Új Szó, 1969. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1969-09-25 / 226. szám, csütörtök

„Az ifjak jó neveltetése... $$ TÍZÉVES A NYITRAI PEDAGÓGIAI FAKULTÁS M

ár a múlt század nagyjai, köztük Széchenyi István hirdették: „Elvész a nemzet, ha tudomány nélkül váló". Régi igazság, de ma is érvényes, s időszerűségét senki sem vitathatja, hiszen műveltség nélkül sem a jelent felfogni, sem a jövőn munkálkodni nem lőhet. Egy nemzet műveltsége, szellemi felemelkedése kétségtelenül az oktatási rendszertől, tehát a tanítók műveltségétől és az iskolák színvonalától is függ. A fennállásának 10. évfordulóját ünneplő Nyitrai Pedagógiai Fakultás eddigi eredményeiről, a nem éppen zökkenőmentes út nehézségeiről szólva, önkéntelenül is ezek a gondolatok kívánkoztak papírra. Tíz év egy ember életében sem hosszú idő, különösen nem sok pedig egy iskola, egy olyan jelentékeny főiskolai intézmény életében, mely felettébb nemes feladatot — a tanítók képzését biztosítja. Ám az a tempó, mely a pedagógiai intézetek, a későbbi pedagógiai fakultások megalakulását és munkáját jellemezte, olyannyira nagy volt, hogy a 10 éves jubileum alkalmából is van mire visszapillantanunk, van mit értékelnünk. A Nyitrai Pedagógiai Fakultás 1959 szeptemberében létesült azon kormányrendelet értelmében, mely néhány szocialista és fejlett kapitalista ország példájából kiindulva hangsúlyozta, hogy az alapiskolák tanítói számára is főiskolai végzettséget kell biztosítani. Hazánkban a CSKP már ugyan a második világháborút követő években síkraszállt a tanítóknak azért a követeléséért, hogy főiskolai oktatásban részesüljenek — 1946-ban törvénybe is iktatták ezt az elvet —, de ennek realizálása rendkívül következetlen volt. Ez a következetlenség és ésszerűtlenség az ország összes kerületi székhelyén és a fővárosban tíz évvel ezelőtt megalakult első pedagógiai intézetekre is jellemző, úgyhogy ez az alapjában véve helyes intézkedés (már ami a tanítók főiskolai képesítéséről szóló döntést illeti) csakhamar hitelét vesztette nemcsak a pedagógusok, de a közvélemény körében is. Az 1959. évi kormányrendeletnek megfelelőon az ország területén összesen 20 pedagógiai intézet létesült, melyeket a kerületi nemzeti bizottságok irányítottak. Néhány hónappal később az államigazgatás-, illetve a kerületek átszervezése után mindössze 10 kerület maradt, ebből Szlovákiában 3. Már ez a tény is igazolja, milyen felelőtlenül jártak el azok az egyének, akik a pedagógiai intézetek létrehozását irányították. Ez a meggondolatlanság és felelőtlenség a főiskolai intézmény tantervében is megnyilvánult, hiszen az akkor 4, illetve 3 éves pedagógiai intést első hallgatói az első két évben, azaz négy szemeszterben egységes tanterv alapján általános tantárgyakat is tanultak, sok ízelítőt kaptak módszertanból is. Tehát valamennyien tanultak matematikát, zenét, rajzot, műhelymunkát stb., tekintet nélkül arra, hogy később ki milyen szakot szándékozott választani. A 4. szemeszter után lehetett szakokra jelentkezni, illetve az 1—5. évfolyamokra képesítést szerezni. A 6—9. évfolyam számára három szakot kellett választani s a növendékek további két év, azaz a 8. szemeszter után szereztek szakképesítést. Az 1—5. évfolyam számára a 6. szemeszter után lehetett képesítést nyerni. Az ilyen észszerűtlenül és megfontolatlanul összeállított tantervek sok jogos bírálatot váltottak ki nemcsak a hallgatók, de a funkcionáriusok körében is, hiszen jövendő pedagógusaink a saját bőrükön tapasztalták, mennyi időt fecséreltek egyes felesleges tantárgyak tanulására, miközben néhány tantárgyból meg elfelejtették azt is, amit a középiskolákon tanultak. A

pedagógiai intézetek azonban egyre erélyesebben követelték, hogy dolgozzák át a tanítóképzés egész koncepcióját s a tantervekben mélyreható módosításokat eszközöljenek. Ennek eredményeként rövidesen megszüntették az egységes tantervet s a hallgatók- (a 6—9. évfolyam számára) már az első évfolyamtól kezdve két tantárgyra specializálódhattak. Azok, akik az alapiskola 1—5. évfolyamában szándékoztak tanítani, külön tanterv alapján tanultak. Ez áz átszervezés kétségkívül pozitívumként könyvelhető el, viszont kevésbé mondható szerencsésnek az a megoldás, hogy a — pedagógiai intézetek akarata ellenére — csökkentették a tanulmányi időt, három évre. A diákok háromévi tanulmány után egyéves pedagógiai gyakorlatra mentek. Az illetékesek ezt az újabb reformot azzal indokolták, hogy az alapiskolákon tanítőhiánnyal — főleg szakkáderhiánnyal — küzdenek. Ez a meggondolatlanság és elhamarkodott döntés azonban áldatlan következményekkel járt, hiszen az iskolaigazgató nem tett különbséget a gyakorló pedagógusok és a rendes tanítók közt, sőt fiatalokról lévén sző, még több feladattal bízta meg őket. Egy év után a növendékek jelentős hányada emiatt nem fejezte be tanulmányait, s ily módon csak növelték a szakképzetlen pedagógusok sorait. Kétévi nehéz és kitartó küzdelem árán az iskolaügyi szerveknek és a pedagógiai intézeteknek sikerült kiharcolniuk, hogy újabb reformot vezessenek be. A jelenlegi tanterv szerint az alapiskolák tanítóit négy- , éves pedagógiai fakultásokon képezik. Az alapiskolák felső tagozatára feljogosító képesítés négyévi, kétszakos tanulmány után szerezhető meg, míg az alsó tagozat jelöltjei a módszertani előkészítés mellett egy szaktantárgyat is tanulnak, melyet a 6—9. évfolyamban érvényesíthetnek. A nyitrai tanítóképző intézet tehát ilyen heves változások közepette nőtt, fejlődött. Az ebmúlt tíz év alatt rendkívüli életképességről tett tanúbizonyságot, hiszen míg 1959-ben az intézményben csak 315 hallgató folytatta tanulmányait, napjainkban már 1540 nappali és 1100 levelező hallgatót készítenek fel eljövendő hivatására. Az intézet fennállásának második évében nagymérvű menynyiségi változáson ment át: új tagozattal gyarapodott, éspedig a Nagyszombati Pedagógiai Intézethez tartozó pozsonyi magyar tannyelvű intézettel, melyet a nyitraihoz csatoltak. A magyar tagozat első két évfolyamában tanuló 400 diák elhelyezése (tanterem, kollégium), szakoktatásuk biztosítása komoly gondok elé állította az iskola vezetőségét. Az Intézet az oktatás feltételeinek biztosításával járó kezdeti nehézségeket azonban rövidesen áthidalta s néhány évi intenzív és fáradságos munka eredményeként a hallgatók a régi kolostor helyett új épületekben, korszerű segédeszközökkel ellátott tantermekben és diákotthonokban tanulhatnak. Ugrásszerűen megnőtt az oktatók száma is: míg az 1959—60-as tanévben 30, napjainkban már 192 pedagógus működik az intézet 18 tanszékén. Nem nyernénk teljes képet a Nyitrai Pedagógiai Fakultás eddigi tevékenységéről, ha nem szólnánk a külföldi tanítóképző intézetekkel folytatott együttműködéséről. A PF már évek óta gyümölcsöző kapcsolatot tart fenn a Szegedi Tanárképző Főiskolával és a kijevi Makszim Gorkij Pedagógiai Intézettel. Baráti kapcsolatokat ápol a freiburgl tanítóképzővel is. Az együttműködés kölcsönös látogatásokban, vendégtanárok előadásainak megszervezésében nyilvánul meg. A PF magyar tagozatának különösen hathatós segítséget és támogatást nyújt a szegedi intézmény. A

jubileumi ünnepségek befejeztével, a főiskola eddigi tevékenységét méltatva az intézmény megalapítását társadalmi életünk egyik jelentős eseményeként kell elkönyvelnünk. Talán nem túlzunk, ha azt állítjuk, a főiskolai intézmény valóban rendkívüli jelentőségű, hiszen a jövő nemzedék nevelőinek, formálóinak útját egyengeti. Régi igazságot mondunk, amikor Mikes Kelemen szavait idézzük: „Egy országnak a boldogsága az ifjakat való fó neveltetésekből áll." T. M. HMRÉIV SZÜLÖK, NEVELŐK FÓRUMA Középiskolából foiskolára... NYILADOZÓ ÉRTELEM (S. Pekár felvétele) A BEVEZETŐBEN talán jókívánságainkat kellene kifejezni azoknak a szerencsés diákoknak, akiknek a nagy konkurrencia ellenére is sikerült a főiskolán felvételt nyerniük, s akik már októbertől főiskolai hallgatóknak nevezhetik magukat. Ez feltétlenül nagy sikert jelenít számukra, s indokolttá teszi a szülők elégedettségét is, de egyidejűleg arra késztet bennünket, hogy elgondolkozzunk a főiskolai oktatás megkezdésével kapcsolatos, felettébb időszerű kérdéseken. Tudatosítanunk kell, hogy a főiskolai tanulás 'merőben különbözik az alap- vagy középiskolák oktatási és tanulási módszereitől és formáitól. Az új környezet és az új körülmények számos izgalmas és vonzó meglepetést, bonyolult, sőt érthetetlen problémát tartogatnak a diákok számára. A környezetváltozás több vonatkozásban azonban veszélyeket is rejt magában. Ezt igazolja a korábbi évek gyakorlata is, hiszen az eredményeket és sikereket elért tanulókon kívül csalódott, kudarcot vallott, reményvesztett diákokkal is találkozhatunk, akiknek minden tervük füstbe ment. Ezért, még mielőtt a főiskolák megnyitnák kapuikat, célszerű lesz, ha szólunk a főiskolai tanulmányok sajátosságairól és jellegzetességeiről, illetve a végső célhoz vezető göröngyös utakról is. ÉRETTSÉGIZETT fiatalokról lévén szó (akik már több mint tíz évet töltöttek az iskolapadokban), mik azok a nehézségek, az eddig ismeretlen problémák, melyekkel a diákok a főiskolák küszöbének átlépésével találkozhatnak? írásunkban megpróbálunk rámutatni a legalapvetőbb és a leglényegesebb néhány problémára. A most kezdő főiskolások számára a leginkább új, ez ideig mondhatnánk szinte ismeretlen fogalom volt a szabadság és a függetlenség. Távol a szülői háztól megszűnik a szülők ellenőrzése • és felügyelete, az előadások és gyakorlatok látogatása többé-kevésbé önkéntes, a főiskolai életben ismeretlen fogalom az osztálykönyv, a kötelező házi feladatok, a rendszeres felkészülés stb. Ezzel a függetlenséggel párosulnak a különféle izgató és csábító körülmények is, melyekből a nagyvárosokban, a főiskolák székhelyén bizony nincs hiány. Ezek kapcsán felvetődik az égető kérdés: tulajdonképpen ki fogja figyelmeztetni vagy kényszeríteni a kezdő főiskolásokat az igényes feladatok teljesítésére, ki ellenőrzi kötelességeik teljesítését. A felelősség teljes mértékben magukra a főiskolásokra hárul, önmaguknak kell rendszeresen tanulmányozniuk az előírt szakirodalmat, önmaguknak kell megszabniuk a pihenésre, a szórakozásra és a tanulásra szánt időt, önmaguknak kell eldönteniük, fontosabb-e a kései felkelés, mint a reggeli előadás stb. Több szülő ezek hallatára bizonyára gondterhelten s aggodalmaskodón felsóhajt. Eszükbe jut, mennyi türelemre, meggyőzésre, sőt parancsra volt szükség ahhoz, hogy gyermekeiket odahaza rendszeres tanulásra szoktassák. Most viszont minden átmenet nélkül néhány nap múlva ez a szerep teljes mértékben gyermekeikre hárul. A diákok szinte az egyik napról a másikra a szó szoros értelmében a kötelességeiket és feladataidat tudatosító felnőttekké válnak. Mondjuk meg nyíltan, milyen rendkívül igényes feladat ez. Az első nagy erőpróba, melynek során személyiségük és jellemük kerül kockára úgy, hogy fokozatosan kiszabadulnak a szülők védőszárnya alól. Talán túlságosan is hangsúlyoztuk ezeket a kérdéseket, de a sikeres továbbtanulás szempontjából annyira lényegesnek tartjuk őket, hogy szükséges részletesen szólnunk róluk. A FIGYELMEZTETÉSEN és a vészjelzésen túl a szülők félelmének elhárítása és megnyugtatásuk érdekében vessünk azonban pillantást az előző években kezdő főiskolások életébe, s vegyük szemügyre, hogyan illeszkedtek bele az új környezetbe, illetve milyen hozzáállást tanúsítottak az önuralom, az önellenőrzés és a szabadság kérdéseihez. Talán a legmeggyőzőbben szólnak erről a statisztikai adatok, illetve az első és második szemeszter tanulmányi eredményei. Ezek azt igazolják, hogy a diákok többsége megállta a helyét s olyan eredményeiket ért el, melyek feljogosították őket a megkezdett tanulmány folytatására. Azonban jelentős hányaduk eredménytelenül tanult, a vizsgákon „kiesett", s már az első vagy második szemeszterben egy vagy több vizsgát ls képtelen volt „letenni". Ha a szülőknek egyáltalán valamit tanácsolhatunk, akkor nem lehet eléggé hangsúlyozni, mennyire szükséges még a főiskolai tanulás megkezdése előtt türelmesen és nagy körültekintéssel megmagyarázni a leendő főis- fr" kolásnak ezeket a veszélyeket s nagyon lényeges, hogy megtaláljuk annak módját, időnként ellenőrizzük gyermekeink viselkedését, napirendjét, s figyelemmel kísérjük, mit csinál a diákotthonban. Helytelen lenne a dolgoknak szabad folyást adni s az első sikertelen vizsga után aztán sopánkodni. Higgyék el, a gyermek jövője szempontjából megéri ez a fáradozás! Statisztikai adatokkal ismét igazolhatjuk, hogy a felsőbb évfolyamokban csökken a „kiesett" tanulók száma. Ebből tehát arra következtethetünk, hogy a főiskolai tanulás szempontjából különösen az első évfolyam válságos, az átmenet a középiskolából a főiskolára, amikor a fiatal önállósul s kialakítja a kötelességek teljesítéséhez való hozzáállást. OJDONSÁG a diák számára a főiskolán az előadás és a tanulás formája is. A tananyagot ' már nem magyarázzák, mint a középiskolákban, hanem nem kötelező előadásokon ismertetik s a szemináriumokon és gyakorlatokon részletesebben elemzik, illetve megvilágítják. A tananyag elsajátításáról csak néhány hónap múlva, a vizsgákon kell számot adni. Ez a középiskolai tanuláshoz képest igényesebb, megterhelőbb tanulási forma. A főiskolákon szinte íratlan szabályként elharapódzott az a rossz szokás, hogy a diákok az egész szemeszter folyamán nem tanulnak, kötelességeiket a vizsgaidőszakra halasztják, amikor több ezer oldalnyi tananyagot kell megtanulniuk. Ennek elsajátítása intenzív, napi nyolc-tíz órai tanulást igényel'. S ez bizony rendkívüli kitartást, önuralmat feltételez (s ezzel nem minden diák rendelkezik). Ezért részben itt kereshetjük a sikertelenség okát. A fiatal szervezet nem igen bírja az ilyen megterhelést, ezért csődöt mond. Nagyon szükséges tehát, hogy a szülők — különösen azoknak a tanulóknak a szülei, akik már a középiskolán is lassan és nehezen tanultak s fáradékonyak voltak — megtalálják annak a módját, hogy gyermeküket rákényszerítsék a rendszeres napi tanulásra az egész szemeszter folyamán. Tekintettel arra, hogy ehhez nincs általános érvényű recept, a konkrét formát minden esetben a szülőknek és a gyermekeknek kell megtalálniuk. Több szülő nagy hibát követ el, hogy főiskolás gyermekének mindjárt a kezdet kezdetén sok zsebpénzt juttat, lényegesen többet, mint amennyi szükséges a kosztra, lakásra, öltözködésre és kulturális célokra. Célszerűnek találjuk ezért, ha a szülők számvetést készítenek főiskolás gyermekük szükségleteiről, s tanácsoljuk, hogy legalább a kezdeti időszakban ne adjanak nekik sok zsebpénzt, mivel ez felesleges pazarláshoz, káros szórakozáshoz vezethet. A FENTEBB EMLÍTETT néhány probléma annyira jelentős. hogy valóban komoly fi- U»=i gyeimet érdemel, hiszen feltételezzük, a szülők nem elé- 1969. gedtek meg csupán azzal, hogy ^ ^t gyermekük a főiskolán felvételt nyert. » Dr. CZAKŰ MÁTYÁS "