Új Szó, 1969. augusztus (22. évfolyam, 179-204. szám)
1969-08-03 / 31. szám, Vasárnapi Új Szó
F ederico Garcia Lorca utolsó óráiról sok ellentmondó. adat került forgalomba. A felelősség ezért elsősorban a fasisztákat terheli, akik mindent elkövettek, hogy eltüntessék a bűntett nyomait. A Loica-gyilkosság hullámai még mindig nem simultak el. Az „ügy érdekében" - pár éve — maga a Caudíllo is mentőVallomást tett a gyilkosok mellett; „vidéki bosszúnak" minős/tette a gaztettet. A hazugságok sok kárt okozhatnak, de - a tapasztalat szerint - végül is mindig szétfoszlanak. Többen is megkísérelték már kibogozni a problémákat, amelyek Federico Garcia Lorca halálának tisztázatlan körülményeiből adódtak. Tolnai Gábornak sikerült megtalálnia a gombolyag végét. A kiváló irodalomtörténész, aki már másfél évtizede foglalkozik Lorca-kutatással, nemrég megjelent új kötetében nemcsak a gyilkosság körülményeit, hanem a költő életútjának utolsó szakaszát is rekonstruálja. Ehhez számtalan, apró mozaikkockára volt szükség. Federico Garcia Lorca sorsa Tolnai Gábor szíve mélyéig felkavarta: erről könyvének minden sora tanúságot tesz. Megrázó a kép, amit Federico kínszenvedéséről fest, amely az Estación de Atochán kezdődött, ahol a költő - a Bernarda háza kéziratával zsebében - a Granadába induló vonatra szállt. A város négy nap múlva a fasiszták kezére került. Augusztus 20-án a költőt is meggyilkolták. A gaztett nem Granadában történt, mint Antonio Machado hitte; Fedéricot Viznárnál érte utói a halál. Mi késztette a Federico Garcia Lorcát arra, hogy visszatérjen Granadába? A kérdés tisztázásához az akkori madridi légkörből kell kiindulni. A költő július 16-án hagyta el Madridot, négy nappal azután, hogy a falangisták Jósé Castillót fényes nappal a lakása előtt, az utca kellős közepén orvul meggyilkolták. Jósé Castillo a Guardia de Asalto - a Köztársasági Rohamgárda — századparancsnoka volt. A Falange emberei antifasiszta magatartása miatt ölték meg őt is, mint a Köztársaság számos más hívét. Ez az újabb gyilkosság, amelyet a fasiszták 1936-ban a Manzaneres partján követtek el, közfelháborodást keltett. A főváros utcái percek alatt megteltek tüntetőkkel, akik erélyes intézkedésekkel követeltek falangisták ellen. Madrid puskaporos hordóhoz hasonlított. Mind nyilvánvalóbbá vált, hogy a fasiszták államcsínyre készülnek. Ezt Federico Garcia Lorca is világosan látta. Csak a kormánykörök nem nyugtalankodtak: szentül meg voltak győződve, hogy pór napon belül „minden rendbe jön". Amikor ráébredtek, hogy áltatták magukat, már késő volt. A lenini tétel helyessége - nem szabad a szabadság ügyét professzorokra bízni -, újból, bebizonyosodott. A fasiszta felkelés július 17-től 18-ra virradó éjjel tört ki Melillában. A lázadóknak a Terció - az idegenlégió - segítségével pár óra leforgása alatt egész Marokkóban sikerült átvenniük a hatalmat. Innen csaptak át a felkelés hullámai az Ibér-félszigetre. A pranunciamiento pár óra leforgása alatt polgárháborúba sodorta az országot. A főváros lakossága a kora reggeli órákban a rádióból szerzett tudomást a történtekről. Déltájban már feltűntek Madrid utcáin az első vörös-karszalagos munkósjárőrök. Estefelé ropogni kezdtek a puskák. Egész éjjel senki sem jutott pihenéshez. Az egész Madrid talpon volt. A külvárosokban az emberek felszedték a kövezetet: barikádokat emeltek. A fasiszták sem maradtak tétlenek: hol itt, hol ott lángolt fel a harc. Július 20-án felkelők kénytelenek voltak feladni a Cuartel de la Montanát, ahol előző nap barikádozták el magukat. A laktanya ostroma a Púerta del Sol környékén lezajlott utcai harcokra emlékeztet, amelyeket Francisco Goya örökített meg. Mint Napóleon 1808-ban, a francoista felkelés is a spanyol nép elkeseredett ellenállásába ütközött. Ma már hiába keresné az ember a laktanyát. Madrid térkép: a fasiszták a háború után lebontották az épületet. A kaszárnya egy ugrásnyira állt a Plaza de Espaňától (ahol a búsképű lovag, Don Quijote de la Mancha szobra látható). Hajnaltájt özönleni kezdtek a fölfegyverzett munkások a tér felé. A támadás kora reggel kezdődött. Köröskörül géppuskák kelepeltek, kézigránátok robbantak. Hét óra tájban égy tábori löveg foglalt tüzelőállást a kaszárnya bejáratával szemben. A tüzérek közvetlen irányzással lőtték az épületet: így minden lövés telibe talált. A fegyverropogást hamarosan elnyelte a robbanások zaja. A levegő megtelt lőporfüsttel. A laktanya felett repülőgépek köröztek, alkalmas pillanatra várva, hogy beavatkozzanak. Hirtelen kioldották bombáikat. Amikor eloszlott a porfelhő, amit a bombák becsapódása keltett, a fasiszták kitűzték a fehér zászlót. A madridi munkásoknak negyvennyolc órán belül sikerült leverniök a felkelést. A főváros lakói - akkoriban nagyon bizakodóak voltak. JÁSZ DEZSŐ: Mi történt ezekben a napokban Granadában? A mezőgazdasági területeken - Galíciában, Leónban, Navarrában és Ö-Kasztíliában — nem volt olyan kedvező helyzet, mint az ipari központokban. Ez a megállapítás Andalúziára is érvényes, mégsem következik ebből, hogy Granada kardcsapás nélkül került volna a felkelők kezére. Rafael Alberti erre vonatkozó adatai helyreigazításra szorulnak. Ami Granadában történt, az felér egy valóságos drámával. A munkások július 18-án itt is sztrájkba léptek (miután Gonzalvo Qusipo de Llano Sevillában elrendelte a kivételes állapotot). A sztrájk úgyszólván percek alatt általános lett: minden üzem leállt, a közlekedés megbénult .Az utcák tele voltak emberekkel. A hangulat Granadában épp oly feszült volt, min Madridban (vagy bármely más nagyvárosban). Luis Castello tábornok, akit a francoista felkelés után a madridi hadügyminisztérium élére neveztek ki, parancsot adott, hogy fegyverezzék fel a munkásokat. A tisztek azonban, akik egy húron pendültek, a lázadókkal, megtagadták, a parancs végrehajtását és július 20-ón nyílt támadást indítottak a Köztársaság ellen. Ha igaz is, hogy a város nagy részét még aznap sikerült kezükbe keríteniök, az szintén tény, hogy Barrio del Albaincint, Granada egyik negyedét, ahol főleg munkások laktak, csak négy napos harc árán foglalhatták el. El Albaicín utcáin már többször folyt vér a történelem folyamán. A negyed (amely - Federico Garcia szavai szerint — „úgy vetül a parttalan kék égre, mintha papirosból volna kivágva") a moriszkók, a reconquista után Spanyolországban maradt arabok mentsvára volt mindaddig, amig a spanyolok kardélre nem hányták őket. El Albaicín Granada északi részét alkotja, a Monte Sacro - a cigánynegyed - közelében (ahol Federico számtalanszor megfordult). A negyedet három oldalról körülvevő régi falak az arab uralom maradványai. A szűk, zegzugos utcák szintén alkalmasak a barikádharcra. A munkások ezeket az adottságokat ki is ahsználták, de - megfelelő fegyverzet híján - huzamosabb ideig nem tarthattak ki. Amikor elfogyott a töltényük, késsel próbálták feltartóztatni az előrenyomuló fasiszta alakulatokat... Az egyenlőtlen harc után többszáz ember hevert holtan az utcákon. Az ellenforradalmi felkelés élén Antonio Muňoz Jiménez ezredes állt. Emilio Campins tábornok, a város katonai kormányzója, tétovázott: nem tudta mitévő legyen, ezért a lázadó tisztek letartóztatták. A tábornokot - később a francoista hadbíróság a felkeléstől való távolmaradása miatt halálra ítélte. Helyét letartóztatása után Antonio Muňoz foglalta el, aki - következésképpen - osztozik a felelősségben Federico Garcia Lorca tényleges gyilkosaival. Elképzelhetetlen, hogy neki, a város katonai kormányzójának ne lett volna tudomása Granadában elkövetett bűncselekményekről, hiszen a városban működő valamennyi karhatalmi alakulat az ő parancsnoksága alá volt rendelve, így az Escuarda Negra, amely Federicot augusztus 17-ről 18-ra virradó éjjel letartóztatta. E tétel igazát még egy tény bizonyítja: Manuel de Falla, a világhírű zeneszerző, közbelépett Federico érdekében. Don Manuel tanúsága szerint az Escuarda Negra emberei a költőt - letartóztatása után - a Capitanía, tehát a katonai kormányzóság épületébe hurcolták; onnan szállították még aznap este — Viznátba (ahol 20-án agyonlőtték). A gaztett Antonió Muňoz beleegyezése nélkül nem történhetett volna meg. Viznár kis falu a Sierra Nevalda lábánál. A költő utolsó pillantása - a reggeli szürkületben - kopár, elhagyott domboldalra esett, amelyet itt-ott sziklatörmelék borít. A domb a falutól tíz kilométerre fekszik, a Camino de Alfácar mentén. Granadában összesen ötezer ember esett áldozatul a tomboló fehérterrornak. A felkelők még július 20-án kihirdették az ostromállapotot: a kivégző osztagok tüstént működésbe léptek. Éjjel-nappal ropogtak a puskák. A Déli Hadsereg működési körzetében - Gonzalo Queipo de Llano tábornok „királyságában" - 150 000 ember életét oltották ki 1936-1937-ben a fasiszták golyói. Mindenkit agyonlőttek, akiről feltételezték, hogy a februári választásokon a Népfrontra szavazott. Gonzalvo Queipo de Llano szavai szerint Andalúziában már egy hónappal a fasiszta felkelés után „tíz család közül nyolc gyászt viselt". Mi történt Antonio Muňoz ezredessel? Amikor a fasiszták (1937 elején) támadást indítottak malaga ellen, a frontra került. Fontos parancsnoki pozíciót töltött be az itt végrehajtott tömegmészárlások idején is.. Engem Észak-Spanyolország kiürítése után - 1937 őszén - az andalúziai hadszíntérre vezényeltek. Állásaink puskalövésnyire feküdtek a Viznától, ahol a gaztett történt. . . AZ SZNF DICSŐ NAPJAIRA EMLÉKEZÜNK N | ógrádi Sándor partizáncsoportja 1944 decemberében Losonc és Fiilek térségében tartózkodott. Ez a terület, mint ismeretes, akkor magyar megszállás alatt állt. Itt csatlakozott a partizáncsapathoz kilenc ragyolci bányász. Az Abroncs-pusztai csatában a 90 tagú partizáncsopurt megtámadta a tanyán állomásozó erős német egységet. Az SS-ek elleni ádáz harcban halt hősi halált Bandúr elvtárs kisebbik fia, Árpád is édesapja oldalán. Itt esett el Szvetlik Ragyolciak FELKELÉSBEN Bandúr Gyula magával vitte kisebb fiát a 18 éves Árpádot is. Idősebbik fia,, a húszéves Gyula az öszszekötő és felderítő szerepét vállalta. Benyus János 42 éves bányász unnkabátyját hozta magával. György Lajos. Bodnár László, Zdor ni Márton, Novák Béla ugyancsak kommunista bányászok voltak. Barna, Kaló Gyula, a szlovák főzet Valásek, Jozef Honig, valamint Alexander Lapin szovjet partizán. A németek felkoncolták a magyar katonaszökevényeknek azt a csoportját is. amely éppen ebben a térségben készült átmenni a partizánokhoz . . . A súlyos harcokon kívül ebben a térségben felette érdekes partizántevékenység zajlott le. A felkelők dél-szlovákiai harcai idején Budapestet már bekerítették a szovjet csapatok, és az e területen működő magyar kommunista sejtek elvesztették kapcsolatukat az MKP Központi Bizottságával. Számos illegális csoport a megszállt területen már ezelőtt is többé-kevésbé önálló tevékenységet fejtett ki, mert megszakadt az összeköttetés a központtal. A fasiszta terror sok láncszemet bontott meg ... A Szlovák Nemzeti Felkelés központi területéről ide vonult partizánosztagoknak ezért egyik jelentős feladata volt a kapcsolat megteremtése az illegalitásban működő kommunista pártsejtekkel, ezek szervezése és irányítása. A kommunista sejteket a partizánok látták el információkkal, röpiratokkal és a lakosság körében végezendő munkához szükséges anyagokkal. Ilyen kapcsolat megteremtése sikerült Losoncon, Rimaszombatban, Hnústyán, Tiszolcon, Rozsnyón, Polsván, Gömörhorkán és sok más helyen. A szlovák területekről érkező partizánok Szlovákia Kommunista Pártjának irányelvei szerint újítót ták fel a pártsejtek hálózatát a megszállt területen — tehát az MKP pártszervezeteit. E területen így a pártmunka a partizánok tevékenysége nyomán immár nem Magyarország felé, hanem az SZLKP felé orientálódott. Ez az iriányzat teljes mértékben megfelelt a Magyar Kommunista Párt intencióinak. A magyarországi kommunista szervezetek a megszállt területen már a háború idején az SZLPK irányítása alatt álltak. De a közvetítő szerepét ebben a tevékenységben magyar partizánosztagok játszották. A magyar kommunisták célja volt tehát, hogy e terület pártszervezetei Szlovákia Kommunista Pártjának vezetése alatt álljanak. Ilyen inernacionalista együttműködés eredménye volt a ragyolci kommunista bányászok csatlakozása és a helyi lakosság hathatós támogatása a fasiszták elleni harcban. A két párt együttműködése a megszállt területen ragyogó példája volt a kommunisták egységének a legsúlyosabb időkben. VILCSEK GÉZA
