Új Szó, 1969. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1969-09-19 / 221. szám, péntek

BABI TIBOR BULGÁRIÁI UTIJEGYZETE E

z volt Várna. A tenger és az égbolt tündöklő kéksége. Aranyhomok. Lombok nyugalmas, mégis örökké nyugtalan, mélyzöld örvénye. Vakítóan fehér karcsú szállodaépületek emelkednek belőle a táj fölé. Az árnyékos sétányokon egymásba karolva, nevetve, csacsogva sétál végig a soknyelvű világ. Az internacionalizmus kor parancs, súlyos, olykor véradót követelő erkölcsi elkötelezettség, de így is el lehet képzelni, szkeptikus borúlátás nélkül, napfényben fürdő örömteljes valóságként. Bulgária útjai megnyíltak minden világtáj számára. Vendéglátó szeretettel fogadja a közeli és távoli országokból érkezőket. És nem kell szégyenkeznie, csak azért, mert balkáni ország. Hányszor hallottam odahaza a megalapozatlan kultúrgőgben gyökerező előítélet megnyilvánulását, hogy a Balkán csak Balkán. S hányszor hallottam emlegetni a nevezetes balkáni lustaságot. Bejártam Romániát, jugoszláviát és végigrobogtam Bulgária országútjain, saját szememmel győződtem meg arról, hogy a Balkán nem Balkán többé a szó ominózus értelmében. Egyszerűen földrajzi fogalom, s a területén leledző szocialista országok a kultúra és a civilizáció csúcsaira törnek. Ha meggondolom, hogy múltjuk százszorta prőbáltabb, hányatottabb, mint Közép-Európáé, vagy a Nyugaté, ha számba veszem, hogy a török hódoltság itt nem ls százötven évig, hanem ötszáz évig tartott, akkor erőfeszítésük még tiszteletre méltóbb, még csodálatra méltóbb. Különösen érvényes ez Bulgáriára, hiszen az ozmán uralom miatt sose volt olyan fejlődési lehetősége, mint például Csehországnak. így a félsziget neve számomra a szorgalom, a tudásszomj és a teremtő akarat szinonimáját jelenti. Nem is lennék magyar és nem ls lennék közép-európai, ha nem kerestem volna valamiféle analógiákat vagy történelmi fogódzópontokat, hogy rokon ithassam magamat a tájjal és népével. A török hódoltság ténye épp elég motívumot adott különféle meggondolásokra. Fel-felidéztem magamban Európa térképét, mely szemmelláthatóan bizonyítja, hogy a félszigetet nem lehet semmiképpen leválasztani a kontinens testéről, s hogy egyenes folytatása Közép-Európának. Maga a török hódoltság és a balkáni népek szabadságharcai a közeli vagy távoli szomszédságot egyenest sorsközösséggé avatták szememben, s lévén Bulgária szocialista ország, szinte otthon éreztem magamat. Ú

tban Várna felé néhány órára megálltunk Sumenben, s mennyire megörvendeztetett, hogy van ebben a városban egy utca, amit Kossuth Lajosról neveztek el, s hogy van abban az utcában egy ház, mely a hazájából menekült kormányzónak csaknem három hónapon át menedéket adott. Pontosan 1849. november 21-től 1850. február 16-ig élt itt Dlmitrakl Hadzsi Panov bolgár kereskedő házában, míg a török hatóságok nem internálták őt a kis-ázsiai Kiutahiába. Csaknem háromezer bujdosó társának emléke elevenen él a város lakosságának emlékezetében. Az ő kulturális tevékenységük hatására buzdultak fel annyira, hogy itt Sumenben létrehozták az első bolgár színházat és zenekart. S akadt az emigránsok között valaki, aki értett a sörfőzéshez; ez a tudománya, mely egy időre az emigránsok egyik jövedelemforrása lett, egy máig működő sörgyár megalapításához vezetett. A múzeum látogatóinak magnetofontekercs mondja el magyar nyelven Kossuth Lajos itttartózkodásának és az emigráns telepnek történetét. Kívül, a ház falán aranybetűs márványtábla jelzi, micsoda ház ez. Évente hétezer magyar látogató keresi fel, mert Sumen a Várnából visszatérő üdülők útjába esik, s így természetes, hogy nem mulasztják el a múzeumlátogatást. A ház hátsó udvarában ez év tavaszán új fészleg nyílt, mely a magyar munkásmozgalom, a kommün történetét és Magyarország mai életét dokumentálja, így az eredeti Kossuth Múzeum a bolgár-magyar barátság múzeumává bővült. És természetes, hogy a napíénybeh fürdő Várna is nyújtott történelmi fogódzó pontot. Hiszen 1444. november 10-én a város térségében zajlott le a törökök elleni balkáni hadjárai szerencsétlen kimenetelű ütközete, melyben életét vesztette /. Ulászó Lengyelország és Magyarország királya. Van ott Várnában egy múzeum, mely megörökíti a c minden moz bői jöttek föl Várnába, fiúkat meglátogatni, aki a fürdőtelepeket bővítő építővállalatnál dolgozik. Kőműves a szakmája. Az öregnek Mehmed Izmall a neve, hatvanhárom éves. A felesége, Patme asszony is túl van a hatvanon. A menyecskét Zahrának hívják s Itt dolgozik a közeli földművesszövetkezetben. A látogatás örömére a fiatalok szabad napot vettek ki, s az öregekkel együtt kijöttek a tengerpartra. Csakhogy a szegény öregeik és a szemérmes Zahra valahogy fu/csán, félszegen üldögéltek itt a szikrázó homokon. Hát igen, törökök, mohamedánok. Az öregeknek és asszonyoknak nem illik mutogatni meztelenségüket. A fiuk erős, fiatal. Hadd örüljön, hadd úszkáljon. Igen, faluról jöttek föl, Duchovec&ől. Nagv és gazflflí? q7rtVOt>c.7"* M'Titzanatát, s a hálás bolgár nemzet mauzóleumot emelt I. Ulászlónak, akit Bulgáriában Várnai Ulászlónak neveznek. A törökök elleni hadjáratok szervezőjének és vezérének, Hunyadi Jánosnak nevét Ismeri minden délszláv és balkánt nép, s nemcsak a szerb, horvát, román népdalok emlegetik, Iánkul vajda néven a bolgár népdalok is megéneklik. A fentebb említett történelmi sorsközösség így hát nem álom, nem is mítosz, de a népek tudatában mindmáig elevenen élő valóság. A csatában elesett király emlékének tiszteletére emelt mauzóleum egy trák sírdomb helyén emelkedik. A napfényes térségről egy súlyosan hajló boltozat alatt jut be az ember a mauzóleum, egy valóságos sírbolt belsejébe. Háromágú, magasan ágaskodó gyertyatartó gyászos villanyégői világítják meg a ravatalt, amelyen ott fekszik az elesett ifjú király szobra. Koronásán, teljes pálicélzatban. Mellén összekulcsolt keze szívéhez szorítja rettenetes, vitézi kardját. Fényességes, szépséges, ifjú az arca, s cítt fekszik a halotti csendben, mozdulatlanul, mégis elevenen, mint a közép-európai és a balkáni népek összefogásának szimbóluma. És köröskörül a sjkon, a várnai tótól a messze ködlő dombokig, elfelejtett jeltelen sírok mélyén pihennek elhullott magyar, lengyel, szerb, román, cseh és szlovák vitézei. lylásnap és harmadnap en• ' gem is megejtett Várna újféle varázsa, a tengerparti fürdőtelepek szépsége, az égbolt a Nap, a hatalmas víztükör szikrázó fénye. Ám az utolsó nap, amit a tengerpartot szegélyező arany homokon töltöttem, különös találkozással ajándékozott meg. Az egészséges, fürdőző meztelenség közepette furcsa embercsoportra lettem figyelmes. Idős férfi ember üldögélt ott a homokban, tetőtől talpig falusi gúnyába öltözötten, mellette öregecske asszony, az előbbinek a felesége, és a menyük, ugyancsak a falusi asszonyok ruházatában. Csak egy húszonnégyéves forma fiatal merte közülük lecsapni a ruhát, s fürdőnadrágban élvezte a napsütést. Beszédbe elegyedtem velük. Kiderült, hogy az öregek Sumen környékéről, Duchovec községÁz Igazság harcosa LADISLAV ŤAŽKÝ 50 ÉVES A várnai Varnencsik Mauzóleum, az 1444 es orosz—bolgár legyverbaráiság múzeuma. hogy török falu, senki disznóhúst nem fogyaszt, de a szövetkezet azért rengeteg sertést nevel, mert hogy is lehetne elképzelni a szövetkezetet sertések nélkül. Ö, Mohmed öregember már, idős a felesége is. így hát mindketten nyugdíjban vannak. Igen, szép nyugdíjat kapnak, és háztáji földjük is van, de a legjobban annak örülnek, hogy a két fiú jól keres. Hát persze, hogy két fia van. A másik, Musztaja, Sumenben dolgozik egy nagy autójavító műhelyben. Élnéztem az idős embert, és elkerülhetetlenül fölöilött bennem a gondolat, hogy, lám a hódító erőszakos törökök leszármazottja, de nem fedeztem fel arcvonásaiban semmit, ami a hódító ősökre vallott volna. Csak a megfáradt, megviselt, félszeg parasztembert láttam, és ugyanolyan megfáradt, megviselt parasztasszonyt. A fiatalok ragaszkodó szeretettel tekintgettek rájuk, s az öreg gondtalan öregségével dicsekedett, és egyre emlegette két erős munkásfiát, mivelhogy mind a kettő jól keres. A hogy elnéztem ezt a csa»» ládot ott, a diadalmasan szárnyaló várnai nap alatt, sok minden eszembe jutott az európai, közép-európai és a balkáni népek történelméből. A dúlások, hódítások, de a nagyszerű öszszefogások korszakai is. Az öregember agyondolgozott ráncos keze láttán jó biztonságérzet fogott el. A hódítások és a hódoltságok kora lejárt. A történelem valóban az élet tanítómestere; legfontosabb tanulságát, az emberi sorközösség valóban korszerű, világérvényű gondolatát a marxizmus fogalmazta meg, s ezt proletár internacionalizmusnak nevjezzük. Másnap reggel elhagytuk Várnát és a csodálatos tengerpartot. Tolbuchin felé vettük utunkat, s dél felé Szilisztránál értük el a Dunát. Még mindig várnai élményeimet idézgettem magamban, közben a tovahömpölygő vizet bámultam. Egyszer csak azon kaptam magamat, hogy ünnepélyes, fogadalom szerű sorokat mormolok magamban: „/... Én dolgozni akarok. Elegendő / harc, hogy múltat be kell vallani./ Hát persze, hogy József Attila sorai. Számunkra, magyarok számára költőink mondták ki a világérvényű igazságokat. Születésének félévszázados jubileumát ünnepeli Ladislav Ťažký, a szlovák kortárs irodalom egyik legeredetibb hangú képviselője. Szlovákia szívében, Čierny Balogon született. A második világháborúban közkatonaként a Szovjetunióban harcolt, majd a háború befejezése után Kassán, később Breznón hivatalnokoskodott. 1948-tól 1952-ig a prágai Politikai Főiskolán tanult, azután a x SZLKP Központi Bizottságának művészeti osztálván dolgozott. 1962-ben, amikor első nagysikerű írásai napvilágot láttak, szakított polgári hivatásával és azóta már csak mint Író tevékenykedik. Ťažký műveiben felelevenednek a huszadik századi szlovák történelem megpróbáltatásokkal teli eseményei, amelyről az író sajátos eszközök segítségével rajzol plasztikus képet és egyéni hangnemben vall a szlovák ember szenvedéseiről, helytállásáról. Nagysikerű regénye, az Amenmária 1964-ben jelent meg. Ebben a művében a szlovák katonák lelkivilágát mutatja be, akiket a második világháború során a keleti hadszíntérre küldtek, de lelkiismeretük és később meggyőződésük nem engedi meg, hogy a szovjet hadsereg ellen harcoljanak. Ugyancsak ebben az időben játszódik figyelemre méltó novellája, a Sírok a Dunán (Dunajské hroby ). A történet középpontjában négy szlovák katona áll, akik megundorodva a háború borzalmaitól, elhatározzák, hogy hazatérnek, de ez csak egynek sikerül. Ťažký az életbenmaradt katonával mondatja el az egész történetet, s ezzel fokozta a novella drámai hatását. Ez a novella, amelyben az író a modern prózairodalom számos eszközével él, nemcsak Ťažký, hanem a szlovák irodalom egyik legsikerültebb alkotása. A napokban jelent meg a Farkasokkal teli pince (Pivnica plná vlkov) című regénye, amelyről így vall a szerző: „Ha ezt az egyszerű földművesről szóló regényemet nem írtam volná meg, nem érezném magam egész embernek, mert itt nem egy földművesről van szó, hanem sokról, mindazokról, akiket falun értek a különböző visszaélések, gyakran embertelen cselekedetek. Meg kellett írnom az igazságot, mert szívem a földművesekért és a kommunistákért dobog és éppen azért harcoltam és harcolni fogok az egyszerű emberek igazáért és megbecsüléséért". Sz. /. 1 r#í ## ii t/í'f^ösr Mentegetőzve fogad: — Ne haragudjon, nem tudom hideg görögdinnyével megkínálni ... Csak olyat adhatok, amit épp az előbb szedtem le. Elérti kérdő pillantásom. — Napközben a nap melegét szívta magába, hát átmelegedett. tgy azonban nem érződik eléggé az érett dinnye sajátos zamata. Valamikor földbe vájt, fölülről ügyesen álcázott őrhelyről vigyáztam a dinnyét. Akkoriban az ember rögtön reggel keresett egy érettet, amit aztán egész nap a föld alatti odúban hűvösön tartott. Ha vendég vagy ismerős jött, bármikor hűtött dinnyével kínálhattam ... De az ügyelet is egyszerűbb, eredményesebb volt úgy. — E s ma? Széttárja a karját. — Még a rövidlátóknak is messziről szemet szúr ez a deszkábarakk. Szinte minden mozdulatom távolról is könnyen követhető: ha az ajtó nyitva áll, akkor bent vagyok; ha csukva van, akkor meg itt kint, lesen. Harmadik lehetőség nincs, mert ha bemegyek és az ajtót behajtom, végképp nem látok semmit. — Hányadik éve tartja szemmel a gazdaság dinnyéjét? Tekintetében öröm, hangjában elégedettség: — Az idén már tizenharmadszor. Amikor érni kezd a dinynye, kijövök, és amikor már az utolsó darabot is levágták, csak akkor megyek. — Hová? — A kertészetbe. Az esztendő többi részét ott töltöm. Gyomlálás, öntözés, kapálás vagy egyéb munka akad mindig elég. A dinnyecsősz neve: GÁL József. Ötven év körüli, keskeny vállú, sovány férfi. Fején a nyárt meleg ellenére sapka. Borostás. Keze kidolgozott. Széles ujjai a kertészmunkától sötétbarnák. Szemével beszéd közben is állandóan a környéket fürkészi. Lőfegyvere nincs, csak egy borotvaéles késsel és egy fejszével jár ki napról napra a dinynyeföldre. Ez ís inkább olyan jelkép, hiszen tettenérés esetén a vétkezőn nagyon súlyos sebet is ejthetne — egy-két dinnyéért... — Erős hangra és gyors lábakra van itt leginkább szükség — mondja. — Melyik évre emlékszik a legszívesebben? — Talán hatvanhétre, nagyon sokan jártak akkor itt. — Miért? — Abban az évben magra termeltük a görögdinnyét. Bárki jött errefelé, megkínáltuk. Persze egy föltétellel: a magokat ne nyelje le, hanem gyűjtse a hordókba vagy gyufaskatulyában hozza viss7.a. — És visszahozták? — Igen. Nagyon sokan voltak azonban, akik itt a helyszínen teljesítették kérésünket. Egy katonatiszt például ide a dinnyeföldre hozta katonáit menetgyakorlatra. Száz-százhúsz méteres szakaszon álltak, egyszerre három-négy mázsát is „kimagoztak". Még tréfát is űztek belőle: a százados vezényszavára egyszerre haraptak és egyszerre köpték a magokat... Mosolyogva gyújtja meg a cigarettáját. A kifújt füst szürkés karikákat ír a levegőbe. — Mennyi a dinnyemag kilója? — Ötszáz korona. Ha kedvez az időjárás és jó a termés, akkor nagyon jó üzlet. Ehhez azonban sok melegre, szép napsütésre van szükség. Esős nyáron elhúzódik az érés és a dinynye magába szívja a vizet. Erről tartja a szájhagyomány, hogy augusztus 10-én Lőrinc . .. bele . .. illetlenkedik a dinnyébe. Tény azonban, hogy augusztus második jelében már nehezen pirosodik a dinnye húsa. — Ha dinnyét vág, miről találja el, vajon érett-e már? — Kopogtatással. Ehhez gyakorlott fül kell. Van azonban egy biztosabb jel is: a dinnyehéj és szár találkozásánál egy apró hajtás van. Amikor ez megsárgul, érett a görög. Állunk a hetényi gazdaság dinnyetábláján. Alkonyodik. A közeli kazalból szalmaillatot hoz a szellő. Vörös napsugarakban fürdik a határ. A csősz tekintete szüntelenül körbe-körbe jár. Ö lendíti tovább a beszélgetést. — Itt szigorúnak és jószívűnek kell lenni egyszerre. Sosem haragszom, ha valaki becsületesen idejön és kér néhány szelet dinnyét. Ha ellenben észreveszem, hogy a tábla túlsó szélén valaki nagy óvatosan lefelé lopakodik a töltésen, azt bizony alaposan megkergetem ... — Nem rossz érzés mindig figyelni, gyanakodni? — Megszoktam. Egyébként sosem gyanakszom, csak figyelek, nek földet a bíborvörös napsugarak. Ilyenkor, estefelé a legéberebb a dlnnyecsősz. Pillantása a távolba siklik. Rágyújt. Aztán egy elpöckölt cigarettavég suhan át az összegyűjtött dinnyehéjrakás fölött. MIKLÓSI PÉTER 1969 ' IX. 19.