Új Szó, 1969. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1969-09-21 / 38. szám, Vasárnapi Új Szó

Mi történt Velencében* ? Kérem tisztelettel én nagyon szeretek újságot olvasni, legjobban persze az Új Szót. Ennek lolvasását naponta ott kezdem, hogy „Világ" és ott végzem, hogy „48/VII." A legszívesebben, a legnagyobb gyönyörűséggel a híreket olvasom. Minden lapban a híreket, a tévében is a híreket és a rádióban is a híreket szeretem a legjobban. Mert azok olyan érdekesek, olyan színesek,- olyan változatosak, felkavarják a lelkemet és egy kis aktivitásra serkentik kóros lustaságban szenvedő agyamat. A napokban például kéjesen bizseregtek idegeim, amikor azt olvastam, hogy: „A velencei Lido-filmszínház-közönsége hideg fogadtatásban részesítette Federico Fellini új filmjét, a Satyricont." Hát kérem, van ennél érdekesebb, érdekfeszítőbb olvasmány? Bizonyosan nincs, ugyanis én nemcsak a hazai lapokat olvasom, hanem a magyarországiakat is - és • is újra olvastam (minő bol, | ugyanezt, csak más fogalmaZiidüdn: „Hidegen fogadta a velencei Lido-filmszínház közönsége ... stb." Csodálatos, páratlan esemény! Hidegen fogadta ... ccc! Este megszólalt a rádióbemondó kellemes baritonja és én kéjelegve hallottam újfent, hogy „a Satyricont a velencei Lidofilmszínház közönsége hidegen fogadta". Juj, de boldog voltam. Aztán a tévében is elmondták, hogy „a Lidofilmszínház közönsége Velpncében a Satyricont hidegen stb." Istenem, gondoltam magamban, milyen sivár lenne az élet, ha a sajtó nem gondoskodna rólunk! Hát tudnék én aludni, ha nem értesülnék arról, hogy a velencei Lido-filmszínházban a közönség hidegen, vagy melegen fogadta Fellini új filmjét, a Satyricont? Dehogy tudnék! Hiszen már napok óta ez a probléma izgat, ez nyugtalanít! Szeretteim már éppen azt firtatták, hogyan lehetne valami kis szocialista összeköttetést talalni valamelyik diliházban, mert éjjel egy órakor felráztam őket és az iránt érdeklődtem, hogy hidegen vagy melegen? Most tessék elképzelni: ott áll a családfő egy szál pizsamában, bokáig mezítláb és ilyen hülyéket kérdez! És akkor végre, végre a sajtó közölte, hogy nem melegen fogadta, hanem igenis hidegen! jylegnyugodtam, megkönnyebbültem, pláne mikor ezt a nagy horderejű hírt három lap, a rádió és a tévé is megerősítette. Mindenesetre felvettem két mentőövet mielőtt belevetettem magam az örömmámorba, mert igen gyenge úszó vagyok. Mit tetszik kérdezni? Hogy sokat járok-e filmszínházba? Nem én! Ugyanis utálom a mozit. Tetszik tudni én csak az újságokat szeretem, főleg a híreket, mert azok olyan érdekesek! Péter f i Gyula Bizony igazuk volt tanárainknak, amikor az iskolában azt mondták, hogy az elmélet és a gyakorlat két különböző dolog... (V. Reníin kolázsa) FAVICCEK Miért jajgat, kedves akáckám?. — Görcseim vannak! . « » — Kedves Szú nagysád, miért nem jön át ebbe a príma fenyőbe? — Nem mehetek, mert a férjem cserben hagyott. — Mit csinál a szú a fában? — Perceg. — És a kis szú? — Másodperceg. jŰ KIFOGÁS — Nem megyek el a gyűlésre, fáj a torkom és nem tn-' dok nyelni. ((Magyar Sró) Ki mit tud? A horgászok — Én ma reggel fogtam egy háromkilós harcsát! — Az is valami?! Én tegnap este fogtam egy hatvankilós Marcsát, meg egy negyvenöt kilós Katit! • A krimi-író meg a modernista — Az én bűnügyi regényeim keresett könyvek. Rólam beszélnek I — Minek az? ... Beszélek én magamról eleget. — A legutóbbi krimiben megöltem hat embert! — Piha! Csak hatot! Én a legutóbbi modern regényemmel halálra untattam egy tucatotl A kocsmavendég is megmutatja — Pi-pincérl — Mit akar már megint? Nem volt még elég? — Ide még egy pá-pálinkát! De nem olyan kis ízében. Dupla vagy semmi! — Semmi, tata, semmi. Záróra van. Pá, pálinka! Tápászkodjon fel, aztán — irány hazafelé. Tud menni, vagy hozzak egy talicskát? — Még hogy én?! — vélekedik a tata, aztán nyögve felemelkedik imígyen bíztatva magát: — Nos, Miska, most mutasd meg mit tudszl... (Kiss) Kovács Kelemen, századunk egyik legfölöslegesebb adminisztrátora hetek óta alig foglalkozott egyébbel, mint a meteorológusok meglehetősen ellentmondásos jelentéseinek tanulmányozásával. Hivatali kötelességen minden bizonnyal teljesen elhanyagolta volna, de szerencsére Kelemenéknél semmiféle hivatali kötelességek nem voltak, s így végtelen hosszúnak tűnő munkaidejének minden pillanatát saját problémáinak megoldására fordíthatta. — Pénteken megkapod a nyaralóm kulcsát — zson tgott szüntelenül Kelemen fülében gyermekkori pajtásának nagylelkű ígérete —, aztán hétfőig akár sarkaiból is kifordíthatod a vityillómat, csak kedden ismét a legnagyobb rendben találjam. — Ez igen — dörzsölte a tenyerét Kelemen egész nap. s közben százszor is átélte azt a végtelen boldogságot, amit akkor fog érezni, ha közli majd élete párjával, milyen gondtalan, nyugodt, s főleg olcsó víkendre van kilátása az egész családnak. Klári öröme még csak hagyján, de a gyerekek egészen magukon kívül voltak. A tízéves Ferike az asztal alá bújt, hogy ott gyakorolja az úszást, Erzsike pedig, a tizenöt éves nagylány lehunyta ábrándos szép szemét, s kétrészes fürdőruháról álmodozott. Kelemen meg csak állt mosolyogva, életében először elégedetten magával. — Hátha még egy tranzisztoros rádiónk is volna — sóhajtott fel Klári vágyakozóan, s egy hitvesi csókot cuppantott Kelemen gondoktól barázdált tarkójára. — Az ám! — bólintott Kelemen —, de a fene sem hiszi el nekünk, hogy nem most vikendezünk először életünkben. Hiszen mindnyájan olyan fehérek vagyunk, mint a... • • — Mint a túró — vágott közbe Ferike, mivel úgy gondolta, hogy ezen a rendkívüli nappn őt illeti a csattanó, amit azonnal meg is kapott volna az apjától, ha beljebb nem húzódik az asztal alá. PECHES EMBER — Apunak igaza van — állapította meg Erzsike lehangoltan —• ilyen sápadtan még sem mehet ki nyár derekán az ember a tóra. — Sebaj! — fittyentett egy nagyot ós vidámat Kelemen — péntekig van még egypár napunk. Mit szólnátok hozzá, ha fajront után kifeküdnénk néhány percre a balkonra? — húzta fel bozontos szemöldökét. — Az semmi — legyintett Klári fitymálóan. — Olyankor már gyengéu süt a nap, s különben is, a szomszédok menjenek a cirkuszba ha röhögni akarnak. — Igaz, igaz — ráncolta a homlokát Kelemen. — Talán mégis jobb volna, ha ki vennék néhány nap szabadságot. Kimehetnénk valahova, ahol a madár se jár. Ebben maradtak. — Kelemen, Kelemen — csóválta meg a fejét Kovács hivatali főnöke. — Hol él inaga? A Holdon? Csúcsidőben, az uborkaszezon kellős közepén akar menni nya ralni? Van magának józan ... — Nincs — hajtotta le Kelemen a fejét bűnbánóan. — Ez szép, mondhatnám, megható volt öntől — szö kött némi könny a főnök szemébe, aki úgy érezte eddig, hogy beosztottjai előtt nincs semmi tekintélye. — Tudja mit? Megadom a három napot magának. Kelemen meteorológiai műveltsége már másnap hajnalban megtermette első gyümölcseit. Az ébresztő pontosan akkor kezdett csörögni, amikor a nap vörösen izzó korongja megjelent a keleti égen. — Nagy vagy, Kelemen — mondta Klári tréfásan, de igazi elismeréssel. í — Ezen nem veszünk össze — hunyorgott Kelemen álmosan, s kibotorkált a konyhába, hogy öltözködés előtt még egy utolsó szemlét tartson a kirándulási felszerelés felett. * Ne részletezzük most viszontagságos, mégis élményekben gazdag, felejthetetlen útjukat, amíg a kietlen, kormos és aszfalt szagú város rabságából a gyönyörű szabad természetbe értek, ahol a margaréták fehéren ragyogtak a zöld fűben. Itt-ott egy nemesebb vadvirág is akadt, de ezek nevét a Kovács-család egyetlen tagja sem ismerte. A nap teljes erőbevetéssel üzemelt. Ez a frázis egyéb ként Erzsikének jutott eszébe, aki hírlapok böngészésé vei is szokott foglalkozni, s így némi jártassággal ren delkezett a zsurnalisztika terén. Kelemen szétterítette a fűben a plédeket, pokrócokat és kopott faliszőnyege ket, s kezdődhetett a napozás. Délig minden a legnagyobb rendben ment. Nem is nagyon beszélgettek egy mással, hogy minden erejüket a pigment gyűjtésének fáradságos műveletére fordíthassák. A baj akkor kez dődött, amikor egy távoli templom tornyában megkondult a harang, s Klári hozzálátott, hogy ennivalót készít sen a családnak. — Te Kelemen 1 — csapta össze meglepetésében a tenyerét Klári. — Kelemen! — Ismételte meg a nagyobb nyomaték kedvéért. — Te pontosan olyan piros vagy. mint a rí k a patikamúzeum cégérében! Kelemen bambán mosolygott, mivel még nem tudta, elismerésnek-e, vagy korholásnak tekintse Klári kétség beesett megjegyzését. — Hát, igyekszik az ember... — dünnyögte. — De te ebbe belegebedsz, Kelemen — kiáltott fel az asszony szokatlan elkeseredéssel. — Ti sem vagytok különbek — legyintett Kelemen, pedig egyáltalán nem volt igaza. Míg ő hason fekve horkolt a tűző napon, családba többi tagja vidáman hancúrozott az árnyas fűben, miközben szépen, egyenletesen érték a pirító sugarak minden porclkájukat. — De muris vagy apu! — röhögött Ferike szemtelenül apja gyűrött arcába — a hasad most már még a túrónál is fehérebb. Kelemen meglendítette jobb karját, hogy elpimaszo dott fiát némi tiszteletre kényszerítse, de megfogyatkozott ereje végképp cserben hagyta, s a jobb sorsra érdemes adminisztrátor szó nélkül bukott az illatos fűbe. Ezért maradt aztán a vityilló szombaton és vasárnap kihasználatlanul. Sajnos, akadnak még olyan emberek is, akiknek egy és más nem nagyon sikerül az életben SZENK SÁNDOR