Új Szó, 1969. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1969-09-14 / 37. szám, Vasárnapi Új Szó

I

van Bukovčant a szlovák filmművészet egyik megalapítójaként tartják számon, de már pályája kezdetén mint színműíró is felt'igyeltetett magára, és ma az új szlovák drámairodalom egyik legeredetibb, sajátos hangú tehetsége. Közel tizenöt forgatókönyv szerzője, köztük a SZÜLOFOLD-é, amely az önálló szlovák filmművészet első jelentós alkotása volt. Az utolsó esztendők filmjeiből a HARANGSZÓ A MEZÍTLÁBASOKÉRT (Zvony pre bosých) — Stanislav Barnabás vult a rendezője — aratta a legnagyobb sikert. Színműveinek bemutatói a Szlovák Nemzeti Színház drámai színpadán, a DPOH-ban zajlottak le. Evekkel ezelőtt műkedvelőink nagy sikerrel játszották országszerte AZ ELVESZETT ÜTLEVÉL című vígjátékát. A háború előtt Ivan Bukovčan három esztendeig diákoskodott Prágában, majd a jogi doktorátus elvégzése után, mint a NÁRODNÁ OBRODA prágai szerkesztőségének vezetője, további két esztendőt töltött ott. Kézenfekvő, hogy a korszerű, új utat kereső cseh irodalom és színművészét hatással voltak rá; Capek, Šrániek, Voskovec és Werich, valamint E. F. Burian példaképei lettek a drámairodalom útján elindulónak, ugyanúgy a cseh filmművészet is termékenyítően hatott a forgatókönyvek szerzőjére. Am e hatás ellenére— és ezt erősen a javára írjuk — jellegzetesen sz lovak író, s ez mnid témái megválasztásában, mind egyéni jellemábrázoló tehetségében, nemkülönben ízes, csiszolt és szellemes párbeszédeiben megnyilatkozik. Legújabb színművét a Szlovák Nemzeti Felkelés 25. évfordulójának megünneplése idején mutatta be a Hviezdoszlav Színház. Ez a nagy visszhangot keltett bemutató indított arra, hogy a szerzőt felkeressem, és lapunk hasábjain érdeméhez méltóan bemutassam. O < o o H < c JE ľ® SQ "o S ŕ

1 <D IM cn CL> E CO CO CD <u IVAN Film és színpad # Mikor kezdted el szerzői és egyúttal filmjorgatókönyvírói pályafutásodat. Mi a magyarázata, hogy mindkét műfajban egyszerre indultál el, és ma is egyidöben szerzőként és filmíróként lépsz a közönség elé? —- Első kísérleteimet mintha valamiféle gonosz varázslat kísérte volna: először eltűnt az első könyvem, a Rozpačitý mier (Tranoscius, 1948, Riportok a háború utáni Európából). Eltűnt, de sajnos nem azért, mert szétkapkodták. Amikor első alkalommal dolgcztam együtt a filmesekkel, eltűnt a főszereplőnő — valamilyen diplomatával, valamerre a világban. Mondanom sem kell, hogy természetesen a forgatás kellős közepén. A filmet azonban nélküle is befejeztük — a forgatókönyvből torzó lett, a kész filmből rébusz. Első színpadi próbálkozásomat egy harmadik eltűnés tette emlékezetessé. A katonaságnál a bajtársak szórakoztatására írt darabban egy angoransacska szerepelt. A bemutató sikeres volt — viszont a csodaszép állat az előadás után nyomtalanul eltűnt. Az elő színházi tisztelétdíjam is eszerint ütött ki: raport és büntetés — az angoramacska ugyanis a parancsnokom személyes tulajdona volt. — Hát istenem — az eltűnt színésznő a diplomatáé volt, az eltűnt macska az ezredesé, de az az első könyv, nos az enyém volt! És húsz év után, mind a mai napig sejtelmem sincs, miért kellett eltűnnie ... A kérdés második feléfcfez legalább ennyit: a filmesekkel való együttműködésre dr. Ján Sedlák, az akkori dramaturg vett rá. (Mellesleg mondva, nagy kára a filmnek, hogy ilyen dramaturg egyéniséget elveszített.) Ettől az időtől, 194ÍMŐ1 kezdve, rendszeresen foglalkozom a filmmel, a színházzal csupán esetenként. A jövőben, azt hiszem, inkább fordított helyzet áll élő. A film ugyanis túlságosan kollektív alkotás, a szerző eredeti szándéka sokszor elvész, elhomályosodik benne vagy más síkra tolódik át; úgy tűnik, mintha a színháznál vagy a rádiónál a kockázat valamivel kisebb volna. A hazai táj ösztönző varázsa 0 Első darabod, a SUROVO DREVO nem volt szokványos komédia, és jől emlékszem, hogy főleg fotklór elemeivel, népi ízével, játékos humorával és színességével hatott. Ugyanúgy nagy sikerű filmednek, a Szülőföld RODNÁ ZEM is a népiessége, utánozhatatlan szlovák zamatja nyerte meg a közönség tetszését. De későbbi műveidben is erőteljes hangsúlyra kerül az otthoni táj — különösen a közép-szlovákiai hegyi világ — szeretete és dicsérete. Mi adja a magyarázatát ennek a folklóron túlmenő melyebb szeretetnek? — Félek egy kicsit a nagy szavaktól, ezért inkább csak a növénytanból veszem a hasonlatot: minden fának megvan a gyökere, s csak gyökerestől lehet átültetni más földbe. Az ember persze önmaga ls „átültetheti" magát. Ám minden bizonnyal ez az írónak sikerül a legkevésbé. Nincs kizárva, hogy másutt szélcsendet és kellemesebb éghajlatot talál. Kérdés azonban, hogy az idegen talajban átültetett gyökerei elegendő olyan táplálékra lelnek-e, amelyet addig a szülőföld és annak illata, nedvei, meleg és lüktetései érleltek. — A hegyekben nemegyszer elnézegettem a cirbolya- vagy törpefenyőt. Ezek a legszívósabb fafajtáink, igen kedvezőtlen éghajlati viszonyok között élnek, a vegetációs övezet legszélső határán, önfeláldozón teljesítve védelmi kötelességüket, amelyet a természet rótt rájuk. De szívesen gyönyörködöm a pálmában vagy oleanderben is. Gondosan vödrökbe ültetve, bizonyos hőmérsékleten csaknem mindenütt átvészelik a telet. — S ha már eljutottunk Közép-Szlovákia hegyi világába, ott, ahol az ember életének legszebb éveit — nézetem szerint ez rendszerint a gyermekkor — éli át, nos, mindörökre ott hagyja szívét; ez az a hely, ahová élete végéig mindig újból és újból visszatér. Végül is — a természet olyan a városi ember számára, mint rabnak a szabadság. Lehetetlen, hogy ezek az érzések ne tükröződjenek az ember munkájában — segítik, ösztönzik, erősítik a tudatot, hogy van még valami, amihez mindig vissza lehet térni, ami örök és teljesen közömbös a lihegő emberi rohanással szemben, ami nem veszi figyelembe neurotikus változásainak hisztériáját. Ez a természet a maga nyugodalmas, derűs ritmusával. Az ember védelmében 0 A mai agyontechnizált, háborúktól sűrűn zavart és zaklatott világban miben látod az író, az alkotó ember feladatát? — Állíthatom — csaknem habozás nélkül —, hogy az ember védelmében. Ki ellen és mi ellen ...? Jóllehet paradoxonnak tűnik, de az ember védelmében saját maga ellen is. Például a halálosan mérges gyümölcs ellen, amely már megérett az ember agyában. Minden ellen, amit az ember önmaga elpusztítására ' feltalált. — Friedrich Dürrenmatt egyik témája, a paradoxon szükségessége fölött elmélkedve, egyszer ezt mondta. „... és mint ahogy gondolkodásunk már nem tud meglenni a paradoxon fogalma nélkül, úgy tűnik, hogy éppen így van ezzel a művészet és az egész világ is, amely már csak azért létezik, mert létezik az atombomba és a tőle való félelem." # A mai világból mi foglalkoztat a legjobban, mi ösztönzi a legerősebben írói képzeletedet? A tudomány új útjai, a világegyetem meghódításának gondolata vagy az emberi kapcsolatok újabb és újabb árnyalatainak feltárása? — Leginkább talán az utóbbi — az emberi kapcsolatok, az ember helye a társadalomban s általában a világban, lehetőségei és korlátai; vizsgálgatni ezeket a kérdéseket és megtalálni rájuk a választ, ez minden idők drámájának a magva. — Fantasztikus az út, amit az ember a neandertáU barlangtól az űrhajó kabinjáig megtett. A XX. század technikája angyali szárnyakat adott az embernek — sajnos, az „angyali jóság"-ból nem adott hozzá semmit Így aztán az ember továbbra is, mindig azonnali használatra készen, keményen maricolja azt a neandervölgyi bunkóját. — Ez a régi, mázsás bunkó az az érv, amely nemcsak az ellenfél ellenállását töri le, hanem betöri a saját koponyáját is. — Lám, a XX. század kétharmada már mögöttünk van, két világháborúval, megszámlálhatatlan helyi jellegű konfliktusok tengerével, polgárháborúkkal; vérbe fojtott forradalmakról és államfordulatokról nem is szólva. Mintha e planéta lakójának rémült tekintete előtt ez a század a legszívesebben egyszerre pergetné le örökösen vissza-visszatérő játékrendjét: az öldöklés, a fájdalom és az erőszak non-sztop programját. — A civilizált barbár — ez lesz ennek az évszázadnak egyik legnagyobb paradoxonja. Mielőtt a kakas megszólal 0 A szlovák írók legtöbbjének legmélyebb és legtartósabb élménye a Szlovák Nemzeti Felkelés. A MIELŐTT A KAKAS MEGSZÓLAL című legújabb darabod története ís a jelkelés idején játszódik, és tíz túsz példáján világltod meg az emberi magatartás változatait. Miért választottad ezt a világ drámairodalmában gyakran feldolgozott témát — szerintem ennek igen szerencsés új változatát? — Igen, ez a téma ismert— jól ismert minden európai országban, amely annak idején náci megszállás alatt volt. Nálam azonban kezdetben nem is annyira a téma dominált, inkább a történet, a tíz, illetve a tizenegy ember drámája, akik együtt élnek át egy novemberi éjszakát a felkelés elfojtása után. Tisztára a véletlen hozta őket össze, nem a szándékosság — ugyanúgy egészen más emberek is találkozhattak volna — ezért ennek a darabnak az alakjai semmi egyebet nem reprezentálnak, mint önmagukat, saját erejüket és gyengeségüket, saját érzelmeiket és gondolkodásukat — csupán a saját magukért, saját jellemükért vállalt erkölcsi felelősségtudatot mutatják meg. Úgy is mondhatnánk, saját „szlovák jellemüket", ám a jellem etikai kategória, nem pedig etnikai vagy földrajzi. Ennek ellenére is van valami, amire azt mondjuk, hogy ez a „szlovák natura", jelleg, mentalitás. — És ízekre szedni ezt a mentalitást, boltozatát és alapjait, de főleg a kettő közti teret, s ezt, úgy vélem, nehezen tudná valaki más, egy idegen felmérni: ezt a vallomást saját magunkról magunknak kell megfogalmaznunk. — És még valamit. A dráma címe ismert parafrázisa Jézus kijelentésének, amit az Olajfák hegyén mondott. Az úrvacsorán megjósolja Júdás árulását, és aztán, már fönn a hegyen, kételkedni kezd egyik leghűségesebb híve, Péter megbízhatóságában is. Ekkor mondja neki: „Mielőtt a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem". És Jézus pere folyamán ez valóban meg is történik. A darabban részben erről a Judás-motívumról, az árulásról van szó, de mindenekelőtt arról a bizonyos „megtagadásról". Mégpedig olyan értelemben, hogy önmagunk megtagadásával és eltagadásával elveszítjük emberi méltóságunkat. Egy drámatrilógia alapvető gondolatai % Min dolgozol mostanában? Filmen vagy újabb színdarabon? — A KERGESD EL A FARKAST című színjátékon. Ez a STRUCCOK ESTBLY-ével és a MIELŐTT A KAKAS MEGSZÖLAL-lal együtt zárt drámai trilógiát alkot, melynek közös vezérfonala a lelkiismeret és az emberi méltóság. A három darab különböző időpontokban, a „Kakas" a háború alatt, a másik kettő békében játszódik le, de ez az időrend nem is olyan fontos, alapvető inkább az az egységesítő gondolat, hogy az ember először a fizikai épségéért folytat harcot, és aztán az erkölcsi csorbítatlanságáért. EGRI VIKTOR