Új Szó, 1969. június (22. évfolyam, 127-151. szám)

1969-06-21 / 144. szám, szombat

KOZLEMENY a CSEMADOK KB elnökségének üléséről A CSEMADOK KB elnöksége Pozsonyban 1969. június 19-én Dobos László elnök vezetésével ülést tartott. Az elnökség a határozatok teljesítésének ellenőrzése után meghallgatta a nemzeti titkárság vezetőjének, Tolvaj Bertalannak a tájékoztatását a készülő nemzetiségi törvényekről. Az ülésen beszámolók és értékelő megjegyzések hangzottak el a CSEMADOK KB Komáromban tartott ünnepi ülésének és a járási bizottságok eddig megtartott üléseinek lefolyásáról. Részletesen foglalkozott az elnökség a CSEMADOK rendezvényeivel, a komáromi Jókai-napokkal, a zsellzi népművészeti ünnepéllyel és a hónap végén megrendezésre kerülő gombaszögi ünnepséggel. Méltatta a korábbi rendezvények sikeres lefolyását és dicséretben részesíti a rendezőket és a szereplőket. Az elnökség a CSEMADOK KB májusi ülésének határozata értelmében újra megtárgyalta és jóváhagyta a CSEMADOK programjának feldolgozásáról szóló kiegészített anyagot. Egyúttal a feladatok rendszeres és következetes teljesítése érdekében — az észrevételek figyelembe vételével Jóváhagyta a CSEMADOK aparátusának szisztematizációját. Részletesen foglalkozott az elnökség a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának múlt évi és ez évi működésével, az énekkar szervezési és anyagi problémáival. Elvileg egyetértett az együttes finnországi turnéjával. A CSEMADOK KB elnöksége a továbbiakban a Kelet-Szlovákiában tervezett színház kérdésével foglalkozott s az alábbiállásfoglalást fogadta el: A második magyar színház ügye kultúránk több mint tíz éve vajúdó, megoldásra váró problémája. Ez az intézmény számunkra két oknál fogva fontos: feltétele színházkultúránk, drámaírásunk továbbfejlődésének, másrészt lényegesen hozzájárul Kelet-Szlovákia magyar nemzetiségű lakossága — lehetőségekben amúgyis szegény — kultúrigénye kielégítéséhez, gondoskodása, ízlése alakításához. Helyzetünk államjogi rendezésével — megítélésünk szerint — kedvezőbb lehetőségek nyíltak kultúránk ez akút problémájának megoldására is. Ezért kéréssel és javaslattal fordultunk az illetékes szervekhez a második magyar színház létrehozása ügyében. Sajnos, az ország nehéz gazdasági helyzete nem teszi lehetővé, hogy a Művelődésügyi Minisztérium ez évben hozzájárulhasson a színházalakítás költségeihez. Az összes lehetőségeket sorra véve egyetlen járható útként az mutatkozott, hogy a Magyar Területi Színház, lehetőségeihez mérten, hozzájárul egy Kassán működő kihelyezett színiegyüttes létrehozásához. Ennek érdekében Dobos László, a CSEMADOK országos elnöke számos megbeszélést folytatott a MATESZ vezetőivel és igazgatójával. A helyzet sokoldalú mérlegelése után létrejött egy elvi megállapodás, melynek értelmében a MATESZ vezetősége vállalta, hogy lehetőségeihez mérten 1969-ben saját költségvetése keretén belül segíti, előkészíti egy kassai székhellyel működő együttes megalakulását. Ez lett volna a kiindulási alap. Ezt az elképzelést a kelet-szlovákiai kerületi pártbizottság titkára támogatta annak alapján, hogy a pártbizottság akcióprogramjában e terv amúgyis szerepel. A javaslatot a városi nemzeti, bizottság illetékes szerve is kedvezően fogadta. E terv megvalósítása érdekében megtörténtek a konkrét lépések és munkálatok. Sajnos, hogy közben a MATESZ igazgatója az előzetes elvi megállapodás ellenére ígéretétől elállt. Tudatában vagyunk annak, hogy a MATESZ gondokkal küzd. E gondokat is magunkénak valljuk és a színház helyzetén lehetőségeinkhez mérten javítani kívánunk. Tudatában vagyunk annak is, hogy a második magyar színiegyüttes megalakítása nem oldható meg egyetlen színházunk rovására. Nem kívánunk lehetetlent. Nem vagyunk fantaszták. Véleményünk szerint azonban már meglevő kulturális intézményünk hozzájárulhat szellemi életünk hiányzó szerveinek létrehozásához. Ez erkölcsi kötelességünk és felelősségünk. Nemzetiségi kultúránk fejlődése érdekében a CSEMADOK KB elnöksége kitart eredeti álláspontja mellett, és Indokoltnak tartja, hogy az ügy érdekében megtegye a szükséges lépéseket az illetékes szerveknél. KÉT GYERMEKOTTHON BARÁTI TALÁLKOZÓJA Az ifjúságfalvai gyermekotthon lakói a minap találkozóra hívták meg a párkányi gyermekotthon lakóit. A találkozó napját mindkét intézet fiataljai nagy izgalommal várták. Az ifjúságfalvaiak közlit többen már hafnali négy órától aludni sem tudtak. A találkozó célja a két otthon lakót között vetélkedő — olimpiász — megrendezése volt. A résztvevők az „olimpiai zászló" alatt vonultak fel, majd meggyújtották az „olimpiai lángot". Az ünnepélyt Molnár Gyula komáromi sportoló nyitotta meg. A sportvetélkedő atlétikai versenyszámokból állt. Ezt követően került sor a szórakoztató versenyszámokra — például a lepényevésre. A győzteseKet az ünnepi vacsoránál nem arany-, hanem csokoládéérmekkel tüntették ki. A találkozó este ért véget. A két intézet fiataljai között őszinte barátság jött létre, s a gyerekek kérték nevelőiket, hogy a jövőben rendszeresen rendezzenek találkozót. f01 # • vasoi nk i rja k MINDENKI A SAJÁT MUNKAHELYEN Jakab Sándor írja Szirénfalváről: A mai belpolitikai helyzet általános követelménye, hogy minden dolgozö munkahelyén becsülettel végezze munkáját. Államunk polgárainak többsége rádöbbent arra, hogy szocialista hazánkban valami nincs rendben, s ezek után jogos a követelmény, hogy valamit ezen a téren tenni kell. Az újságok naponta foglalkoznak azzal, hogy nem nagy szavakra, hanem becsületes munkára van szükségünk. Ez becsületet és tiszteletet szerez mindazoknak, akik ezt követik és mások javára végzik. Az állami közigazgatásban, a tömegszervezetekben, a mezőgazdaságban, az ipari Üzemekben fizetett feleifis funkcionáriusok vannak. En ebben látom a kiindulópontot arra, hogy pártunk és kormányunk határozatait teljesíteni is tudjuk. A felelős funkciókba beosztott vezetőknek meg kell követelniük a rendet és a munkafegyelmet. Pártunk ez évi májusi határozatát a lakosság túlnyomó többsége ürömmel fogadta. Vannak ám munkaszakaszok, ahol a jelek szerint nem ennek értelmében dolgoznak. Például a tőketerebes! járás Iske községének elnöke elpanaszolta, bogy régen kérik a telefon megjavítását, de mindig csak ígéretet kapnak. Nekünk is hasonló a panaszunk. A szomszéd községet már két hete nem tudjuk felhívni telefonon, pedig a körzeti orvosunk is ott van. Ki ezért a felelős? A munkafegyelem és a közrend alapfeltétele szocialista rendszerünk fejlődésének és a lakosság életszínvonala emelésének. Kezdjük meg végre a becsületes munkát ott, ahol e téren mulasztásunk volt. A LÉVAI POSTÁN NE TUDNÁNAK MAGVASUL? A lévai postán a telefonszolgálatra panaszkodik L a c z k o László lévai lakos. Jő ismerőse, aki vendégeket kapott külföldről, telefonon akarta erről értesíteni bratislavai rokonait. Mivel nem tud szlovákul, az ügyeletes hölgytől a telefonközpontban magyarul kérte a kapcsolást. Az erélyesen figyelmeztette őt, hogy beszéljen szlovákul és letette a kagylót. Az utóbbi időben elég sokat hallunk és olvasunk az egyenlőségről és barátságról, de az ilyen esetek éppen az ellenkezőjéről tesznek tanúbizonyságot. Az az érzésünk, hogy az emb'erek tudatosan bojkottálják a párt határozatait, hogy szítsák a meg nem értést és a gyűlöletet nemzeteink között. KERESSEK A MEGOLDÁS LEHETŐSÉGÉT! Hasonló a panasza I g ó La, Jósnak, a Predná Hora-i szanatórium kezeitjének is. Jelenleg a betegek 60—65 százaléka magyar nemzetiségű, mégsem engedik meg nekik, hogy a budapesti tv-műsorát nézzék. Voltak ugyanis szlovák nemzetiségű betegek is, akik rossg szemmel nézték ezt az adást, mert nem értették. Hiba, hogy a szanatórium vezetősége nem kereste a megoldás lehetőségét, azaz: azt a sokat említett közös utat. Egyszerűen nem engedi a magyar műsor hallgatását. A Predná Hora-i szanatóriumban úgy látszik másképpen értelmezik a szocializmus alapelveit, mint másutt az országban. MELEG OTTHONT AZ ELHAGYOTT GYEREKEKNEK Ozorai Katalin SOS cikkéhei szól hozzá Szobissek Mária nyugalmazott tanárnő, kassal olvasónk. Tapasztalatból tudja, milyen mély nyomokat hagy a gyermek lelkivilágában, ha inás nyel'vű környezetbe kerül. Felhívja a figyelmet a pozsonyi „Magyar Tanítók Házá"-ra, melyet a magyar tanítók adományaiból építettek fel. Ebben az épületben lehetne a magyar gyermekotthont megnyitni. Ezt a problémát veti fel levelében Kirsch Ferenc bodrogszerdahelyi olvasónk is. A gondozásra szoruló gyermekek érdekében elengedhetetlenül szükséges, hogy egy SOS-faluÜan meleg otthonra találjanak. Itt kellene elhelyezni azokat a gyermekeket is, akikről szüleik nem gondoskodnak. KI AJÁNDÉKOZNA EGY TRANZISZTOROS RÁDIÓT? Szomorú Takács Mária olvasónk levele, aki jelenleg a vágsellyei kórház sebészeti osztályán fekszik. Levelében leírja, hogy még márciusban kiesett a vonatból, s az ellenkező irányból érkező szerelvény levágta mind a két lábát. Tehetetlenül fekszik azóta is. Minden vágya egy tranzisztoros rádió lenne, mert ez legalább részben elviselhetőbbé tenné napjait. Mi ezt a kérését leközöljük. Talán meghallgatásra talál valakinél. 4. A háború első napjai június 21-én este felhívott telefonon a kijevi katonai körzet törzsfőnöke. Purkajev altábornagy és azt Jelentette, hogy a határőröknél egy átszökött német őrmester jelentkezett, aki azt állítja: a német csapatok most foglalják el kiindulási állásaikat és a támadás június 22-én hajnalban megkezdődik. Azonnal továbbítottam Purkajev jelentését a népbiztosnak és Sztálinnak. Sztálin magához rendelt bennünket. Elkésett utasítás Csapatainknak adandó utasításunk tervezetét magunkhoz véve a népbiztossal és Vatutyin altábornaggyal a Kremlbe mentünk. Útközben megállapodtunk, minden erővel ki kell csikarnunk a döntést a csapatok harckészültségbe helyezéséről. Sztálin egyedül fogadott benünket. Szemmel láthatóan gondterhelt volt. — Vajon nem a német tábornokok dobták át ezt a katonaszökevényt, hogy összetűzést provokáljanak? — kérdezte. — Nem — válaszolta Tyimosenko. — Szerintünk a katona igazat mond. Sztálin dolgozószobájában közben gyülekezni kezdtek a politikai bizottság tagjai. — Mit tegyünk? — kérdezte Sztálin. Senki sem válaszolt. — Haladéktalanul utasítást kell adni a csapatoknak a határmenti körzetek összes egységei teljes harckészültségbe helyezésére — felelte a honvédelmi népbiztos. — Ismertessék az utasítástI — válaszolta Sztálin. Felolvastam az utasítás tervezetét. Sztálin megjegyezte: — Most még korai lenne ilyen utasítást kiadni. Lehetséges, hogy az ügy békés úton rendeződik. Olyan rövid utasítás kell, amely rámutat arra, hogy a támadás német egységek provokációs cselekményeivel kezdődhet. A határmenti körzeteknek nem szabad felülniük semmiféle provokációnak nehogy bonyodalmakat idézzenek elő. Hogy ne veszítsünk időt, Vatutyinnal a szomszéd szobába mentünk és gyorsan elkészítettük a népbiztos utasításának tervezetét. A dolgozószobába visszatérve engedélyt kértem, hogy ismertethessem. Sztálin meghallgatta az utasítás tervezetét, azután maga is elolvasta, néhány módosítást hajtott végre, majd átadta a népbiztosnak aláírásra. Kitöiv a háború Zsukov ezután ismerteti, hogyan indult meg 1941 június 22-én hajnalban a németek támadása, miképpen fogadta azt a politikai bizottság és személyesen Sztálin, milyen utasításokat adtak a már harcban álló csapatoknak. Leírja a váratlanságból, késlekedésből, a felkészülés objektív és szubjektív gyengeségeiből következő szervezetlenséget a felső katonai és politikai vezetésben, valamint a frontokon levő seregtestek és magasabb egységek törzseiben. Elmondja, hogy már június 22-én délben Sztálin, hivatkozva a frontparancsnokok harci tapasztalatlanságára, valamint közülük egyesek megzavarodottságára, a vezérkar, valamint a honvédelmi népbiztosság vezetőit a főparancsnokság képviselőiként a frontok törzseibe küldte ki. A német főparancsnokság 153 teljes, háborús létszámra feltöltött hadosztályt vonultatott fel a keleti frontra és azokat egyszerre vetette be. A háború előtt a honvédelmi népbiztosság, a vezérkar és Sztálin, a felderítés adataira támaszkodva úgy számolt, hogy egy Szovjetunió ellen irányuló támadáskor a németek haderejük felét nyugaton, a Közel-Keleten és a megszállt országokban kénytelenek hagyni. A valóságban csak erőik egyharmadát, s közülük is a kisebb harci értékű hadosztályokat tartották vissza ezeken a területeken. A Szovjetunió ellen támadó három német hadseregcsoport 3712 harckocsival és rohamlöveggel rendelkezett, 4050 harci repülőgép támogatta a szárazföldi csapatokat. Meglepetés a vezérkarban Ilyen erők egyidejű, tömeges támadását — hangsúlyozza Zsukov — a fő hadászati Irányokban nem várták. Sem a honvédelmi népbiztos, sem ő, sem elődei a vezérkari főnöki poszton. Saposnyikov és Mereckov, de a vezérkar vezető munkatársai sem számítottak rá, hogy az ellenség a páncélos és gépesített csapatok ekkora tömegét összpontosítja a fő hadászati irányokban. Tévés volt a főparancsnokságnak és a vezérkarnak rögtön június 22-én kiadott 3. számú direktívája, amely elhamarkodottan ellentámadást parancsolt a szovjet csapatoknak. A főparancsnokságnak ebben az időben nem volt még reális áttekintése a csapatok helyzetéről. A frontok parancsnokságai sem ismerték eléggé saját csapataik helyzetét. Tehát nem a mély elemzés és a számvetések, hanem csupán intuíció alapján hozták ezt az elhatározást a fegyveres harc egy felelőségteljes pillanatában. Zsukov egyébként, bár kételkedett a direktíva helyességében, megalapozottságában, aláírását „adta rá". Ez akkor történt, amikor Sztálin parancsára Zsukov a főparancsnokság képviselőjeként már június 22-én az esti órákban a helyzetnek a helyszínen való tisztázása végett a délnyugati front törzsében, tehát az arcvonalon tartózkodott. Moszkvából helyettese, Vatutyin tábornok felhívta telefonon és a következőkről tájékoztatta: — Bármit teszünk, a vezérkar képtelen volt eddig a saját csapatokra és az ellenségre vonatkozó pontos adatokat kapni a frontok, a hadsereg és a légierő törzseitől. Meglehetősen ellentmondóak értesüléseink arról, hogy milyen mélyen nyomult be az ellenség területünkre. Nincsenek egyelőre pontos adataink arról sem, hogy mekkorák a veszteségeink a szárazföldi csapatok és a légierő tekintetében. Csak azt tudjuk, hogy a belorusz katonai körzet légiereje igen nagy veszteségeket szenvedett. Sem a vezérkar, sem a népbiztos nem tud összeköttetést teremteni a frontparancsnokokkal, Kuznyecov és Palov vezérezredesekkel, akik a népbiztostól engedélyt sem kérve kiutaztak valahová a csapatokhoz. E frontok törzseiben egyébként azt sem tudják, hogy e pillanatban hol vannak parancsnokaik." Ezután Vatutyin elmondta Zsukovnak, hogy Sztálin jóváhagyta a népbiztos 3. számú direktívájának tervezetét és elrendelte, hogy írják okmány alá Zsukov nevét is. Milyen direktíváról van szó? — kérdeztem. — A direktívában arról van szó, hogy csapatainknak az alapvető irányokban át kell menniük ellentámadásba azzal a feladattál, hogy zúzzák szét az ellenséget, és helyezék át a hadicselekményeket az ellenség területére. — De hiszen még pontosan azt sem tudjuk, hogy milyen erőkkel mér csapást az ellenség — vetettem ellen. — Jobb lenne, ha holnap reggelig tisztáznánk, hogy mi is történik tulajdonképpen az arcvonalon, és csak ezután hoznánk meg a szükséges elhatározást. — Osztom a nézeteit, de a direktíva kiadása már elhatározott dolog... — Rendben van — mondtam —, írják oda a nevemet. Zsukov ezután arról ír, hogy a direktíva éjfél körül lejutott a front törzsébe. „Amint ez várható is volt, a direktíva Purkajev altábornagy, a front törzsparancsnokánati éles ellenkezését váltotta ki, mert ő úgy vélte, hogy a frontnak sem ereje, sem eszközei nincsenek a direktívában foglaltak megvalósításához". június 22-én — állapítja meg továbbá — az egyetlen helyes elhatározás a • gépesített hadtestek ellencsapása lett volna az ellenség főirányban összevont harckocsi-csoportosításának ékei ellen. (Folytatjuk.I KÖVETKEZIK: 5. A HADVEZÉR A FŐPARANCSNOKNÁL