Új Szó, 1969. augusztus (22. évfolyam, 179-204. szám)

1969-08-07 / 184. szám, csütörtök

Vardgész Petroszjan örmény író 1932-ben született. Tanulmányait a jereváni egyetem újságírói fakultásán végezte, jelenleg a Garun című folyóirat munkatársa. 1954-ben közölte első verseit és elbeszéléseit. Első verseskötete a Ballada az emberről, melyet számos elbeszélés- és novellagyűjtemény követett. Az alábbi elbeszélésből filmet is készítettek. SZÜ L OK, H J v E L ^viÄlÄÄ Huligánok ... ? Egész éjjel mentek. A vezető kistermetű volt, enyhén görnyedt. Mintha csupán a kék szemei éltek volna, testének többi része szürke, poros, a gondtól és a fáradságtól elgyötört. Öszszeszorított ajkak, szinte nőiesen finom vona'úak, a szemöldökök közt ránc húzódott, mint egy forradás, a távoli múlt nyoma ... Nehezen ingadozva járt. Még egy lépés — gondolhatta az ember —, s lábai felmondják a szolgálatot. De ez csak így rémlett... Kitartaón ment, nem is nézte az utat. Muszáj volt menni. A második magas, sovány férfi volt. Dúdolt menetközben, folyton ugyanazt a dalt huszonöt kilométeren keresztül. Vajon nem tudta, hogy így hosszabbnak tűnik az út? Ki tudja... Talán nem ismert más éneket. Az ének hirtelen megszakadt. Ez volt a megállás jele. A vezető azonnal leült. A Magas is elnyúlt mellette. Valamivel távolabb egy alak körvonalai tűntek fel. A Harmadik volt. — Holtfáradt, nem bírja ki — mondta Kékszem. — Hm! — tért ki a válasz elől a Magas. Vastag karéjt szelt a kenyérből és félretette. ... Amikor végleg elveszítették a geológiai expedíció nyomát, a Magas azt javasolta, hogy rakják egybe a maradék élelmet, majd osszák fel egyenlő részekre. így tettek: mindegyik a fűre borította, amije volt. A Harmadiknak. csak egy kevés cukra maradt. Pirulva mondta, hogy a kolbász megromlott, eldobta, s hogy a kenyerét már régen megette ... — Egész éjszaka jöttünk, s nem tudom, meddig fog még tartani az út— mondta ki Kékszemű a másik kettő gondolatát is. E pillanatban, kifulladva, beérte őket a Harmadik, s lerogyott a földre. — Nehéz — nyögte, miközben erőtlenül a kenyér után nyúlt, amit a Magas nyújtott neki. — Köszönöm ... Alighogy elszunnyadtak, a Magas feltápászkodott. — Egy darabka kenyér maradt mindegyikünknek — jelentette be látszólagos nyugalommal, s elsőnek indult el. Ugyanazt az utat követték, akár egy óriás gombolyag vékony, szürke, végtelen fonalát. A Falánk újra utolsóként vonszolta magát, meg sem kísérelt lépést tartani társaival. Nehézkesen ment, lecsüggő fejjel, zsebredugott kézzel... De ahogy a Magas és Kékszem elÍCL3 tűntek a kanyarban, kihúzta kezeit. Egyikben kenyér, másikban kolbász volt. Szempillantás alatt megette az egészet. Két újabb szelet került elő. Hirtelen a Magas hangja törte még az éjszaka csendjét: — Hahó! Hol vagy? A kezek villámgyorsan viszszasüllyedtek a zsebbe, a kiegyenesedett hát összegörnyedt, a kalap ráborult a szögletes homlokra. — Jövök, olyan nehéz — nyögte. A Magas ©Hódította magát a szikla mellől. — Támaszkodj rám — s választ sem várva megragadta a karját. VARDGÉSZ PETROSZJAN: ÚTKÖZBEN Behozták a lemaradást s utolérték Kékszemet. — Ne mérgelődj, megesik az ilyesmi — mondta emez, világos szemeit társára szegezve. — Kimászunk belőle... A Falánk roskadozó léptekkel haladt, lábait vonszolva. Sóhajtozott, a szívére panaszkodott ... Eltelt egy óra, két óra, három óra. — Állj! — mormolta kimerülten a Magas. Kiosztották az utolsó darab kenyereket. Rövid pihenő, majd újra a kígyózó út. A Magas rázendít a dalára. Egy óra, két óra, három óra ... Az országútnak nyoma sincs, mintha sohasem létezett volna. A szoros mintegy feloldódott a a reggeli ködben, az égboltból kihasított hosszú szalag fedte be.. A fák, sziklák, füvek, virágok körvonalai elmosódtak. Tizenöt lépésnyire már semmit sem lehetett kivenni. Az éhség ostoba közönnyel szorongatta torkukat. Ketten szótlanul meneteltek, mintha semmi különös nem lenne az egésben, mintha bármire gondolhattak volna, a kenyeret kivéve... A harmadik szüntelenül sóhajtozott. Az éhség nem tört még rá, éppen ezért nyögdécselt: . — Ó, mikor lesz már vége, nem bírom tovább, olyan nehéz... A Kékszem és a Magas tekintete mintegy véletlenül összefonódott, a siránkozó felé fordultak. A Magas lassan kihúzta jobb karját, mellyel a Falánkot támogatta, s keresgélni kezdett a zsebében. Végül kenyeret és kolbászt húzott elő. — Fogd — nyújtotta a másiknak. — Edd meg ... Közömbös hangon mondta, mintha jelentéktelen semmiségről lett volna szó. A másik nem kérette magát. Észre sem vette, hogy a Magas és Kékszem éhségét legyűrve elfordul ... Utolsó falatjuk volt, melyet a Magas tapasztalt utazóként félretett. Végül megszűnt a csattogás, s a menetelés kimerítő egyhangúsággal újrakezdődött... Egy óra, két óra, három óra ... A nap a távoli hegyek felé tartott, lassan hanyatlott alá, míg útjuk egyre emelkedett. Két kiéhezett ember, összeszorított fogakkal, vezetett egy harmadikat, aki négy ízben evett aznap. Egy óra, két óra ... az emelkedő egyre tartott... Az éjszaka homálya elborította vidéket. A Falánk kegyetlen helyzetben volt. Volt még kolbász és kenyér a zsebébein. Hirtelen az az ötlete támadt, hogy előveszi és szétosztja. De hogy fogjon hozzá? ... Félt a Magastól, Meg aztán mi maradna meg neki? A Falánk a kedyező alkalomra várt. S a baráti karokat, melyek emberfeletti erőfeszítéssel tartották, vasfogónak érezte. Mentek. A Magas elhallgatott. A hosszas éhezés elvette erejét, hogy szétnyithassa ajkait... Kékszemnek már nem sikerült kiegyenesítenie egyre mélyebbre görnyedő hátát. A szemei hervadtak voltak, akár a letépett virágok, melyek víz és napfény után sóvárognak ... Egyszer csak felhangzott a Magas éneke, s társa azúr tekintete megélénkült, mintha jótékony eső üdítette volna fel: a távolban feltűntek az országút fényei. Csupán a falánk őrizte meg komor, kiéhezett tekintetét... Reggel csatlakoztak az expedícióhoz, majd másnap hajnalban újra útnak indultak ... Ez alkalommal a Falánkot más csoportba osztották. Kékszem és a Magas eljöttek búcsút venni. — Akkor hát minden rendben van?! — Tudod — mondta a Magas —, mindig nehéz megválni attól, aki társad volt a bajban ... A leghosszabb mondat volt, amelyet órák óta kiejtett. Kékszem szelíden rámosolygott a Falánkra: — Jőszerencsét... Megadták a jelt az indulásra. Nehéz feladat várt a geológusokra, köztük e háromra is. Három ember, három szív... BÁCSKAI GYÖRGY fordítása Nyaranként mintha gyakrabban és tüzetesebben szemügyre vennénk őket. Találkozunk velük úton-útfélen, campingekben, vidéki vendéglők előtt, parkokban, természetben. A kezükben gitár, s a fülünknek szokatlan hangzású dalokat dúdolnak. Nem a leggondozottabb és legápoltabb egyének benyomását keltik. Gyakran hosszú hajúak, autóstoppal utaznak, az ágyat hálózsák formájában felgöngyölítve a hátukon viszik. Ha megkérdezzük tőlük, merre vezet az útjuk, csak ritkán válaszolnak pontosan és egyértelműen. Vándorolnak, s a „csellengés" útvonalát ritkán szokták pontosan megjelölni. Azonban ne gondoljuk, hogy útjuk teljesen céltalan. Ellenkezőleg; célkitűzésük túlságosan világos: kellemes, izgalmas, kötetlen, élménydús napokat szeretnének átélni. Nyár van, vakáció, olcsó a zöldség és a gyümölcs, kevéssel is beérik. Valószínűleg nem kell részletesebben körülírnom, vagy közelebbről bemutatnom őket, mindenki sejtheti, az ifjú nemzedék melyik rétegére gondolok. Szükségesnek tartom, hogy a cikk keretében szóljak róluk, vázoljam tárgyilagosabb megítélésük lehetőségeit, s rámutassak a felnőttek részéről megnyilvánuló egyértelmű elmarasztalás ártalmasságára. Felületes megítélésünkkel megvetően „huligánoknak" nevezzük őket, s ezáltal éket verünk a felnőttek és az ifjúság közé, s ezt semmiképpen sem tarthatjuk ésszerűnek. Eszmefuttatásunkat kezdjük talán azzal az általános érvényű igazsággal, hogy minden emberi közösségben vannak rossz, elítélendő tulajdonsággal rendelkező, helytelen magatartású emberek, de akadnak olyanok is, akik mentesek a negatív jellemvonásoktól. A felnőttek azonban gyakran hibát követnek el, amikor a fiatalokat külsejük, megjelenésük, öltözetük, a kopott „farmernadrágjuk" vagy a hajuk hosszúsága szerint ítélik meg. Ez valószínűleg a felnőttek és az ifjúság közti örök meg nem értés megnyilvánulása, sőt mondhatnánk tekíntetnélküliség, a felnövekvő nemzedék szokásainak és érdeklődési körének a figyelmen kívül hagyása. Ezzel nem szeretnénk cáfolni annak a társadalmi jelenségnek a létezését, melyet általában „huliganizmusnak" nevezünk. Ez a — mondhatnánk világjelenség — társadalmunkban is létezik, s ennek okait nem ritkán a felnőttek között kell keresnünk. A rossz és közömbös szülői magatartás, a környezet, a helytelen iskolai nevelés következménye. Nap mint nap gyakran találkozhatunk olyaii fiatalokkal, akiknek külseje, megjelenése, ruházata semmiben sem különbözik azon fiúk külsejétől, akik valóban megérdemlik a huligán megjelölést, míg mások esetében ez a jelző tulajdonképpen sértés. Világszerte rohamos ütemű fejlődés szemtanúi lehetünk. Milyen óriási, ellentmondásos változások és események zajlottak le az elmúlt 10—15 évben, melyekhez a felnövekvő nemzedéknek alkalmazkodnia kellett. Általában tudálékosan szoktuk megállapítani, hogy a serdülők fokozottabb mértékben észlelik és érzékelik a körülöttük lejátszódó eseményeket s ezekre érzékenyebben, hevesebben reagálnak, mint a felnőttek. A csalódások kiforratlan személyiségükben sokkal tartósabb és maradandóbb nyomokat hagynak. A felnövekvő leány vagy ifjú esetében azonban milyen következményekkel járnak az ilyen ellentétes külső hatások? Ne csodálkozzunk tehát túlságosan azon, ha a szakemberek által feltett ilyen vagy hasonló kérdésekre ezek a fiatalok bizonytalanul csak a vállukat vonogatják, ami arra utal, hogy a fentebb említett tényezők találkozása valóban nem. kívánatos eredményhez vezethet, s negatív tulajdonságokkal rendelkező egyének nőhetnének fel. Aggodalmaskodó tekintetünket szegezzük az ifjúságra, s tegyük fel a kérdést: milyen is tulajdonképpen ifjúságunk, az elmúlt évek milyenné formálták őt„ milyen a szocialista tábor többi országa, vagy a kapitalista államok ifjúsága. A válasz bármennyire is hihetetlen, örömteli, nem ad okot borúlátásra. Megállapíthatjuk, hogy a világ rendkívül bonyolult eseményei lényegében nem sújtották a felnövekvő nemzedéket. E tényekről szólva nem hagyhatjuk figyelmen kívül a lelki folyamatok hatalmát, melyek a külső világ hatásait összehangolják az öröklött tényezőkkel s az ember személyiségét eredményezik, melynek gyakorlatilag több pozitív tulajdonsága és jellembeli vonása van, mint negatív. S az eredmény: az ember, akiről leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy általában jobb, mint rossz, s még abban az esetben is, ha egyeseknél a negatív tulajdonságok és megnyilvánulások vannak túlsúlyban a magatartásban számos jó és értékes tulajdonság is fellelhető. A túlságosan elméleti eszmefuttatásról azonban térjünk vissza konkrétumokhoz. A pszichológusok és a szociológusuk a fiatalkorúakkal kapcsolatban a felnőttekhez, főleg a szülőkhöz fordulnak azzal a komoly kéréssel, próbálják megérteni az ifjúságot, legyenek türelmesek hozzájuk. Szükséges tudatosítanunk, hogy mindaz, amiért nemtetszésünket nyilvánítjuk, amiért huligánoknak bélyegezzük őket, számukra természetes, sajátos. Fentebb kissé szakszerűen igyekeztünk néhány szót szólni arról a befolyásról, melyet a világ a fiatalok személyisége formálódására gyakorol. Most azonban konkrét példával szeretném az elmondottakat igazolni. Kapcsoljuk be néhány percre a rádiót, s hallgassuk az éter hullámain sugárzott zenét, tekintsük meg a leglátogatottabb filmek egyikét, s kísérjük figyelemmel a vászon hőseinek kalandjait, lapozzuk fel az újságokat, folyóiratokat, vagy nézzük meg a televízió műsorát s ezt követően vegyük szemügyre a fiatalok viselkedését, azon egyének magatartását, akikkel nap mint nap találkozunk s ilyenkor nem feledkezünk meg arról, hogy odavessünk néhány megjegyzést szokásaikkal, külsejükkel, erkölcsükkel kapcsolatban. Ha alaposan szemügyre vettük őket s összehasonlítottuk, ezekben a fiatalokban feltétlenül a moziban, a képesújságokban, vagy a televízióban látott személyek mását, mintegy kicsinyített változatát lelhetjük fel. Vannak dolgok, melyek egyszerűen megváltoztathatatlanok. Talán ezek közé tartozik annak a világnak a képe is, amelyben élünk. Ez a beat-zene, a szexuális „tabu" meglazulása, a ruházat és a külső sajátossága, a hosszú évek óta fennálló és elfogadott társadalmi normák elvetése, a felnőttek számos, frázisként hangzó nézetének ironikus bírálata cigaretta és alkohol formájában, a kábítószerek élvezése, a gyorsaság, a karrier, a lazítás, a ham'sítatlan igazság utáni vágy világa. Ezt a világot talán felnövekvő nemzedékünk alkotta? Talán süket és vak az ifjúság? Van valami rendhagyó abban, ha ez a nemzedék a mai világ jelenségeihez alkalmazkodik? Az ilyen és ehhez hasonló kérdésekre feltétlenül nem mel kell válaszolnunk! Ezek hallatára az emberben talán felötlik a gondolat, léteznek-e egyáltalán huligánok. A fogalom, a türelmetlenség, a meg nem értés, a fiatalság természetes szükségleteinek és megnyilatkozásainak a senjmibe vevése. Az elmondottak igazolására mintegy elrettentő példaként említsük meg a fiatalkorúak növekvő bűnözését, akik feltehetőleg a szülők helytelen nevelése következtében kerültek lejtőre. Hiszen köztudott, hogy a gyermek nem születik tolvajnak, vagy bűnözőnek, nemde? Dr CZAKÖ MÁTYÁS OS. B 01 Silll IMII IA|SA