Új Szó, 1969. július (22. évfolyam,152-178. szám)

1969-07-03 / 154. szám, csütörtök

Ä ROŠICKÝ-EMLÉKVERSENY Plachý nagyszer ű győzelme A Slávia Praha stadionjában teg­nap bonyolították le a Rošický­emlékverseny 18. évfolyamát, ame­lyen 13 ország atlétái vettek részt. Rangot biztosított e nemzetközi versenynek, hogy három számban (férfi 800 méteres futás, férfi disz­kosz, női magasugrás) válogatót rendeztek az Európa—Amerika in­terkontinentális találkozóra. A délután „fénypontjának" két­ségtelenül a 800 méteres síkfutás Ígérkezett és az is volt. Olyan ne­vek álltak rajthoz, mint az NDK­Beíi Matuschewski és Fromm, á svájci Munenthaler, a kuSal Do­bouchet stB. A versenyszám óriási izgalmat hozott. A célegyenesig az NDK-beli Fromm vezetett, de Plachý szenzációs hajrát vágott ki és 1:45,9 perces teljesítménnyel beállította a saját maga által tar­tott csehszlovák csücsot. Annál is értékesebb ez a rekord, mert nem tartanpályán érte el, hanem sala­kon. Plachý eredménye Európa idei legjobő teljesítménye, és ez a második helyet biztosítja a kassai futó számára az idei vi­lángrangllstán. Tőle jobb" Időt csak az amerikai Johnson ért el a világon. A vártnál könnyebBen szerezte meg az első helyet az Európa­csúcstartó Ludvík Danék, mert leg­nagyobB ellenfelei távolmaradtak a versenytől. Nem jött el az NDK­Beíi Milde (Idei legjobbja 62,64 méter), a svéd Bruch (62,38) és a magyar Tégla Ferenc (61,70). Szinte teljes szélcsendben álltak ä versenyzők a dobókörfie. Ezt pe­dig nem nagyon szeretik a disz­koszvetők, mert nem a Tegideáli­sabtJ feltétel a jó eredmények el­éréséhez. Danek sem tudta meg­közelíteni az amerikai portyáján elért kiváló eredményeit. Formája' azonBan továbBra is Biztató, hi­szen minden doBása 60 méteren felüli volt. Most már Biztosra ve : hető, hogy Danék lesz az egyik' diszkoszvető, aki Európát képvise­li a földrészek közötti versenyen. Egy csehszlovák rekord is szü­letett a tegnapi atlétikai találko­zón. A fiatal Piačková 13,7 má­sodpercre javította a 100 méteres női gátfutás országos csúcsát. A régit Kucman és Piačková tartot­ták 13,8 másodperccel. Még egy érdekesség. Kucman Éva, a távolugrás csehszlovák csúcstartónője (648 cm) csak utol­Jozef Plachý Európa idei legjobb idejével győzte le az NDK-beli futókat # Új csehszlovák csúcs a 100 méteres női gátfutás­ban 0 Danék könnyedén szerezte meg az első helyet. só kísérletére érte el a győzelem­hez szükséges távolságot. Megle­petésnek számít a maga módján, hiszen az idén kiváló formában versenyző pozsonyi atlétanő, töb"­Bek között legyőzte az olimpiai Bajnoknő Szevinszka-Kirszensteint is. Az' egynapos versenyre nem gyűlt össze erős nemzetközi me­zőny. Kivéve a válogató számokat. Sajnos a nagyon érdekesnek és iz­galmasnak ígérkezett Válogató számról, a női magasugrásról lap­zártáig nem kaptunk jelentést. De nézzük meg az érdekesség ked­véért, kik ls álltak rajthoz hogy eldöntsék az „E" jelzésű európai mez viselését: Gusenhauer (Auszt­ria — idei legjobbja 184 cm), Faithová (Csehszlovákia — 183 centiméter), Barnay (Franciaor­szág — 180 cm), Brynceva (Szov­jetunió — 180 cm), Schulze (NDK — 180 cm), Schmidt (NDK — 179 centiméter), Bonci (Románia — 176 cm), Rezková ("Csehszlovákia — 176 cm), Valentová ("Csehszlo­vákia — 175 cm). EBBőI is láthat­juk, hogy egy-két kivétellel a vi­lág TegjobB női magasugrói adtak találkozót egymásnak. Hogy ho­gyan végződött összecsapásuk, er­ről nem tájékoztathatjuk olvasóin­kat. A Rošický-emlékverseny érdeke­sebb eredményei: férfiak — 800 m: 1. Plachý 1:45,9 perc — csehszlo­vák csúcs Beállítva, 2. Fromm 1:46,2, 3. Matuschewski (mindkettő NDK-beli) 1:46,7, diszkoszvetés: 1. Danék 62,84 m, 2. Jara (szovjet) 60,22, 3. Schaumburg 58,84 m, 200 méter: Kríž 20,9 mp, magasugrás? BorodáC 211 cm — új szlovák csúcs, súlylökés: Janoušek 18,60 méter ... 4. Pataky 17,17 m. Nők — 100 m: Glesková 11,6 mp, 100 méter gát:_ Piačková 13,7 mp j— új csehszlovák csúcs, 800 m? Jehličková 2:09,9 p, távolugrás: Kucman Éva 635 cm. (tomi) Ter-Ovaneszjan: 821 cm E héten minden napra esik atlétikai verseny. Kedden Ogyesszá­ban, a Znamenszkij-emlékversenyen már az első nap néhány szám­ban jó eredményeket értek el. Ezek közé tartozik a veterán Igor Ter-Ovaneszjan 621 cm-es távolugrása, amely a világ idei legjobb teljesítménye. Az ogyesszai verseny első napján majdnem minden számban a szovjet atléták szerezték meg az első helyet, csak a kubai Cobian és Ramirez mentették meg a külföldi atléták becsü­letét. Eredmények: férfiak" — 100 m: Ramirez (kubai) 10,3 mp, távolug­rás: Ter-Ovaneszjan 821 cm, ma­gasugrás: Szkvorcov (szovjet) 218 cm, 400 m: Zorin (szovjet) 47,2 mp, 5000 m: Sarafetgyinov (szov­jet) 13:49,2 p, rúdugrás: Bliznye­cov 510 cm. Anglia ellen A csehszlovák atléták és atléta­nők idei első ellenfele az angol válogatott lesz, amellyel július 5-én és 6-án találkoznak Brnóban. A két ország eddig 7 nemzetek közötti találkozót vívott egymás­sal. Háromszor a férfiak, négyszer a nők mérték össze erejüket. A csehszlovák férfiválogatott két­szer vereséget szenvedett Angliá­1 tói és csak egyszer sikerült győz­nie 1965-ben Londonban 112:111 arányban. A nők versenyében mindig az angolok győzedelmes­kedtek. 9 Nagyezsda Csizsova Lenin­grádban 19,26 m-es teljesítményt ért el a női súlylökésben. Ez idén már harmadszor dobta túl a go­lyót a 19 méteres határon. Nők: 100 m: Cobian 11,5 mp, súlylökés: Csizsova (szovjet) 19,47 m, 400 m: Dundera 54,4 mp, 1500 m: Bragina (mindkettő szovjet) 4:42,7 p. » » Helsinkiben is folytatódott a hétfőn kezdődött nemzetközi ver­seny. A 10 000 m-es futást az an­gol Hill nyerte 28:40,6 perces tel­jesítménnyel. Az angol atléta vé­res lábbal futott a célon át, mivel az etiópiai futók megtámadták a brit versenyzőt. A belga Gaston Roelants, a 20 km-es futás világ­csúcstartója, tiltakozásának jeléül feladta a versenyt, mivel az etió­piai futók tettlegesen bántalmaz­ták az atlétákat. Érdekesebb eredmények: 3000 m akadály: Zselev (bolgár) 8:42 perc, diszkoszvetés: Piatkowski (lengyel) 58,58 m, 2. Tégla (ma­gyar) 57,44 m, 800 m: Bon (ke­nyai) 1:49,5 p, gerelyhajítás: Kin­nunen (finn) 89,64 m. A magyar Kulcsár 76,34-es teljesítményével csak a 8. helyet szerezte meg. Magasugrás: Celion (svéd) 210 cm, kalapácsvetés: Sugarava (ja­pán) 65,62 m. A legutóbbi hírügynökségi je­lentések szerint a belga Roelants végigfutotta a 10 000 métert, de csak az 5. helyen végzett. Ladislao KUBALA (László) a spanyol válogatott megmentője? Spanyolországban, ahol a hatal­mas klubok érdeke általában az országos válogatotté fölé kereke­dik, nehéz a szövetségi kapitányok élete. Erről sorrendben meggyő­ződhettek azok, akik nem tudtak különösebb sikert elérni a nagy hagyományra támaszkodó együt­tessel. Nem segített a spanyol vá­logatotton az sem, hogy a leg­utóbbi időben a MIGDEL MUNOZ (Real Madrid), LUIS MOLOWNI (Las Palmas), SALVADOR ARTI­GAS (FC Barcelona) „triumvirá­tus" vezette. A VB kudarcot tetőz­te a Helsinkiben, a harmatgyenge finn válogatottól elszenvedett ve­reség. A Spanyol Labdarúgó Szövetség úgy látta jónak, hogy szövetségi kapitánnyá a teljhatalommal fel­ruházott „naturalizált" spanyol, előzőleg magyar és csehszlovák válogatott, sőt az Európa-váloga­tottban is sikerrel szerepelt KUBÁLA LÁSZLŰT tette meg. Tőle várják, hogy a spanyol labdarú­gást az őt megillető helyre juttas­sa válogatott szinten is. Kubala a kluboknál nem tudott kimondott edzői sikereket felmu­tatni, de lehet, hogy éppen a vá­logatott felkészítése során lesz eredményes. Kucman Éva az utóbbi idiőben egyre inkább a távolugrásban nyújt kiválót, bár a vágtaszámok, sőt a gátfutás is változatlanul erős oldalai. Nagyszerű, 648 cm-es országos távolugró csúcsa máris biztosította számára a helyet abban a csehszlo­vák csapatban, amelynek tagjai az athéni Európa­bajnokságon igyekeznek bebi­zonyítani, hogy atléta-sportunk feljövőben van. Az MIER ismét bizonyíthat Teplice ma páratlanul nagy labdarúgó-esemény színhelye lesz. Ott játsszák a Közép-európai Kupa „sz in-csehszlovák döntőjének" vissza­vágóját a helyi SKLO ÜNION TEPLICE és az INTER BRATISLAVA. Ez lesz a sorrendben a KK 27. dö ntője. A visszavágóra háromgólos előnnyel utazott eí az Inter csa­pata. _ A közvélemény általában úgy véli, hogy ekkora előnynek elégségesnek kell lennie a KK birtokba vételéhez. Az Inter a pontra menő mérkőzéseken is Ide­genBen nagyon jól megállta a he­lyét, erre lehet számítani ezúttal Is. Már az Inter Igazolt Játékosa Petráš, demég a KK döntőn nem kap Bizonyítási lehetőséget, vi­szont ott lesz a küzdők soráFari Daucík, az Inter volt játékosa, akt csak tényleges katonai szolgálata során Volt a Dukla Banská Bystri­ca futEalTistája. Kacsányi edző a következő Játé­kosokat veszi számításb'a a tepli­cel mérkőzésen: Füle — Hrlca, Šo­lin, Deutsch, Bínovszký — Oblo­žinský, Medviď — Levický, Sziko­ra, Krnáč, Ondrásek. __ Az edző až esélyekkel kapcsoTat­Ban ezeket Jelentette kl: „Az előnynek elégnek kellene lennie. Ha nem bizonyulna elégnek, nem is érdemeljük meg, hogy a miénk legyen a KK!" A i Inter csapata egyébként ér­tesítést kapott, hogy július 15-éri kell útra kelnie a kanadai-ameri­kai portyára. A túrára_ az előbB említett játékosokon kívül termé­szetesen már Petráš is elmenne, s Daučíkon kívül a keret tagja lesz az ifjúsági csapatbój előrelépett Kovács Sándor, a gólképes csatár is. KK döntőről lévén szó, nem sza­Bad lekicsinyelnünk a vendéglátó Teplice együttesét sem, amely oda­haza mindig, mindenki számára IölöttébB_ kellemetlen, szívós el­lenfél volt. Csatársora a váloga­tottá fejlődött Stratillal és a vií­Ki lép a KNDK örökébe? Az 1966-ban Angliában lebo­nyolított labdarúgó VB egyik legnagyobb meglepetésével a Koreai NDK válogatottja szol­gált, amely az esélyes olasz együttest ütötte el a legjobb nyolc közé jutástól, s az elő­döntőbe vezető úton főleg azért torpant meg, mert világ-ritka­ságként három büntetőt ítéltek ellene a Portugália elleni mér­kőzésen. Ázsia remek képviselője már nem lehet ott a mexikói VB 16­os mezőnyében, adminisztratív okokra való hivatkozással kizár­ták a további küzdelmekből. Elárvult helyére még többen is pályáznak. Izrael és OJ Zé­land együttese szeptember 28-án és október 1-én, mindkét alka­lommal izraeli földön mérkőzik egymással. A továbbjutó — az előjelek szerint a kétszeres ven­déglátó csapat — a Seulban le­bonyolításra kerülő torna (Dél­Korea, Japán, Ausztrália és Rho­desia részvételével) első helye­zettjével küzd a mexikói 16 hely egyikéért. Nem akarunk túl merész jós­lásokba bocsátkozni, de az a vé­leményünk, hogy Japán, Izrael vagy Dél-Korea csapata tudás­ban és felkészültségben meg sem közelítheti azt az együttest, amely Angliában olyan sikere­sen képviselte Ázsiát, vagyis a Koreai NDK válogatottját. (zala) Támgyors Gomolával az élén kivá­ló, s mivel az Internek is éppen a csatársora az erőssége, remél­hetőleg végre támadószellemfi ku­padöntő szemtanúi lehetünk. Szlovákia úszóbajnokai Pozsonyban bonyolították le Szlovákia idei nyári úszőbajnok­ságát. Legnagyobb sikerrel Olga Kozičová szerepelt, aki 4 számban szerzett első helyet. A kétnapos versenyen több mint 100 úszó vett részt 11 egyesületből. A legérté­kesebb eredményt a pőstyéni Gürschinger érte el, aki a 200 m-es hátúszásban új csehszlovák ifjúsági csúcsot állított fel. A kétnapos verseny érdekesebb" eredményei — férfiak: 400 m gyors: Lohnický (Bojnice) 4:39,4 p, 200 m mell: Litera (UK) 2:42,1 p, 200 m hát: Fiscb.er 2:23,1 p, 2. Gürschinger 2:23,7 p, 100 m gyors: Kalečík (UK) 57,8 p, 1500 m: Hrou­da (UK) 18:37,2 p, 100 m hát: Fi­schcr 1:05,2 p, 2. Ferák (Bojnice) 1:07,6 p. Nők: 100 in gyors, 400 m gyors: Kozičová (Slávia Bratislava) 1:05,8 és 5:12,8 pere, 800 m gyors: Ko­zičová 10:40,3 p, 200 m vegyes­úszás: Fríčová 2:47,8 p. KAPÓSAK a csehszlovák edzők Prágában járt a Benfica Lissza­bon férfi kosárlabda-csapatának képviselője és azt kérte a Cseh­szlovák Kosárlabda Szövetség ve­zetőségétől, hogy edzőt küldjön Portugáliába. A Benfica Lisszabon elnyerte a Portugál Kupát és részt vesz a kosárlabda Kupagyőz­tesek EK-jának küzdelmeiben. A portugálok mintegy három­éves szerződést szánnak' a még ki nem jelölt csehszlovák edző­nek. Azt szeretnék, ha az ,,A" csa­pat edzésein kívül az ifjúságiak­kal is törődne. Úgy tudják, hogy nálunk pályázatot hirdetnek ezen edzői állás betöltésével kapcsolat­ban. Jelenleg 12 csehszlovák kosár­labda-edző működik külföldön. Szovjet kézilabda-siker Belgrádban A Tasmajdan Kupáért lebonyolí­tott nemzetközi férfi kézilabda­torna első helyét a Szovjetunió válogatottja szerezte meg, amely a Románia elleni nagyon fontos mérkőzésen 21:14 (7:4) arányú győzelmet aratott. Eddig 7 pontot szerzett, s a többiek közül egyet­len csapat sem előzheti meg. A kedd esti második találkozón Jugoszlávia együttese hatalmas küzdelemben 22:21 (13:8) arány­ban legyőzte Magyarország válo­gatottját, s ezzel a második hely­re ugrott fel eddigi 3 pontjával, míg a harmadik helyet a 2 pontos magyar csapat tartja. Ugyanennyi­vel rendelkezik a román és a ja­pán együttes is. A torna befejező napján a kö­vetkező mérkőzéseket játszották: Jugoszlávia—Románia és Japán— Magyarország. • A jugoszláv kerékpáros kör­versenyen a holland Zötemelk ve­zet négy útszakasz után. A 4., 168 km hosszú útszakaszt a sváj­ci Hübschmidt nyerte 3:30,11 órá­val. • HÁROM S AUSZTPM • ÉS ASHE... Wimbledonban a férfi egyes nagy csatái során eldőlt, hogy melyik négy teniszező játssza az elődöntőt, kik közül kerül ki a „nagy" döntő két résztvevője. Európa „utolsó mohikánja", a holland Okker derekasan tartotta magát, de nem tudta megakadá­lyozni az ezúttal Jobb és főleg sze­rencsésebb ausztrál Newcombe 8:6, 3:6, 6:1, 7:5 arányú győzelmét. A kiváló formában szereplő La­ver szinte lelőtte a fűről Drysda­let, n dél-afrikaiak reménységét 6:4, 6:2, 6:3 arányban. Laver élet­veszélyes fonákjaival szemBeri nem volt ellenszer. Roche nagy küzdelem után 4:6, 4:6, 6:3, 6:4, 11:9, arányban diadal­maskodott a jől küzdő amerikai Graebner felett. Az amerikai színes bőrű Ashe 100 percig tartő küzdelemBen győzte le 6:4, 6:2, 4:6, 7:5 arány­ban honfitársát, Lutzot, aki a töti­bi között magáénak mondhatta Kodeš tenisz-skalpját ls. Az eíődöntőBen a következő pá­rosításban küzd a négy „nagy": Laver—Ashe, Newcombe—Roche. A női egyes elődöntőjéBen a Casals—Klng (mindkettő amerikai) s a Court (ausztrál)—Jones (an­gol) párokBől kerül ki a döntő két résztvevője. A férfiak' párosainak küzdelmei során még a következők szerepel­nek: Lutz, Smith (amerikaiak)-s Hewitt, McMUlan (déľ-afrikaiak), Okker, Riessen (hoííand, ameri­kai)—Emerson, Laver (mindkettő ausztrál), Newcombe, Roch» (mindkettő ausztrál)— S Lutz, Smith—Hewitt, McMillan továbBju­tő ellen. A Hewitt, McMillan— Lutz, Smith találkozót 6:3, 3:6, 6:2, 3:6, 8:8-as állásnál sötétedés miatt félBe kei­lett szakítani. A vegyespáros taíálkozóiEóí: Carmichael, Harris (ausztrálok)-* Holdswort, Barret (angolok) 7:5, 6:6, Llhacsev, Jansone (mindkettS szovjet)—Schroeder, Kirk (dél-af­rikaiak) 2:6, 6:2, 7:5. Elkezdődött a juniorok Vetélke­dése ls. A csehszlovák Písecký 6:1, 6:0 arányú fölényes győzelmet aratott a norvég Torklídsen felett. TOváB­b'l eredmények: Nledzwieckl (len­gyel)—Van Malder (Belga) 6:3, 6:4, Stockton (amerikai)—Waíter (oszt­rák) 6:0, 6:1, Betram (dél-afrikai) —Gfiert (nyugatnémet) 6:4, 6:2). M. Koželuhová szereplését nem kísérte siker. 6:1, 2:6, 6:3 arány­ban maradt alul a kanadai O'Hn­rával szemBen. A belga Stevens vezet a Tour de France-on Eric Leman (Belgium) nyerte a Tour de Francé harmadik, 117,5 kilométer hosszú útszakaszát. A győztes Belga kerékpározó ideje 5:55:55 óra. A versenyben továbB­ra is az ugyancsak belga Stevens vezet. Az útszakasz eredményei: 1. Le­man 5:55:55, 2. Basso (olasz) 5:56:05, 3. Reybröck (belga) 5:56:10, Reybröck szabálysértést követett el, ezért a rendezők az utolsó, 116. helyre „dobták" a belga ver­senyzőt. Az összetett egyéni verseny ál­lása három útszakasz után 1. Ste­vens 14:03:17, 2. Merckx (mindket­tő Belga) 14:03:29, 3. Altig (nyu­gatnémet) 14:03:37 ... 6. Gimondl (olasz) 14:03:58, 7. Bracke (belga) 14:04:00, 9. Poulidor (francia) 14:04,04 óra. A SDortfonadás hírei A Športka 26. játékhete első húzásának nyereményelosztása: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 57 nyertes á 16 645 korona, III. díj: 3025 nyertes á 410 korona, IV. dij: 56 702 nyertes á 45 korona. A második húzás nyereményei így oszlanak meg: I. díj: nincs nyertes, II. dlj: 20 nyertes á 36 070 korona, III. dlj: 1411 nyertes á 675 korona, IV. díj: 32 066 nyertes á 60 korona. A csehszlovák tv ma 16,55 órai kezdettel helyszíni közve­títésben számol be a Skla Union Teplice—Inter Bratisla­va labdarúgó KK döntő vissza­vágójáról.

Next

/
Thumbnails
Contents