Új Szó, 1969. július (22. évfolyam,152-178. szám)
1969-07-08 / 158. szám, kedd
Világ pro!etárjai } egyesüljetek f SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1969. július 8. KEDD BRATISLAVA • XXII. ÉVFOLYAM 158. szám Ára 50 fillér A hatékonyabb m irányítás érdekében Sajtótájékoztató a körzeti hivatalok megalakulásáról — Amióta létezik államigazgatás, azóta tapasztalható olyan törekvés is, amely ezt állandóan rugalmasabbá, hatékonyabbá igyekszik tenni — mondta bevezetőjében dr. Ján Filkó, a szlovák belügyminiszter helyettese, a körzeti hivatalok megalakulásáról tartott sajtótájékoztatón. A továbbiakban megemlítette, hogy köztársaságunk területén a hatvanas évek elején végbement területi átszervezés után több helyen létszámban és kiterjedésben is nagy járások jöttek létre, s ez a tény körülményessé tette a lakosság és az illetékes járási szervek közötti kapcsolatot. Az új államigazgatási modell egyik fontos elve e kapcsolat leegyszerűsítése. Ezért határozták el a körzeti hivatalok létesítését. Létszámukról és pontos hatáskörükről a helyi viszonyoknak megfelelően, az ide vonatkozó kormányhatározat értelmében, elsősorban a járási szervek döntenek. jelenleg kísérletképpen már mintegy 100 körzeti hivatal működik, melyek tevékenységét állandó figyelemmel kísérik és leszűrik a megfelelő tapasztalatokat. Az eredeti elképzelés szerint a körzeti hivatalok Szlovákia területén a következő évben esedékes választások után kezdik meg teljes működésüket. A lakosságot a közeljövőben tájékoztatni fogják a járási nemzeti bizottságok és a körzeti hivatalok jogköréről. A Belügyminisztérium munkatársai hangsúlyozták, hogy ez az intézkedés nem jelenti a hivatalnok-apparátus felduzzasztását, hanem szakképzett és tapasztalt funkcionáriusok ésszerű felhasználásával kívánnak elérni javulást az államigazgatás első fokozatában. —sz/— A három felső-garami üzemnek az SZNF 25. évfordulója alkalmából tett versenyfelhívásához az elsők között a Martini Gépgyár dolgozói csatlakoztak. Többek között vállalták, hogy az év végéig terven felül 60 millió korona értékű terméket gyártanak. A közelmúltban készítették el az első hathengeres Pielstick típusú motort. Ez év végéig legyártják az első kísérleti sorozatot, s a jövő évben áttérnek a folyamatos gyártásra. Képünkön: Pavel MitSenka gépszerelő (jobbról) és Ondrej Kamién mester Pielstick típusú motort állít össze. (J. Sucha f elv. =-: ČSTK) A Cseh Nemzeti Tanács ülése S. Rázl miniszterelnök beszámolója a CSSZK kormányának munkájáról Prágában tegnap délelőtt röviddel 10 óra után megkezdődött a Cseh Nemzeti Tanács negyedik plenáris ülése. A tanácskozást a miniszterelnök jelenlétében dr. Zdenék Jlčinský, a CSNT ügyvezető alelnöke nyitotta meg. Beszédében elsősorban arra emlékeztetett, hogy a prágai vár Spanyol-termében egy évvel ezelőtt választotta Az SZNT Ipari és Mezőgazdasági Bizottságának ülése Intézkedések a bérnövekedés szabályozására Terv a Duna vizének komplex kihasználására (CSTK) — A Szlovák Nemzeti Tanács Ipari Bizottsága tegnapi ülésén részletesen foglalkozott a béremelkedések után pótlólag fizetendő nyereségelvonásról és az 1969. évi bérnövekedés felső határáról szóló törvény javaslatával. Az előkészületben levő törvény célja, hogy szabályozza a bérek kedvezőtlen alakulását Szlovákiában. Megtorló intézkedéseket helyez kilátásba azok ellen a vállalatok ellen, amelyeknél a bérek az Idén a tavalyi év kiindulási alapjához képest több mint 5 százalékkal növekednek. Ha a vállalatnál az átlagbérek emelkedése meghaladja a 7 százalékot, a bérnövekedés után számított eddigi nyereségelvonás kétszeresét, ha a bérek átlagos emelkedése meghaladja a 7 százalékot, az említett összeg négyszeresét fizetik. Az SZNT Ipari Bizottságának képviselői rámutattak a törvénytervezet több hiányosságára. Azzal érveltek, hogy az ún. kiindulási alap, vagyis az 1968ban fizetett átlagbér, nem lehet azonos valamennyi vállalatnál, mivel az ez irányú általánosítás kedvezőtlenül érintené a fejlesztés alatt álló és a preferált ágazatokhoz tartozó üzemeket. Ugyancsak tegnap tartotta utolsó tavaszi ülését az SZNT Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Bizottsága. Megtárgyalta és Jóváhagyta a Duna vizének komplex kihasználási tervát a derlváclós tanulmány alapján. Mivel azonban a tervezett vtzllépcsők megépítése nagymértékben befolyásolja a környező területeken a mezőgazdasági üzemek munkáját, a képviselők azt kérték, hogy a bizottság leg(Folytatás a 2. oldalon) meg a Nemzetgyűlés a Cseh Nemzeti Tanácsot, s a csehszlovák föderációról szóló törvény értelmében felhatalmazta, hogy az általános választásokig első törvényhozó testületként fejtse ki tevékenységét, s járuljon hozzá a cseh politika megalapozásához a föderáció elvei értelmében átszervezett Csehszlovák Szocialista Köztársaságban. „Nincs szándékomban, hogy a Cseh Nemzeti Tanács tevékenységét értékeljem" — mondotta dr. Jlčinský, majd így folytatta: „Azt azonban meg szeretném mondani, hogy mind a Cseh Nemzeti Tanács, mind annak szervei és tagjai lelkiismeretesen s derekasan törekedtek és törekednek az új, nehéz feladat megoldására. A tapasztalatok hiányát a legtöbb esetben kezdeményező készséggel s aktív magatartással pótolták. A képviselők dr. Jlčinský beszéde után jóváhagyták a CSNT plenáris ülésének tárgysorozatát, melynek első pontjaként megvitatták a cseh kormány eddigi gazdasági tevékenységét és 1969 végéig előirányzott munkaprogramját. A tárgysorozat e pontját Stanislav Rázl, a Cseh Szocialista Köztársaság miniszterelnöke részletezte beszámolójában. A miniszterelnök beszámolója bevezető részében az általános helyzetet, valamint a kormány eddigi tevékenységének feltételeit ismertette, hangsúlyozva, hogy a kormánynak a CSKP és Központi Bizottsága, valamint a CSKP KB cseh irodája politikai elveivel és határozataival összhangban számos fontos intézkedést sikerült foganatosítania a Cseh Szoctalis(Folytatás a 2. oldalon) | OLASZORSZÁG I Saragat a válság megoldásáról tárgyal Lázas tevékenység az olasz politikai pártokban Róma — Saragat olasz elnök csütörtökön kezdi meg tárgyalásait a kormányválság megoldásáról. Egyes hírek szerint az első megbeszélésekkel a parlament valamelyik házának elnökét bízza meg. Már megkezdődtek a tanácskozások az Olasz Republikánus Párt vezetőségében — amely eddig kormánykoalícióban volt a kereszténydemokratákkal, valamint az Olasz Szocialista Párttal (PSí). A republikánus képviselők nem tartják valószínűnek, hogy a PSI-ben bekövetkezett szakadás után felújítható lesz a kormánykoalíció az eddigi összetételben. Ülésezik a PS1 elszakadt jobbszárnyának, a PSU néven megalakult új pártnak az ideiglenes vezetősége is. A PSU egyes vezetői már állást foglaltak a koalíciós kormányban való részvétel ellen. Preti volt miniszter, a PSU egyik vezetője vasárnapi beszédében a jelenlegi helyzet megoldását az új parlamenti választások mielőbbi megtartása útján követelte. A PSI vezetősége szerdán ül össze és új tisztségviselőket választ' azokba a funkciókba, amelyek a jobbszárny elszakadása, Illetve a lemondások útján szabadultak fel. A PSI vezetősége mindeddig nem foglalt világosan állást e kormányválság megoldásával kapcsolatban. Egyes jelek szerint üdvözölné az eddigi kormánykoalíció felújítását a PSU képviselői nélkül vagy velük. A PSU-nak azonban meg kellene változtatnia eddigi elutasító álláspontját. Egyelőre heves vita folyik a PSU és a PSI között, kölcsönös vádaskodásokkal és támadásokkal. Szerdán ül össze a Kereszténydemokrata Párt országos tanácsa, hogy a nemrégen megtartott kongresszus határozata értelmében megválassza a párt új vezetőségét és titkárát. A Kereszténydemokrata Pártban levő baloldali csoportok követelik a balközép kormánykoalíció felújítását a PSI-vel esetleg a PSU részvétele nélkül is. A Kereszténydemokrata Párt szélsőjobboldali erői viszont teljesen ellenzik „a balközép koalíció" felújítását. Rómában elterjedt az a nézet, hogy az elnök az új kormány megalakításival Marian Rumor eddigi kereszténydemokrata miniszterelnököt bízza meg.. C JUGOSZLÁVIA Ma kezdődik az el nem kötelezett országok konzultatív értekezlete Belgrád — A jugoszláv fővárosban tegnap fejezték be az előkészületeket az el nem kötelezett országok ma kezdődő konzultatív értekezletére. A találkozót a ma délelőtti órákban a Szövetségi Végrehajtó Tanács épületében nyitják meg. A küldöttségeket Mitja Ribicsics jugoszláv miniszterelnök üdvözli. A Jugoszláv küldöttség vezetője Mirko Tepavac külügyi államtitkár. A tanácskozás napirendjén szerepel az el nem kötelezett országok nagyobb aktivitásának kérdése, valamint a kölcsönös együttműködés problémája. Ezenkívül megvitatják az el nem kötelezett országok csúcsértekezletének összehívását. Lehetséges, hogy a csúcsértekezlet előtt még egy előkészítő találkozót tartanak. Számos küldöttség érkezett már a jugoszláv fővárosba. A küldöttségekkel együtt sok újságíró is érkezett a tanácskozásra. Világszerte nagy az érdeklődés az 51 el nem kötelezett tanácskozása iránt. VIETNAM ] Növekvő harci aktivitás a dél-vietnami harctereken Az ideiglenes forradalmi kormány küldöttsége befejezte kambodzsai látogatását Saigon — Kéthetes viszonylagos nyugalom után újból fokozódik a harci tevékenység a dél-vietnami harctereken. Hétfőre virradó éjszaka a DNFF fegyveres erői összesen 13 támadást intéztek az amerikai és a saigoni csapatok állásai ellen. Saigonban utalnak arra, hogy a harci szünet a hazafias erők egy újabb offenzív áj ának előkészítését jelentheti. Saigon és az amerikai parancsnokság idegességéről tanúskodnak a DélVietnam területe elleni nagyarányú légitámadások. Hétfőn Saigon és a partvidék közelében öt fronton újabb harcok lángoltak fel. Ez alapján feltételezhető, hogy a kéthetes szünet után ismét megújul a harci tevékenység. A DNFF húsz harcosa behatolt a Luong Con-i amerikai katonai táborba, ahol kézltusában hat amerikait megölt és 18-at megsebesített Amint a dél-vietnami Felszabadítás rádióállomás jelenti, a dél-vietnami Ideiglenes forradalmi kormány küldöttsége befejezte egyhetes látogatását Kambodzsában. Egy Delhiből érkező jelentés szerint az Indiai Diákszövetség és Ifjúsági Szövetség lúlíus 20án kampányt indít a dél-vietnami ideiglenes forradalmi kormány teljes elismeréséért