Új Szó, 1969. június (22. évfolyam, 127-151. szám)

1969-06-15 / 24. szám, Vasárnapi Új Szó

* wJŕ Tf

4 Ju ÄEGRI VIKTOR: A moraváni alkotóház T

alán másfél évtizede már, hogy Beckóról Jövet, Pöstyén előtt, egy romosnak és elhagyatottnak tűnő várkastélyra lettem figyelmes. Az erősen estébe hajló időben nem állhattunk meg, de néhány pillanat elég volt arra, hogy az országút közelében magasodó kastély reneszánsz stílusú, omladozó tetőpárkánya, üresein ásító ablaksora szívfájdítóan vésődjék emlékezetembe. Alighanem a háború pusztított erre, a kastély lakói — értékeiket mentve — már korábban elmenekülhettek, és a magára hagyott épület berendezésével és könyvtárával az történt, ami a front elvonulása a harcok megszűnte után a legtöbb főúri hajlékkal megesett. Kár, nagy kár, gondoltam, hogy ez az évszázados kastély gondozás híján tovább pusztul, az országépítés tengernyi munkája közepette nem töröd nek helyreállításával vagy a Műem lékvédelmi Bizottságnak nincs rá mii liókat igénylő anyagi fedezete, mert hamisítatlan stílusával gyöngye lehet ne a festői romokban, épségben maradt kúriákban oly gazdag Vág völ gyének. Később megtudtam, hogy a mora váni várkastély a szlovák képzőművészek és műépítészek birtokába jutott. Jó kezekbe került, gondoltam, náluk senki sem érthet jobban a restaurálás munkájához, szobái és termei belső díszítéséhez és parkja gondozásához. Most tavasszal, hogy pöstyéni kúrám alatt négy hetet töltöt tem falai közt, meggyőződhettem ri.-G" la, hogy az öt évvel ezelőtt megkezdett restaurálás még neim fejeződött be, de a kastély huszonnégy fürdőfülkés szobája már lakható, és hét műtermében zavartalanul dolgozhatnak a művészek. Ellátásukról jó és olcsó konyha gondoskodik, négy tágas társalgójában akár százan is elszórakoz hatnak. „Otthon" a kastély hivatalos elne vezése, ám gyönyörű fekvése, építészeti különlegessége, parkjának szépsége ellenére még nem igazi, zavar talan alkotást biztosító, meleg otthon, mint az írók példásan vezetett budmerlcei alkotóháza családias kényelmével és kitűnő konyhájával. Képzőművészek alkotóházáról lévén szó, nem értem, miért nem díszítik képek és metszetek a szobák, társalgók, előcsarnokok és folyósók falait. Szemrehányó szavaimra agy neves festőművészünk így fakadt ki: — Nem kellenek képek, szobrokra sincs szükségünk! Itt mi nyugalmat akarunk! Megbocsátható, de groteszk klfakadás volt, aligha gondolhatta komolyan. Egy másik meg ezt mondta: — Nem vezetne semmi jóra. Csak sértődésre adna alkalmat, hogy kinek a képe kerül a falra és milyen helyen. így hát csupaszok maradnak a szűr ke, kopár falak. Szépek és lakályosak a műtermek, ám szerintem csak tavasszal és ősszel használhatók. A menyezet fele üvegablakos, de a táblák — érthetetlenül — nem nyithatók kl. Nyáron pokoli lehet bennük a meleg, mert a termek kerek kis ab lakocskái nem biztosítják a kellő szellőztetést, télen pedig — hallom a panaszt — a hideg űtl ki a dolgozni akaró mfivész kezéből az ecsetet vagy teszi lehetetlenné, hogy vésővel, puha agyaggal alkothasson. Nem tudom, hogyan lehetne ezt n hibát felszámolni, annyi bizonyos, hogy tovább! műtermek építésénél nagyobb gonddal kellene a tervezőknek eljárniuk. A park évszázados hársai, gyertyán- és bükkfái közt, a )ó ápolt tisztásokon néhány faszobor, pogánykorl faragványokra emlékeztető alkotás a tavalyi faszobrász-szimpozion mesterrehiek, a (apán. amerikai, lengyel és hazai művészeknek készségét és alkotókedvét dicsérik. Egy kis történelem A kastély várjellegét nemcsak a méter vastag falak, hanem erkélyei. főtornya és csipkés oromzata ls elárulják. A hagyomány szerint már a XIV. században állt az út felett egy kis erődítmény, írásos feljegyzés csak későbbről maradt, mely szerint kápolnáját négyszáz esztendővel ezelőtt egy Csáky püspök építette. A falu 1395-ben Temetvény várához tartozott; első lakói morvák voltak, tőlük kapta nevét is. A kastéllyal szemközti temetődombon épült, régi, kúptornyos templomon felismerhetők a gót-bizánci stílus jegyei. A hagyomány szerint a török hódoltság idején mecset volt; évszázados zsindelyteteje restaurálásra szorul. A várkastély erkélyének egyikét és főtornyát Rákóczi idején a császári hadak lerombolták. Száz esztendővel ezelőtt állították helyre, ugyanakkor Szemináriumok a Kastélyban Míg az írók budmericei alkotóházának húsz szobája egész éven át foglalt, a moraváni kastélyt csak a hét végén, ünnepnapokon és a nyári vakáció idején népesítik be a képzőművészek családjukkal. Ottlétem négy hete alatt alig négy szobának volt állandó lakója, és este nyolckor bezárhatták főbejáratát; mélységes csend borult az egész házra. A szövetség úgy segít magán, hogy különféle szemináriumok résztvevőinek ad szállást és ellátást két-három napra. Az egyik héten óvónőket látott vendégül a kastély, a másikon osztrák sportvezetők kaptak egy napra hajlékot, aztán titkárnőket iskoláztattak itt. Még áprilisban magyar irodalom m |*£DNYANSZKY.KASTSiY. a főépületet egy második emelettel megnagyobbították. Parkja régebben a pöstyén! fürdővendégek kedvenc kirándulóhelye volt. Moraván egyébként őstelep; régi, téglavető lősztalajában őslényi csontokat találtak, a közeli Hubina kőbányájában lelt kőkések, csiszoló eszközök ls arra vallanak, hogy a Vág völgye már a történelem előtti Időkben lakott volt. A kastély a múlt században a Motesiczky-család birtokából a Zedwltz grófi család birtokába került. Az utolsó gyermektelen Zedwitz gróf negyvenöt tavaszán 12 kocsin vagyona megmozgatható értékelnek egy részét Nyugatra mentette. A Idősebb moravánlak még emlékeznek rá; sze rintük tízezer holdas birtokán, melyhez két malom, téglagyár, hat major, szeszfőzde tartozott. Jól gazdálkodott. A Javára írlák, hogy a faluban ő honosította mog a virágzó gyümölcskortészetet. A mezei utak és ösvények mantón ls százával állnak cseresznye-, körte-, szilva- és diófák. szakos tanítók továbbképző szemináriumán Tolvaj Bertalant, Böszörményi Jánost üdvözölhettem a vendégek közt, és Czine Mihály docenst, a kiváló esztétát és irodalomesztétát, aki a magyar költészet fejlődéséről és Ady Endre szerepéről a 20. század magyar költészetében tartott előadásokat. Az idei Pedagógusnapon kitűntetett Balogh Márta Kassáról jött el, hogy a helyes magyar kiejtésről tartson előadást a szeminárium 32 hallgatójának, az utolsó előadást pedig Bredár Gyula, a prágai Károly Egyetem előadója tartotta Nyelvművelés Iskoláinkon címmel. így hát nem marad teljesen kihasználatlan a képzőművészek tágas otthona, amely május végén, több napon át a szocialista országok nemzetiségi kérdéseivel foglalkozó tudósoknak és búvároknak adott hajlékot. A Mednyánszkyak ősi fészkében A moraváni kastély Ot nyíre fekszik Pöstyéntől, kilómét epés a aap minden órájában buszon könnyen elérhető. Körülményesebb már eljutni a hét kilométerrel távolabb fekvő Lukára, ahová engem a messziről látható Mednyánszky-kastély vonzott. Kulturális világunk nemrég emlékezett meg Mednyánszky Lászlóról, századunk egyik legnagyobb "magyar festőjéről, aki kora fiatalságától kezdve csavargó életet élt, és ötven esztendővel ezelőtt, 1919-ben halt meg Bécsben. A „báró úr", ahogy a csavargó külsejű, különc festőt barátai és festötársai kissé gúnyos éllel hívták, nem itt Lukán, ősei várkastélyában, hanem a közeli Beckón, apja udvarházában pillantotta meg a napvilágot. A gyengéd lelkületű báró keveset örökölt ősei vagyonszerző, a hagyomány szerint harácsoló és csalafinta természetéből, inkább a megalázottakhoz és kivetettekhez, a család egykori jobbágyainak ivadékaihoz volt hasonlatos, és ahhoz a generális rokonához, kit 1849 őszén Haynau pribékjei végeztek ki. Itt Lukán született Mednyánszky Lajos, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja, aki a közeli veszelei kastélyában nagyszerű könyvtárat és kézirattárt alapított. Ez a Lajos báró a Grimm testvérek példáján fellelkesülve két németül írott könyvében megörökítette a Vág völgyének festői szépségét és a várakhoz fűződő regéket. (Malerische Reise auf dem Waagflus, 1825, Erzählungen, Sagen und Legenden aus Ungarns Vorzelt, 1829. Mindkét könyve egy Szebenyi nevű közíró fordításában 1832-ben magyarul is megjelent.) A lukai kastélyba, amely ma teljesen üresen áll és helyreállításra vár, kellene elhozni a világcsavargó festő vásznait, amelyek a szlovák táj szépségéről beszélnek. Itt kellene kiállítani a kisemmizett kisembereknek általa megfestett vagy hevenyészve felvázolt világát, a földet túró parasztokat, a hallgatag halászokat, az élete alkonyán olasz földön látott hadifoglyokat, akiknek rémült szeméből a kiszolgáltatott kreatúra félelme és szenvedése süt. És ide kívánkoznak képei és vázlatai az elesettekről is, ez a szívszorító tilalma a háború barbársága és szörnyűsége ellen. Nem tudom, megvalósítható-e ez. A jövő esztendőben meginduló restaurálás aligha számol azzal, hogy múzeummá váljon a Mednyánszkyak ősi fészke, bizonyára elevenebb célokat fog szolgálni, de talán nem ártana, ha húsznál több szobájából legalább egy-kettő emlékeztetne a kóbor művész, a kisemmizettek és megalázottak festőjére, aki innen a közelből Indult el, és századunk kimagasló művészévé vált. Szándékosan nem írom ide, hogy magyar volt, mert a szlovákok mint e föld szülöttjét és szerelmesét ugyanúgy magukénak vallják. Az évforduló egyik megemlékezőjének Gál György Sándornak ihletes szép írásában olvasom, hogy a kenyéren, kifőtt zöldségen és gyümölcsön élő festő képei a budapesti Slnger és Wolfner céghez vándoroltak, és az év végi elszámolásokig előlegekből élt. Mednyánszkyt a megélhetésit biztosító szerződés boldogtalanná tette, és addig nem nyugodott, amíg el nem érte, hogy képelt eladni ugyan nincs Joga, de elajándékozhatja őket. Még negyvenötben magam győződhettem meg róla, hogy képeit nem ajándékozta neves kritikusoknak viagy közéleti személyeknek, hanem többnyire kisembereknek, akik talán nem ls tudták, milyen értékekkel tette őket gazdaggá a „báró úr". Egyedül ötúrán és környékén vagy két tucat kitűnő Mednyászky képet láttam a háború utolsó hónapjában, éi tudomást szereztem arról ls, hogy számos beekól ôs trencsénl Ismerősét íiasonlóan megajándékozta. Remélem, hogy ezek a képek és totťlbblak ötiirán és Trencsén környéltón fellelhetők, és a restaurált Mednyászky-kastélyban helyet kaphatnának. (TóthpáI Gyula felvételei)