Új Szó, 1969. június (22. évfolyam, 127-151. szám)

1969-06-20 / 143. szám, péntek

VETERÁNOK £

^ szövetkezet irodájába iparkodnék, ha közben nem kellene megállnom. De meg kell, mert a szembejövő koros férfi úgy néz rám, mintha azt mondaná: állj meg idegen, úgysem találsz most ott senkit, akivel érdemben tárgyalhatnál. Megálltam hát a járda szélén. Erre ő is megtámasztja kerékpárját. Azt sem várja meg, hogy „jó napot" mondjak, máris a kezét nyújtja, nagy, csontos, kidolgozott kezét. — Tóth István lennék ... Amikor megtudja mi járatban vagyok, jó sűrűn a szemem közé néz. Szája körül tréfás kedvű emberre jellemző mosoly. — ... a szövetkezet nyugdíjas agronómusa. Ilyen is van a bakai szövetkezetben? — Van kérem, van itt minden, csak éppen az elnököt nem találja benl. Azért bemehetünk — int az irodaház felé — a hűvösön a szó is könnyebben esik. Bent, az íróasztalnak támaszkodva még megkérdezem. — Ugye, azt mondta, hogy nyugdíjas agronómus? — Az én, mert az vagyok .. . Talán húszévesnek látszom? Az idén mentem nyugdíjba. Vagy azon csodálkozik, hogy mégis itt talál? Mindennap itt vagyok. Amikor ügy volt, hogy megválók a szövetkezettől, azt mondja a Sándor: „Azért csak járogass be továbbra is, ha nem esik nehezedre. Jó az öreg a háznál. Munkád is akad, egy kis mellékes jól jön a nyugdíjhoz." jólesett, ahogy mondta. Nem is annyira a pénz... De tudja, hogy van az, tizennyolc esztendő mégiscsak tizennyolc esztendő. Annyit töltöttem a szövetkezetben. És nem is akármilyen esztendők voltak ezek... A bakai szövetkezet sem volt mindig olyan, mint most. Ennek Sándor a megmondhatója, vagyis Nógel Sándor, az elnökünk. Együtt kezdtük mi kérem ... Mintha nagyon gondolkodna, kutatna az emlékezetében, homlokán ráncokba szalad a napégette bőr. — Ha jól emlékszem, ötvenkettő augusztusában történt. Azt biztosan tudom, hogy vasárnap délután volt. Meleg, augusztusi vasárnap délután. Vagy tizenötünket — Sándor is közöttünk volt — a községházára hívattak, hogy írjuk alá a szövetkezetet: Ha mi megtesszük, a falu jön utánunk ... Aláírtuk. A falu is jött utánunk, de otthon ... — Az asszony egész éjjel sírt, hogy mindenből kiforgatom a családomat... |#itekintett az ablakon, mintha várna valakit. Nekem viszont úgy tűnik, mintha elvesztette volna a beszéd fonalát. — Nem érdekes ez már manapság — kezdi újra úgy — mintha saját magát ls meg akarná győzni szavának igazáról. Ma már az asszony nem sír. Nem sajnálja a nyolc hektárt, & véget nem érő gürcölést. Módos életet, emberségesebb sorsot kapott érte. Mások sem saj20. Öj lakások — apró bosszúságok Ax Sj panelházak lakói a megmondhatói, hogy a korszerű és modern lakásokban is mennyi apró bosszúság éri az embert. Hogy mire gondolok? Korántsem a falak repedéseire, a csöpögő csapokra és radiátorokra, hiszen ezt egy kis kézügyességgel bárki megjavíthatja. Több gondot, mérgelSdést okoz ellenben a falilámpa, a képek vagy a függünytartók elhelyezése. A gyárilag készített falak ugyanis—már nem tűrik a „barkácsolást", de tudomásom szerint, viszont nincsen olyan vállalat, amely akár fizetség ellenében lyukat fúrna, szöget verne az acélkemény falakba. Csak hosszas keresés után talál az ember valakit, aki nagy üggyel-bajjal ugyan, de kivési a kívánt lyukat. Losoncon ehhez még egy sajátos, egyedi probléma ls járul. Az üzletekben egyszerűen nem kapható fttggönycsipesz. Ki tudja, miért hiánycikk városunkban éppen ez a filléres áru? KANIZSA ISTVÄN nálják a régit... Miért is sajnálnák? Nekem, öreg embernek elhiheti... Ahol a természetbenieken kívül negyven korona a munkaegység értéke, van mit a tejbe aprítani. Tekintete újból az udvarra téved, és szinte mejpkönnyebülten mondja: — Ni csak, jön a Sándor. Nem akarnám szemtől-szembe dicsérni, ezt nem szereti, de én amondó vagyok, azóta szövetkezet ez a mi szövetkezetünk, amióta ő tartja a gyeplőt, Nem mondom, a szövetkezés előtt is jó gazda volt. A számokhoz is ért, nem hiába könyvelősködött hosszú éveken át. Tudja, mit, miért tesz. Csak hát fölötte is eljár az idő. Rövidesen nyugdíjas elnöke is lesz a szövetkeizetnek. 'Egyszerű, kedves ember az elnök. Hófehér, dús haja azonban tiszteletet jiarancsoló. Amikor indítani akarom a beszélgetés szekerét, nevetve mondja: — Hát a Pista még nem mondott eleget? Hogy kíváncsi az én véleményemre is? Mit mondjak? A legjobban annak örülök, hogy itt van ez a közel másfél ezer hektáros gazdaság minden adósság nélkül. Utolsó fillérig törlesztettük. — Tedd hozzá azt is Sándor kám, hogy amikor átvetted az elnökséget, még kétmillióval tartoztunk — szól közbe Tóth István. — Minek azt emlegetni István? Az a fontos, hogy ma már nincs. A parasztember ha tud, szabaduljon az adósságtól ... — Azt is elmondtam, hogy negyven koronát ér a munkaegység. — Ha elmondtad, jól tetted. Majd hozzám fordul. — Huszonhatot terveztünk, de negyvenet fizethettünk. Hogy miből? A földből, meg a gazdaságból. Közel két és fél millió koronával teljesítettük túl a bevételi tervet. Egy vaskos zöldfedelű füzetet húz elő. Tréfásan ráüt: — Ebben minden megtalálható. Mivel azonban nem kérdezek, maga kezdi. — Búzánknak jelentős része jeget kapott, mégis negyvenhét mázsán fölül volt az átlag... Amikor elnök lettem, a tehenenként! feiési állag két liter volt, ma meg kilenc ... Majd így folytatja: — Csak jól és jobban lehet gazdálkodni. Nézze, nálunk nincs olyasmi, aminek a termelésére, illetve termesztésére ráfizetnénk. Lássuk csak, mit mond a füzet? Az elnök sorolni kezdi, ** hogy: a tej literén 47 fillért, a sertéshús kilóján 5 korona 30 fillért, a marhahúson 8 korona 70 fillért, a tojás darabján 54 fillért nyernek. Jó tudni azt is, hogy a búza mázsáját, 68, az árpáét 43 koronáért termelik és átlag 180 koronáért értékesítik. És mindent egybevetve a bakai szövetkezetben negyvenhét fillér befektetés eredményez egy koronát, négyszázötvenezer egymilliót... Aztán már, hogy én is mondjak valamit, megkérdezem az elnököt; mennyi lesz az idén a munkaegység értéke? — Huszonhat koronát terveztünk, annyit mint tavaly. Hogy mennyi lesz, azt még nehéz lenne most megmondani. Pillanatokig matat az íróasztal fiókjában, majd böngészni kezdi a sorokat. — Figyeljen csak ide. Olvasni kezd: „Az idén szövetkezetünk nyolc és fél százalékkal emeli a termelés színvonalát." — Ezt határoztuk el az évzáró közgyűlésen — mondja komolyan. Ha nem is emeltük a munkaegységek értékét, emeltük a termelési tervet, meg azokat a tételeket, amelyek öszszefiiggnek a teljesítésével. — Például? — Például? A múlt évhez képest kétszeresére a műtrágya, és háromszorosára a vegyszerek vásárlására előirányzott összeget. Kérem ez másképpen nem megy. Ilyen esetekben az ember nem fukarkodik. A föld iS megköveteli a magáét, ha nem kap, nem ad — igaz-e István? — Igaz Sándor, bólint rá az agronómus. A földet is táplálni kell . .. Tekintetük találkozik. Az • az érzésem, hogy ez a két ember, a bakai szövetkezet két veteránja szó nélkül is érti egymás gondolatát. Hiába, tizennyolc esztendő nem múlik el nyomtalanul ... SZARKA ISTVÁN (Berenhaut fe'»éte!e) KÉT JÁRÁS HATÁRÁN Nagydaróc község két járás határán fekszik. Közigazgatásilag a losonci járáshoz tartozik. Lakosai naponta számtalanszor felteszik a kérdést: a szomszédban, a rimaszombati járás falvaiban miért lehet jobb a közellátás? Miért kaphat a tőlük nem messze fekvő Guszona községben az ember bármikor üdítő italt, és miért nincs ez így Nagydarócon is? Miért nem épített a jednota ebben a községben is megfelelő üzleteket: tejcsarnokot, húshultut, zöldséges üzletet ? Az illetékesek rendszerint így válaszolnak: „Majd építünk ... legyetek türelemmel". Csakhogy a nagydaróciak már torkig vannak az ilyen „megnyugtató" válaszokkal. Ma az a helyzet, hogy a községben megfelelő menynyiségű és minőségű kenyér se kapható. Ennek ellentéteként a közeli Guszonán és Osgyánban — mindkettő a rimaszombati járáshoz tartozik — egyre bővül az üzlethálózat és a szolgáltatások is javulnak. A nagydaróci dolgozók joggal teszik fel a kérdést: mi lenne, ha munkájukat ők is olyan rosszul végeznék, mint a járás illetékesei, akiknek a közellátásról kellene gondoskodniuk? MARKOTÁN FERENC, a nagydaróci HNB elnöke P apirforma es valosag ló TAPASZTALATOK A RIMASZOMBATI JÁRÁSBÓL TOK MÉRVADÓK? % HOGYAN TOVÁBB? CSAK A GAZDASÁGI SZEMPONA Szlovák Szocialista Köztársaság politikája arra törekszik, hqgy az ország mielőbb elérje Csehország színvonalát. Természetesen ez teljes összhangban áll az egész ország további fejlődésének érdekeivel. Azonban „hasonló" probléma létezik magában Szlovákiában is. Például jelentős az eltérés az iparilag fejlett és más szempontból is jól ellátott Považská Bystrica i, zsolnai, kassai, és a fejlődésben elmaradt Dolný Kubín-i, rimaszombati, vagy čadcai járások életszínvonala között. E kevésbé fejlett járások lakói nagy örömmel fogadták, amikor az SZNT elnöksége két-három évvel ezelőtt foglalkozni kezdett a fejlesztés lehetőségeivel, majd elkészültek e problémával kapcsolatos terjedelmes elemzések, javaslatok és konkrét határozatok is. A 40 százalékos dotáció nem segít Sok mindent teljesítettek, csak éppen a legfőbb feladatot nem, nevezetesen azt, hogy az ipartelepítéssel párhuzamosan új munkaalkalmakat ls létesítsenek. Például az SZNT elnöksége 1967. július 15-én nagyon részletesen foglalkozott a rimaszombati járással..A határozat célul tűzte kl a járás természeti adottságainak hatékonyabb kihasználását, az iparban foglalkoztatottak számszerű növelését és a terciális szféra fejlesztésével a jólét fokozását. El kell Ismerni, hogy azóta a járásban ugyan kibővítették néhány élelmiszeripari vállalatot, pl. a rimaszombati tejfeldolgozó üzemet és az országos igényeket kielégíteni hivatott pipadohány-feldolgozót stb. Ezzel szemben egy lépéssel sem jutottak közelebb a kétezer munkahelyet biztosító rimaszombati iparvállalat megvalósításához. Holott ezt a szövetségi kormány is jóváhagyta azzal a kikötéssel, hogy az üzemet az ötödik ötéves terv első éveiben kellene felépíteni. E terv megvalósításával azonban ez ideig — bár előkészítése már nagyon is időszerű és sürgős — még egyetlen szakágazati igazgatóság vagy vállalat sem foglalkozik. Természetesen nem hat serkentően az állami költségvetésből folyósítandó 40 százalékos dotáció sem. Emellett jelenleg kb. 6000 ember kénytelen a járás területén kívül dolgozni és a magyarlakta déli részen csupán 4,6 százalékos az ipari foglalkoztatottság aránya. Csak ígéretek? Az SZNT elnöksége meghagyta az akkori földművelésügyi meghízottnak, gondoskodjék a rimaszombati körzeti malom felépítéséről. Viszont a beruházó cég, a pöstyéni Malomipar és Tésztagyár az építkezés megkezdését 1966 óta állandóan halogatja és az építőipari kapacitáshiány miatt nyilván ebben az évben sem kerül rá sor. Azonban a malomipari üzem létesítésével összefügg az 1971-1972ben felépítendő új péküzem is, tehát ha nem lesz malom, akkor ez a tény egy további — Rimaszombat szempontjából na gyon kedvezőtlen —' láncreakciót vált ki. Hasonló a helyzet a művelődés területén is. Az egyre gyarapodó és sürgető igények kielégítésére egy korszerű és nagyszabású népművelési létesítmény felépítését tervezték. A 16 millió korona költségből — a megegyezés szerint — 3 millió koronát vállalt a Rimaszombati JNB és VNB, 2,4 millió koronát a KNB és egyenként 5,3 millió koronát az SZNT Művelődés- és Tájékoztatási Megbízotti Hivatala és a kerületi szakszervezeti tanács. A szakszervezet azonban ez év márciusában visszavonta az erre vonatkozó ígéretét és a Művelődésügyi Minisztérium sem vállalja elődje kötelezettségét és a KNB részéről folyósított 2 millióból nem lehet egy 16 millió korona költséget igénylő épületet felépíteni... Politikai-gazdasági követelmény Az elmaradt körzetek gyors fejlesztésének problémáját szélesebb és jelentős mértékben az új összefüggésekben kell látni. Jelenlegi, kevésbé kedvező gazdasági helyzetünkben ezeken a területeken sem oldhatjuk meg akárhogyan a foglalkoztatottság kérdését, hanem kizárólag a népgazdaság számára előnyös vállalkozások révén. Olyan koncepcióval, amely biztosítja a beruházások maximális hasznosságát. Ebből a szempontból világos ,hogy a már létező ipari központok saját .maguk ösztönzik fejlődésüket. Másrészt viszont adva van az a politikaigazdasági követelmény, hogy az elmaradt körzetek általános ellátottság a többi terület színvonalára emeljük, mert ez az ott élő lakosság elégedettségének nélkülözhetetlen feltétele. Mérlegelni kell tehát a fejlesztés problematikájának politikaigazdasági tényezőit, valamint a kimondottan csak gazdasági érdekeket, és ennek eredménye szerint kell módosítani a gazdasági ösztönző eszközöket. A rimaszombati tapasztalatok bizonysága szerint az eddig érvényes gyakorlat, miszerint ezekben a járásokban a beruházók gazdasági kedvezményeket élveznek, nem hat eléggé serkentően. Az SZNT bizottságainak álláspontja Mindezek alapján szükséges, hogy az új feltételek között, amikor az SZSZK minisztériumai szabadon realizálhatják szándékaikat, tisztázzuk az elmaradt körzetek fejlesztése során érvényes szempontokat. Meg kell mondani Gömör, Árva és Kysuca lakóinak, hogy a szlovák nemzeti szervek múlt évben elfogadott határozataiból mit valósítanak meg és mit nem. Ezt a követelményt terjesztette be az SZNT több — pl. az ipar-, építés- és fejlesztésügyi bizottsága is. A bizottságok javasolták az SZNT elnökségének, kérje fel a kormányt az elmaradt körzetek fejlesztését célzó 1969. január l-e előtt elfogadott határozatok teljesítésének komplex felülvizsgálatára. ítélje meg az új minőségi feltételek szempontjából a feladatok realitását és helyességét, majd a pontosan rögzített feladatok szerint állítsa össze az egyes körzetek és tárcák számára kőtelező időharmonogramot. MEZŰ JÁNOS