Új Szó, 1969. június (22. évfolyam, 127-151. szám)
1969-06-30 / 151. szám, hétfő
A lengyel szejra jóváhagyta az új kormány összetételét és a kormánynyilatkozatot Varsó — Szombaton folytatta tanácskozását a lengyel szejm. A napirenden az új kormány összetétele és a Jozef Cyrankiewicz által beterjesztett kormánynyilatkozat szerepelt. J. Cyrankiewicz előterjesztette az üj kormány összetételére vonatkozó javaslatát, amelyben nem került sor lényegesebb Változásokra. A javaslatot a szejm jóváhagyta. A kormánynyilatkozat hangsúlyozza, hogy a kormány az elkövetkezendő időszakban komoly figyelmet szentel majd a lengyel népgazdaságnak. A legfőbb feladat — szögezi le a nyilatkozat — a LEMP V. kongresszusán hozott határozatok következetes teljesítése, illetve azok érvényesítése az életben. ""•f. Cyrankiewicz foglalkozott az új tervezési módszerekkel, a beruházásokkal kapcsolatos kérdésekkel és érintette a tervbizottság új küldetéséből eredő feladatait. Az új gazdasági feladatokkal összefüggésben J. Cyrankiewicz kiemelte a nemzetközi munkamegosztás fontosságát a KGST keretein belül. Az ország külpolitikáját illetően a lengyel kormányfő kiemelte a Szovjetunióval való együttműködés és barátság alapvető fontosságát, amelyet — mint mondotta — a lehető legszorosabbá kell tenni. A szocialista országokkal való együttműködés, a Varsói Szerződésben, valamint a KGST-ben való részvétel alkotja a lengyel külpolitika alapjait. Külön foglalkozott J. Cyrankiewicz Lengyelország és Csehszlovákia kapcsolataival. Említést tett W. Gomulka és Gustáv Husák megbeszéléseiről, valamint saját csehszlovákiai látogatásáról is. Hangsúlyozta, hogy mindkét ország a baráti kapcsolatok, a kölcsönös segítségnyújtás elmélyítésén fáradozik. A kormánynyilatkozat befejező részében foglalkozik a határkérdésekkel és az európai biztonság kérdéseivel is. Kijelentette, hogy az Odera—Neisse határ állandó, megváltoztathatatlan, és az európai béke és biztonság záloga. Nixon elnök Romániába látogat —''New York — Richard Nixon sajtótitkára szombaton New Yorkban közölte, hogy az Egyesült Államok elnöke augusztus elején Romániába látogat. Romániai útját megelőzően Nixo* öt ázsiai országba: a Fülöp-szigetekre, Indonéziába, Thaiföldre, Indiába és Pakisztánba is ellátogat. Bukarest — A Román Rádió saombaton délután ádla hírül, hogy Nixon elnök az országba látogat. Az Egyesült Államok elnökét Nicolae Ceausescu, az Államtanács elnöke hívta meg hivatalos látogatásra. Richard Nixon 1967 tavaszán, kelet-európai körútja során nem hivatalosan már ellátogatott Romániába. Nicolae Ceausescu ekkolfogadta őt. A jelenlegi meghívást az a román képviselő adta 4t Nixon elnöknek, aki részt vett Eisenhower volt amerikai elnök temetésén. Lemondott a Görög Államtanács tíz tagja Athén — Szombaton délelőtt a Görög Államtanács 25 tagja közül 10 beadta lemondásai. A legmagasabb szintű görög közIgazgatási szerv tagjai Így fejezik ki tiltakozásukat az ellen, K szövetségi csapatok újabb támadása Nigériában Lagos — A nigériai szövetségi csapatok két divíziója általános támadást indított Biafra északi és déli területei ellen. A kormány szóvivője közölte, hogy a szövetségi csapatok ellenőrzésük alatt tartják a Niger-folyó nyugati partját. Owerri — A biafrai szakadár kormány szóvivője cáfolta a szövetségi kormánynak a hadihelyzetre vonatkozó jelentését. Kijelentette, hogy a szövetségi csapatoknak nem sikerült megközelíteniük Owerri külvárosát. néhány sorban MIHAI DALEA, az RKP Központi Bizottságának titkára szombaton fogadta a SzovjetRomán Baráti Társaság küldöttségét, amelyet G. M. Borean vezet. MALAYSIA fővárosában ismét faji zavargások zajlottak le. A rendőrség vasárnapi jelentése szerint Kuala Lumpurban az Összecsapások következtében öt személy életét vesztette és több ház megrongálódott. HABIB BURGIBA tunéziai külügyminiszter hatnapos hivatalos látogatásra Bangkokba érkezett. INDIRA GANDHI, aki hivatalos látogatáson tartózkodik Indonéziában, egy fogadáson kijelentette, hogy India hű marad eddigi külpolitikai elveihez és nem csatlakozik katonai blokkokhoz. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG elnöki tanácsa július 2-ára összehívta a nemzetgyűlést. LORENZQ GUERERRO nicaraguai külügyminiszter kijelentette, hogy a guatemalai és a Costa Rica-i külügyminiszterrel közösen megkísérelnek közvetíteni Honduras és Salvador között. Mint ismeretes, a két ország kőzött egy futballmérkőzéssel kapcsolatos incidensek miatt megszakadtak a diplomáciai kapcsolatok. hogy a katonai diktatúra pénteken leváltotta tisztségéből Mihael Sztaszinopuloszt, az Államtanács elnökét. . Párizs — A Monde című francia lap szombati cikkében rámutat, hogy a görög katonai junta komoly nehézségekkel küzd. A cikkíró véleménye szerint a Sztaszinopulosz körüli problémák rámutattak arra, hogy a jelenlegi katonai kormánynak nincsenek jó kilátásai, hisz a biztonsági szervek sem engedelmeskednek feltétel nélkül. A Monde úgy véli, hogy a katonai juntán belül súlyos nézeteltérésekre kerülhetett sor. Súlyos harcok Ben Het térségében Saigon — A Ben Het-i délvietnami katonai támaszpont térségében súlyos harcok zajlottak le. A szabadságharcosok erős aknavető- és rakétatűzzel árasztották el a támaszpontot, amelyet lényegében 56 nap óia ostroingyűrüben tartanak. A Ben Het-i katonai támaszpont a dél-vietnami rezsim különleges alakulatainak erődje. A támaszponton amerikai egységek is tartózkodnak. Az amerikai szakértők véleménye szerint Ben Het ostromának kell megmutatnia, vajon a saigoni kormányzat egységei képesek-e ellenállni a DNFF támadásainak. Bamako — A Mali Rádió pénteken éjjel bejelentette, hogy Mali ideiglenes kormánya elismerte Dél-Vietnam ideiglenes forradalmi kormányát. Ülésezett • szovjet szárazföldi haderők katonai tanácsa Moszkva — A Krasznaja Zvezda című szövet lap vasárnapi számában hírül adta, hogy Pavlovszki hadseregtábornoknak, a honvédelmi miniszter helyettesének. a szovjet szárazföldi haderők főparancsnokának elnökletével ülésezett a Szovjetunió szárazföldi haderőinek katonai tanácsa. A Krasznaja' Zvezda szerint a tanács a tömegtájékoztatási eszkőzök szerepével, illetve ezeknek a katonákra gyakorolt hatásával, továbbá az altisztek kiképzésével kapcsolatos kérdésekkel foglalkozott. Mindkét napirendi pontot illetően megtették a szükséges intézkedéseket. Csak egy európai a legjobb nyolc között 162 000 néző fótto Wimbledon efső heti küzdelmeit Nyolcvanharmadszor rendezik meg most Wimbledonban á nem hl halálos tenisz-világbajnokságot, mely iránt hatalmas érdeklődés nyilvánul meg. Az első hét küzdelmeit 1B2 IHltl néző tekintette meg, ami 21 000-rel több mint tavaly, amikor első ízben írtak ki nyflt versenyt. FÉRFI EGYES A TegjofiB 16 közé csak liérom európai játékos került: a spanyol" Gimeno, az angol Wilson és a holland Okker. Ausztrália és az Egyesült Államok 6—6 versenyzője jutott el a legjobb" 16 közé. A 128 versenyző közilí a dél-afrikai Drysdale volt az egyetlen amatőr játékos, aki a nyolcaddöntőig jutott. Ez nem sikerűit egyetlen csehszlovák versenyzőnek sem, mivel Kodeš és Kukal után Holeček ls vereséget szenvedett, Holečeket az ausztrálok neves versenyzője, Stolle __ győzte le 6:2, 6:4, 6:2 arányBan. A nyolcadüöntöBen három ausztráliai (Laver, NewcomBe és Rq che), három amerikai (Lutz, Ashe, Grflb'ner), egy dél-afrikai (Drysdale) és egy holland (Okker) ara tott győzelmet. A negyeddöntőben a párosítás a következő lesz: Laver—Drysdale, Lutz—-Ashe, Newcombé—Okker, Gräbner—Rocbe. Laver a nyolcaddöntőben az amerikai Smith ellen nyert 6:4, 6:2, 7:9, 3:6, 6:3 arényBan, vagyis csak az ötödik játszmáBan harcoTta ki győzelmét. A második helyen kiemelt Roche ugyancsak ötjátszmás küzdelmet vívott az amerikai Ralstonnal, akit 6:3, 4:6, 7:5, 8:10, 6:2 arányban győzött le, Drysdale az ausztrál Emersont, Lutz az ausztrál Alexandert, Ashe az amerikai Gonzalest, Newcombe az ausztrái Stollet, Okker az angol Wilsont, Gräbner a spanyol GimeKisorsolták a röplabda Világkupát Berlinben szomBaton kisorsolták a szeptember 13—20. között sorra kerülő második Világkupa csoportBeosztását. Csehszlovákia az első csoportba került, ahol Románia, az NDK és Tunézia lesz az ellenfele. A-osoport — Berlin: Csehszlovákia, Románia, NDK és Tunézia. B-csoport — Lipcse: Japán, Len gyelország, Brazília és Kub'a. Čcsoport — Halle: Szovjetunió, Ko real Népi Demokratikus Köztársaság, Német Szövetségi Köztársaság és Bulgária. Minden csoportból az elí^o két helyezett jut a döntőBe, melynek küzdelmeit szeptemBer 17 és 20 között bonyolítják le. A mérkőzések sorsolása: Szeptember 13 — Berlin: Csehszlovákia—Tunézia, NDK —Románia, Lipcse: Lengyelország—Brazília, Japán—Kuba, Halle: KNDK — NSZK, Szovjetunió—Bulgária. Szeptember 14 — Berlin: Románia—Tunézia, NDK—Csehszlovákia, Lipcse: Kuba—Brazília, JapánLengyelország, Halle: Bulgária — NSZK, Szovjetunió—KNDK. Szeptember 15 — Berlin: NDK— Tunézia, Csehszlovákia—Románia, Lipcse: Lengyelország—Kuba, Brazília—Japán, Halle: Szovjetunió— NS7.K, KNDK—Bulgária. A Világkupa védője a Szovjet untó. not győzte Te. Wilson és Gimeno veresége után csak a holland Okker maradt kltzdeTemBeii az európaiak közti). NŐI EGYES Nagy meglepetést keltett-, hogy tí éves 'dél afrikai Walkderi legyőzte a harmadik helyen kiemelt angol" Wade-t, aki idén megnyerte az USA Bajnokságát. A negyeddöntőbe négy amerikai, három ausztrállal és egy európai versenyző került. Európát a továb'Fi küzdelmekben az angol Jones fogja képviselni, aki a nyolcaddöntőBen az amerikai Miehe! ellen nyert 6:0, 9:7 aránylJan. A negyeddöntőBen ebfien a párosításban folynak majd Te a küzdelmek: Court—Heldman, Jones— Ricbey, Casals—Bowrey, Tegart— King. :•' w. s A vegyes párosBan Zednlk á holland Bakker oldalán már az első fordulóban vereséget szenvedett. Ugyancsak kikapott a Holeček—Zednlk férfipáros is, meTyet egy kevésBé ismert ausztrál kettős győzött íe 18:16, 9:7, 6:4 arényBan. A KodeS— Kukal kettős az amerikai GräBner—Scott párral került össze. Csak 3 játszmát Bonyolítottak le a sötétség miatt. Az amerikaiak vezetnek 2:1 arényBan. Meglepetések MIAMIBAN Az Egyesült Államok Miamiban folyó atlétikai bajnokságának el ső napján a legnagyobb megiepe tés a 100 yardos síkfutásban született. A 19 esztendős néger Ivo ry Crockett (167 cm, 63 kg) le győzte az olimpiai bajnok Car lost és a bajnoki címet védő Greent. Crockett az utolsó 30 yardon előzte meg ellenfeleit. Meglepetést hozott a súlylökés, amelyben a vílágcsúcstartó Mat son alulmaradt Steinhauerrel szemben. A 120 yardos gátfutásban még a célfoto sem tudta eldönteni az elsőség kérdését Coleman és Da venport között. Távolugrásban Beámon bomba formában ver senyzett és 820 cm-es erednié nye az Idei legjobb teljesítmény a világon. Rúdugrásban Seagren kísérleteit nem kísérte szerencse az 550 cm-es világcsúcsot jelentő magasságon. 100 yard: 1. Crockett 9,3 10,6 méteres hátszél), 2. Carlos 9,3 mp. Súlylökés: 1. Steinhauer 20,52 m, 2. Matson 20,28 m. Ka lapácsvetés: 1. Gage 69,62 m. 126 yard gát: 1. Coleman és Davenport 13,3 mp. Távolugrás: 1. Beámon 820 cm, Rúdugrás: 1. Seagren 533 cm. 6 mérföld: 1. Bacheller 28:12,2 p, 2. Martine?, (maxlköi) 28:12,6 p. A kaliforniai Bakesfieldbe» megrendezett tízpróbabajnoksá gon immár ötödször a Santa Barbara-i tanító, Bili Toomey szerezte meg a bajnoki címet 78U ponttal. Formába lendültek az atléták GIES 20,64 m - NÉMETH A. 60,58 m A berlini Hans Peter Gies szombaton súlylökésben új Európarekordot állított fel. Budapesten a Magyarország—NDK nemzetek közötti viadalon 20,64 méterre jav ította az Európa-csúcsot. Az eddigi rekordot Rotheburg tartotta, aki májas 14-én Berlinben 20,49 méterei eredményt ért el. Az első női gerejhajftó, aki až idén túldobta a 60 méteres határt, Ránkiné Németh Angéla magyar olimpiai bajnok. Egyidejűleg 60,58 méterre javította a magyar nemzetig rekordot. A világ eddigi legjobB eredményét a nyugatnémet Koloska tartotta 59,86 m-rel. A lipcsei Karin Balzer ismét 13,3 másodpercet futott 100 mé ter gáton, azonban az 5,2 méteres hátszél miatt ideje nem Ismerhető el rekordnak. A viadal első napja után az NDK a férfiak versenyében 61:45 re, a nők találkozóján 40:32-re "ve zet. Férfiak — 100 m: Haase 10,2 mp (hátszéllel). 400 m: Rózsa 48,1 mp. 110 gát: Bethge 14,0 mp, 1500 m: Matuschewski 3:46,0 p, 5000 m: 14:01,4 p, 4x100 m: NDK 39,9 mp, hármasugrás: Kalocsai 16,43, ma gasugrás: Major 211 cm, kalapács vetés: Zsivótzky 72,58 m, súlylö kés: Gies' 20,64 — Európa-csúcs. Nék — 100 m gát: Balzer 13,3, 100 m: Balogh 11,6 (hátszéllel), 1500 m: Kleinan 4:21,4 p, távol ugrás: Hauser 641 cm, gerelyvetés: Németh 60,58 m, díszkoszvetés: Stugner 56,18 m. A Duna Kupáért rendezett vízilabdatorna utolsó napján meglepetésre az Union Wien együttese 6:5-re győzött a Slávia Bratislava ellen. Felvételünkön gól a pozsonyiak hálójában. (Alexy felvétele) A sportfogadás hírei A Športka 26. játékhete első húzásának nyerőszámai: 3 21 25 34 38 39 A Športka ZB. játékhete második húzásának nyerőszámai: 16 18 22 24 30 43 A prémiumok elosztása Gyűjtőhely: sorozatszám: sorszám: összeg: Pošta Tavikovice ta 681773 16 40 000 TJ Tatra Smíchov a 346 224 142 60 000 Posta Púchov sa 920 338 41 80 000 PoSta Vodní Dilo ra 568 104 17 60 000 Pošta Desná va 161 847 79 80 000 TJ Jed. Trenčín eb 969 303 11805 60 000 A MATES szombaton húzott nyerőszámai: 3 10 18 19 32 Los Angelesien Bonyolították le az Egyesült Államok női ötpróBabajnokság&t. Az elsőséget Glotier szerezte meg 4544 ponttal a 440B pontos Sprangler előtt. S 5 * Az NDK—Szovjetunió nemzetek közötti tízpróbavladal első napja után a németek vezetnek 45 685: :41 879 ponttal. Az egyéni verseny ben a potsdami Kirst vezet 4325 ponttal. s y • HeideiBergBen az NSZK főiskolai bajnokságán a 200 méteres síkfutásban Eigenher 20,6 másodpercet futott, ami a legjobb idei eredmény EurópáBan. SS* Gaston Roelants az egyórás futás belga csúcstartója, aki szer dán Eschwellereben 13:49,6-tal győzött 5000 méteren, szombaton Rennesben 10 000 méteren 28:21,2 perccel szerezte meg az elsőségei. A súlylökést a balkezes francia Beér nyerte 19,52-vel. £ V » A svédországi Vásteca.sban nagy meglepetés született. Doubel, a 800 méteres síkfutás ausztrál Bajnoka alulmaradt az Ismeretlen kenyai Bonnal szemBen. Bonn 8 másodperccel Bizonyult gyorsabbnak, mint DouBel. Eredmények: 800 íru Bonn 1:40,2 p, Doubel 1:47,4 p. 5000 m: Clarké 13:35,2, Mose (ke nyal) 13:43,8 p. A külföld labdarúgása VB-selejtező: Az észak-amerikai csoportban Haiti és El Salva dor került a döntőbe. El Salvador az elődöntőben három mérkőzést játszott Honduras váloga tottjával. Az első találkozón Honduras l:0-ra, a visszavágón El Salvador 3:0-ra nyert. Mivel a gólarány nem számit, a két or szág válogatottja Mexikóban har madszor is találkozott egymással. A rendes Játékidő 2:2 arányú dön tetlent hozott. A meghosszabbításban (102. perc) érte el El Salvador a győztes gftlt. BRAZÍLIA K&SZÜL. A brazil vá logatott már megkezdte lelké szülését a világbajnoki selejtező mérkőzésekre. Ezek során Kolumbia, Paraguay és Venezuela lesz a brazilok ellenfele. A selej tező körmérkőzésekre még július ban sor kerül. PERU GYŐZELME. Limában Pe ru—Uruguay válogatott mérkőzést bonyolítottak le. A találkozó egyetlen gólját a 82. percben Pe rlco Leon érte el, s így Peru nyert 1:0 arányban. ALBERT S£RÜL£SE. Budapesti jelentés szerint Albert Flórián, a Ferencváros válogatott csatára ebben az évben már nem szere pelhet. A Koppenhágában szerzett sérülése oly súlyosnak bi aonyult, hogy a válogatott játékos bOBSZú kényszerpihenőre kényszerül. 1969. VI. 30