Új Szó, 1969. augusztus (22. évfolyam, 179-204. szám)

1969-08-24 / 34. szám, Vasárnapi Új Szó

m korona SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA A politikai erjedés és várakozás heteit, hónapjait éli az ország. Azokat a napokét, amikor minden törekvés arra irányul, hogy o kétes értékű politikai szenzációk he­lyett a nyugodt, békés építőmunka feltételeit biztosít­sák. A társadalom politikai és gazdasági válságából ki­vezető út kétségtelenül nem könnyű és nem akadályta­lan. Az elmúlt hónapok azonban azt bizonyítják, az or­szág lakossága javarészének már elege van a jelsza­vakból s a szenvedélyek irányította politikai bizonytalan­ságokból, s azt várja, hogy az ország végre egyenesbe kerülhessen. Ezekben a napokban tehát nemcsak az erők polari­zálódásának, vagy a jobboldali törekvések „színválto­zásainak" lehetünk a tanúi, hanem a várakozásnak is. A várakozásnak azok részéről, akik a társadalom fejlő­dését nem nézik, vagy nézték tétlenül, ám az elmúlt év pozitív irányú eszmei megújhodásán túl a politikai zsonglőrösködés jelszavai is hatottak rájuk, s most a politikai konszolidáció idején nem tudnak mit kezdeni oz akkori tetszetős, jobbára azonban a társadalmi fel­lazítás céljait szolgáló eszmékkel, elképzelésekkel. Ezekkel szemben aligha követhetünk más utat, mint a kivárásét s a meggyőzését. Mert ha hónapokon ke­resztül a demokrácia fényében tetszeleghetett az az eszmei zűrzavar, amelynek tanúi lehettünk, egészen ter­mészetes — hacsak nem akarjuk mesterségesen sza­porítani a képmutatók számát —, hogy időre van szük­ség az önátértékeléshez is. Ahhoz, hogy ki-ki megta­lálja és őszintén segíthesse azokat a törekvéseket, me­lyek a haladást szolgálják, s egybeesnek a modern ál­lam és a szocialista rendszer érdekeivel. A fejlődés, a konszolidáció eddigi iránya azt mu­tatja, nem a törvénytelenségek és az adminisztratív esz­közök, tehát nem az ötvenes évek gyakorlata érvénye­kinek „a szocialista rendszerhez való viszonya dönti majd el, hogyan viszonyul a rendszer őhozzá". A magunk részéről eddig sem hiányzott a bizonyíték, A csehszlovákiai magyarság rég kiállította ezt... Az elsők közt ért bennünket az összpontosított támadás, s az elsők közt voltunk, akik a szocialista eszméket, o januári törekvéseket kértük számon azokban a hónapok­ban, amikor legalapvetőbb emberi jogainkat is kétség­bevonták ... A nemzetiségi sors neheze, s a sokat han­goztatott társadalmi megújhodás vétke, valamint a ma­gunkra maradás emberszakajtó terhe sem tudott bennünket meghátrálásra kényszeríteni . . . Mert a vox humana népének igazi krédója az emberség és a ha­ladás eszméje volt és maradt! S ezek megtestesülését a fejlett szocialista rendszer építésében látja. Fenntartás nélkül támogattuk a párt januári tö­rekvéseit, mert bennük a törvénytelenségek és defor­mációk megszüntetését és a szocialista eszmék győzel­mét láttuk... Az elmúlt év eseményei azonban megta­nítottak bennünket arrö is, minden okunk megvan, hogy ezekből az eszmékből egy jottányit se engedjünk ... Igaz, a hatalom és a politikai realitások szempontjából elenyésző a mi súlyunk, - azonban távolról sem lehet mellékes, vagy érdektelen ... S ha lehet tanulsága az elmúlt hónapoknak, úgy ez számunkra elsősorban azt jelenti: nem elég a szavak inflációját megélni, de a tettekre is szükség van ... Olyanokra, melyek nemcsak a szavakkal, de a társadalmi érdekekkel is arányban vannak. A mi januárunk, augusztusunk, vagy novemberünk elsősorban ezt nézi... Az ember érdekeit s a társada­lom javát. Ez jelenti szerintünk napjaink legfőbb reali­tását .. . FONOD ZOLTÁN MA REALITÁSOK sül, hanem a jó értelemben vett politikai harcé. Tehát a felvilágosításé és a meggyőzésé... Ez persze nem jelenti azt, hogy a konszolidációs időszak egyes eré­lyes intézkedései némely vonatkozásban nem érintették volna a korábbi állapotot (tömegtájékoztató eszközök, káderváltozások stb. terén), ezek azonban a politikai harc szféráiba esnek, s egy rendkívül nehéz, válságos időszakban, amikor a hatalom kérdése forog kockán ­még a demokrácia klasszikus országaiban sem - nem szokatlanok. Főleg, ha valóban csak az átmenet ide­jére szólnak! Most, amikor az augusztusi események évfordulóját megelőzően a felfokozott politikai aktivitás időszakát éltük, a tények és leleplező dokumentumok fényében láthattuk azt is, a fejlődés az elmúlt évben milyen irány­ban haladt. Bármennyire is tudjuk, hogy a súlyos és terhes örökség nehezítette a kibontakozást, a januári út realizálását, ma már az is nyilvánvaló, hogy a poli­tikai öntetszelgés, a vezetés erélytelensége, megosztott­sága és következetlensége is nagyban ludas abban, hogy az események így alakultak, „A legközelebbi napok az emberek átigazolásának a napjai" — mondta a minap dr. G. Husák. Kinek­MAI SZÁMUNKBAN: Új törvény készül a polgári és politikai rehabilitációról - 3. oldal m Tör­ténelem tanulságokkal - 5. oldal n Család és társadalom - 6—7. oldal • Egy legenda nyomában - 9. oldal • A nagymama - 10—11. oldal

Next

/
Thumbnails
Contents