Új Szó, 1969. június (22. évfolyam, 127-151. szám)

1969-06-29 / 26. szám, Vasárnapi Új Szó

Mondhatom a tárgyalásaink rendkívül gyümölcsözőek voltak . . . (V. Rencin rajza) MÁSUTT IS VAN EZ ÍGY Albérlo-jelölt jelentkezik a Franne-Soir-ban megjelent hirdetésre. A lakás tulajdonosa kifaggatja: — Kutyája, macskája van-e? — Nincs. — Táskarádiója? — Nincs. — játszik-e valamilyen hangszerén? — Nem. — Horkol? — Nem. — Na, akkor rendben van ... — Bocsánat, egy vallomással tartozom még: serceg a töltőtollani . . . Állatkertben — Apu, nézd az ápolóbácsi az oroszlánnak vacsorát ad. Miért nem bántja a bácsit az oroszlán? — Kisfiam, az oroszlán szereti a bácsit, mert mindig tőle kapja a vacsorát. — Akkor neked sem szabadna bántanod anyut, mert te te tőle kapod a vacsorát. AZ ILLEM Pistikének mindig azt magyarázta a papája, hogyha cseresznyét eszik, ki kell köpni a magokat. A minap az állatkertben voltak, és az oroszlán ketrecénél így szól Pistike: — Papa, ha az oroszlán megeszik egy embert, kiköpi a gombokat? KIRÁNDULÁSON Az apa kisétál fiával a mezőre, és magyaráz neki: — Látod fiam, ez itt valamikor mind víz volt. Az egészet tenger borította. — Mindjárt gondoltam — feleli a gyerek —, mert itt a fü tele van szardíniásdobozokkal. KÉRÉS — Nem tudsz nekem kétszáz koronát kölcsönadni? — Nincs nálam pénz. — És otthon? — Köszönöm, otthon mindenki egészséges. Jámbor vesézés Irigységek nevében — Mind csupa szörnyeteg — panaszlod úton útfélen. — És milyen tiszteletlenek a mai fiatalok ... hajtogatod epésen éveid nevében (irigységed hevében]. De hát miért ily csípős-keserűn? Az ifjúságot átkozod, személyileg azt hiszed, éveiddel tekintélyed van növésben, holott életkorod se bűn, se érdem. JAJ ANNAK... jaj annak, ki fejjel megy a falnak. (Jobban teszi, ha más fejével megy neki). SÓHAJ ö: jóságos okos... Mily kár, hogy kívüle a többi mind gonosz, hülye... Bz is megoldás. (Zdenek Zétek rajza) Kíméletesen Kovács egy nagy kártyacsata során mindenét elvesztette, elsápadt, a szívéhez kapott és élettelenül fordult tí a székről. Az egyik kártyapartner vállalkozott arra, hogy kíméletesen tudatja a szomorú hírt az elhunyt feleségével. Bekopog hozzá és így szól: — A kedves férje törzskávéházából jövök. — Az a lump férjem persze megint kártyázott. — Igen, kártyázott. — És biztosan megint veszített. — Veszített. — Sokat? — kérdezte mérgesen az aszszony. — Sokat. — Nagyon sokat? Mindenét elvesztette. — Hogy a guta fltné meg azt a naplopőtl — Megtörtént, asszonyom. A rehabilitált ceruza I lalkan lépett be, kócos r~i hajjal, nyugtalan szemmel, kabátja középső gombja vékony cérnaszálon fityegett. — Málék úr — mondta remegő hangon — a szakadék szélén állok ... mit is mondok, ha csak a szélén állnék, de nem ... már a szakadék legmélyén fetrengek. Segítsen rajtam, nem kívánom Ingyen .. .1 Eduard Littmon: ceruzáját, s közben azon töprengett, hogy ez az eset az ő hatáskörébe tartozik-e. Aztán viszszajött az asztalhoz és kezét Benda vállára helyezte: — Benda úr, ajánlom, aludja ki magát. Feküdjön le, kapcsolja be a gramofont, tegye jel mondjuk Bach d-moll hangversenyét és aludjon mint a... — Soha, Málék úr. Alvás közben a legrosszabb: azok az dl— Aha — bólogatott Hanous és csendben elpárolgott. Röviddel ezután Náhlo osz tályvezető kacsázott be. — Az istenért Jóska kolléga ... — Pszt... — ismételte Benda és megmutatta az engedélyt. Náhlo óvatosan a kezébe vette, kétszer-háromszor elolvasta, majd Bendához fordult: — Kölcsönözd nekem ezt a Kis történet Az asztalra csúsztatott egy ropogós százast. Málék, a jószívű öregúr, aki már sok mindent megmentett ebben a hivatalban, kezébe vette a százast és szégyenlős mozdulattal a fityegő gomb mellé dugta. — Ugyan, ugyan Benda úr, szabad ezt tenni egy hivatalnokkal? Nekem az a szent kötelességem, hogy segítsek az embereken ... aztán meg, sok ez a százas, ötvenes éppen elég... na kérem,, mtt óhajt? Benda bizalmasan odahajolt hozzá és gyorsan hadarta: — Málék úr, én már nem bírom ... Állandóan menekülnöm kell, futni és futni... de meddig futhanék én, aki nem edzettem hosszútávokon! Ha viszont megállok, úgy érzem, megint utolér nek azok az átkozott gondfaim, s ezért csak rohannék tovább. Málék úr, én már nem bírom. Kérem, Önnek van pecsétje, írfon nekem pár sort, hogy felemelkedhetek a gondfaim fölé, mondfuk tizenöt centiméterrel. Málék felkelt, kihegyezte a mok, rémlátomások, az a forgatag ... borzasztó. Málék úr, ha nem ír nekem néhány sort... — De írok, persze, hogy írok — ezzel leült az asztalhoz és lekopogtatta az írógépen, miszerint Benda Józsefnek engedélyezik, hogy húsz centivel felemelkedjen a nyavalyát fölé. Méghozzá húsz centivel, hadd lássák milyen nagyvonalú 6! Benda remegő kézzel vette át a papirost, szájához emelte és hálálkodott: — Miiek úr — Uhegte —, ezt sohasem feledem el... A gyermekeinek sem... természetesen az unokáinak sem ... Kirohant az utcára, kezében zászlóként lobogtatta az engedélyt. Mosolyogva köszönt minden ismerősnek. Vett egy csokor Ibolyát és így ment a munkahelyére. Dúdolni kezdett. Először hosszú idők Óta ... Hanous kollegája elképedve nézte: — Te József .. .1 — Pzst... — fontosÁbdott Benda, s lobogtatni kezdte az engedélyt. papirt. Legalább két napra. Könyörülj meg rajtam, nézd meg, hogy nézek ki, állandóan remegek, futnom kell, rohanni a gondok elöl. — Nem lehet, ez az engedély más személyre nem ruházható át. Kérjél te is Málektől. És Málék adott. — Szívesen adok, tudja nekem az az elvem, hogy az embert szolgáljam mindenekelőtt... Másnap hatalmas emberáradat várakozott Málék irodája előtt. Málék kétségbeesetten ismételte: — Emberek, ne bomoljanak. Mtt segíthet magukon egy ilyen paprí. Járjanak színházba, olvas sanak, tanuljanak, művelődjenek, ezek emelik fel igazán az embertI De a tömeg csak harsogta: — Legalább öt centit Málék úr, legalább hármat... kettőt., egyet... Az Irodája felé tódultak és a jószívű öregúr ijedtében futásnak eredt... (Ford: szj.) (A jugoszláviai Magyar Szó-ból)