Új Szó, 1969. augusztus (22. évfolyam, 179-204. szám)

1969-08-20 / 195. szám, szerda

ORSZÁGOS PÁRTAKTÍVA PRÁGÁBAN (Folytatás a 3. oldalról) gódva a csehszlovákiai fejlemények miatt, találkozót javasolt pártunk vezetőségének. Azt mondja: ahol akarják a mi területünkön, vagy az önök területén, vagy a határon, hogy beszéljünk azokról az ügyekről, amelyek bennünket nyugtalanítanak, a csehszlovákiai fejlemények veszélyességéről, arról, hogy ez milyen következményekkel járhat az egész szocialista táborra nézve. Pártunk vezetősége ezt a meghívást nem fogadta el. Különféle okokból — konferenciák, szabadságok stb. elutasította. Mi olyan nagyhatalom vagyunk, hogy ilyen nehéz helyzetben nem kell tanácskoznunk a világ egyik legnagyobb hatalmával, barátságosan és elvtársiasan tanácskoznunk, nyugodtan elutasíthatjuk, elszigetelődhetünk és fokozhatjuk a feszültségetl Július ©lején az öt testvérpárt levele után, amelyben aggodalmaikat fejezték ki a csehszlovákiai fejlődés, a közvetlenül ellenük irányuló különféle akciók miatt, ahol pártunk vezetőségére apelláltak, megérkezett a meghívás a hat kommunista párt varsói közös tanácskozására. Ott kellett a hat pártnak, ugyanúgy, mint Drezdában, ahogyan szokásos volt, megvitatni a csehszlovákiai fejleményeket, a közös érdekeket, az esetleges közös megoldást. Önök tudják, hogy pártunk elnöksége múlt év július 8-án visszautasította a részvételt ezen a közös találkozón, a sok, nagyon sok sürgető felhívás és kérés ellenére is. Ezzel pártunk elszigetelődött, és elmélyült a feszültség és bizalmatlanság pártunk és az öt párt között. Ha szabad kifejteni személyes nézetemet, ez durva politikai hiba és helytelen demonstráció volt. így kiéleződtek a kapcsolatok pártunk vezetősége és a többi párt között. És kivel kellett volna a világon együttműködnünk? Kire kellett volna támaszkodnunk, ha az öt szomszédos testvárpárttal — amelyekkel politikai, gazdasági és katonai kapcsolatban álltunk — nem óhajtunk a kérdésekről beszélni? Ez nagyzolás, amely a múlt évben fejlődött kl, ez préfétáskodás, hogy mi majd az egész világnak megmutatjuk az új modellt. Ez súlyos károkat okozott népünknek és országunknak. A válságos feszültségből és helyzetből kivezető utat jelentett a tiszacsernyői találkozó július utolsó és augusztus első napján. Ezekről a kérdésekről ismét nem tájékoztatták a közvéleményt. Én magam is csak valamikor ősszel olvashattam el e tanácskozások jegyzőkönyvét. E néhány napos tanácskozás eredménye, hogy rámutattak a nálunk észlelhető válságos jelenségekre, azokra az erőkre, amelyek szétverik, felbomlasztják a szocialista társadalmat, rámutattak a párt helyzetét gyengíteni óhajtó törekvésekre, mindarra, amiről itt beszéltünk. És ismét sürgetően kérték: „Teremtsetek rendet saját magatok. Vegyétek kézbe a tömegtájékoztatási eszközöket, ez a munkásosztály eszköze és nem mindenféle maffiájé és csoporté! Akadályozzátok meg a szocialista államok ellen folyó kampányt, amely összeütközésekhez vezet stb., stb." Pártunk részéről újfent ígéreteket tettek, hogy megoldják ezeket és a többi kérdéseket. Augusztus 3-án tartotta a hat párt ünnepélyes találkozóját Bratislavában, ahol elfogadták a deklarációt. Ügy látszott, hogy áthidalták a válságot és a feszültséget. Áthidalható lett volna az igaz, de csak azzal a feliételtei, ha pártunk becsületesen betartotta volna a marxista—leninista alapelveket és e tanácskozás feltételeit. Jól tudják, hogy sem azután, sem Tiszaesernyő, sem Bratislava után gyakorlatilag semmi sem változott életünkbein. Ellenkezőleg. Prágába jöttek: a mandátumhoz tartottuk magunkat, hittünk az embereknek. Az elkövetkező napokból számos okmány létezik azokról a telefonbeszélgetésekről és levelekről, amelyekben különösen a szovjet elvtársak ismét hangsúlyozzák: „Mem teljesítik a tiszacsernyői egyezményt. Nem teljesítik, GUSTÁV HUSÁK ELVTÁRS BESZEDI amit Bratislavában mondtak és amire kötelezték magukat." Ez Brezsnyev elvtárs világos levele Dubček elvtárshoz augusztus 16-ról. A feszültség ismét kiéleződött, mivel a mi részünkről az ígéreteket nem teljesítették. Augusztus 17. az eseményeket megelőző szombat volt. Dubček elvtárs este találkozik Kádár elvtárssal Komáromban. Egész este, úgyszólván éjfélig a csehszlovákiai problémákról és helyzetről beszélgettek. Arról, amiről Tiszacsernyőn beszéltek, arról, mit kell tenni, hogy a visszahúzó, reakciós, antiszocialista erők ne tudjanak tevékenykedni stb. Ez a beszélgetés eredménytelen volt. Erről a beszélgetésről, erről a találkozóról a párt elnökségét csak az augusztusi események után, csak valamikor szeptemberben vagy októberben tájékoztatták. Az SZKP Politikai Bizottsága augusztus 17-én hosszú hivatalos levelet intéz pártunk elnökségéhez. Nagyon aggódik a fejlemények miatt és rámutat konkrét tényekre, hogy nálunk a különböző tanácskozásokon elfogadott intézkedéseket nem foganatosítják, hogy a fejlődés nagyon veszélyes irányt vett stb. Ezt a levelet minden valószínűség szerint augusztus 19én kézbesítették. Az egész elnökségnek címezték és igen komoly figyelmeztetést tartalmazott. A Központi Bizottság elnöksége augusztus 20-án 14.00 órakor gyűlt össze. Ezt a fontos okmányt kb. egy órával azután terjesztették az elnökség elé, hogy valamikor éjjel, fél 12 felé jelentették, hogy az öt állam katonasága átlépte határainkat. Ilyen figyelmet szenteltek népeink sorsa döntő pillanatainak. A végső szót ezekben az ügyekben Központi Bizottságunk fogja kimondani; Ezeket az okmányokat illetően, amelyekről a párt elnöksége tagjainak többsége sem tudott, annál kevésbé pártunk és közvéleményünk, amelyeket eltitkoltak abban az időszakban, amikor nem csináltak kabinetpolitikát, és amelyekhez csak az utóbbi hónapokban jutottam hozzá, személyes véleményem a következő: ha pártunk vezetősége küzdött volna az antiszocialista és jobboldali erők ellen, ha egy kis rendet teremtett volna a tömegtájékoztatási eszközökben, ha fenntartotta volna az elvtársi és baráti kapcsolatokat a szövetséges országokkal, akkor nem lett volna szükség semmiféle augusztusra és semmiféle katonai bevonulásra. Ezek köriil a kérdések körül még sok részletet nem ismerünk; a tény, hogy az öt szövetséges ország katonasága augusztus 20-án éjszaka hazánk területére lépett. Az utóbbi hónapokban természetesen ezekről a kérdésekről is beszéltem mind az öt szövetséges állam képviselőivel a kérdés tisztázása érdekében. Mindnyájan elmondták, hogyan igyekeztek a hosszú hónapokon át tanácsot adni, segíteni vezetőségünknek, meggátolni nálunk a kifejezetten negatív irányú fejlődést. Elmondták, minden törekvésük hiábavaló volt, hogy elvesztették a bizalmat az iránt, hogy ez a megbontott pártvezetőség képes és részben hajlandó-e fenntartani nálunk a szocialista társadalmi rendet, nemzetközi kapcsolatokat? És ezért nehéz szívvel határozták el azt a lépést, amire aztán augusztus 20. után sor került. A dokumentumok és saját nyilatkozataik szerint erre a lépésre az indította őket, hogy aggódtak a szocializmus fejlődéséért Csehszlovákiában, aggódtak a szocialista tábor veszélyeztetéséért, mert a pártvezetőségünk iránti bizalom elvesztése után nem láttak más kivezető utat. Én ezeknek az ügyeknek a részleteit nem bírálhatom el. Mint mondottam, egész fejlődésünkkel összefüggésben bíráljuk majd el, a Központi Bizottság egész elemzésével. A valóság az, hogy pártunk és népünk tömege, amelyet hónapokon át befolyásolt a tömegtájékoztatási eszközök útján a jobboldali propaganda, egyáltalán nem volt előkészítve erre a lépésre. Hogy az emberek megdöbbentek a katonaság jelenlététől, nem tudták mire magyarázni. Ilyen helyzetben érkezett meg augusztus 20-ról 21re virradó éjszaka a Központi Bizottság elnökségének határozata. Ez a szerv, vagy néhány tagja, akik ismerték a tényeket, akik tudták, hogyan alakultak az ügyek hosszú hónapokon át, mi történt a különféle tanácskozásokon, hogyan és miért fokozódott a feszültség, mellőzve régi szövetségi, politikai, osztály- és internacionalista kötelezettségeinket, nyilatkozatot adtak ki, amelyben többek között kijelentették, hogy a katonaság bevonulása ellenkezik a nemzetközi jog alapvető szabályaival. Más szóval nem osztályszempontból nézték a problémát, az embereknek nem magyarázták meg, hogy mi előzte meg, milyen fejlemények után bonyolódtak a kapcsolatok eddig köztünk és az öt állam között. És az elnökség semmiféle kivezető utat nem mutatott, semmiféle irányt, saját 1 millió 600 ezer tagjának és a 14 millió lakosságnak. (Hang a teremből: megszüntetni.) Megszüntetni elvtárs, az a legkönnyebb. Nehezebb minden összefüggést meg magyarázni, megérteni. Ez a nehezebb. Így jutunk el a dolgoknak az értékeléséhez, és ha azok olyan egyszerűek lennének, akkor az ügyeket egyszerűbben oldhatnánk meg. Nem volt adva tehát a tájékozódás lehetősége népünk számára. Az elnökségnek ehhez a határozatához csatlakozott a többi szervezet, a kormány, a parlament, a társadalmi szervezetek, melyek lefordították a mondatnak azt a részét, melyről beszélek, hogy megszállás történt, hogy megszálló csapatok vannak jelen. így tehát a tömegtájékoztatási eszközök hisztérikus, nacionalista kampányba kezdtek, elködösítve a dolgok lényegét, az emberek többsége előtt, elködösítve a történelmet, a fejlődést és minden mást. Svoboda elvtárs kezdeményezésére nehéz helyzetben került sor a moszkvai tárgyalásokra, melyeknek ismerik az eredményeit. Ismét adva volt a lehetőség, hogy folytassák a politikai munkát, a meglevő, tehát a párt-, állami és egyéb szervek azzal a feltétellel, hogy azt, amit nem tettek meg augusztusig, megteszik legalább augusztus után, hogy a párt- és az állami szervek hatást gyakorolnak a tömegtájékoztatási eszközökre, hogy meggátolják a felforgató, antiszocialista és jobboldali erők tevékenységét stb. Ismerik a további fejlődést. Nem csak hogy tovább tartott a válságos helyzet, hanem még elmélyült. Ebben az időszakban és ebben a légkörben zajlottak le a szakszervezeti bizottságok, az egyes szakszervezeti szövetségek választásai. Jól tudjuk, milyen típusú emberek kerültek különböző kulcsfontosságú pozíciókba. Kötelességemnek tartottam, elvtársak, hogy felsoroljak bizonyos régebbi és újabb dolgokat is, hogy meg tudjuk őket magyarázni ma az embereknek, hogy helyesen tudjunk tájékozódni. Igen kiélezettek ma a reakciós erők támadásai. Megpróbálkoztak vele, hogy újból hiszterizálják az embereket, a fiatalokat, az értelmiséget s az embereket az üzemekben, hogy valamiféle nagy tiltakozó akciókat szervezzenek rendszerünk, szövetségeseink ellen. Ennek a hazai felforgató propagandának és az imperialista nyugati propagandának egyik jelszava, hogy Csehszlovákia megszállott ország. Sőt tegnap azt olvastam valamelyik nyugati lapban, hogy félgyarmati állam vagyunk. Mi mindannyian itt élünk. S az egész nagy nyilvánossághoz szólunk, a rádión és a televízión keresztül, mindenki tanúja a nálunk levő helyzetnek. Államunkban saját párt és állami szerveink döntenek vagy nem? Itt ül egész felelős vezetőségünk, kezdve az elnökkel? Mindenki tudja közülünk, és mindenki érzi munkahelyén, a gyárakban, a hivatalokban és másutt, hogy Csehszlovákia teljes mértékben szuverén, önálló állam, politikai, gazdasági, katonai és egyéb kérdéseinkben saját pártós nemzeti szerveink döntenek. Szovjet katonai egységek tartózkodnak országunk területén. Megállapodás értelmében vannak itt. Szigorúan megtartják ezt az egyezményt. Nem avatkoznak be politikai, gazdasági, sem más ügyeinkbe. És nincsenek a világban, amilyen megosztott ez a világ, különböző államok területén szintén különböző szövetséges egységek? Ahogy a védelmi jellegű Varsói Szerződés keretében Magyarországon és Lengyelországban, ugyanúgy Nyugaton amerikai egységek tartózkodnak NyugatNémetországban, Belgiumban és kl tudja, hol mindenütt ott vannak. Azért említem ezeket a dolgokat, mert a propaganda országunk mai megszállásáról stb. pimasz kitalálás és csalás az emberek hamis tájékoztatására. felelősségünk teljes tudatában kijelenthetjük, hogy nemzeti és állami ügyeinket saját szerveink intézik. A felforgató reakciós erők munkájában — nevezzük bár őket antiszocialistáknak, jobboldaliaknak — érdekes fordulatot figyelhetünk meg az utóbbi hónapok folyamán. Közvetlenül illegális munkaformákra tértek át: tömegesen adnak ki illegális röplapokat, szervezett pánikkeltéssel és olyan kitalálások terjesztésével foglalkoznak, hogy megáll az ember esze. Hogy egyáltalán képes valaki ilyesmiket terjeszteni. Arról, hogy Csehszlovákiát a Szovjetunióhoz csatolják, ennek vagy annak a haláláról, egyszóval mindarról, ami csak valakinek eszébe jut, hogy pánikot keltsen. Csöngenek a telefonok az országban széltében hosszában, és már futnak a szenzációk, terjed a rettegés, illegális gyűléseket, értekezleteket hívnak össze, közös terveket tárgyalnak meg, szervezetten törekednek társadalmunk feliorgatására, a népgazdaság fel forgatására. így látjuk, hogy az erők a politikai síkról gazdasági síkra terelődnek át. Tanúi lehetünk egyes szabotázs jellegi! cselekedeteknek az iparban, a közlekedésben, a közellátásban, a legközelebbi napokra tervezett felforgatásra irányuló szervezett törekvésnek, a termelőüzemek anyagellátásának, a közlekedésnek, a közélelmezésnek feliorgatására, sztrájkokra, a legális szakszervezeti szervekkel való viszszaélésére irányuló törekvéseknek. E politikai provokációkon és akciókon kívül párt- és közéleti funkcionáriusok elleni terrorista akciókra való közvetlen felhívások is napvilágot látnak. E propagandához felhasználják az emberek tájékozatlanságát, visszaélnek a nemzeti érzülettel. Mit érhetnek el ezek az erők? Nyugodt idegekkel figyeljük ezt a törekvést, bár semmiképpen sem becsüljük le ezeknek az akcióknak erejét. Nyugodt idegekkel azért, mert teljes biztonsággal tudjuk, hogy elég erővel rendelkezünk ahhoz, hogy megakadályozzunk bármiféle felforgató szándékot országunk területén. Nyugodtan szemléljük a dolgokat azért, mert teljes biztonsággal érezzük, hogy ebben az államban már senki sem tudja megváltoztatni a meglevő hatalmi-politikai viszonyokat, mert senki sem akadályozhatja meg a szocializmus építésének további útját, melyet áprilisban és májusban ismét magunk elé tűztünk. Mit érhetnek el tehát ezek az erők, amikor tudják, hogy nem győzhetnek? A dolgokat megváltoztatni nem tudják. Faluhelyen is úgy van az néha, mint tudjuk, hogyha az egyik szomszéd összevész a másikkal, s egyéb rosszat nem tud neki tenni, akkor legalább annak örül, ha másiknak megdöglik a kecskéje vagy valami más kár éri. így a mi külföldi, nyugati ,,barátalnk"nak, az imperialista propagandának is érdeke, hogy legalább suttogás legyen, hogy bizonygathassák: ennek az országnak népe nincs megelégedve a jelenlegi vezetéssel, nincs megelégedve a szocializmussal, nincs megelégedve szövetségeseivel. S a belső erők ugyanúgy vannak ezzel. S ez nem véletlen. Bárhol megjelenik valamilyen buta kis röpcédula, lehet hogy egy kis csoport, öt-tíz ember gyártotta, másnap már beszámol róla a „Szabad Európa", az osztrák rádió, a „Deutsche Welle" stb. Kivettük ezeknek az embereknek a kezéből a hazai adóállomást, elvettük tulajdonosától a tartalék csatornákat. Vagyis tulajdonképpen az eredeti csatornákat, minthogy ezeknek az uraknak szolgáltak tavaly, és megpróbáltak szolgálni nekik továbbra is. Nyíltan és világosan állást kell foglalnunk ezekkel az akciókkal kapcsolatban. Ezért pártunk vezetősége kimondja: ezeket a reakciós akciókat ellenséges akcióknak tartjuk, melyek ellentétben állnak ennek az államnak a törvényeivel és ennek megfelelően fogunk fellépni valamennyi ellen. Állami szerveink utasítást kaptak, hogy energikusan és keményen lépjenek fel az ellenseges és felforgató akciók során s gátolják meg a felforgató törekvéseket. Nem engedünk vadnyugatot csinálni ebből az országból. Másfél éven keresztül próbálkoztak ezzel a vadés nem vadnyugat csodálói, s egyszer már tudomásul kell venniük, hogy ennek véget vetünk. Gottwald az 1945—1948-as kritikus években újra meg újra visszatért a gondolathoz, nem engedjük felforgatni a köztársaságot. Ez a gondolat ma is érvényes. A köztársaságot, ezt az államot a munkásosztály, a dolgozó nép és pártunk pozíciójával valóban nem engedjük, hogy bárki is felforgassa. Ezért felelősségre vonjuk ezeknek az akcióknak szervezőit. Nyugalomra szólítottuk fel az embereket, alkotó munkára. Arra, hogy támogassák pártunk és állami szerveink pozitív programját. Ránk kényszerítik a harcot, szervezik a harcot. Meddig kell még pártunk, állami szerveink, népünk energiáját állandó védekező akciókra pazarolnunk az ilyen zavart keltő törekvések ellen. Nem kellene erőinket egyszer már a normális munkaproblémákra összpontosítanunk? Ezért tehát ha ránk kényszerítik a küzdelmet, ha harcot indítanak, úgy fordítjuk ezt a harcot, hogy végleges vereséget mérjünk valamennyi reakciós és jobboldali erőre, hogy végleges politikai vereséget mérjünk mindezekre az erőkre. Megtisztítjuk a felelős, politikai, gazdasági és egyéb pozíciókat ebben az államban s nem engedjük, hogy visszaélhessenek velük, s így egyszer s mindenkorra véget vetünk ezeknek a folyamatos válságoknak. Szép számban vannak nálunk becsületes dolgozó emberek, akik megtévedtek, akiknek türelmesen megmagyarázzuk a dolgokat és meg akarjuk magyarázni — mint -Svoboda elvtárs is mondotta. Kötelességünk azonban e pillanatban figyel. meztetni őket, hogy ne üljenek fel a provokatőröknek, ne támogassák az általuk előkészített, felforgató akciókat, mert — ezt már néhány nappal ezelőtt ls mondottam ebben a teremben — ezekben a napokban mindenki maga végzi önmaga igazolását, s ahogy megírja kádervéleményét, úgy fogjuk azt olvasni. A politikai és gazdasági konszolidációra irányuló törekvésünkben segítségül hívjuk a munkásosztályt, a munkásosztály egészséges magvát az üzemekben — mert ma főképp az üzemekkel akarnak visszaélni, — segítségül hívjult a derék parasztságot, mely nyugodtan dolgozik, az értelmiség és az ifjúság egészséges részét, becsületes részét. Meggyőződésünk, hogy mi álljuk ki győztesen ezt a próbát, hogy megteremtjük a nyugodt feltételeket népünk életéhez és munkájához. Pártunk, mely 50 éves története folyamán számos próbát, győzelmet kiállt, elég erővel és elég tapasztalattal rendelkezik ahhoz, hogy népünket keresztül vezesse ezen a próbán és világos célokhoz vezesse: UMS'i VIII. 2U