Új Szó, 1969. augusztus (22. évfolyam, 179-204. szám)

1969-08-17 / 33. szám, Vasárnapi Új Szó

AZ ISKOLA • Az oktatásügy problémái felső szinten sem ismeretlenek az On számára, hisz évek óta tagja volt az SZNT oktatásügyi bizottságának. Mégis, hadd kezdjem az obligát kérdéssel a beszélgetést: hogy érzi magát a miniszterhelyettesi funkcióban, s az elmúlt néhány hét milyen tapasztalatokkal, tanulságokkal járt? - A kérdés sokkal bonyolultabb öszszetevők felé irányul, mint ahogyan a kérdés feltevője, akár megválaszolója első megszövegezésre gondolná. Megváltozik-e az ember belső tartalma egy kinevezés által? Megváltoznak-e a külső világ felé irányuló törekvései, elgondolásai, megváltoznak-e benne azok az erőfeszítések, amelyekkel a külső világra próbál hatni? Megváltoztak-e belső adottságai azáltal, hogy hivatali beosztása, polgári foglalkozása, jogköre, megvalósítási lehetőségei megváltoztak, vagy ha úgy tetszik, megnövekedtek? De ha megnövekedtek is, milyen aránycialista Köztársaság Oktatásügyi Minisztériumában megvannak a politikai és erkölcsi előfeltételei. Az anyagi feltételek a jelen pillanotokban nem kedvezőek, ezzel a ténnyel nyíltan és szépítgetés nélkül szembe kell néznünk. De ugyanilyen nyíltan és őszintén szembe kell néznünk azzal a ténnyel is, hogy az anyagi feltételeket csakis és kizárólag az adófizető polgárok munkája, akarata, erőfeszítése változtathatja meg, semmi egyéb. Akarni kell. Tud ni kell akarni. Dolgozni kell. Tudni kell dolgozni, meg kell tanulnunk becsületesen, szívósan, keményen dolgozni. • Az elmúlt évek során az oktatásügy szakaszán sikerült - nemzetiségi vonatkozásban - lényeges előrehaladást elérnünk, bár az eredmények még a jogos igények mögbtt maradnak. Az elkövetkezendő hónapok, évek feladata lesz, hogy az önigazgatás elve - mely elsősorban az oktatás- és művelődésügyet érinti - megvalósulhasson. Az Bácskái Béla: Lány (fametszet) nem ismerhet akadályt... Beszélgetés Rácz Olivér elvtárssal! az oktatásügyi miniszter helyettesével ban növekedtek meg egyidejűleg belső erőtartalékai és belső szorongásai, milyen arányban növekedett meg belső felelősségérzete és felelősségtudata, elkötelezettsége, bizakodása és önbizalma? A kérdés úgy hasogatja szét önmagát, akár egy bonyolult vegyelemzés lelki és lelkiismereti síkokra átvetített folyamata, és még így sem közelíti meg a lényeget. Nem is közelítheti meg, mert hiszen az új miniszterhelyettesek általában lelépő miniszterhelyettesektől szokták átvenni hivatalukat. Nekünk, ha megengeded, így kell a kérdést megszövegeznünk: milyen érzés egy új állam újdonatúj minisztériumában első ízben kinevezett, méghozzá a nemzetiségi iskolák igazgatósának nem éppen könnyű feladatával megbízott miniszterhelyettesnek lenni? Nos, személytelen viszonylatban öröm. teljes érzést jelent, s ez az öröm onnan ered, hogy egy ország, egy szocialista állam végre tudatára ébredt annak, mivel tartozik adófizető polgárainak. Adófizető polgárainak — minden megszorítás, jelző és megjelölés nélkül, mert a Szlovák Szocialista Köztársaság nemzetiségei éppen olyan adófizető polgárok, mint az állam többi polgárai: munkások, parasztok, értelmiségi dolgozók, hegesztők és bányászok, orvosok és tanárok, mérnökök és katonák, sportolók és nem sportolók, alkoholfogyasztók és alkoholellenesek, csecsemők és aggastyánok, felnőttek és gyermekek. Gyermekek: adófizető polgárok gyermekei. Szüleik élnek, dolgoznak, szavaznak, hadba vonulnak, választanak: teszik, amit kell. Ez a kötelességük az ólammal szemben. Az állam ezért gondoskodik róluk és jogokat biztosít nekik. Ennek pedig, ahogy ezt egyszer egy nagyon megfontolt és tárgyilagos kepviselőnk egyszer megjegyezte, még nincsenek is szükségszerű kapcsolatai a szocializmussal vagy valamiféle humanizmussal: ez egyszerűen az állam és az adófizető polgár kölcsönös kapcsolatából, jogviszonyából ered. De mert a mi államunk szocialista állam, közös akaratunkból és közös szívverésünkből ered az, ennek a jogviszonynak a szocialista gyakorlatból kell megerősödnie és a kommunista megvalósításon megszilárdulnia. Eddigi tapasztalataim és tanulságaim azt ígérik, hogy ennek a Szlovák Szooktatásügy területén történt-e már e téren előrehaladás, s milyenek az elképzelések? — Magukból az eddig elért eredményekből kitűnik, hogy a nemzetiségi oktatásügy szakaszán valóban lényeges előrehaladás történt. Az előrehaladás azonban nagyon sok esetben még csak az elméleti, távlati kérdéseket érinti, a gyakorlati megvalósítás előtt még akadályok tornyosulnak. Feltétlen eredményt jelent az a tény, hogy oz Oktatásügyi Minisztérium nem maradt meg a nemzetiségi iskolák igazgatásával, megbízott miniszterhelyettes kinevezésének a megvalósításánál, hanem megkezdte a megfelelő ügyosztály kiépítését is. Akadályt jelent viszont az a körülmény, hogy a már említett anyagi nehézségek miatt az ügyosztály még nem rendelkezik a megkívánt és szükséges létszámú munkaerő-kerettel, ami azt jelenti, hogy — legalábbis az új költségvetési időszakig — az ügyosztály minden dolgozójának két ember feladatát kell majd elvégeznie. Igyekezni fogunk elvégezni. Feltétlen eredményt jelent az a tény, hogy a párt és a kormány illetékes szervei, vezetői valóban szocialista szempontból és marx—lenini, kommunista elvek alapján foglalkoznak a nemzetiségek helyzetével és problémáival. Akadályt jelent viszont az a körülmény, hogy az országos méretű társadalmi szervek, a szlovák kulturális intézmények, egyesületek, a szlovák nyelvű sajtó, rádió és televízió még mindig nem foglalkozik kellő mértékben, kellő szinten és a megkívánt hangnemben a nemzetiségi kérdés szocialista tudatosításával. Ennek minden belső konszolidációs törekvésünk ellenére is visszás és káros hatásai vannak és lehetnek a jövőben is: a belső proletár internacionalizmus és szocialista hazafiassóg megvalósíthatatlan a nemzetek és nemzetiségek szoros összefogása és testvéri együttélése nélkül. Fel kell számolnunk végre a mesterségesen táplált kölcsönös keserűségek felhánytorgatósót és szítását, s mint ahogyan a szlovákiai magyarságnak csak egyetlen útja lehet: nemzeti hagyományainak, nemzeti kultúrájának teljes megőrzésével és fejlesztésével a Csehszlovák Szocialista Köztársosóg és a Szlovák Szocialista Köztársaság országépítő, hazát építő polgárának vallani és érezni magát — s ennek a múltban számos őszinte és hiteles bizonyítékát adta —, úgy a szlovák köztudatban is — természetesen szlovák részről - feltétlenül igazságot kell szolgáltatni végre ebben a kérdésben - nem a magyar és az ukrán, hanem a szlovák népnek! Igazságot kell szolgáltatni annak a szlovák nemzetiségű átlagembernek, vagy ha úgy tetszik: a szlovák közvéleménynek, a szlovák kisembernek, egyes publicisztikai, kulturális vagy akár politikai szószólói rosszul értelmezett nemzeti keserűségből, nemzeti öntudatból vagy a múlt történelmi igazságtalanságaiból kiindulva úgy tájékoztattak, hogy a magyar „született elnyomó", tehát önkéntelenül is párhuzamot kell vonni a hajdani feudális Magyarország oligarchái és Kovács Péter csallóközi traktoros vagy Balog Mihály bodrogközi darukezelő között. Igazságot kell szolgáltatni annak a szlovák kisembernek, aki még a mai napig sem tud}a, jogos volt-e hát végre is a kitelepítés, igazságos volt-e a reszlovakizáció, valóban erősebb lesz-e a szlovák nép azzal, ha 10-20-30-40-50 vagy akár százötven ezer magyar nem meri magyarnak vallani magát vagy nem fogja magyar iskolába járatni a gyerekét, erősebb lesz-e a szlovák nemzet azzal, ha az ukrán iskolákban a gyerekek nem ukrán nyelven fognak tanulni, s ha ezt az áldatlan, nem marxista, nem szocialista, nem humanista, nem emberhez méltó kicsinyes torzsalkodást a végtelenségig fogjuk feszíteni egymás keserűségére és kölcsönös elkeserítésére. Ideje lenne már végre elkötelezően, egy lázas ajakkal, egy lázas hittel és akarással egymás fülébe esküdnünk a jelszót: EGY HAZABAN, EGY AKARATTAL, EGY ERŐFESZÍTÉSSEL! • Mennyiben lehetünk elégedettek a beiskolázás arányával, milyen a magyar iskolák látogatottsága, s ami ezzel szorosan összefügg: hogy állják meg a helyüket, országos viszonylatban? - A hivatalos statisztikák szerint a magyar gyerekeknek kb. 30 %-a szlovák tannyelvű iskolába jár. Ennek a számnak különféle okai vannak, s én csak a legfontosabbakra szeretnék kitérni. Elöljáróban ki kell jelentenem, hogy ez a kérdés a legszorosabban a szabad iskolaválasztás elvével függ össze, erről az elvről szocialista államunkban soha, semmiféle körülmények között sem mondhatunk le, s ebből az következik, hogy a magyar és ukrán nemzetiségű szülő is szabadon választhat, szabadon küldheti gyermekét szlovák tannyelvű iskolába is. Nem is ez a lényeg: a lényeg ott rejlik, s nekünk ezt kell felkutatnunk — miért küldi a magyar szülő nem magyar tanítási nyelvű iskolába a gyermekét? Lássuk tehát a válaszokat: 1. Szlovák-magyar házasságból származó gyerekről van szó: a gyerek magyar nemzetiségű, de kölcsönös megegyezés alapján szlovák iskolába jár. Ehhez fölösleges lenne hozzáfűznünk bármit is: nem hiszem, hogy két ember szerelmének, csókjának, ölelésének szent következményébe, s a gyermek sorsának irányításába — ebben az esetben — beleszólhatnánk. 2. Szlovák etnikum területén élő magyar gyerekről van szó, ez is természetes szükségszerűség, 3. A községben vagy közvetlen környékén nincs magyar tannyelvű alapfokú illetve középiskola. Az alapfokú (1.— 9. osztályos) iskolák szervezését az iskolatörvény biztosítja: ahol megfelelő számú jelentkező van, az alapfokú iskola megnyitása semmiféle akadályba sem ütközhet, A közép- és szakiskolák kérdésére a továbbiakban még rátérünk. 4. Van ugyan megfelelő szintű iskola! de nem a megfelelő színvonalon: a szlovák tannyelvű jobb, színvonalasabb. a) Ez a megokolós számos esetben az okok konkrét mérlegelése és tárgyilagos elbírálása nélkül, védőpajzsként szolgáló ürügy, önigazolás, perem-emberek perem-álláspontja, nem hiszem, hogy tenni lehetne ellene. b) A magyar tannyelvű iskola valóban gyenge. Gyenge, mert kevés az osztály, kevés a tanerő, tehát egyes tantárgyakat szakmai felkészültséggel nem rendelkező tanítók tanítanak. Gyenge, mert a tanításra és nevelésre, esetleg egyes tantárgyak tanítására nem fordítanak kellő gondot. Gyenge, mert a tanítók vagy egyes tanítók nem állnak a szocialista tanítót kötelező erkölcsi és társadalmi színvonal magaslatán, nincs tekintélyük a szülők előtt, ennek következtében nincs o gyererek szemében sem. Gyenge, mert megállapodott a kezdeti szinten, a tanítók vagy egyes tanítók nem képezik magukat, nem vezetik be az új, eredményes, módszereket, nem tartanak lépést a modern pedagógia, metodika és didaktika követelményeivel. Gyenge, mert a kezdeti jó indulás után az önteltség és önelégültség veszélyes fertőzésébe esett. És lehetne még tovább is sorolni, csakhogy számunkra ez ma mór nem elég. A bajok orvoslásóra van szükség, járási és minisztériumi szinten egyaránt, akkor is, ha az orvoslás fájdalommal és műtéttel jór, akkor is, ha ezen a téren sűrűn igénybe kell majd vennünk a készülő új munkatörvénykönyvet és a már meglévő megtorló intézkedéseket. Gyermekeink jövőjéről van szó. • Az országos átlagot nézve nemcsak az általános középiskolák esetében hátrányos ai arány, de még kirívóbb a szakközépiskolák, felépítményi iskolák területén, nem is beszélve a tanoncoktatásról. Mit szándékoznak e téren tenni? (folytatás a 12. oldalról.)