Új Szó, 1969. augusztus (22. évfolyam, 179-204. szám)
1969-08-19 / 194. szám, kedd
Izraeli légitámadás EGYIPTOMI KATONAI CÉLPONTOK ELLEN összeesküvést lepleztek le Szudánban Fokozódik a dél-vietnami hazafiak aktivitása Tel Aviv — Tel Aviv-1 hírügynökségi jelentések szerint vasárnap délután izraeli gépek átrepültek a Szuezi-csatorna felett és egyiptomi katonai célpontokat — főleg tüzérségi állásokat — bombáztak. Egy izraeli katonai közlemény szerint a támadó gépek néhány percig a megtámadott objektumok felett tartózkodtak, majd sértetlenül visszatértek támaszpontjukra. A szudáni hatóságok összeesküvést lepleztek le, amelynek célja a Numeiri vezérőrnagy vezette, új, baloldali rendszer megdöntése volt — közölték Kairóban az omdurmani rádió adása alapján. Az összeesküvésnek katonai és polgári résztvevői is voltak. Az ellenük indított bírósági eljárás folyamatban van. A szudáni hatóságok vasárnap olyan döntést hoztak, hogy a dán Sterling légitársaság gépei előtt lezárják az ország repülőtereit. A döntést azért hozták, mert az egynéhány hete visszatartott dán repülőgép elbocsátása után Tel Avivban szállt le. A szudáni hatóságok az esetben az Izrael ellen életbe léptetett arab bojkott megsértését látják. Kairóban a napokban lázas diplomáciai tevékenység folyik, melynek célja a mai közel-keleti helyzet értékelése Nasszer elnök felhívásával kapcsolatban. Atasszi szíriai elnök vasárnap fejezte be tárgyalásait és visszatért Damaszkuszba. Tegnap szudáni küldöttség érkezett Kairóba. A küldöttség átadja Nasszer elnöknek Numeiri vezérőrnagy személyes üzenetét. Rövidesen Egyiptomba érkezett Arafat vezetésével a palesztinai felszabadítási szervezet küldöttsége ls. Az izraeli Munkáspárt Dajan vezette jobbszárnya vasárnap ülést tartott és elfogadta a Munkáspárt választási platformját, így a pártszakadás veszélye egyelőre elhárult. Dajan párthívei előtt kijelentette, bízik Golda Meir miniszterelnökben és határozottan elutasítja a pártszakadás gondolatát. Kairól katonai szóvivő bejelentette, hogy 13 órás csata zajlott le az egyiptomi és izraeli csapatok között a Szuezicsatorna térségében. A veszteségekről nem számolt be. Saigon — A dél-vietnami szabadságharcosok hétfőre virradó éjjel 14 amerikai és dél-vietnami állás ellen intéztek támadást. A saigoni amerikai katonai parancsnokság ezek közül négyet jelentősebbnek minősített. A B—52-es amerikai nehézbombázók vasárnap kilenc bevetésben intéztek koncentrált támadást a kambodzsai határ közelében, Phuoc Lonv tartományban egy 16 kilométeres dzsungelsáv ellen. A gépek több mint 1500 tonna bombát szórtak le a szabadságharcosok feltételezett állásaira. A saigoni amerikai parancsnokság közlése szerint Quang Ngai tartományban, Saigontól 530 kilométerre északkeletre, vasárnap este a partizánok rajtaütöttek egy amerikai utászegységen. Huszonegy amerikai katona megsebesült, köztük többen súlyosan. A kaliforniai San Clementében vasárnap mintegy tízezren tüntettek Nixon elnök villája előtt, aki családjával ott töltötte a hét végét. A felvonulók Ho Si Minht éltették, követelték a vietnami háború befejezését, az amerikai katonák hazaszállítását, a vietnami nép önrendelkezési jogának megadását. Peking — Az Oj Kína hírügynökség jelentése szerint augusztus 17-én a VDK gazdasági kormányküldöttsége baráti látogatásra Kínába érkezett. A küldöttséget Le Thanh Nghiem miniszterelnök-helyettes vezeti. A külföldi sajtó Csehszlovákiáról Az ír Köztársaság a Biztonsági Tanács összehívását kérte Az észak-írországi KP Végrehajtő Bizottságának nyilatkozata 1989 VIII. 19. New York — Cornelius Cremin nagykövet, az Ír Köztársaság állandó ENSZ-képviselője a Biztonsági Tanács elnökéhez intézett levelében a tanács sürgős összehívását kérte az észak-írországi események ügyében. A Reuter értesülése szerint a Biztonsági Tanácsot valószínűleg keddre hívják össze, és ezen az ülésen döntenek arról, hogy a világszervezet illetékes-e döntést hozni az észak-írországi eseményekkel kapcsolatban. Ahhoz, hogy a kérdést a tanács napirendjére tűzzék, 9 szavazatra van szükség. Stewart külügyminiszter megszakítva svájci szabadságát, szerda helyett már tegnap viszszatért Londonba, hogy tájékozódjék a legújabb észak-írországi fejleményekről. Wilson miniszterelnök szintén előbb tért vissza szabadságáról, és tanácskozásokat folytat ChichesterClark észak-írországi miniszterelnökkel. Londonban vasárnap több tüntetés volt. Az egyik tömeggyűlés résztvevői azt követelték, K o m m e n tárunk ŕszak-lrország, amely E „zöld szigetként" a turisták kedvelt tartózkodási helyeként ismert, rövid, viszonylagos nyugalom után ismét a világsajtó első oldalain szerepel. Az ország protestáns és katolikus lakossága között dúló elkeseredett „vallásháború", úgy tűnt, elcsendesedik, amikor ugyancsak hosszú hetekig tartó véres összetűzések után tavaszszal az általános választások eredményeképpen lemondott O'Neill kormánya. Chichester-Clark miniszterelnök az új kormány élén számos hangzatos politikai és gazdasági reform ígéretével kezdte meg ténykedését. Mivel azonban sem a polgári jogokért küzdő mozgalom követeléseit, sem pedig az ország súlyos gazdasági helyzetét, elsősorban az egyre nagyobb méreteket öltő munkanélküliséget nem sikerült megoldania, az elégedetlenség újból, s ezúttal még nagyobb erővel lángolt fel. A válság mély gyökerei A mintegy 1 millió protestáns és a körülbelül feleannyi katolikus lakosság vallásháborújának mélyreható társadalmi gyökerei vannak. Az első világháború után Nagy-Britannia a túlnyomórészt protestáns lakta Észak-Írországot elkülönítette az ország katolikus lakosságú déli részétől, amely Ir Köztársaság néven függetlenné vált; a hat grófságból álló Észak-Írország Nagy-Britannia önkormányzattal rendelkező tartohogy hívják össze az angol parlamentet az észak-írországi helyzet megvitatására. ÉszakÍrország londoni képviselete előtt nagyobb tömeg tüntetett. Észak-Írország Kommunista Pártjának Végrehajtó Bizottsága nyilatkozatában leszögezi, hogy az észak-írországi feszültséget az idézi elő, hogy az ország vezetői nem biztosítják a lakosságnak az alapvető demokratikus jogokat. A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy a károkért és az emberi áldozatokért teljes mértékben az észak-írországi konzervatív kormány felelős. Varsó — A Trybuna Ludu terjedelmes kivonatot közöl Ludvík Svoboda köztársasági elnöknek a breclavi aratási ünnepélyen elmondott beszédéből. A lapok kiemelik Svoboda elnöknek a konszolidáció fontosságáról mondott szavait, valamint a gazdasági helyzet rendezéseinek szükségességéről tett kijelentéseit. A Trybuna Ludu közli az SZLKP Központi Bizottságának téziseit a Szlovák Nemzeti Felkelés 25. évfordulója alkalmából, valamint egy tudósítást a pártfunkcionáriusok országos értekezletéről, amelyen dr. Gustáv Husák, a CSKP Központi Bizottságának első titkára elnökölt. Berlin — A Neues Deutschland hétfői számában nagy figyelmet szentel Csehszlovákiának. Mindenekelőtt Ludvík Svoboda elnök beszédéről emlékezik meg, valamint az SZLKP Központi Bizottságának téziseiről a Szlovák Nemzeti Felkelés 25. évfordulója alkalmából. Svoboda elnök beszédének azokat a részeit emeli ki a lap, ahol a szovjet hadsereg Csehszlovákia felszabadításában szerzett érdemeiről beszél. A lap kiemeli továbbá a beszédnek azokat a részeit is, amelyek a konszolidáció fontosságát hangsúlyozzák. Bľaiberg meghalt Az idegen szív 19 hónapon és 15 napon át dobogott Philip Blaiberg 60 éves fokvárosi fogorvos, aki 19 hónapot és 15 napot élt új szívvel a szervezetében, vasárnap délután a Groote Schuur kórházban elhunyt. Az orvosi közlemény a halál okát abban jelölte meg, hogy a szervezet „kivetési reakcióit" A Szonda 7. és a Hold Moszkva — A Szonda 7. mesterséges hold újabb értékes adatokkal gazdagította a tudományt, írja a moszkvai Pravda hétfői számában E. Charadze, a Grúz Tudományos Akadémia tagja, az abasztumáni csillagvizsgáló igazgatója. A Szonda 7. felvételei rendkívül nagy fontosságúak, hangsúlyozza a cikkíró, nagyban elősegítik a Hold felszínének feltérképezését. A vákuumban készített felvételek ugyanis rendkívül tiszták, élesek. Fontos momentum, hogy a képek különböző távolságokból készültek és különböző szűrőkkel, ami szintén lényeges Ismeretekkel bővítheti a tudományt. már nem sikerült elhárítani. Barnard professzor, aki a szívátültetési műtétet Blaibergen elvégezte, egyelőre nem fűzött megjegyzést páciense halálához. Barnard az elmúlt napokban gyengélkedett és a Blaiberg megmentésére irányuló akcióban csak tanácsadóként vett részt. A fogorvost 1967 decemberében súlyos szívbántalmakkal szállították be a fokvárosi Groote Schuur kórházba és 1968. január 2-án operálták. Blaiberget augusztus 14-én szállították ismét kórházba. Állapota óráról-órára romlott. A szervezet kivetési reakcióit az orvosok nem tudták többé elhárítani. Vasárnap délután, közép-európai idő szerint 17.40 órakor Philip Blaiberg meghalt. mánya maradt. Itt a Nagy-Britanniához hü konzervatív protestánsoké a politikai hatalom, s e vagyonos réteg vezető szerepet játszik a gazdasági életben is. A kisebbségben és rossz Ismét kitört a vulkán anyagi helyzetben élő katolikusokat a konzervatív protestánsok másodrangú állampolgárként kezelik (egyenlőtlen választójog stb. ] és gazdaságilag kizsákmányolják. Ezért a jogfosztott, szegény katolikus lakosság már évtizedek óta elkeseredett küzdelmet folytat az igazságtalan politikai és tárdalmi viszonyok megszüntetéséért. Az elégedetlenség mostani kitörésének közvetlen oka a múlt héten az volt, hogy a katolikusok tiltakoztak a protestáns ifjúság tüntetése ellen, amelyet a Belfast protestáns és katolikus negyedét elválasztó útvonalon rendeztek. De ez csak a szikra volt, amely ismét lángra lobbantotta az elfojtott szenvedélyek puskaporos hordóját. Az elégedetlenség ugyanis nőttön nőtt, főként a haladó szellemű és a katolikus lakosság körében annak láttán, hogy az új kormány az ígérgetésnél marad, s nem igyekszik megoldani az égető gazdasági és társadalmi problémákat. Olaj a tűzre Az amúgy is súlyos helyzetet még jobban kiélezi a szomszédos ír Köztársaság beavatkozása. Olajat öntött a tűzre jack Lynch ír miniszterelnök, aki már a véres zavargások kitörésének első napjaiban javasolta a brit kormánynak, hogy ENSZrendfenntartó erőket vegyenek igénybe a rend helyreállítására Eszak-lrországban, mert az ottani kormány többé nem ura a helyzetnek. Ugyanakkor ismételten szorgalmazta, hogy a brit kormány kezdjen tárgyalásokat Írországgal Észak-Írország egész alkotmányjogi helyzetének jelülvizsgálatára, Írország két részének egyesítése céljából. London ugyan sietett e javaslatot elutasítani, kijelentvén, hogy a brit kormánynak nem áll szándékában az Egyesült Királyság szerves részét alkotó Ulster (Észak-Írország J státusát a tartomány lakosságának beleegyezése nélkül bármilyen formában módosítani. Am jobban élezi a helyzetet, hogy az Ir Köztársaság kormánya nagyszabású csapatmozdulatokat és készültséget rendelt el. Ebben a válságos helyzetben Chichester-Clark kormánya habozó, erélytelen politikát folytat. Az egyetlen, amit az egyre nagyobb méreteket öltő vérontás megakadályozására tett, hogy a brit kormányhoz fordult katonai segítségért. Belpolitikai téren továbbra sem hajlandó engedményekre, s a miniszterelnök legutóbbi sajtóértekezletén gyakorlatilag ismét elutasította az ország katolikusainak valamennyi követelését. Kijelentette, hogy kormányába nem kíván katolikus politikusokat bevonni. Rendfenntartás angol szuronyokkal Nagy-Britanniában nagy aggodalmat okoz az észak-írországi helyzet. Wilson miniszterelnök és Callaghan belügyminiszter már a múlt héten félbeszakította nyári szabadságát, és lázas tanácskozásokat folytat, e bét elején pedig valószínűleg összeül a brit kormány is, hogy megtárgyalja a válság leküzdésére teendő lépéseket. Ugyanis az Észak-Írországba küldött brit csapaterősítések, a Belfastban és Londonberryben a rend helyreállítására bevetett angol katonaság — élénk tiltakozást váltott ki, s nem bizonyult elegendőnek a tartomány helyzetének tartós megoldására. Ugyanakkor az Ir Köztársaság kérésére a Biztonsági Tanács összehívását is mérlegelik. A sokat szenvedett „zöld sziget" lakossága létfontosságú problémáinak a megoldásához azonban mindez nem elég. Sem a választási reform ígérete és a kilátásba helyezett gazdasági Intézkedések, sem pedig az angol katonák szuronyai nem képesek nyugalmat, tartós rendet teremteni. A „vallásháború" gyökerei ennél sokkal mélyebbek. PROTICS JOLÁN Katusev fogadta Indra és Biľak elvtársat Moszkva — Konsztantyin Katusev, az SZKP Központi Bizottságának titkára fogadta Alois Indrát, a CSKP Központi Bizottságának titkárát. A szívélyes légkörben lezajlott találkozón Katusev és Indra elvtársak a pártmunka és az együttműködés néhány kérdését vitatták meg. Konsztantyin Katusev ugyancsak hétfőn fogadta V. Bifak elvtársat, a CSKP Központi Bizottsága elnökségének tagját, a Központi Bizottság titkárát. A beszélgetés során Bilak és Katusev elvtársak kicserélték nézeteiket az SZKP és a CSKP közötti együttműködés további elmélyítésének kérdéseiről. A beszélgetés baráti és elvtársi légkörben zajlott le. Bilak elvtárs hétfőn visszatért Csehszlovákiába. Grecsko napiparancsa Moszkva — Andrej Grecsko marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere a szovjet légiflotta napja alkalmából napiparancsot adott ki, amelyben üdvözölte a szovjet hadirepülőket, a polgári repülés és a repülőgép-ipar dolgozóit, valamint a sportrepülőket. A marsall napiparancsában sikereket kívánt a szovjet légiflotta személyi állományának' a katonai és a politikai kiképzésben, a korszerű repülőgépek és fegyverek kezelésének elsajátításában, a hazai repülőgépgyártás fejlesztésében. Manescu—Tepavac találkozó Belgrád — Hétfőn Belgrádban Manescu román külügyminiszter és Tepavac jugoszláviai külügyi államtitkár között megkezdődtek a tárgyalások, amelyeknek célja a nemzetközi helyzettel kapcsolatos véleménycsere. A belgrádi megfigyelők rámutatnak arra, hogy a két politikus Nixon amerikai elnök romániai látogatását követően ült tárgyalóasztalhoz. A feltételezések szerint a két ország képviselője kicseréli nézeteit az európai együttműködéssel összefüggő problémákról is. néhány sorban KATMANDUBAN kulturális és tudományos együttműködési szerződést írtak alá a Szovjetunió és Nepál között. , A „DZSANG" című pakisztáni lap szerint Ajub Khán volt elnök, aki lemondását követően visszavonult. Ismét visszatér a politikai életbe. A Moszlim Liga tanácsának közelgő ülését (a Liga elnöke mindmáig Ajub Khán) állítólag a tábornok fogja vezetni. TEGNAP zavargások voltak a hirosimai egyetemen, ahol mintegy 1200 rendőr vette fel a harcot a radikális diákokkal. A diákok téglákat zúdítottak a rendőrök nyakába, akik el akarták foglalni az egyetem hatemeletes épületét. Több helyen tűz ütött ki. MICHAEL COLLINS, aki részt vett az Apollo 11. történelmi jelentőségű űrrepülésén, kijelentette, hogy többé nem kíván űrutazásban részt venni, hanem más beosztásban szeretne tevékenykedni. KÉT DIVÍZIÓRA rúg azoknak a nyugat-németországi fiataloknak a száma, akik nem hajlandók szolgálatot teljesíteni á Bundeswehrben. A bonni hadügyminisztérium adatai szerint a katonaköteles ifjak száma 55 ezer 842. Ebből 29 897 kéri felmentését. NICOLAE CEAUSESCÜ, a román államtanács elnöke, az RKP főtitkára fogadta A. V. Baszovot, a Szovjetunió bukaresti nagykövetét. A PHENJANI RÁDIÖ bejelentette, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság légvédelme vasárnap lelőtt egy amerikai helikoptert, amely mélyen behatolt az ország területére. A rádió a koreai fegyverszüneti egyezmény elleni újabb amerikai provokációnak minősítette a helikopterincidenst.