Új Szó, 1969. június (22. évfolyam, 127-151. szám)

1969-06-25 / 147. szám, szerda

Tízezreket érdeklő probléma Kevés az építőanyag Az országjáró riporter számára már régen nem jelent újdonságot, hogy egy-egy jól ismert útszakaszon, akár két-három esztendeig is ugyanazokat a félkész, bejejezetlen házakat látja... Az ok többnyire ugyana z: a tulajdonos anyagilag kimerült, vagy képtelen beszerezni a vakoláshoz, tetőfedéshez szükséges építőanyagot. Magánépítkezők körében gyakran felvetett kérdés az építőanyaghiány. Sokan attól tartanak, hogy az illetékesek ezt a hiányt is újabb áremeléssel próbálják mafd „megoldani" ... Ezekről a kérdésekről nyilatkozott munkatársunknak Michal Ar páš, a STAVIVÁ vállalat k erületi igazgatója. tehát az építőanyag • Míg az újságíró csak alkalomról alkalomra, Ön naponta találkozik az építőanyag hiányával. Egy-egy hiányosan ellátott raktárudvaron sok bíráló szó esik a STAVIVÁ vállalat címére is... — Belátom, a lakosság joggal fordul hozzánk azzal a kérdéssel: vajon van-e elegendő építőanyag, s ha nincs, akkor miért nincs? Tény: az építkezések ellátása építőanyaggal távolról sem kielégítő, nem eléggé folyamatos. Ez a mai állapot mindenütt jelentős fennakadásokat okoz, sőt, néhol két-három év alatt sem tudják befejezni az építkezési munkálatokat, pedig már „csak" a vakolás, a központi fűtés bevezetése vagy egyéb „apróság" hiányzik ... • Mivel indokolja e hiányt? — Az építőanyag állandó hiányának egyik alapvető okát abban látom, hogy a járási és a helyi nemzeti bizottságok lényegesen több építkezési engedélyt adnak ki, mint azt a magánépítkezők számát meghatározó központi terv előirányozza. Ez természetesen nagyban befolyásolja az építőanyag-hiányt, hiszen az engedélyek tulajdonosai mindegyikének szüksége van cementre, téglára, mészre... Lehet, hogy első hallásra ez csupán adminisztratív kérdésnek tűnik, de a mindennapi gyakorlatban nagyon is érzékeny vetülete van. Egy másik ok: nagyon sokan csak megveszik az építőanyagot, de azt nem használják föl azonnal, hanem néha két évig is tárolják. Mondanom sem kell, hogy másnak viszont, aki elakadt a munkában, milyen jól jönne az ily módon parlagon heverő építőanyag! • O n tehát az hiány megszüntetésének kulcsát az építkezési engedélyek kiadásának csökkentésében látja? — Igenl Az a véleményem ugyanis, hogy mai helyzetünkben ez egy bizonyos fokú pozitív megoldást jelenthetne. Tapasztalataink alapján azonban nem idegenkedem attól a gondolattól sem, hogy a falazási kellékeknél, a cementnél, a mésznél vagy a faanyagnál — nagyobb mennyiségű igénylés esetében — be kellene vezetni a jegyrendszert.. . • Ez a megoldás azonban a háború utáni legnehezebb évekre emlékeztetné a lakosságot ... — Lehet, mégis úgy érzem: ez az egyetlen mód mostanában annak biztosítására, hogy az építőanyag valóban azokhoz kerüljön, akiknek erre a legnagyobb szükségük van, hogy elejét vegyük a parlagon heverő készletek halmozásának és a feketepiacon nagyon is elburjánzott korrupciónak! A mindennapi gyakorlatban ezt úgy képzelem, hogy az építkezési, illetve nagyjavítási engedély átvételével együtt X. vagy Y. egyegy utalványt is kapna, mely a JEDNOTA, illetve STAVIVA vállalatok valamelyikénél — mondjuk — 25 000 tégla, ötven mázsa mész, 70—80 mázsa cement beszerzésére jogosítaná. Nekünk, kereskedelmi vállalatoknak pedig kötelességünk lenne a kiutalt mennyiségű anyagot biztosítani. • Az építőanyag-ellátás mai helyzetéről szólva célszerű lesz, ha vállalatuk idei tervének és eddigi mérlegének pontosabb adatait megemlítjük.. — Az elmúlt öt hónapban az egész évre tervezett cementmennyiségnek már köze) hetven százalékát eladtuk. A mészellátásban viszont távolról sem teljesítjük előirányzott feladatainkat, hiszen mindössze a tervezett évi mennyiség tizenhét százalékát tudtuk eddig piacra adni. Ez azonban nem a mi hibánk, hanem a mészkőfejtő vállalatoké, amelyek januártól májusig a szerződésileg megegyezett mésznek még a tíz százalékát sem "szállították, a várt 3200 tonna helyett csupán 240 tonnát kaptunk tőlük. A falazáshoz szükséges egyéb nyersanyagoknak eddig mintegy 47 százalékát tudtuk bebiztosítani. • Sok szó esik ezekben a napokban az ármódosításról. Érinti ez az építőanyagokat? — A májusi árrendezés nem. Januárban és április elején viszont történtek bizonyos módosítások vállalatunknál is a kiskereskedelmi árakat illetően, így például valamivel drágább lett a hazai gyártmányú cement, fölfejé kerekedett a tégla és a kerámiacikkek ára is. Ezzel szemben olcsóbb lett a Szovjetunióból importált cement. A négyszázas erősségű cement új ára mázsánként csupán 51—59 korona. • Hogyan alakul az építőanyag-ellátás helyzete a közeljövőben? — Remélem, hogy fokozatosan javulni fog az építőanyag-ellátás. Ehhez azonban több szigorú intézkedésre van szükség. A ina még nagy hiányt jelentő anyagok utáni keresletet a közeljövőben behozatallal akarjuk fedezni. Már ebben az esztendőben nagy mennyiségben importálunk falazáshoz szükséges nyersanyagot Romániából és Magyarországról. Kissé furcsán hangzik, de elárulom: a mai hiány ellenére is jobbára könynyűszerrel teljesítjük tervmutatóinkat, hiszen a piacon mutatkozó kereslet többszörösen túlnövi az egyes üzemek -közötti szerződések alapján készítettterveket . .. j mikj Az ikebana iskolája Talán sehol a világon nem szeretik és nem tisztelik annyira a virágot, mint Japánban. A virágkötést, a virágrendezést IKEBANA néven már időszámításunk előtt művészetté fejlesztették. Igaz, az utóbbi években az európai ember is hódol a virágkultúrának, ám a mi miniatűr természetszeretetünk inkább ösztönös, mint tudatos. Nem csoda tehát, hogy amikor Ostraván a „Szocialista életkörnyezetért" rendezett kiállításon leültem SETON TSUYUSAKI asszonnyal, a japán nagykövetség tanácsosának feleségével egy asztalhoz, azonnal a vázához nyúlt és szakszerű mozdulattal megigazította a pompázó szegfűket. Magyarázatként hozzátette: „Nálunk még egy férfi sem helyezne el így virágot a vázában." Az örökké mosolygó, törékeny asszonyka ezt nem szemrehányásképp mondta, mint ahogy azt később megmagyarázta, hanem sokkal inkább arra akart rámutatni, hogy a virágnak nem szabad elvesznie, hanem dominálnia kell, a tárgyakkal harmonikus összhangban kell lennie. A kiállítás rendezői Seton asszonyt arra kérték, hogy naponta háromszor mutassa be művészetét. Elcsodálkozott: háromszor? „Tudják uraim, milyen munka az?" Persze, „nekünk" erről sejtelmünk „sem volt, hiszen nálunk többnyire a vázába vizet teszünk, aztán egy-két mozdulattal eligazítjuk benne a virágot. Viszont a japánok órák hosszat barangolnak az erdőben, hogy egy-egy virágfajtához megjelelő ágat — alapanyagot — találjanak, sőt azt még éles késsel meg is formálják, így aztán megvan a „váz". A virág csak kiegészíti a fővonalat, aláfesti a mondanivalót. Mindez együttvéve mesél: hol a törékenységet ábrázolja, hol a teltséget, hol az életkedvet, hol az elmúlást, hol pedig az emberi érzéseket. „Csak olvasni kell tudni. Ha meglátogatom valamelyik barátnőmet és rápillantok az ikebanára, azonnal tudom, milyen hangulat uralkodik a házban. De nehogy azt higygyék, hogy csak én, nálunk az ikebana művészetét a parasztasszony éppen úgy köteles ismerni, mint a császárnő." Hogyan? Hiszen ha jól értettem, ezt tanulni kell?" „Igen, erre néhány ezer Iskolánk van. Én magam is öt évig az egyik legjobb tokiói iskola hallgatója voltam. Persze, ez kevés ahhoz, hogy tökéletesen elsajátítsam a tudnivalókat. Ha visszatérek hazámba, folytatom a tanulást." Japánban az ikebana nemzeti tudomány. Kötelező tudomány. Szép tudomány. Az emberhez közel álló tudomány. S éppen ez a titka annak, hogy egyre inkább meghódítja a világot, hogy betör Európába is. Elismeréssel kell adóznunk a kiállítás rendezőinek, akik lehetővé tették számunkra, hogy betekintést nyerjünk e tudomány alapjaiba, hogy ismét egy lépéssel közelebb legyünk a széphez. Seton Tsuyusaki asszony kora hajnalban már a Beszkidekben barangol, gyűjti a nyersanyagot, hogy ebéd után kész elképzélésekkel, mosolyogva léphessen közönsége elé. És bizony szép számmal akadnak olyanok, akik csak az ő kedvéért, illetve az ikebanáért naponta ellátogatnak a Fekete mezőre, ahol aa Ostrava 69 kiállítás van. Bírság a levegő szennyezéséért (CSTK) — Több mint tízévi döntőbíráskodási eljárás után megegyezésre jutott a Szlovák Magnezit Üzemek és a Kassai Városi Nemzeti Bizottság. Ennek értelmében a Magnezit Üzemek a jövő év januárjáig kétmillió koronát fizet a városnak a termaföldben, gyeppázsitban, virágokban és parkokban okozutt károk megtérítése fejében. Az 1987-ben és 1968ban a levegő szennyezésével okozott károkért további egymillió koronát fog fizetni. Ií/.ért az összegért a város gépeket és berendezéseket vásárol a műszaki szolgálat, a városi kertészet és a közúti igazgatóság számára. A Magnezit Üzemek azonban törekedni fog arra, hogy fokozatosan csökkentse a levegő szennyezését. A vállalat 1972ben por-, füst-, koroinlekötö berendezések üzembe helyezésével akarja csökkenteni a levegő szennyezését. 6. A legfőbb érdem a szovjet embereké A háború előtti időben — fejti kl Zsukov — nemigen tudta megítélni Sztálin képességeit a katonai tudomány a hadműveleti és hadászati ismeretek terén, minthogy azokon az üléseken, amelyeken részt vett, főleg szervezeti, mozgósítási és anyagi-technikai vonatkozásokról volt szó. Az bizonyos, hogy mindig sokat foglalkozott a hadsereg és a haditechnika kérdéseivel. Jóváhagyása nélkül semmiféle fegyverfajtát nem fogadtak el és nem rendszeresítettek. Ez természetesen csorbította a honvédelmi népbiztos és helyettesei kezdeményezését. Sztálinnak egyes érdemei vitathatatlanok „Valóban jelentős katonai gondolkodó volt-e a jegyveres erők építése terén a hadműveleti-hadászati kérdések szakértőjének tekinthető-e Sztálin — teszi fel a kérdést Zsukov. — Mint katonai személyiséget, alaposan megismertem, minthogy együtt dolgoztam vele az egész háború folyamán". Sztálin teljesen ismerte a frontok és a frontcsoportok hadműveleteinek kérdéseit és jól kiigazodott a nagy hadászati problémákban is. A főparancsnoknak ezek a képességei különösen Sztálingrádtól kezdve mutatkoztak meg. A fegyveres harc vezetésében Sztálint főleg természetes esze, kitűnő ösztöne segítette. Fel tudta ismerni az adott hadászati helyzetben a döntő láncszemet, s ennek birtokában, az ellenség tevékenysége ellen cselekedve, képes volt megvalósítani ezt vagy azt a nagy támadó hadműveletet. Kétségtelen, hogy méltó főparancsnok volt. Sztálin természetesen nem hatolt a mélyére azoknak a kérdéseknek, amelyekkel a csapatoknak s a különböző főparancsnokságoknak kellett aprólékosan foglalkozniuk, hogy a frontok vagy a frontcsoportok liadműveletelt Jól előkészíthessék. De ezekről neki nem is kellett feltétlenül tudnia. ... Személyesen Sztálinnak tulajdonítottak egy sor alapvető munkát, köztük a tüzérségi támadás módjáról, a légi fölény kivívásáról, az ellenség bekerítésének módszereiről, az ellenség beke-" rített csoportosításainak szétdaraboláItYHIIIin sáról és részenként való megsemmisítéséről szóló műveket. A hadművészetnek mindezek a rendkívül fontos kérdései, az ellenséggel folytatott harcok és ütközetek gyakorlatából feltárt eredmények, a vezető ka tonai parancsnokok, törzsek, valamint a csapatok általánosított tapasztalatai és mély meggondolások gyümölcsei. Sztálin érdeme e tekintetben az hogy helyesen fogadta érdemes katonai szakértőink tanácsait, kiegészítette és fejlesztette őket és általánosító értelemben — utasításokban — direktívákban, szabályzatokban — haladéktalanul továbbadta a csapatokhoz a gyakorlati vezetésnek. Ezenkívül a hadműveletek biztosításával, a hadászati tartalékok létrehozásával, a haditechnika termelésének megszervezésével és általában mindannak előteremtésével, ami a front számára feltétlenül szükséges volt, Sztálin — nyíltan meg kell mondani — kiemelkedő szervezőnek mutatkozott. Helytelen volna, ha nem ismernénk el ezeket az érdemeket. A gyözö a szovjet ember volt Mindenekelőtt azonban, természetesen, a szovjet ember előtt kell földig hajolnunk, akt a legszükségesebbről is lemondott élelemben és pihenésben, s megtelt minden tőle telhetőt, hogy teljesítse azokat a feladatokat, amelyeket a kommunista párt állított a nép elé az ellenség felett aratott győzelem megszervezése érdekében. Zsukov, mint a vezérkar főnöke, július végén munkatársaival, elemezve a helyzetet, arra a következtetésre jutott, hogy az ellenség a Moszkva elleni támadás érdekében a középső fronton próbál áttörni, s különösen a szárnyak vannak veszélyben. Olyan tervet javasolt e fenyegető veszély megakadályozására, amely az arcvonal-kiigazítások, átcsoportosítások révén Kijev feladását is jelentette. így írja le az ebben a kérdésben folytatott éles vitáját Sztálinnal: „Nagyon jól megértettem, mit jelent ez a két szó: „Feladni Kijevet", minden szovjet ember és Sztálin számára is. De nem engedhettem az érzéseknek és mint katonaember, köteles voltam előterjeszteni a nézetem szerint egyetlen lehetséges döntést a szorongatott helyzetben. — Kijevet fel kell adni — válaszoltam. — Nyugati irányban haladéktalanul ellencsapást kell szervezni a jelnyai kiszögellés felszámolása érdekében. Ezt a hídfőállást az ellenség kihasználhatja a Moszkva elleni csapás céljaira. ° — Micsoda ostobaság ez, miféle ellencsapások '— fortyant fel Sztálin. — Hogyan támadhat még olyan gondolata is, hogy odaadjuk az ellenségnek Kijevet? Nem tudtam magamat türtőztetni és igy válaszoltam: — Ha ön úgy véli, hogy a vezérkar főnöke csak arra alkalmas, hogy ostobaságokat fecsegjen, akkor itt nekem nincs többé dolgom. Kérem, mentsenek fel a vezérkari főnöki megbízás alól és küldfenek a frontra. Ott bizonyára több hasznot hozok a hazának. — Ne indulatóskodjon — mondotta Sztálin. — Egyébként, ha így teszi fel a kérdést, ön nélkül is megleszünk ... Azt válaszoltam, hogy kialaRult véleményem van a kialakult helyzetről és a háború vezetésének módjáról, s ezt úgy fejtettem ki, ahogyan én és a vezérkar gondoljuk. — Menjen, dolgozzon tovább, megtanácskozzuk a dolgot és majd hívni fogjuk. összeszedtem a térképeket és nehéz érzésekkel távoztam a dolgozószobából. Egy vita vége Negyven perc múlva hívattak a főparancsnokhoz. — Tehát megtanácskoztuk a dolgot — mondotta Sztálin —, s úgy határoztunk, hogy felmentjük önt a vezérkari főnöki tisztség alól. Saposnyikovot nevezzük ki vezérkari főnökké. Igaz, egészségileg nincs rendben, de semmi baj, majd segítünk neki. — Hova szól az én parancsom? — Hova kíván menni? — Bármilyen feladat elvégzésére kész vagyok. Vezényelhetek hadosztályt, hadtestet, hadsereget, frontot. — Csak ne Indulatoskodjék, ne indulatoskodjékl Arról beszélt, hogy ellencsapást kell szervezni Jelnyánál. Foglalkozzék ezzel az üggyel. Kinevezzük önt a tartalék front főparancsnokának. Mikor utazhat? — Egy órán belül. — A vezérkarban nemsokára ott lest Saposnyikov, adja át neki az ügyeket és utazzon. Ne feledje, hogy továbbra is a főparancsnokság főhadiszállásának tagja marad — fejezte be Sztálin. , — Kérek engedélyt a távozásra. — Üljön le és teázzon velünk — mondotta most már mosolyogva Sztálin. — Még egy és másról elbeszélgetünk. Asztalhoz ültünk és teázni kezdtünk, de a beszélgetés csak nem alakult ki. ÍGY ÉRT VÉGET ZSUKOV MARSALL VEZÉRKARI FŐNÖKSÉGE, EZZEL FEJEZŐDIK BE EMLÉKIRATAINAK AZ A RÉSZE, AMELYET EZ ALKALOMMAL ISMERTETTÜNK.