Új Szó, 1969. július (22. évfolyam,152-178. szám)

1969-07-06 / 27. szám, Vasárnapi Új Szó

y k A SORS KEZE A 'vittek az egyik szívgyó­gyászati osztály külön­szobájába. Két ápolónő leborotválta egész teste­met. A sebészcsoport ál­landó ügyeletet tartott arra az esetre, ha megfe­lelő szívadót találnak. Nyilvánvaló volt, hogy ha meg akar­nak menteni, ezt hamar kell tenniük. Nem volt már étvágyom, testsúlyom 80-ról 70 kilóra csökkent. Szomjúság gyötört, de nem volt szabad csak napi 4 pohár vizet vagy más folyadékot in­nom, mert kímélni kellett a nehezen dolgozó szívet. A szakadék mélyén voltam már, ami­kor a Sors döntött: harminc kilomé­terre a kőháztól, Cape Town végelát­hatatlan külvárosain túl, a Vishöek néven ismert szakaszon olyan dráma következett be, melynek én életemet köszönhetem. 1968. január 1-én történt, forró nyá­ri napon. Cape Town minden lakosa ünnepelt. A tengerpartot ellepték ' a napozók, fürdőzők. Ezek között Clive Haupt huszonnégy éves félvér gép­gyári munkás és felesége, Dorothy, akivel mindössze néhány hónappal előbb kötött házasságot. Valaki feldobott egy labdát, Clive is bekapcsolódott a játékba. Majd nevetés közben fejjel előrebukott, és mozdu­latlanul elterült. — Biztosan elaludt — kacagott a je­lenet egyik tanúja. Mások azt hitték, hogy tetteti ma­gát, mert szerette a tréfát. De a felesége rögtön tudta, hogy va lami szokatlan történt. Odaszaladt, és hátára fordította. Clive Haupt ájultan, duzzadt ajakkal és nyelvvel feküdt. Szája habzott. Gépkocsin azonnal egyik közeli kórhába vitték, onann pe dig mentőkocsival egy jobban felsze­relt intézetbe, a wynbergi Victoria kórházba szállították. Amikor odaérke­zett, még gyengén lélegzett. Dr. Sacks, a szolgálatos belgyógyász meglepetten tapasztalta, milyen fiatal és erőteljes alkatú a beteg. Megállapí­totta, hogy villámcsapásszerű agyvér­zésről van szó. Tíz perc múlva meg­szűnt a légzés. Ez azt bizonyította, hogy az agy helyrehozhatatlan sérülé­seket szenvedett. Az orvos természetesen megpróbál­kozott a mesterséges légzéssel. Már az első adag levegőre a szív láthatóan verni kezdett. A mesterséges légzés kétségtelenül nem tarthatja sokáig mű­ködésben, de rendkívül erős szív le­het, ha ilyen gyorsan és erőteljesen reagál. Az orvos tudta, hogy a második szívátültetéshez donort keresnek. Azon­nal telefonált dr. Coert Ventern-nek, Schrlre professzor egyik tanársegéd­jének. KlNZÖ VÁRAKOZÁS A betegszállító autó valamivel dél­után 5 óra után érkezett a Groote Schuur kórházba, és ott folytatták a küzdelmet a halállal. A váróteremben Dorothy Haupt, az anyja és Muriéi Haupt asszony, Clive anyja várakozott. Dr. Venter 19 órakor közölte Dorot­hyval, hogy férjének állapota válsá­gos. Az orvosok nem hagyták abba a küzdelmet, de sokat nem tehettek: ütő­érszakadás történt az agyban. Felteszi a kérdést: beleegyezését adja-e ahhoz, hogy CliVe szívét átültessék más em­berbe? Átültetni a szívét? A férje agonizál, amikor délben még együtt voltak a tengerparton? Mindez valótlannak tűnt. Dorothy Haupt pillanatokig nem jutott szóhoz. Majd sírva válaszolt: — Igen, ha ez lehetővé teszi egy élet megmentését, vegyék a szívét. Dorothy maga ment oda Clive any­jához, hogy megkérdezze, ő is hozzá­járul-e fia szívének átadásához egy haldokló megmentése végett. A szeren­csétlen anya szintén beleegyezett. Dr. Botha, a csoport immunológusa vezetésével az orvosok ezután hozzá­fogtak a szükséges vizsgálatokhoz, an­nak megállapítására, hogy az adó szí­ve alkalmas-e átültetésre. Szívverését elektronikus monitor regisztrálta. Az­után egész sorozat vizsgálatot végez-, tek, hogy meghatározzák, vajon Haupt® szöveteinek genetikus Jellegzetességei összeférnek-e az enyémekkel. Egy szív vagy más szövet átültetése nem csupán a sebész ügyességétől és bátorságától függ, bármilyen nagy le­gyen is. Az átültetett szervnek „ta­padnia" kell, s ehhez az szükséges, hogy a test befogadja az új szövetet, ne jelentkezzen visszautasításl folya­mat. Az átültetés előtt meg kell tehát bizonyosodni arról, hogy az adó és fo­gadó vércsoportja kompatibilis-e, és csak akkor lehet késhez nyúlni, ami­kor a tesztek siker kilátására biztat­nak. MEGKEZDŐDIK A MŰTÉT Január 1-én este altatót vettem be, másnap reggel idegcsillapítókat adtak, amint az műtéti beavatkozás előtt szo­kásos. Clive Haupt, a halál küszöbén, már ott feküdt a műtőasztalon; mechanikus berendezés biztosította légzését. Az al­tató orvos kis adag atropont fecsken­dezett erembe. Ez szárító hatással van a szájüregi, a torok- és a hörgő-vála­dékra, így megakadályozza, hogy a légutakon nyálka vagy váladék ra­kódjék le. Azután pentothal-injekciót adott, mire azonnal elvesztettem esz­méletemet. Egyik orrlyukamon át a nyelőcsö­vemig érzéstelenítő készülékhez kap­csolt gumicsövet eresztettek le, melyen keresztül halothan és dinitrogénoxid gázt lélegeztettek velem (utóbbit ré gen kéjgáz néven ismerték, egyébként gyakran alkalmazzák a fogsebészet­ben). Miután a pentothal hatása gyor­san eloszlik, a két gáz együttesen ér­zéketlen állapotban tartja a beteget. Amikor a sebészek megkezdték a tu­lajdonképpeni műtétet, Clive Haupt már halott volt, jóllehet a mechanikai be­rendezés még működtette szívét. Mi­veszi a vérkeringés feladatát, mialatt a szívben és a tüdőben rövidzárlatot idéznek elő. A berendezés hőszabályo­zóval van összekötve, ami lehetővé te­szi a vér hőmérsékletének leszállítását, s így a beteg szervezetének lehűlését. A szövetek lehűtése csökkenti oxigén­szükségletüket, ezzel növekszik a mű­tét lefolyásának biztonsága. A mesterséges szív-tüdőhöz kapcsolt műanyag-katétereket beállították, egyi­ket a nagy gyűjtőerek bejáratánál, másikat a vastag combcsontverőérben. Most már minden készen állt az el­távolítás megkezdéséhez. FELELED AZ ÜJ SZÍV Hozzávetőleg ebben a pillanatban állapították meg Clive Haupt klinikai halálát. Lélegzése teljesen megszűnt, az elektrokardiográf nem regisztrálta többé a szívizom legkisebb tevékenysé­gét sem. Most az volt a lényeges, hogy ne veszítsenek időt, mert különben a szerv oszlásnak indulhat és átültetés után sem működik majd. MEMOÁRJA helyt a szívdobogás megszűnik, a szervet a lehető leggyorsabban kell átültetni, különben a szövetek oszlás­nak indulnak. Arra volt tehát szükség, hogy a válságos pillanatban készen le­gyek az „oltvány" befogadására. Barnard professzor szikét vett kesz­t'yűs kezébe, és bemetszett mellembe az ádámcsutkátől egészen a köldök fö­löttig. Eltávolította a bőrt és az alatta levő szöveteket, feltárta a szegycson­tot. Különleges szalagfűrésszel teljes hosszában átmetszette a csontot. Kam­pó alakban görbített távolítók biztosí­tották a mellkas széleinek nyltvatar­tását. Most láthatóvá vált, hogyan ver a szívem a szívburoknak nevezett hártyazacskóban. A burok felnyitása után előtűnt a szív, az ütőerek és visszerek. Légzése­met ebben a stádiumban még az ér­zéstelenítő készüléken át a légző­szerveimbe juttatott gáz biztosította. A sebész most láthatta a beteg szívet. Figyelmes vizsgálat megerősítette ab­ban, amit már tudott: olyan rossz ál­lapotban voltam, hogy csak átültetés menthetett meg. Barnard professzor gyapotfonalat hurkolt az aorta és a szívbe torkolló, illetve kiinduló többi ér köré. Elővi­gyázatból, hogy könnyebben dolgoz­hassák, amikor leválasztja a beteg szervet. A nyitott szíven végzett műtéteknél a szív működését bizonyos időre leállít­ják. De akkor is biztosítani kejl a vér­keringést. Ezért van szükség mester­séges szív-tüdő berendezésre. Ez át­Felnyitották a halott mellkasát, és szívéhez második mesterséges szív-tü­dőt kapcsoltak. A főereket elmetszet­ték, és a szívet megszabadították min­den tartozékától. A mesterséges szív-tüdőben tárolt, korábban már lehűtött vért eresztettek belé, így hőmérséklete a normális 37 fokról hozzávetőleg 16 fokra süllyedt. A szívet ekkor kiemelték az adó mell­kasából és 10 fokra lehűtött Ringer­oldatba' helyezték. Ez olyan sós tápol­dat, mely nagyon hasonlít az élő szö­veteket állandóan átitató szervi folya­dékokhoz. Barnard professzor olyan gyorsan operált, hogy a leírtak mindössze két percet vettek igénybe. Az adó szívét, a tápoldatban azután abba a műtőbe vitték, ahol én feküdtem. Harmadik mesterséges szív-tüdőhöz kapcsolták, mely ugyancsak lehűtött vért szivaty­tyúzott belé, hogy életben tartsa. A sebészek ekkor ércsipeszekkel le­zárták az én szívemhez vezető vivő­és ütőereket. Működésbe lépett a mes­terséges szív-tüdő. Helyettem „léleg­zett", és hideg, tiszta vér keringését biztosította egész szervezetemben szí­vem és tüdőm kivételével. Hőmérsék­letem mintegy 21 fokra süllyedt. Barnard professzor elmetszette a be­teg szervbe torkolló valamennyi vér­edényt, és kiemelte a szíveifiet onnan, ahol ötvennyolc éve helyet foglalt. A mellemben keletkezett óriási üreg megrendítette még ezeket a körülöttem tevékenykedő embereket is, pedig jó idegzetűek. Elvégre csupán másodszor végeznek ilyen kísérletet. Valójában Barnard nem cserélte ki egész szívemet. Helyén hagyta a hátsó részt a két szívpitvarral, jobboldalon a nagy gyűjtőerek végét, s a baloldalon a tüdőbe vezető ereket. Meghagyta a „csonkokat". Az adó szívét kivették a tápoldat­ból, és betették az üregbe. Lemetszet­ték a szívpitvar egy részét, és gondo­san utánaszabták, hogy pontosan il­leszkedjék a mellkasomban maradt csonkokhoz. Mielőtt új szívemet oda­varrták volna, hozzákapcsolták vé­náimhoz és a többi nagy véredény vé­géhez. Most már minden a helyén volt. Nera maradt más hátra, mint eltávolítani a véredényeket szorító csipeszeket, hogy a vérem ne terelődjék többé a mester­séges szív-tüdőbe, hanem beáradjon az új szívbe. Ez volt a döntő pillanat. Az átülte­tett szív átveszi-e vérkeringésem biz­tosításának feladatát? Feléled-e? Igen, feléledt. Mihelyt a vér beáradt, ismét verni kezdett, és a sebészeknek nem volt szükségük arra, hogy elektromos ütéssel ösztönözzék, amint azt várták. A mesterséges szív-tüdő most már fe­leslegessé vált. Vérem melege hamaro­san normális hőmérsékletre emelte ú) szívemet. A műtét azonban még nem fejező­dött be. Még hátra volt a szívburok bevarrása, a mellkas bezárása és bő­röm összefogása. Amikor hét óra múltán minden be­fejeződött, ismét a tolókocsira helyez­tek, és elhagytam a műtőt. A csőveze­téket légcsövemben hagyták, hogy szükség esetén könnyítse a légzést. Karjaim visszereit szondákkal tűzdel­ték tele, hogy számolva a rám váró kemény megpróbáltatásokkal elősegít­sék a létfolyamatokat, és biztosítsák táplálékomat. ELSZIGETELVE A következő négy napról nincs sem­milyen emlékem. Az ötödik napon vég­re megállapítottam, hogy még mindig ezen a világon vagyok. Ha ez csaló­dást is okoz azoknak, akik arra szá­mítanak, milyen szép szavakkal kö­szöntöttem a történelmi jelentőségű eseményt, mely visszaadta életemet, el­ső szavaim igen egyszerűek voltak: — Élek ... jól lélegzem. De milyen mámoros is volt a való­ság, melyet ilyen ügyetlenül igyekez­tem kifejeznil Hamarosan tudatára jöttem állapo­tomnak. Mellem nem nagyon fájt, tu­lajdonképpen nagyobb fájdalmaim vol­tak néhány évvel előbb egy sérvműtét után. Többször megkérdeztek, mit érzek abból kifolyólag, hogy egy halott szí­vével élek, hogy vannak-e különös ér­zéseim, hogy másképpen érzek, meg­változott-e a személyiségem, érzelmeim, véleményem? Nem, pillanatra sem éreztem semmi furcsát. Egyébként tartozom az igaz­ságnak annak kimondásával, hogy bár­mit is állítanak a költők, nincsen sem arany szív, sem kő szív, sem könnyű szív, sem nehéz szív. Csupán egy töb­bé-kevésbé szilárd izompumpa. Ugyan­az a Philip Blaiberg vagyok, aki a mű­tét előtt. Ügy gondolom: eltávolították a szívemet... mintha a vakbelemet vették volna ki. Eileen számára ezek az első napok kínosak, aggodalommal telítettek vol­tak. Minden félórában telefonált a kór­házba, hogy tájékozódjék állapotomról. Az orvosok derűlátása nem feledtette el, hogy még távolról sem úsztam meg a dolgot. Amikor megtudta az adó nevét, és azt, hogy az átültetésre Clive Haupt édesanyja és fiatal felesége hozzájáru­lásával került sor, nem mulasztotta el kifejezni mélységes háláját. Húszezer emberrel egyetemben vett részt a fiu­talember temetésén. A szívélyes fo­gadtatás, melyben a feketebőrű lakos­ság részesítette, szívbemarkoló volt. Én is felhasználom az alkalmat, hogy kifejezzem hálámat a két nőnek, akit rettenetes fájdalma nem akadályozott meg abban, hogy szánalmat érezzen egy ismeretlen iránt. Nekik köszönhe­tem az életem. A fertőzés minden kockázatának ki­zárására a kondicionált levegőjű kór­termet, ahol feküdtem, teljesen elszi­getelték. Mielőtt beléptek volna hoz­zám, az orvosok és ápolónők „ütköző övezetben" kezdtek levetkőzni, telje­sen steril maszkot, sapkát, papucsot vettek fel. Egy másik szobában úgy mostak kezet, mint sebészeti műtétnél szokásos, majd steril köpenyt és kesz­tyűt vettek fel. Aki egyszer kiment az én szobámból, az csak újabb rituálé után jöhetett vissza. A steril bútort, orvosi eszközöket és padlót négy óránként lemosták fertőt­lenítő szerrel. Állandóan ügyeltek ar­ra, nehogy a levegő, vagy a műszerek betegséghordozó csírákat tartalmazza­nak. Diétás kosztomat hermetikus edény­ben hozták a kórház konyhájából — szobámban melegítették fel. Hetekig csak desztillált és sterilizált vizet ihat­tam. (Folytatás a 11. oldalon.) g I

Next

/
Thumbnails
Contents