Új Szó, 1969. június (22. évfolyam, 127-151. szám)

1969-06-22 / 25. szám, Vasárnapi Új Szó

AZ EMBERI ES TARSADALMI ER A

z utóbbi időben az emberek a jelen problémáiról gondolkodva, egyre gyakrabban teszik fel a kérdést, miért változnak oly sokszor az emberi és társadalmi értékek, miért módosulnak szinte fejetlenül és ellentmondóan az ezzel összefüggő kritériumok. Ez a kérdés nagyon sok embert foglalkoztat. Mindenekelőtt azokat, akik nem akárhogyan, felszínesen óhajtanak és akarnak élni, hanem elgondolkodnak afelett, miért vannak ezen a világon, hogyan akarják leélni életüket, mit akarnak tenni és mit tehetnek azért, hogy életüknek emberi értelme legyen. Egyszóval keresik a legmegfelelőbb egyéni és társadalmi értékeket, s elgondolkodnak afelett, milyen értékeket kell rendszerünknek megteremtenie ahhoz, hogy megvalósuljanak szocialista ideáljaink. Ezért az értékek problematikája csak látszólag elvont, a valóságban összefügg a gyakorlati élet, a mindennapok legáltalánosabb problémáival. Emellett természetesen szorosan összefügg az egész emberi élet értelmének, és az egyén életét meghatározó társadalmi szervezet történelmi hivatásának általános kérdéseivel. Igen sokan — bizonyosan nem indokolatlanul — aggódnak és nem ok nélkül hiszik, hogy ebben a vágtában, szüntelen hajszában és „harcban" elsikkad, vagy háttérbe szorul az értékek kérdése annak ellenére, hogy lényeges és fontos, hogy végül is alkalmazásától és megoldásától függ minden, s annak ellenére, hogy felszínen tartása és megoldása értelmet adhat bármilyen tevékenységnek, bármilyen harcnak. Ez érvényes mind az egyén, mind a társadalom életében, és rossz lenne, ha szem elől tévesztenénk, ha ezt a legemberibb kérdést átengednénk azoknak a filozófusoknak, akik ellen harcolunk. Minden emberi tevékenységnek célja van, akár több is egyszerre. De mitől függnek ezek a célok, ha nem az általunk meghatározott és elérni óhajtott értékektől? Az értékeket az ember és a társadalom választja ki, fontossági rendbe sorolja és keresi a hozzájuk vezető utat. Ezért rendkívül fontos egyrészt az, milyen értékeket akarunk elérni, másrészt az, hogy milyenek a szándékunk végrehajtásának reális lehetőségei, mit kell előnyben részesíteni, és mit kell elkerülni, mit kell — az egyén és a társadalom életében egyaránt — nemesíteni, ápolni és mit kell elutasítani, Melyek azok a vágyott értékek, amelyek az ember önmegvalósulását szolgálják és milyen kétes értékek hajszolása ennek a fékezője? Melyek azok, amelyek nemcsak a civilizálódást, hanem az emberiesség kifejlődését is elősegítik, és melyek azok, amelyek elidegenítik? Ezek azok a kérdések, amelyekkel mint egyének, de különösen, mint a szocialista társadalmi rendbe tömörült öntudatos állampolgárok szükségszerűen foglalkozunk, mert ha nem is akarnánk, nem is óhajtanánk törődni velük, akkor is erre késztetnek bennünket. Ezen a téren az utóbbi időben — mint megállapítottuk —, az embereket az értékek Ideiglenes, labilis volta, egymásnak ellentmondó változása izgatja leginkább. Maguk is úgy magyarázzák, hogy ebből származik létünk minden egyéb bizonytalansága — a gazdaságtól kezdve, a jogbiztonságon át az erkölcsig. Következményei? A mélyen gyökerező reménytelenség, a szorongást előidéző depresszió és szkepszis, vagyis az ember számára a legfontosabb és legértékesebb tulajdonságoknak, az optimizmusnak és életörömnek hiánya. Nem akarom tagadni, hogy ez sajnos így van. Csak alaposabban kellene vizsgálni és felismerni okait és következményeit. Tudomásul kell venni, hogy a helyzetet előidéző okok elemzése és felszámolása nélkül felesleges és eredménytelen siránkozni a kialakult helyzet miatt. Mi segíthet tehát — legalább átmenetileg, mindenkinek saját maga számára és legalább addig, amíg a mi hozzájárulásunkkal is úgy-ahogy ismét megszilárdulnak az elfogadott és elismert értékek? Itt bizonyosan értékes minden jó tanács. De én ez ideig nem adhatok más tanácsot, csak azt, hogy mindenki, akit ilyen kérdések gyötörnek, maga is járuljon hozzá a nemesebb emberi értékek, a bevált és egészséges emberi kapcsolatok megszilárdításához és tudatos ápolásához. Legalább ott, ahol lehet, ahol hatást gyakorolhat. Régimódi, sokak számára bizonyosan idealisztikus fogalmazásban: legyen mindenki, akit ez a kérdés gyötör, mindenekelőtt udvartas ember. Nem alázatos, meghunyászkodó, hanem rendes, udvarias ember. Néhány szóval nem tudom másképpen kifejezni, de a meghatározás nagyon átfogó: minden olyan bevált emberi értéket, mint a jellemesség, a becsületesség, a munkaszeretet, az igazságszeretet, az igazmondás, a nagyvonalúság, az objektivitás, a jog- és igazságérzet stb., tehát az évszázadokon át ápolt és bevált erkölcsi értékeket, egyesítve a szocialista erkölcs alapvető eszméjével és értékeivel, olyan mélyrehatóan és komplex módon értelmezve, ahogy azt e tan alapítója feltételezte, és amelyet olyan bombasztikusán, és sajnos többnyire csak szavakkal hirdetünk. Bizonyos, hogy ez nem egyszerű. Annyira, hogy ebben a világban sokak előtt már említése is illúziót írta: JÁN UHER, a Szlovák Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének munkatársa jelent. Mi marad azonban belőlünk, ha elveszett, vagy elhagyott ideáljainkat nem akarjuk — mindezek ellenére — felemelni a porból, ha nem igyekszünk minden erővel elérésükre? Az olyan forradalmi időszakokban, amilyen 1944— 1945 után a mi nemzeti, szociális forradalmunk is volt, számos társadalmi érték alapvető változása nem csak indokolt, hanem természetes és logikus a nemesebb, jobb érték érdekében, amelyeknek nevében a forradalom megvalósul. Azonban minden forradalom után — ha megtalálták a megfelelő társadalmi rendet és rendszert — a forradalom erőinek érdeke e társadalmi rendnek és új értékeinek megszilárdítása. Ha azonban Csehszlovákiában a szocialista forradalom kezdete óta eltelt 20—25 év alatt annyi megrázkódtatáson (és a fontos értékek annyi egymásnak ellentmondó változásán) mentünk át, ez talán elégségesen bizonyítja, hogy ez alatt az idő alatt még nem sikerült megtalálni és kialakítani a megfelelő, megbízhatóan és jól működő belső társadalmi rendszert. Ezért kell makacsul kutatni és e rendszerrel együtt, ennek keretei között megszilárdítani az emberi értékeket és a biztonságérzetet. Itt fennáll a kölcsönös összefüggés: az értékek ugyanis csak ilyen megfelelő, demokratikus, jól működő és sokoldalúan virágzó rendszerben stabilizálhatók, de ez a rendszer az általunk meghatározott értékek alapján alakul ki. Nem tudom, hogy a régi, oly magas fokú civilizációval rendelkező Európában létezik-e még egy állam, amelynek polgárai — bizonyos hősi tettektől eltekintve — annyira emésztették, sőt egyenesen „pusztították" volna önmagukat, mint ahogyan ml tettük az utóbbi években. NemcsaŔ az eltérő alapállású, engesztelhetetlen ellenfelek „pusztítják" egymást, hanem egy azonos mozgalom, azonos történelmi törekvés és irány tagjai is. Soha nem gondoltam volna, hogy emberek, egykori munkatársak, elvtársak annyira gyűlölhetik egymást, mint ahogyan ma látom. És miért? Eltérő nézetekért, eszmei állásfoglalásokért, amelyeket tárgyilagosan kellene megítélni és megoldani. Közben múlik az idő, elszáll az élet, mely soha nem tér vissza, és amelyből csak egy adatott az embernek. Már évek óta üldöz a kérdés: miért „pusztítjuk" egymást olyan gyakran és oly feleslegesen? Milyen célok, milyen értékek és ideálok érdekében? Ez megmásíthatatlan? Ennek így kell lennie? Nem lehet az azonos törekvések hívei között a bonyolult nézeteltéréseket, ellentéteket tárgyilagosan megoldani? Megdöbbentő emberi tragédiák és jóvátehetetlen erkölcsi következmények nélkül? Miért kell egyiknek a másikat megsemmisítő gyűlölettel, megalázó és pusztító haraggal felváltani? Mindaz, amit az első ösztönösen forradalmi, magas erkölcsi színvonalon álló, felszabadult érzések után, nagyjából a szerencsétlen ötvenes évek kezdetétől átéltünk, e kikerülhetetlen kérdésekre kényszerít. Ez a múlt évi és az ez évi új tapasztalatok után Is időszerű. Annyival is inkább, mert még mindig tart ez az önpusztltás. Nem is a hátunk mögött, hanem a szemünk előtt sokasodnak a problémák, sőt, a legkártékonyabb asszociális jelenségek: élősködés, korrupció, naplopás, bűntevékenység, égbekiáltó rendetlenség és lazaság a munkahelyeken, egyéni érdekeket célzó fondorlatos spekuláció, bürokratizmus. S ezek alapjaiban ássák alá az általunk épített társadalmi rendet. A tapasztalatok végre már megtaníthatnának arra, hogy társadalmi törekvéseink keretein belül a problémákat, nehézségeket, civakodásokat és ellentéteket tárgyilagosan kell megoldani, és az embereket munkájuk és a legtárgyilagosabb szakmegítélés, nem pedig pletykák alapján kell kiválasztani és funkciókkal megbízni. Ehhez azonban fel kell építeni mindenekelőtt a jól működő, virágzó szocialista társadalmi rendet. Olyan rendszerre van szükség, amely nemcsak deklarálja, hanem valóban megbízhatóan és elismerten szabályozza az egész szocialista szervezet demokratikus viszonyait. Ezt a feladatot nem lehet kikerülni, mert ha nem teljesítjük, akkor nem remélhetünk eredményt más téren, és különösen nem remélhetjük az itt említett kérdések megoldását. A CSSZSZK legnagyobb külszíni bányája a nyugat-csehországi barnaszénkörzetben feltárt Maxim Gorkij Nagybánya lesz, ahol idővel évente 17 millió tonna szenet jöveszthetnek. Képünkön: a nagybánya KU-800 védjegyű puttonyos kotrógépe, amelyet az Uničovi Gépgyár és a nyugat-németországi Rexroth cég szakemberei szerkesztettek. A földkerekség első kerekes, hidraulikus óriási kotrógépének magassága 50 m, súlya 3400 tonna, 180 villanymotor hajtja, amelyek annyi áramot fogyasztanak, mint amennyi egy 10 000 lakosú város áramellátására elegendő. (ČSTK - O. Holan felv.)