Új Szó, 1969. június (22. évfolyam, 127-151. szám)

1969-06-01 / 22. szám, Vasárnapi Új Szó

Egri Viktor: t • Surge et amteila N

yakig bepólyázva fekszem a szuroksötét, sűrű iszapban, két karomat és vállamat is égeti ez a kovasavas, puha agyagos fekete kása, amely tele van mészoxiddal, szénsavval, szerves anyagokkal, hasadó gombafajok fonalaival, és húzza, jobb könyökömtől a csuklómig ezer apró fogóval húzza kifelé a rostok és izmok beteg hálójából a fájást. Vagy huszadmagammal fekszem tehetetlenül, kiszolgáltatva az iszap forróságának. A fejem búbját, a homlokomat ellepi a verejték és jajgatni szeretnék, de pisszenés nélkül el kell viselnem ezt a forró hasogatást, ha szomszédaim egyike sem nyög fel keservében. Hát csak húzzad kifelé a bajomat, szorítom össze fogaimat, kibírom ezt az újkori tortúrát, a pokol katlanának ezt az ízelítőjét, mert tudom: a hasogató kín már a gyógyulás jele. És csodálatos, amikor másodszor nyúlok el a forró Iszapon, és szakszerűen begöngyölnek, már gyöngül a fájás, s mikor harmadszor kapom a pakolást, már legénykedem, tréfára van kedvem. Igaz, közben felváltva dögönyöznek, tornáztatnak, úsznom is kell egy kis medence mellig érő langyos vizében, tükör-, kénés szénsavas fürdőket ls kapok, és könyököm táján villanybesugárzást. Egyszóval: testestül-lelkestül foglya vagyok ennek n nagyüzemnek, amely évente huszonötezer betegnek adja vissza életkedvét és munkaképességét, hoz teljes gyógyulást vagy legalább annyi enyhülést, hogy baját türelmesebben elviselhesse. Naponta jó három órát vesz igénybe a kezelés, akad közben bőven időm környezetemet megfigyelni, szóba elegyedni az igazi betegekkel, mert magamat valahogy optimistán, a fájdalmak ellenére is, csak afféle kezelésre szoruló sérültnek tartom, hogy egy idóre túlerőltetett, ideggyulladásos jobbommal kiestem a munkából. Azt tartja egy régi laikus mondás, hogy csak a fiatalon szerzett betegség okozhat a későbbi évek során bajt; ötvenedik életéve után ritkán szed fel az ember új nyavalyát. Orvosom szerint az egyik csigolyámból ered ez a mostani reumatikus fájás, és azt Jó régen szűerezhettem. Alighanem igaza van. Megírtam az Átkelés a Tagliamentón című novellámban, hogy tizenhat novemberében egy kora hajnalon vagy két óra hosszat „fürödtem" kénytelen-kelletlen az alpesi folyó jeges sodrátjan. Ki gondolta volna, hogy I •O •a rehabilitációs kezelésre szoruló beteget fogad, és vizsgál meg kúrája alatt többször is. Egy évtizeddel ezelőtt ezredesi rangban még katonákat gyógyított. — Fiatal katonáknál kevés az igazi baj — mondja. — Itt nagyobb a nyomorúság, többet segíthetek. Ahogy a nevelőt, a tanítót, az írót akkor tartom Jónak, ha hivatásnak tartja foglalkozását, a tudóst, kivált az orvost akkor ismerem el, és hajlok a szavára, ha megismerem emberségét. Nem állt szándékomban, hogy írjak Pöstyénről, beszámoljak fürdőinek és Iszapjának gyógyító varázsáról, megtették ezt előttem számtalanszor, nem kelek versenyre az újságcikkek, riportok ezreivel, szonettet sem költhetek, ahogy ezt Ctibor Štítnický barátom esztendőkkel ezelőtt Pöstyén dicséretére megtette. Most mégis itt ülök írógépemnél és megpróbálok egyet-mást elmondani, nem félve attól, hogy itt-ott tudott dolgokra hívom fel a figyelmet. Alighanem már a latin időkben ismerhették vizét és homokját, a latin piscinából eredeztetve mai nevét. Am ugyanúgy lehet szláv eredetű is, ha a hangutánzó „pišči" szóra, vagy a homokot jelentő písekre gondolunk. A keresztes háborúk idején, a XII. században ismerhették a templomosok, de hiteles feljegyzések szerint több mint négy évszázada, 1551 óta nyújt gyógyulást az izületi bántalmakban szenvedőknek. Thermális, kénes vizében és iszapjában uralkodók, fejedelmek és jómódú betegek kerestek gyógyulást. A török hódoltság idején háromszor érte a falut támadás. Meglepetésszerűen jöttek, a forrásoknál időző betegeket lemészárolták, az egészségeseket rabszíjra fűzték és elhurcolták. A legenda szerint egy páva fedezte fel a forrásokat. Beteg lábával a Vág mellett gubbasztott, és meglátva a gőzölgő vizet, kíváncsiságból odatipegett. Az emberek csodálkozva figyelték, hogyan fürdik a források vizében és iszapjában. A csehországi születésű Adam Trajanra, a fürdő történetének első krónikására, a pöstyéni Vergiliusra dr. Skodáíek hívta fel a figyelmemet. Trajan, aki evangélikus lelkész volt, a fehérhegyi csata után kénytelen volt elmenekülni hazájából. Drahócon, egy Pöstyén melletti faluban telepedett le, s ott hosszú éveken át lelkészkedett. Ismerte a pöstyéni források jótékony hatását, és bizonyára hálából gyógyulásáért írta meg himnuszát a források dicséretére Salaberrimae Pistinienses thermae címmel. Egy trencséhi O E O o J3 O O. o 'i k. ' o .c évtizedekkel később jobb térdkalácsom fájása tesz sántává? Hála az orvosi tudománynak, a kobaltágyúnak és injekcióknak, nyoma sem maradt a bajnak, újra ép lett a térdem, de most ez a karfájás ütötte ki a tollat kezemből, és nem enged az írógép mellé ülni. Hát nem, mondom magamban, és mondja dr. S k o dáček főorvos, a pöstyéni fürdő rehabilitációs osztályának vezetője is, akinél első nap jelentkeznem kellett, s aki a háromhetes kezelés procedúráit előírta számomra, és alapos vizsgálás után gyógyulással bíztatott. Az orvos és egy kis történelem Nemrég valahol azt olvastam, hogy az orvosok nagynyilvánosság előtti dicséretét tiltja valamiféle etika. Ha valóban így van, akkor ezúttal vétek az etika ellen. Nem írok reklámot, nem mondok köszönetet, pedig azt kellene tennem, csak egyszerűen leszögezem a tényeket. Az első vizitnél még úgy éreztem, hogy a kivételes figyelem személyemnek, tollforgató mesterségemnek szól, később azonban meggyőződhettem, hogy minden betegéhez hasonlóan figyelmes, van türelme meghallgatni az egyforma panaszokat, s minden panaszt egyénlen elbírál. Nem egy páciensétől hallottam, hogy baráti, emberséges magatartása miatt kedveli, azért bízik benne annyira. Nos igen. Škodáček főorvos nemcsak az ország egyik legnevesebb balneológusa és reumatológusa, hanem tetőtől talpig rokonszenves ember ls. Nagy dolog ez, hiszen évente legalább ötezer nyomdában jelent meg 1642-ben ez a latin óda, amely nemcsak festői leírását adja Pöstyén környékének, hanem hü képet fest a XVII. század kulturális és társadalmi életéről is. Trajantől tudjuk, hogy ebben a században fölötte kezdetleges volt a fürdőberendezés, az emberek a Vág partján gödröket ástak, hogy megfürödhessenek, tölgyfaágakkal és jegenyefa levelekkel bélelték ki a gödröket, aztán megtöltötték forrásvízzel és megvárták, míg lehűl vagy a Vág vizével hűtötték. A betegek a falusiak házaiban laktak, vagy bódékat építettek maguknak és szalmán aludtak, csak a főurak és gazdag polgárok rendelkezésére állt egy nagyobb kényelmet biztosító fogadó. 1802 nyarán Ludwig van Beethoven a Brunswick grófi család korompai kastélyának vendége volt. Közismert a hallhatatlan zeneköltőnek a fiatal Brunswick grófnőhöz fűződő meghitt barátsága, de kevéssé tudott dolog, hogy Pöstyénben ls járt. Talán egy holdfényes nyári éjszakán Itt fordulhattak meg a zeneköltő fejében a Holdfény szonáta első dallamível, Itt üthette le egy öreg spinéten első akkordjait, Pöstyén elragadó környéke adhatta az Impulzust a remekműhöz, melynek megírását a zenetörténelem Korompához és Brunswick grófnő nevéhez fűzi. A Hogy Adam Trajan óta mennyit fejlődött a fürdő, és hogyan lett világhírűvé, annak hosszú a története. Nem szándékom itt adatokkal, nevekkel ellankasztanl olvasóink figyelmét. Csak a Winter család nevét jegyzem fel; ők bérelték kl száz esztendőre a galgócl A mankótörő — Pöstyén jelképe. Erdődy grófoktól a fürdőt. Winter József, az utolsó tulajdonos, építette a század elején a Royal-szállót — ma Slovan a neve —, valamint a Thermia Palace-t és az Irma-fürdőt. Ez a kitűnő szakember, aki megalapozta Pöstyén világhírét, a fürdő államosítása után nem emigrált külföldre, és élemedett korában Idén télen itt hunyt el. — Én még legény koromban alatta dolgoztam. Sohase köszönt vissza, büszke ember volt — emlékezik" meg róla az Irma-fürdő egyik öreg fürdőmestere, amikor homlokomról letörli a bőven csorgó izzadságot, és eldiskurálok vele. — Itt mindenütt csak az ő akarata uralkodott. Mindenki úgy táncolt, ahogy ő akarta. A fürdőmestert mintha ma is bántaná egykori kenyéradó gazdájának gőgössége, ám azt elismeri, hogy amit ő teremtett, annak jótékony nyoma ma is fellelhető. Winterék idején indiai maharadzsák, arab sejkek, amerikai trösztkirályok, angol és hollandus iparmágnások népesítették be tekintélyes kíséretükkel a Thermia lakosztályait. Rangnélkilli halandónak, soványerszényű polgárnak nem volt itt mit keresnie. 1917. február másodikán a Thermia 19-es számú szobája történelmi pillanatoknak volt a tanúja. Három uralkodó találkozott Itt: II. Vilmos, a kacskakezű német császár, a fiatal Károly király, a Monarchia uralkodója és Ferdinánd bolgár cár. Poharazgatás közben zavarta meg őket az egyik adjutáns azzal a hírrel, hogy az USA hadat üzent a központi hatalmaknak. Ezzel megpecsételődött a háború sorsa, egyedül Vilmos császár őrizte meg nyugalmát, cigányokat rendelt fel a lakosztályba, és vidám zeneszó' mellett próbálta elterelni a maga és uralkodó társai borús gondolatait. A fejedelmi látogatások ezzel megszűntek, megcsappantak a maharadzsák és pénzmágnások ls, és ma a Thermia, a Slovan és a vág jobb partja többi hoteljének szobáit Jórészben beutaltak lakják. Tavaly, a 25 000 betegből 1920 kapitalista, 4907 pedig a szocialista országokból keresett itt gyógyulást. A rehabilitációs osztályon 6400 beteg részesült kezelésben. Hatalmas szám ez, a fürdő kapacitását teljesen Igénybe veszi. Szigorú, percekre beosztott órarend szerint folyik itt a fürdetés, masszázs és egyéb kezelés; a tisztaság mintaszerű, az ápolók, fürdőmesterek, masszőrök értik a dolgukat. Kicsit a lélektanhoz is konyítaniuk kell, nincs könnyű feladatuk, mert a betegek legtöbbje nehezen szokja meg a pontosságot, és mindig előbb szeretne sorra kerülni. A kénes kádfürdők berendezése fényűző, felvehetik a versenyt Európa legdrágább fürdőinek bármelyikével, mondja egy nyugatnémet gyáros, aki megjárta Badent, BadGastelnt és Itália leghíresebb kénes fürdőit. A Vág túlsó partjáról autóbuszok szállítják az Irmába az Izületi bántalmakban, lslászban, podagrában szenvedőket, a sérülések és műtétek után kezelésre szorulókat, és kevesen vannak köztük, akik a múzeumban megnézik a gyaloghintókat, a rlksához hasonlatos kétkerekű alkalmatosságokat, amelyek régente megtették a buszok szolgálatalt. A gyaloghintókat húzókat „lnfanteristáknak" hívták; a korabeli rajzok Jól megtermett, deli legényeknek ábrázolják őket; a legendák szerint értettek a széptevéshez is. A fekete Iszap és a kénes víz — érzem magamon, ahogy ezeket a sorokat már különösebb nehézségek nélkül gépelem — varázslatot mivel, ám ez nem valami lourdes-i csoda, hanem a természet erőinek, kőzetnek, víznek, savaknak és sóknak a baktériumos flórával teli, eleven élő Iszapnak hatalma, amelyet az orvosi tudás nagy gonddal a gyógyítás szolgálatába állított.