd. Hátha így Fütyöri gügyögő förmedvényei is elfogynak majd a nagyok verssorai árnyékában? Az utcasarki üzletnek ugyanis merőben más törvényei vannak, mint az irodalomnak. KOVÁCS GAŠPAR