Új Szó, 1969. július (22. évfolyam,152-178. szám)

1969-07-20 / 29. szám, Vasárnapi Új Szó

ac N bO Már késő ... Elment a vonat!... Mindennek vége. Már nem mehetek haza! Olaszkabátos, papírbőröndös fiatal lány állt a peronon és az eltűnő vonat után nézett Húsz-huszonkét évesnek gondolta volna az ember, pedig még csak tizenkilenc múlt... Három évet öregedett volna egy év alatt, mióta eljött Pozsonyba a falujából? ia, lassan élj, tovább élsz! — egy meghitt asszonyismerőse adta neki ezt a tanácsot... De ö nem fogadta meg. És most itt az eredmény! Miért is jött el otthonról? Már alig emlékszik rá, mintha azóta nagyon sok idő telt volna el... Vagy csak ő ment át nagyon sok mindenen? Két éve kezdődött... Az iskolában ő volt a legszebb, a legfejlettebb. És ezt nemcsak a tanítók vették észre, hanem a falusi legények is. Ha bevásárolni ment az üzletbe, mindig hozzászegődött valaki. És olyan furcsákat mondtak! Furcsákat? Most már csak nevetne rajtuk! Azóta már mondtak neki sokkal rosszabb dolgokat is. De akkor, két évvel ezelőtt még pirulni is tudott. Menynyire haragudott ezért magára?! Minden fiú bolondult érte, de az öregebbek is megfordultak utána, az a huncut sógor meg mindig meg is csípte, ha tehette... — Gyere el este a kultúrházba! — kérte Pista. — Van két mozijegyem! — ajánlkozott Béla. — Várni foglak a kert alatt — súgta neki Gyuri. Ö volt legszemtelenebb a fiúk közül. Az igaz, hogy a legcsinosabb is. Ha olyan szolidan viselkedik, mint Béla, akkor bizonyára kiszökik hozzá. S akkor talán nem is került volna fel Pozsonyba. Akkor nem rontja el az életét. Akkor minden másképpen történik. De talán nem is Gyuri a hibás, hanem Márta. Az hazudozott neki össze annyi szépet és jót a városról: Csak nyolc órát kell dolgoznod, azután szabad vagy! Ott nem parancsol senki! Azt teszed, amit akarsz! Városban megbecsülik a szép lányodat! Biztosan kapsz valami könnyebb munkát! • • « Márta ... Márta ... Mennyit hazudtál te nekem? A bárokról, a fiúkról, a gazdag külföldiekről! Hogy te szerzel ott nekem gazdag férjet. Igaz, hogy sok fiúnak bemutattál, de az egyik sem akart feleségül venni. Mindegyik csak a kalandot látta bennem. Azután meg kicsúfoltak. Elmondtak mindenféle szappanszagú falusi libának. Később meig még másnak is... De hiszen én még mindig itt állok a sínek mellett! Mire várok? Hová menjek? A munkahelyem otthagytam, Milán meg kidobott, mint egy rongyot. Hová menjek? Kössek valami utcai ismeretséget, ha nem akarok az utcán éjszakázni? Saállodába nem mehetek, mert csak huszonöt koronám van. Elég lett volna az útra! De itt mégsem maradhatok. A leány fogta kis bőröndjét" és elindult gyalog be a városba! Szerelmesek sétáltak az utcán kézen fogva, hangoskodó fiatal srácok, akik a leányokat szemtelenül leszólítgatják, de ha érett szép asszonyt látnak, akkor csak nagyokat nyelnek. Tarka neonfények villogtak, villamosok csilingeltek, autók suhantak. Valahonnét tánczenefoszlányokat hozott a meleg szél. De amit Márta mondott, az nem mind volt hazugság! A BEZ-ben kapott munkát és elég jó fizetést, sokkal többet, mint amennyit a lányok a szövetkezetben kaptak. Igazán csak nyolc órát kellett dolgoznia, és talán az volt a baj, hogy túlságosan sok volt a szabad ideje és nem tudott vele mit kezdeni! Munka után nem parancsolt neki senki, azt tette, amit éppen akart, de mindig mások akartak helyette! Mindjárt első este két mozijegyet hozott Márta. — Két nagyon szép fiúval megyünk! Isteni film lesz! Milyen is volt az az isteni film? Gazdag férfiak és nők, csodálatos autók és tengerparti nyaralók, ágyjelenetek. Közben nem is nagyon tudott a filmre figyelni, mert az egyik szép fiú folyton a térdeit simogatta, még a szoknyája alá is nyúlt. Nagyon megharagudott rá, és mozi után hazaszaladt az internátusba. Csak másnap találkozott Mártával. — Te csacsi! — kezdte a barátnője. — Ha ilyen gyáva leszel, akkor kár is volt följönnöd ide! Ha valaki megsimogat, az még nem okvetlenül csirkefogó és szoknyavadász! Nézd, mit kaptam én a kamosomtól! — dicsekedett a kissé kövér leány eigy ezüst öngyújtóval. — Csak benzin kell bele! Meg ezt a kesztyűt is tőle kaptam. Meg egy csodaszép cipőt is ígért. Tudod, a fizetésemből nem telik mindenre! Fiatalok vagyunk, most kell élnünk. Tíztizenöt év múlva már nem kellünk a kutyának sem! Ű csak hallgatta tapasztalt barátnőjét, egy napig, kettőig, azután igazat adott neki. Hiába olyan Izgalmas á város, hiába olyan szép, ha kevés a ruhája, ha nem járhat el szórakozni, ha nincs jó barátja. S jött egyik fiú a másik után: Petyo és Jozso, Tibor, Lágya meg még vagy húszan. Az utolsó volt Milán. Öt szerette egyedül, a kedvéért még színházba meg hangversenyekre is elment, mert tudta, hogy a fiú szeret oda járni! Hát csak • ezért! Mert ő szörnyen unta a színházat meg a hangversenyt is. És mégis megunta a fiú! Kidobta, mint egy rongyot. Mint egy utolsó ... mint egy ... Hová menjek? Egy hétig feketén laktam az internátusban, de azután a szobaasszony megtudta és szörnyem összeszidott. Most már igazán nincs hova mennem! Pedig ma még hazautazhattam volna. Miért késtem le a vonatról? Béla várt rám! Ma az éjféli vonatnál vár. És én nem megyek! Becsaptam őt megint! Hányadszor már? Miért? Mert nem szerettem igazán! Pedig megérdemelné, nagyon jó fiú. Nem kocsmázik, a pénzét odaadja özvegy édesanyjának, az meg viszi a bankba. Béla azt mondta, hogy még az ősszel megcsináltatja házunk alapjait. Jövőre meg a falakat. Hát a házból nem lesz semmi! Az én házamból — a mi házunkból! Béla nagyon jó fiú és szeretett, nagyon szeretett. Éppen ezt irigyelte Márta. Azért mondott el mindent neki! És Béla mindent megbocsátott. Másodszor és harmadszor is! És én mégis becsaptam! Míg meg nem haragudott rám! Amikor múlt vasárnap hazamentem, nagyon összeszidott. S azután még ő kért bocsánatot tőlem! Azt mondta, ha ma az éjféli vonattal megérkezem végleg, akkor mindent elfelejt és ősszel megesküszünk! Én meg lekéstem a vonatról... Huszonkét óra. A Stefánkában szól a zene. Itt még nem járt soha! Hallotta, hogy ide csak a legrosszabb hírű, kiöregedett nők, meg a katonák járnak. A fiatal szép lányoknak mindig akad partnerük, aki elvigye őket a Jaltába, a Grill Parkba, a Lotosba, vagy a Dévénybe. Ö is oda járt! ••••••• De most nincs senkije, és j>énze sincsTalán ide elég lesz a beléptidíj jegyre meg egy kávéra. Mellette elüldögélhet itt hajnalig. Mégsem lesz az utcán! A kabátját és a bőröndjét betette a ruhatárba, leszurkolta a beléptijegy árát, és leült az egyik félreeső asztalhoz. Kávét és cigarettát rendelt, hogy ne üljön üres asztal mellett — hogy jobban teljen az idő." Rágyújtott és maga elé fújta a füstöt. Egy férfi jött be, kutató szemmel körülnézett, azután egyenesen feléje indult. — Szabad ez a hely? — kérdezte. — Tessék! — mondta a lány, de meg sem nézte asztaltársát, a füstöt bámulta. A férfi is rágyújtott. A leány érezte, hogy szemtelenül nézi. Végignézi a haját, az arcát, a mellét, a karját és a lábát. Ügy érezte, hogy ez a tekintet meztelenre vetkőzteti, és megborzongott. Félni kezdett. A legszívesebben felugrott volna az asztaltól, kiszaladt volna az utcára. De hová ment volna azután? így hát csak maradt. Nem is tudta, hogyan került az asztalra a két pohár konyak, azután még kettő, és még ki tudja mennyi. A hangját is mintha egy ajtó mögül hallotta volna. — Igyon csak, kislány, ha valami bánata van. A konyak a legjobb barát, nekem elhiheti. Én tudom. Én nagyon sokat tudok. Nagyon sok mindenre meg tudnám tanítani. Ha eljönne velem. Ne féljen tőlem. Legyen okos. Igyon még egy pohárral. Egészségére, kislány. . Nem is tudta, hogyan került bele az autóba. Egyáltalán nem is emlékszik rá, csak arra, hogy a férfi egy nagy bérház kapuja előtt kifizette a vigyorgó sofőrt. Azután kulcsot vett elő, a lépcsőházban meggyújtotta a lámpát, és beszálltak a felvonóba. Kinyitott egy ajtót és ő egy szobában találta magát. Furcsa dohányfüst és pálinka szaga, meg finom kávé illata volt ennek a szobának. Csak a hangulatlámpa világított.. A férfi most már tegezte: — Vetkőzz le! Ott a szekrényben találsz pongolyát, a bárszekrényben meg valami itókát! Én addig megfürdöm, bemelegítheted az ágyat... S a lány már meg sem lepődött, meg részeg is volt. Tudta, hogy ez így szokás: nem először volt férfilakáson. Levetkőzött és gyorsan bebújt a papián alá. Csak a melltartóját és a kombinéját hagyta magán ... Arra ébredt, hogy valaki durván próbálja levetkőztetni, azután mohó férfiszáj tapadt a nyakára, a mellére. És folytatódott minden úgy, mint máskor, mint máshol, mint más férfiakkal, akik csak a testét akarták, semmi mást! Azután a férfi elaludt mellette, hangosan horkolni kezdett. A leány nem látta, de undorítónak érezte. Csak úgy, egy kedves szó nélkül tette magáévá, mint egy állat. A leány csendesen felkelt, kinyitotta a kis bárszekrény ajtaját, s csak azután gyújtotta fel a hangulatlámpát. Öntött egy nagy borospohárba valamit, torkát marta a méregerős pálinka, de fenékig itta a fwharat. Azután még egyszer ... És nézte a férfit. Öreg volt és ráncos, az apjánál is öregebb lehetett. Vézna kis öregember. Csodálkozott rajta, hogy még ilyen is nőt akar! Undorító ... Eddig minden „kedvese" fiatal volt legalább ... Rettenetesen lecsúsztam! — gondolta a lány. Kinyitotta az ablakot. Kint vigasztalanul esett, egyhangúan, mintha sohasem akart volna elállni. Az idő is olyan volt, mint az élete. Lent, hat emeletnyi mélységben tócsák csillogtak a járdán. Ha most kiugrana, egy csapásra megszűnne minden problémája. Vége lenne mindennek! De hiába, nem elég bátor! Valahonnét messziről egy vonat .fű tyül, most érkezik, vagy most indul? Végképpen elrontotta már az életét, vagy még mindig nen) késő? Mi lenne, ha hazamenne, és őszintén elmondana mindent Bélának? Ha itthagy ná a várost és soha többé nem térne vissza? Béla talán még az egyszer megbocsátana neki. És ha nem? Akkor is ott vannak a szülei, a bátyja, azok nem akarnak neki rosszat. Egysze rű emberek, de szeretik! Becsukta az ablakot, és ruháit keres te. Melltartója széttépve ott hevert az ágy mellett, az öreg, ráncos képű férfi papucsa mellett. A leány sírni szeretett volna, de már sírni sem tudott. Mert a vonat elment. Mert az utolsó vonatról lekésett... Belenézett a tükörbe, és most nagyon jól látta, hogy ő is hervadt már. hogy a fiatalságát egy év alatt elfecsérelte, szétosztotta bután, esztelenül BHHHMBHhI