Új Szó, 1969. augusztus (22. évfolyam, 179-204. szám)
1969-08-21 / 196. szám, csütörtök
- MUNKATÁRSUNK, TOMI VINCE TELEXJELENTÉSE Az Otto-Geschke tandem és Careva A Moreion—Trentin kettős csak bronzérmes # Szovjet fölény a repülőversenyben Tegnap az utolsó négy számmal befejeződtek a kerékpáros világbajnokság pályaversenyei. A női repülőversenyt a fiatal szovjet CAREVA, míg a kétüléses gépek v erscnyét nem az olimpiai és világbajnok francia Moreion—Trentin kettős nyerte, hanem az NDK-beli tandem. A negyeddöntőben a második legjobb időt hajtő csehszlovák üldöző-csapat bejutott az elődöntőbe, abol a szovjet együttessel találkozott. A másik ágon Olaszország mérkőzik a döntőbe jutásért Franciaországgal. Ezekre az összecsapásokra, valamint a motorvezetéses versenyre lapunk z árta után került sor. ben. A döntőt tehát a két német páros vívta. Az NDKb'eílek váratlanul, de megérdemelten szerezték meg a világbajnoki címet. A kétüléses gépek világbajnoka: NDK (Geschke—Ottó), 2. NDK (Barth, Müller), 3. Franciaország (Moreion—Trentin), 4. USA. CSEHSZLOVÁKIA A SZOVJETUNIÓ ELLEN A 4000 m-es ílldöző csapatversenyben a szokásostól eltérően a selejtezőben a csapatokat egyenként indították. A negyeddöntőre a legjobb időt elért nyolc csapat kerUlt. A Puzrla, Kondr, ftezáč, Dohnal összeállítású csehszlovák együttes a legjobb időt hajtotta, majd a negyeddöntőben biztosan legyőzte Lengyelországot. Nagy meglepetésnek számít, hogy a kitűnő erőt képviselő nyugatnémet együttes elvérzett a negyeddöntőben. A negyeddöntőben Csehszlovákia a második legjobb időt hajtotta, s a döntőbe jutásért a Szovjetunió volt az ellenfele. Az idén nagyszerű időket hajtó csehszlovák válogatott nem esélytelen, s minden bizonnyal érmet szerez. HOLNAP KEZDENEK AZ ORSZÁGÚTIAK __ Tegnap befejeződtek a világbajnokság pályaversenyei. Ma szünnap van, s holnap kezdődik az országúti csapatverseny, amelyen 25 ország kerékpározói rajtolnak. A négytagú válogatott csapatokat hárompercenként Indítják. Csehszlovákia a 15. Magyarország a 20. helyen rajtol a 97 km hosszú Brno —Mikuíov— Brno szakaszon. BRNO 1969 Amióta a világbajnokságon szerepe! a női roptllőverseny, az első két helyen mindig szovjet kerékpározónők végeztek. Most ts három szovjet női versenyző került az elődöntőbe, s megszerezték az első hároin helyet. A csehszlovák Zajicková ugyan bejutott a negyeddöntőbe, de ott vereséget szenvedett a negyedik helyen végzett NDK beit Mattigtól. A döntőt Careva és Jarmoleva vívta. A 32 esztendős, négyszeres világbajnok Jarmolevának meg kellett hajolnia a fiatal ellenfél tudása előtt, akt két futamban győzte le. A repülőverseny világbajnoka? Careva, 2. Jarmoleva, 3. Kiricsenko (mindhárom szovjet), 4. Mattig (NDK beli). •ŕ Az öltöző folyosóján megkérdeztem a fiatal szovjet kerékpározónőt, liogy minek is köszönheti győzelmét ebben a versenyszámban. A vöröshajú szovjet lány ezt válaszolta: ,,A kemény, szinte férfias edzésnek. A női kerékpározásról az a véleményem, hogy nagyon nehéz spert, de a repülőverseny megfelel a női fizikumnak." A FRANCIA TANDEMNEK NEM SIKERÜLT Kevés szakember akadt a VB előtt, aki nem tartotta volna első számú esélyesnek a francia olimpiai és világbajnok Moreion—Trentin kettőst, a kétüléses gépek versenyében. Maga Moreion is kijelentette, hogy szeretné versenytársát, Trentint aranyéremhez Juttatni, ha már nem sikerült neki érmet szerezni a repülőverseriylien. Az elődöntőbeli könnyen Boídoguít a francia páros, de legjoBB négy között három futamban vereséget szenvedett a nagyon gyors nyugatnémet tandemtől. így megszületett a páíyaversenyek legnagyobb szenzációja: az olimpiai Bajnok francia kettős csak Bronzérmet szerzett. A harmadik helyért vívott küzdeíemSen sikerült legyőznie az amerikaiakat. Az utolsó pillanatban kényszerűül összeállított Kučírek—Tkáč kettős simán alulmaradt az NDKKeTi Geschke—Otta párossal szemNagy feltűnést keltett a kétszeres világbajnok Petterson fivérek edzőjének nyilatkozata, aki azt állítja, hogy a négy testvér harmadszor is megnyeri a világbajnokságot. STUTTGART ELLEN lozef Marko és Ján Hucko kijelölte az augusztus 27-én Prágában sorrakerülő^ edzőmérkőzés csehszlovák labdarúgó-válogatottját. Ebben a következő játékosok kapnak helyet: VIKTOR és FLESÄR (kapusok) — P1VARNÍK, DOBIÁŠ, PLASS, HRIVNÁK, HORVÁTH, HAGARA (hátvédek) != GELETA, KUNA (középpályás Játékosok) — B. VESELÝ, SZIKORA, JURKANIV, STRATIL, ADAMEC, JÁN CAPKOVIC, KABÁT (csatárok). _ Érdekes, hogy UobiáS és Horváth jelölésére sor került. A legutóbbi Bajnoki mérkőzéseken egyikük sem szerepelt, s úgy hírlett, hogy sérülésük nem jött rendbe. A kézilabda-liga első fordulójában a Start kitűnően kezdett és fölényesen győzte le a Spartát. Felvételünkön egy hazai támadást állít ineg a Sparta védelme. (Alexy felvétele) VILÁGCSÚCSOK Plzenben Plzenben folytatódtak a sportlövő Európa-bajnokság küzdelmei. Mindkét számban a légpisztoly és kisöbű sportpuska csapatversenyeinek első helyezettjei új világcsúccsal szerezték meg a győzelmet. Az egyéniben a hazai versenyzők egy harmadik és egy negyedik helyet szereztek. Ä ľégpisžtoľy-verseriy végeredménye: 1. Mertei (nyugatnémet) 385 pont, 2. Raszkazov (szovjet) 385 p, 3. Hrneček (csehszlovák) 384 p, 4. Burger (osztrák) 383 p, 5. Koszih (szovjet) 382 p, 8. Rodseth (norvég) 381 p. Csapatverseny: 1. Szovjetunió 1516 p, 2. Csehszlovákia 1516 p (mindkettő világcsúcs), 3. NSZK 1505 p. A kisöbű sportpuska (fekvő testhelyzet) végeredménye: 1. Gorewski (NDK-bel!) 598 p, 2. Waibel (osztrák) 598 p, 3. Sadurski (lengyel) 597 p, 4. Vogler (csehszlovák) 597 p, 5. Kohnke (nyugatnémet) 597 p, 6. Kürka (csehszlovák) 597 p. Bsapatverseny: 1. Románia 2380 p, 2. Csehszlovákia 2380 p, (mindkettő világcsúcs), 3. Lengyelország 2378 p. DUGYIN új világcsúcsa A Kijevben folyó szovjet atlétikai Bajnokságok harmadik napján a 27 éves Dugyia 8:22,2 perces világcsúccsal nyerte a 3000 méteres akadályfutást. Ezenkívül több új szovjet csúcs látott napvilágot. Eredmények: Férfiak: 800 m: Krjucsek 1:46,2 p — szovjet csúcs, Arzsanov 1:46,4 p, Kolesznyikov 1:46,9 p. 400 m gátfutás: Szkomorohov 49,1 mp, szovjet csúcsb'eálíítás, A sportfogadás hírei A ŠPORTKA 33. játékhete első húzásának nyereményei: I. díj: egy nyertes 200 000 korona, II. díj: 40 nyertes á 22 500 korona, III. díj: 2454 nyertes á 505 korona, IV. díj: 53 954 nyertes á 40 korona. A második húzás nyereményei: I. díj: nincs nyertes, II. dij: 48 nyertes á 14 710 korona, III. díj: 2260 nyertes á 390 korona, IV. dij: 42 556 nyertes és 45 korona. A SAZKA 33. játékhetének nyereményelosztása: I. díj: 139 nyertes, á 780 korona, II. díj: 1567 nyertes, á 10 korona, a III. díjat eltörölték, mert 35 123 találatosa volt. Kazakov 50,6 mp, Zagerisz 50,9 mp. 3000 m akadály: Dugyln 8:22,2 p — világcsúcs, Morozov 8:23,4 p, Rib'acsenko 8:34,4 p. Rúd: Iszakov 520 « — junior Európa-csúcs, Bliznyecov 500 cm, Hanafin 500 cm. Kalapácsvetés: Bondarcsuk 73,48 íh, Klim 71,80 m, Nyikulin 69,02 m. Nők? 400 m? KovaleVszka 54,4 mp, Nyikonorova 54,7 mp, Klejnova 54,8 mp. Diszkoszvetés: Muravjeva 59,00 m, Popova 57,80 m, Danyilova 56,76 m. 80 m gát? Hitrinova 13,7 mp, Larinova 13,9 mp, Nyeszterenkova 14,1 mp. Az Ü. Dózsa nyerte az MNK-t Ú. Dózsa-Honvéd 3:1 (2:0) A Népstadionban nagy érdeklődés elűzte meg a labdarúgó Magyar Népköztársaság Kupa döntőiét, amely egyúttal a 30. magyar kupadöntő volt. Maga a találkozó nem igazolta a nagy várakozást. Színvonalban nem volt jobb, mint az előző kupadöntők, pedig ezúttal olyan két csapat vívta, amelyek az elmúlt hét szombatján nagyszerű bajnoki csemegével szórakoztatták a közönséget. A Honvéd együttesében nem szerepelhetett a sérült Kozma, sőt a 2. félidőben a harcképtelenné vált Pusztait ls nélkülöznie kellett a kispesti legénységnek. Lagymatag és meddő játék után az első félidő öt utolsó perce hozta a gólokat. Előbb Bene nagyszerű átadása után Dunai II volt eredményes, majd Fazekas lövése Bicskeiről és a kapufáról Bene elé repült, aki nem hibázott. Szünet után Nagy L. remekül ugrott kl és az üres kapuba Juttatta a labdát. Nem sokkal a befejezés előtt egy jobboldali beívelést Tussinger jó fejessel értékesített. Utána még erősen rohamozott a Honvéd, helyzete is volt. de az eredmény már nem változott. Az újpesti csapatban Szentmihályi biztos őr volt. A hátvédek közül Káposzta bizonyult a legjobbnak. A középpályán Görücs jeleskedett. Néhány kiváló átadása volt. Elől Bene, Fazekas, Nagy L, Dunai II volt a sorrend. A Honvéd védelme nem volt olyan biztos, mint a bajnoki találkozón. A középpályán Tussinger nyújtott jó teljesítményt, i erejéből még a támadások befejezésére is futotta. Elől Tichy volt a vezéregyéniség, de elgondolásait általában társai nem értették meg. Komora Igyekezett. Bebizonyosodott, hogy két nagyszerű csatára hiányát a Honvéd nem tudta pótolni. A kupavédő jogán tehát az 197071-es kiírás során a KEK-ben az 0. Dózsa képviselheti a magyar labdarúgást. Amennyiben megszerezné a bajnoki címet, akkor természetesen a BEK-ben indulhatna és a KEK szereplést a Honvéd csapatának, az MNK döntő másik' részvevőjének engedné át. (za) 0 Az amerikai öttusa-Eajnokságon lövészetben Beck kiváló 199 körös eredményt ért el. Három szám után Beck vezet 3065 ponttaTy Pethy (2937) és 'Carfango (2821) előtt. # Helsinkiben )apán férfi röplabda-válogatottja 3:0-ra győzött Finnország ellen. Teniszhírek Magyarország nemzetközi teniszbajnokságának második napján már a külföldi .versenyzők is Bekapcsolódtak a küzdelmekBe. Eredmények: Férfiak: Korotkov (szovjet)—BaBarczl (magyar) 6:3, 6:4, Volkov (szovjet)—Szőcsik (magyar) 4:6, 6:2, 8:6, Jegorov (szovjet)Sárl (magyar) 6:2, 2:6, 6:3, Nastase (román)—Manchán (magyar) 6:4, 6:4, Gulyás—Mészáros (mindkettő magyar) 6:3, 6:2. Nők: Csuvirina (szovjet)—Balogh (magyar) 6:2, 8:6, Gourley (ausztrál)—Menyhárt (magyar) 7:5, 6:2, Amos (ausztrál)—Tarószy (magyar) 6:1, 6:2. •ír Az USA nemzetközi amatőr Bajnokságának legutóbbi eredményei: Férfiak: Ruffels (ausztrál)—Gorían (amerikai) 6:4, 6:3, Goven (francia—RoBBins (amerikai 4:6, 8:6, 7:5, Parun (új-zéfandi)—Pasarelí (amerikai) 4:6, 6:4, 6:3. NťŕR? Curtis (amerikai)—Bowrey (ausztrál) 8:2, 6:3, Wade (angol)—Tuer (amerikai) 7:5, 6:3, Krantzcka (ausztrál)—Shanfreau (francia)" 6:2, 6:4, Melville (ausztrál)—Hogan (amerikai) 6:3, 6:4, GrubB (amerikai)—Shaw (angol) 6:4, 6:2; Court (ausztrál)—Zlegenfuss (amerikai) 6:2, 6:2. •ír A lengyel nemzetközi bajnokság eredményei: Marmureanu (román) —Joachimowski (lengyel) 6:0, 6:2,Dron (román)—Rogulskl (lengyel) 2:6, 6:2, 7:5, Cllffton (angol)—i Andrzejewski (lengyel) 6:4, 6:4. Nők: Policlan (román)— RuTskä (lengyel) 6:2, 6:1, Lewandowska (lengyel)—Burghardt (NDK-BeTl) 6:2, 6:1. •ír Az NSZK bajnokságának eredményei: Férfi egyes: Pahmann-^ Brenner 6:0, 6:2, 6:4, Plötz—Lanz 6:4, 7:5, 13:11, Ecklebe—KühlmaS 6:2, 2:6, 6:2, 6:1. Az MTK, mint CS. HORVÁTH TIBOR SZÖVEGE SEBÜK IMRE RAJZA A Szovjetunió válogatottjára ez év őszén nagy feladatok várnak. Sorrendben vívja világbajnoki selejtező mérkőzéseit, s az eddigi hagyománynak megfelelően ismét ott szeretne lenni a VB 16-os mezőnyében. Ehhez az kell, hogy az európai IV. selejtező csoport élén végezzen. Szeptember 10-én Belfastban Észak-Írországgal, október 12-én Moszkvában Törökországgal, ugyanott október 22-én ÉszakÍrországgal, s végül Isztambulban, vagy Ankarában november 16-án Törökországgal mérkőzik a legfőbb szovjet 11. Az északírek képviselik az ellenfelek közül a nagyobb Játékerőt, hiszen a törököket mindkétszer legyőzték, s rendelkeznek már világbajnoksági tapasztalattal is. A törökök ritkán érnek el jelentősebb nemzetközi sikert, de nem szabad elfelednünk, hogy a legutóbb, — igaz, hogy csak barátságos mérkőzésen, —» Moszkvában győzték le a szovjet válogatottat. A szovjet együttes edzőmérkőzésekkel készül a VB sorozatra. Szeptember 3-án a Magyar Népköztársaság Kupa tavalyi győztese, s a Kupagyőztesek Európa Kupájának ez évi magyar részvevője, a budapesti MTK szerepel a szovjet fővárosban. Annak ellenére, hogy a magyar NB 1 eddig lebonyolított 18 fordulója után az MTK csak a 8. helyet foglalja el, megállapíthatjuk, hogy jó játékerőt képvisel. A válogatott edzőtársa szerepére feltétlenül alkalmas. Moszkvában nem estek kétségbe amiatt, hogy válogatottjuk nemrégiben a feljövőben lévő svédektől szenvedett vendéglátóként 1:0 arányú vereséget, hanem olyan alaposan veszik a felkészülést, hogy hasonló meglepetés VB selejtezőn ne érje a szovjet válogatottat. (zalar)