Új Szó, 1969. július (22. évfolyam,152-178. szám)
1969-07-04 / 155. szám, péntek
MARIAN SPYCHALSKI a Lengyel Népköztársaság Államtanácsának elnöke Marian Spychalski munkáscsalád gyermekeként 1906-tían született Lódzban. A Varsói Műszaki Főiskola elvégzése után az építőipari munkások szakszervezetében dolgozott, mint szervező. A megszállás első napjai óta tevékenyen kivette részét a megszállók elleni harcokból. £lén állt a Felszabadítási Harcosok Szövetségének. 1941 végén a Lengyel Munkáspárt megbízásából megszervezte a népi gárdát, és ennek első vezérkari főnöke volt. Ugyancsak tagja volt a tartományi nemzeti tanács ülése előkészítő bizottságának. A lengyel néphadsereg megalakulása után ennek vezérkari főnöke lett. Ugyanakkor tagja volt a tartományi nemzeti tanács elnökségének. A felszabadulás után a lengyel néphadsereg parancsnokának politikai helyettese, majd később a Lengyel Népköztársaság nemzetvédelmi miniszterének első helyettese lett. 1949 novemberében a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának 3. plénuma megfosztotta KB-tagságátóI és bebörtönözték. A LEMP KB 1956 ban megtartott 7. plénuma Marian Spychalski elvtársat rehabilitálta, majd a LEMP KB 8. plénuma felvette a KB-tagok közé. 1956 novemberében nemzetvédelmi miniszterré nevezték ki, s ezt a tisztséget egészen 1968-ig ellátta, amikor megválasztották a Lengyel Népköztársaság Államtanácsának elnökévé. Marian Spychalskit 1969. június 27-én újra megválasztották ebbe a tisztségbe. Marian Spychalski elvtárs tagja a LEMP KB Politikai Bizottságának és elnöke a Lengyel Nemzeti Egységfront Központi Bizottságának. Józan ésszel, megértéssel Sajtóértekezlet a nemzetiségi kérdés megoldásáról Tegnap tartotta első, szélesebb körű sajtóértekezletét D o bos László miniszter. Különösen a szlovák újságírók nagy érdeklődéssel vártak erre az alkalomra, hogy tájékoztathassák olvasóikat a nemzetiségi probléma megoldását illetően. Dobos miniszter megmagyarázta nekik, hogy elképzelésekkel és megoldatlan kérdésekkel eddig nem léphetett eléjük, a közvéleményt az eredmények érdeklik. Most már erről ls beszélhetünk. Szlovákia kormányának tanácsadó és kezdeményező szerveként már tevékenyen működik a nemzetiségi tanács és titkárság, valamint magyar és .ukrán vonalon a szociális-gazdasági, iskola- és kulturálisügyi bizottság. A számukra legfontosabb szakágazatokban is képviselethez jutnak a nemzetiségek. (Az oktatásügyi miniszter egyik helyettese magyar, a tervezésügyi miniszterhelyettes ukrán, a mezőgazdasági miniszter helyettese magyar nemzetiségű. A művelődésügyi miniszter egyik helyettesévé ukrán, az egészségügyi miniszter helyettesévé pedig magyar elvtársat neveznek majd ki.) Jelenleg még vita tárgyát képezi, hogy a járásokban mint kísérjék figyelemmel a nemzetiségi probléma megoldását. Valószínű, hogy a jnb-k mellett is létesítenek nemzetiségi bizottságokat. A nemzetiségek helyzetét szabályozó alkotmánytörvényből kiindulva már kidolgozták a törvényjavaslatokat a nemzetiségek képviselete, iskolaügye, kultúrája és a hyelv kérdésében. A törvényjavaslatokat októberben vagy novemberben terjesztik a Szlovák Nemzeti Tanács elé. A miniszter hangsúlyozta: olyan jogi normákra van szükségünk, melyek egyaránt megfelelnek a nemzetnek és a nemzetiségeknek, s azon fáradoznak, hogy kiépítsék a nemzetiségi politika hatékony mechanizmusát, mely Szlovákia kormányának, politikájának hatékony támaszául szolgálna. Józan ésszel és megértéssel a legkényesebb problémákat is megoldhatjuk. Ezen a véleményen voltak a szlovák újságírók is, és kérték a minisztert, hogy a jövőben még közvetlenebb kapcsolatot építhessenek ki, hogy a sajtó útján is ápolhassák a baráti együttélés gondolatát. (p'-b) A CSKP vezető személyiségei az ostravai bányavidéken (Folytatás az 1. oldalról) Ezután dr. Ľubomír Štrougal, a CSKP KB cseh irodájának elnöke szólott az értekezlet részvevőihez. A kerületi aktíva folytatásaként vita következett, aztán pedig dr. Gustáv Husák számos kérdésre válaszolt. Végezetül az aktíva résztvevői határozatot hagytak jóvá, amelyben többek között a következőket szögezték le: — „Azonosítjuk magunkat azzal az értékeléssel, amelyet Husák és Štrougal elvtárs adott a párt és a társadalom jelenlegi állapotáról, s helyeseljük az általuk mutatott kiutakat. Összhangban a kommunisták többségének nézetével, a kerületi szervezetben ismét egyöntetű hozzájárulásunkat adjuk a CSKP KB májusi plénumán hozott határozatokhoz. Tisztában vagyunk azzal, hogy ezeknek a határozatoknak a megvalósítása feltétlenül szükséges, döntő lépés a párt megszilárdításának érdekében, a marxizmus—leninizmus alapján. Ebben látjuk szocialista társadalmunk mindenre kiterjedő konszolidációjának alapvető feltételét. A CSKP észak-morvaországi kerületi szervezete a munkásosztály, a parasztság és a szocialista értelmiség becsületes, egészséges magvára támaszkodva képesnek érzi magát a gazdaság, a kultúra, a művelődés, a szocialista demokrácia további fejlesztésére, hogy ezzel megszilárdítsa és elmélyítse a dolgozók bizalmát. Megoldani társadalmunk válságát és megszilárdítani a pártot — mondja a határozat — azt jelenti, hogy elvi síkon fel kell vennünk a harcot a pártban mutatkozó jobboldali opportunizmussal és revizionizmussal, az antiszovjetizmussal és az antikommunizmussal. A mi kerületünk viszonylatában — LUDVÍK SVOBODA köztársasági elnök üdvözlő táviratot küldött Richard Nixonnak, az USA elnökének az Amerikai Egyesült Államok államünnepe alkalmából. — Dr. PETER COLOTKA, a Szlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnöke tegnap fogadta dr. Ján Fejest, a CSSZSZK főállamügyészét. Megvitatta vele az államügyészség néhány időszerű problémáját, az ügyészség személyzeti biztosítását, és az előkészületben levő, bíróságokról és ügyészségről szóló alkotmánytörvény hatáskörét. — TEGNAP a Szlovák Nemzeti Front Központi Bizottságára látogatott Csoj Un Rjon, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság prágai nagykövetségének első titkára. Dr. Ladislav Košťa vezető titkárral tárgyalt az afroázsiai népekkel való szolidaritás hónapjával kapcsolatban a júliusban Bratislavában megrendezésre kerülő egyes akciókról. — ÜNNEPI ESTEN emlékeztek meg szerdán Bratislavában a Mongol Népköztársaság államünnepéről. A Nemzetközi Kapcsolatokat Ápoló Csehszlovák Társaság rendezésében megtartott esten részt vettek a szlovákiai politikai és közélet vezető személyiségei. — A MONGOL Népköztársaság államünnepe alkalmából tegnap dr. Szabó Rezső, az SZNT alelnöke fogadta Handszuren Damdinszurent, a Mongol Népköztársaság prágai ügyvivőjét. — TAKEO OZAWA prágai japán nagykövetet csütörtökön fogadta Ivan Peter külkereskedelmi miniszterhelyettes. — A LENGYEL Egyesült Munkáspárt meghívására Varsóba utazott a CSKP pártmunkásküldöttsége Jaromír Obzinának, a CSKP KB osztályvezető-helyettesének vezetésével. jelenleg ennek a súlypontja a CSKP üzemi és városi bizottságaira, valamint a párt alapszervezeteire nehezedik. Azok az igényes feladatok, amelyek előtt kerületünk kommunistái állnak, elsősorban megkövetelik a párt valamennyi szerve és szervezete politikaiszervező munkája hatékonyságának megújítását, minden egyes kommunista aktív hozzáállását, elvi állásfoglalását és a pártfegyelem megtartását. Mint párt, csakis így tudunk példát mutatni hazánk valamennyi állampolgárának állampolgári kötelességeik teljesítésében. Az est folyamán Husák, Štrougal és Kempný elvtárs az északmorvaországi kerületi pártbizottság elnökségi tagjaival találkozott. A Csehszlovák Sajtóiroda nyilatkozata (ČSTK) — Dr. Karel Král, a Csehszlovák Sajtóirodának az ENSZ-hez delegált, New Yorkba kiküldött tudósítója az East Európe című folyóiratban közzétett egy cikket, mely durva támadásokat tartalmaz a Szovjetunió és szövetségi kapcsolataink ellen. A lapot a „Szabad Európa" szervezet adja ki, melynek szolgálatában dr. Karel Král már hosszabb ideje államunkkal és szocialista rendszerünkkel szemben kimondottan ellenséges tevékenységet fejt ki. A Csehszlovák Sajtóiroda már 1968. szeptember 9-én azonnali hatállyal megvonta dr. Karel Králtól a tudósítót megbízatást, mivel ebben a minőségében a kommunista újságíró és a ČSTK munkatársának becsületével összeegyeztethetetlen magatartást tanúsított. Dr. Karel Král azonban nem tért vissza Csehszlovákiába, hanem a Szabad Európa szolgálatába szegődött. A Csehszlovák Sajtóiroda felbontotta vele a munkaviszonyt, a dolgozók kollektívája a nevezett magatartását joggal elítélte, és a ČSTK pártszervezete kizárta őt tagjainak sorából. Szíriai párt- és állami küldöttség Moszkvában Gazdasági kérdések a szövetségi kormány ülésének napirendjén (CSTKJ — A szövetségi kormány Oldrich Cerník miniszterelnök vezetésével csütörtökön plenáris ülést tartott. A kormány megvitatta a népgazdaságban az 1975-ig terjedő időszak kidolgozás alatt álló irányelveinek anyagát, továbbá megvizsgálta a népgazdaság konszolidációs programját a legközelebbi két-három évre. A kormány néhány szükséges intézkedést fogadott el, főleg a strukturális változások bevezetését és a termelés távlati programját illetően. Az áramtermelés kilátásairól szőlő beszámoló megvitatása után a kormány megállapította, hogy az áramellátás biztosítása végett — az 1972—1973-as években — még az idén meg kell kezdeni a Tušimice II. erőmű építését, továbbá 1970-ben trtllanyerőmű építését az ostravai bányavidéken, és további villanyerőművek építésének folyamatos tervét kell kidolgozni. A kormány megvitatta a népgazdaság szénellátásának jelenlegi helyzetét. Utasítást adott, hogy a szénellátásban a lakosságot kell előnyben részesíteni. Úgyszintén hangsúlyozta a takarékosság fontosságát az iparban és a közlekedésben. Közölte, hogy a szénellátásban felmerülő nehézségek leküzdése érdekében tárgyalásokat kezd az energetikai szén behozataláról a szocialista országokból a már meglevő szerződéseken kívül ls. A kormány a személyközlekedés díjszabásának módosításával kapcsolatban egyetértett azzal, hogy a vasúti jegyek árának módosítása 1969. szeptember 1-től lépjen érvénybe. Moszkva — Csütörtökön hivatalos látogatásra Moszkvába érkezett a Szíriai Arab Köztársaság párt- és állami küldöttsége, mleyet dr. Nuradin Atasszi, az Arab Szocialista Megújhodási Párt főtitkára, a Szíriai Arab Köztársaság elnöke vezet. A küldöttség látogatásával az SZKP KB, a Szovjetunió Minisztertanácsa Elnöksége és a szovjet kormány meghívásának tett eleget. A szíriai vendégeket a vnukovói repülőtéren Leonyid Brezsnyev, Nyikolaj Podgornij, Alekszej Koszigin és más szovjet vezető személyiségek fogadták. A küldöttség tiszteletére felvonult a moszkvai katonai parancsnokság díszőrsége, elhangzott a két állam himnusza és a tüzérség díszlövéseket adott le. Vissza adja az osztrák kormány a Habsburg vagyont? Bécs — A Volksstimme, az osztrák kommunisták napilapja és az Arbeiter Zeitung, a szocialista párt lapja csütörtöki számában cikket közöl az osztrák kormány azon kísérletéről, hogy visszaadják az elkobzott Habsburg-vagyont. Az ötletet Klaus kormánya vetette föl, és terjesztette a javaslatot a parlament főb^ittsága elé. Az ÖVP képvise' íinak nyomására azonban a javaslatot az utolsó pillanatban levették a napirendről, de a Volksstimme szerint ez még korántsem jelenti az ügy befejezését. A tavalyi költségvetés a magyar országgyűlés napirendjén Budapest — A magyar országgyűlésben az 1968-as költségvetésről szóló beszámolót követő vitában felszólalt Fehér Lajos, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, miniszterelnök-helyettes. Felszólalásában elsősorban az új gazdasági mechanizmus átmeneti időszakában felmerült kérdésekkel foglalkozott. A gazdasági-politikai célkitűzéseket a következő pontokba foglalta össze: 1. meg kell őrizni a termelés folyamatosságát, az árucikkek körforgását, a beruházások zavartalan menetét, s a fogyasztásnak tervszerűen kell növekednie; 2. megváltozik a termelés struktúrája, jobban alkalmazmazkodik a belföldi és a külföldi piac követelményeihez; 3. javul az árak mozgása, miután megközelíti a tényleges költségeket s az adott piaci helyzetet; 4. gondoskodni kell a szükséges munkaerőkről, a foglalkoztatottságnak nem szabad csökkenie, hogy még átmenetileg se merüljön fel a munkanélküliség kérdése; 5. a népgazdaságban fokozatosan növelni kell a rentabilitást, s ezzel párhuzamosan javítani az egyensúlyt. Fehér Lajos egyébként hangsúlyozta, hogy az új mechanizmus bevezetése már számos sikert eredményezett, és bebizonyította létjogosultságát. NYILATKOZAT AZ ARGENTÍNA! HELYZETRŐL Buenos Aires — Argentína Kommunista Pártja szerdai nyilatkozatában „elvtelen gengszte rizmusnak" bélyegezte meg August Vándor szakszervezeti vezér meggyilkolását. A nyilatkozat továbbá elítéli az ostromállapot kihirdetését és az embertelen megtorlásokat, amelyekbe a kormány bűcsátkozik, majd kifejti, hogy a kormány célja a szakszervezetekben az ellentétek felszítása. A kommunisták azt javasolják, hogy a nép koordinált akciókkal szálljon szembe a kormány ézen törekvéseivel. A letartóztatások tovább folynak. A letartóztatottak száma szerdán már elérte az ötszázat. Raimundo Ongaro, a CGT radikális szárnyának vezére börtönében éhségsztrájkba kezdett. August Vándor temetésén szerdán Buenos Airesben mintegy 20 000 ember vett részt. A CGT mérsékelt köreiben úgy vélekednek, hogy Vándor meggyilkolása „hivatásos bűnözők" műve, akik nyilván azonosak azokkal, akik robantást okoztak a Rockefeller-család Buenos Aires-i üzletházában. AZ URUGUAYI ÁLTALÁNOS SZTRÁJK HÁT Montevideo — Uruguayban július 2-án kezdődött az általános sztrájk a magasabb bérminimumért és a rendkívüli állapot ellen, amelyet Pacheco Areco elnök hirdetett ki június 24-én. A sztrájkra az illegalitásban működő baloldali szakszervezet adott felhívást, a szakszervezeti tagság mintegy 500 000 főt számlál. Elnöke a különleges állapot kihirdetése óta börtönben van. Szakszervezeti gyűlések tartását is megtiltották. A sztrájk első napján Uruguayban részben megbénult a kereskedelem és az ipar. Az állami alkalmazottak eddig még Nixon üzenete Vatikán — Nixon elnök Washingtonból Peter Flanagan elnöki tanácsadóját különfutárként üzenettel küldte VI. Pál pápához. A Vatikán nem hajlandó ismertetni Nixon üzenetének tartalmát. Diplomáciai körökben úgy vélekednek, hogy amerikai részről a Vatikánnal való diplomáciai kapcsolatok felvételéről, Illetve Nixonnak esetleges Vatikáni látogatásáról lehet szó. Vatikáni megfigyelők szerint valószínűtlen, hogy ilyen látogatás megbeszélésére különfutárra lenne szükség. Az elnök eddigi vatikáni látogatásait az Egyesült Államok római nagykövetsége közvetítette. A nagykövetség szóvivője szerint Flanagan szombaton visszatér Washingtonba. nem csatlakoztak, uivel a katonaság közvetlen ellenőrzése alatt állnak, s ha részt vesznek a sztrájkban, katonai bíróság elé állíthatják őket. Az uruguayi sajtó, rádió és televízió semmilyen tájékoztatást sem adhat a sztrájkról. Montevideo utcáin szüntelenül állandó készenlétben cirkálnak a megerősített járőrök. Nyomás a brit kormányra London — A brit kormányra az Alsó Házban nyomást gyakorol a munkáspárti balszárny és a konzervatív ellenzék is követelve, hogy fejtsen ki nagyobb aktivitást, és szálljon síkra Biafra légi úton történő ellátásának felújításáért. Munkáspárti képviselők egy csoportja Stewart külügyminiszternek levelet küldött, követelve, hogy a kormány közölje a parlamenttel, milyen intézkedéseket szándékszik tenni a segélyszállítmányok felújítására. A képviselők felhívták a figyelmet arra, hogy passzív állásfoglalása esetén a kormánynak számolnia kell a közvélemény növekvő bírálatával, ami a munkáspárt népszerűségének csökkenéséhez vezethet. A FRANCIA FRANK helyzete valamennyi nemzetközi pénzpiacon e hét kezdetétől javul — állapítja meg az Aurore. A frank árfolyama a külföldi fizetési eszközökhöz viszonyítva csaknem eléri az 1968 májusi események előtti színvonalat. 1969. VII. 2.