Új Szó, 1969. június (22. évfolyam, 127-151. szám)

1969-06-10 / 134. szám, kedd

A KODÁLY-NAPOK Szlovákiai magyar énekkarok országos fesztiválja Galántán Kodály Zoltánnak, zenekultúránk világnagyságának élete és munkássága szorosan összefügg Szlovákiával, elsősorban Galántával. Itt kezdett iskolába járni és élete folyamán ls gyakran visszatért e helyre. Éppen ezért dicséretre méltó a Népművelési Intézet, a CSEMADOK KB, illetve a CSEMADOK galántai járást és városi bizottságának a kezdeményezése, hogy jüntus 21—22-én a Kodály-napok keretében megrendezi a szlovákiai magyar énekkarok I. országos fesztiválját. Az előkészületekről Pásztor Ferenc, a CSEMADOK járási bizottságának titkárával beszélgettünk el. • A Kodály-napok csupán megemlékezés a zenevilág óriásáról oagy más küldetése is van? — A Kodály-napok megrendezése a zeneszerző iránti kegyeletből és tiszteletből fakad. Sajnálatra méltó, hogy eddig megfelédkeztünk róla. A Mester iránti tiszteleten túl a Kodály-napok keretében — a J6kat-napok mintájára — ezentúl minden esztendőben megrendezzük a csehszlovákiai magyar énekkarok országos fesztiválját. Erre az elhatározásra az késztetett bennünket, hogy egyetlen hazai magyar rendezvény — zsúfolt műsora miatt a Jókai-napok még kevésbé — sem ölelt fel az énekkari kultúrát. Jóllehet énekkari kultúránk az utóbbi időben fejlődésnek Indult, nincs alkalom a konfrontálásra. Szükség volt már egy ilyen rendezvényre, melyen lemérhetjük a szinvonalat és a művészi színvonal követelményeinek megfelelően befolyásolhatjuk az énekkarok további fejlődését. Megragadtuk az alkalmat, hogy városunk ilyen zenei hagyománnyal rendelkezik, és elhatároztuk, hogy kitöltjük ezt az űrt. • Ml szerepel a Kodály-napok műsorán? — Természetesen az énekkarok vetélkedője. Az első napon a gyermekkarok, másnap a felnőtt énekkarok lépnek dobogóra. Névszerint a galántai, felsőszeli, deáki, rimaszombati vegyeskar és a Csallóközi Dal- és Táncegyüttes vegyeskara, a komáromi férfikar, a rozsnyói munkásdalárda, a pozsonyi középiskola leánykara, az Ifjú Szívek énekkara és a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara. Külön említem a budapesti Vasas énekkar vendégszereplését Vass Lajos vezetésével. A gyermekkarok seregszemléjén is több környékbeli és távoli kilencéves iskola színvonalas énekkara szerepei. Meg kell még említenem, hogy az énekkarok néhány környékbeli községben. Nádszegen, Farkasdon, Pereden. Felsőszelibeii, Deáki n és D tószegen is fellépnek. # Szakmai szempontból mit várhatunk a Kodály-napoktól? — Mindkét nap szimpózium is szerepel az országos ünnepély műsorán, melynek során elhangzanak Vass Lajos Erkeldíjas karnagy és dr. Deme László budapesti egyetemi tanár előadásai. ígéretet kaptunk Kodály özvegyétől is, ha elfoglaltsága megengedi, szívesen ellátogat Galántára. • Szervezést szempontból megtették a szükséges előkészületeket? — Minden kezdet nehéz. Nincsenek tapasztalataink ekkora rendezvény lebonyolításában. Remélem azonban, hogy komolyabb nehézségekkel nem találkozunk. Gondot okoz természetesen a vendégek elhelyezése. Valószínűleg igénybe vesszük az internátusokat, és ez a probléma is megoldódik. A város és a környék üzemeiben, szövetkezeteiben, intézményeiben nagy visszhangra talált a Kodály-napok megrendezésének a híre. PALÁGYI LAJOS SAJÁTOS MŰVÉSZET MILAN LALUHA RAJZAI A valóságban a pozsonyi Prímás palota kiállítási termében vagyunk, de érzésünk szerint a szlovák falu vesz körül bennünket. A falu hangulatát, levegőjét árasztják a felvonultatott, rusztikus ihletésű rajzok, amelyeknek alkotója Laluha, az arasznyi hagyományra visszatekintő hazai modern rajzmflvészet élenjáró mestere. Nemesupán kitapintotta, de lényegesen gazdagította a szlovák népi hagyomány stílusalkotó elemeit. Számára a falu az élmények élménye. Alkotókészségét, érzékenységét a falu izgatja. Ám nyoma sincs művein a néprajzi megfogalmazásnak. Egy monumentálisan koncentrált világ, vagy csak annak töredéke nyilvánul meg a lapok fekete-fehér dinamikus ellentétében. A kézzelfogható valóságnak nem sok motívuma foglalkoztatja. Azokat is a közvetlenül ismert környezetből válogatja. Még sem válik egyhangúvá, mert nem Ismétli önmagát. A kezdeti realista felfogású mintákat leegyszerűsített, rövidülésekben gazdag nagyvonalú rajzok követik. S mint a forradalmi újító szellemű Galandacsoport tagja, programszerűen „egyszerű és szilárd formákra" törekszik, a kor igényének megfelelően. A részleteket fokozatosan mellőzi. Később sor kerül a harmadik dimenzió elhagyására. Majd plasztikusan alakítja figuráit és a tárgyakat. NO BATYUVAL. Gyakran jelzésekké absztrahálja az élményt. A Jelen tárlat két speciális motívumra szorítkozik: a csendéletre és a figurára a tájban. A puha ceruzával a papírra varázsolt határozott körvonalú, ritmikusan elrendezett szűk nyakú palackok, a cserépből való, zömök tejes fazekak, a szépen formált korsók fekete testén fehéren villan fel a fény. A rézmozsarak is csillognak. Ahány asszonyt idéz, — annyi féle —, bár nem egyénien, jellemzi őket. A falu erőteljes, fejkendővel keretezett, nyílt arcú, széles vállú, izmos karú, a bő, ráncolt szoknya révén karcsú derekúnak feltűnő aszszonyok remekül stilizáltak. Bravúrosan s egyben finom érzékenységgel árnyaltak. A sötét és megvilágított felületek ritmikusan váltják egymást a figurákon. Jellegzetesek a különböző változatokban rögzített gereblyés-, s a batyuk terhe alatt nemes ízben meghajló nőalakok. A fekete-fehér rajzok sorában néhány ellentétekbe feszülő színvilágú olajkép is feltűnik. Laluha sajátos meleg pirosai, telt zöldjel, villogó fehérei súlyos fekete kontúrok közé fogva idézik az előző rajzok motívumait. S ezeken kívül a falu végét, barna csúcsostetős házaival. A 39 éves Laluha tanulmányai befejeztével Dolná MyCinán, majd Martinban, — 1963 óta Pozsonyban él. Belföldi kiállításain kívül szerepelt Párizsban, Londonban, több olasz, orosz és német városban. Részt vett a Sao-Paulo-i s a Velencei Biennálén, ahol díjat nyert. 1968-ban a Klement Gottwald államdíjjal tüntették ki a hazai talajból fakadt, egyényi arcú, általános érvényű művészetéért. BÁRKÁNY JENŰNÉ IMIIM: Vitaviharok a holdleszállás előtt Aligha kétséges már, hogy 1969 a nagy vállalkozások — és reméljük — még nagyobb sikerek éve lesz az űrhajózásban a világűr megostromlásában. A gigantikus vállalkozás, amely alig tíz évvel ezelőtt, 1957-ben, az első szputnyik felbocsátásával kezdődött, most már egyre gyorsuló ütemben érleli gyümölcseit. A nagy vállalkozások sorát az Apollo S. űr ha jó nyitotta meg az óév utolsó napjaiban. Bonyolult ürmanőverek végrehajtásával, három űrhajóssal a fedélzetén, eljutott a Hold közvetlen környezetébe, megkerülte hűséges égi társunkat, majd szerencsésen visszatért a Földre, és simán leszállt a Csendes-óceán vizére. Még el sem ültek az Apollo 8. útjának visszhangjai, amikor néhány napos időközzel egyszerre két szovjet önműködő űrállomás indult el rejtélyes bolygónővérttnk, a Venus felé. Néhány nap múltán pedig újabb nagyszabású űrkísérletet kísérhetett megfeszített figyelemmel a világ. A bajkonuri kozmodromról előbb a Szojuz 4, majd egy nappal később a Szojuz 5. űrhajó emelkedett a magasba, hogy a Föld körüli térségben végrehajtsák az újabb nagyszerű manővert: a két űrhajó összekapcsolását, és az első kozmikus átszállást. Azóta két további nagyszabású kísérletet is végrehajtottak. Február végén sor került az Apollo 9. felbocsátására, amelynek legfontosabb célja a Holdra leszálló űrkomp kipróbálása volt — egyelőre még csak a Föld közelében, az elmúlt napokban pedig az Apollo 10. sikerének voltunk tanúi — immár a Hold közvetlen közelében. És az amerikai tervek szerint július 19-én a levegőbe emelkedik az Apollo 11. hatalmas hordozórakétája is, hogy az emberiség történetében először embereket szállítson le a Hold talajára. Teljességgel valószínű tehát, hogy 1969-ben már sor kerül az első nagy űrgyőzelemre, az ember első holdleszállására. És akkor majd mód nyílik arra ls, hogy a gyakorlat példája alá vessük a Holddal kapcsolatos számos elmélet, elképzelés, spekuláció helyességét is. TENGER VOLT A HOLDON? Ilyen pedig akad elegendő. Ezúttal csak a legújabbról szólunk, amely a legutóbbi hetekben váltott ki nagy vihart, vitát szakkörökben. Szerzője John Gilvarry, amerikai fizikus, a NASA egykori munkatársa, aki nem kevesebbet állít, mint azt, hogy nem a modern csillagászoknak, hanem elődjeiknek volt Igazuk, amikor a hatalmas holdsikságokat tengereknek nevezték. Ezek ugyanis egykor valóban óceánok voltak, amelyekbe hatalmas folyamok torkolltak. Manapság, persze, már nincs víz a Holdon, legfeljebb a felszfn alatti hatalmas jégtömbök formájában — ezt más csillagászok állítják —, de az egykori folyamok medrei még felismerhetők a Hold arculatán, sőt, a Hold-óceánoknak lehetnek még szenzációsabb maradványai is. Gilvarry ugyanis azt a kőzetdarabkát, amelyet a Survoyor V. jelzésű, önműködő amerikai holdszonda kikapart a Hold felszínéből és megvizsgált, más kollégáival ellentétben egyfajta üledékes kőzetnek tartja, az egykori holdtengerek maradványának. Ez az üledékes kőzet pedig primitív állati és növényi maradványokat is tartalmaz, azoknak az élő szervezeteknek a maradványait, amelyek egykori a holdtengerekben éltek, és amelyeknek a testvázaiból valamikor a régmúltban kialakultak a Hold egyes kőzetei. Gilvarry tehát nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a Hold egykor szerves — bár alacsonyrendű — élet hordozója volt. Ennek az életnek a nyomait azonban hiába keresik majd a holdfelszinen az űrhajósok. A Hold felszíne ugyanis valósággal leborotválódott az utolsó évmilliók folyamán, tömege nemhogy növekedett volna a becsapódó meteorltok, sőt kisbolygók réRÁKPUSZTÍTÓ RADIOTOXIN A Szovjet Tudományos Akadémia Biofizikai Intézetének kutatói felfedezték, hogy a gammasugarakkal besugárzott növények olyan anyagokat termelnek, amelyek képesek megállítani a rosszindulatú daganatsejtek növekedését. Egyelőre még nem sikerült előállítani tiszta, stabil formában a daganatpusztító vegyületet, de A. Kuzin professzor és Lidia Krjukova, a kísérletek két vezetője feltételezi, hogy egyfajta kinonszármazék. A kísérleteknek az volt az eredeti céljuk, hogy az idegrendszer nélküli, tehát viszonylag egyszerűbb növényi szervezetekben tanulmányozzák a besugárzások hatását. A megfigyelések arra ösztönözték a szovjet kutatókat, hogy a besugárzott növény kivonatának hatását rosszindulatú daganatsejteken is megvizsgálják. Laboratóriumi edényekbe különböző rosszindulatú daganatsejt-tenyészeteket helyeztek, továbbá ellenőrzésként egerek egészséges sejtjeit. A sejttenyészethez hozzáadva a növényi kivonatot, úgy találták, hogy a daganatsejtek 86 százalékának növekedése lefékeződött, az egészséges sejtek azonban nem károsodtak. Később számos állaton is elvégezték a kísérletet, állatokat oltottak be olyan rosszindulatú szarkómával, amely normális körülmények között kéthárom hát alatt pusztulásukat okozza. Minden esetben úgy találták, hogy a besugárzott növényből származó kivonat, a radiotoxin hatására a rákos sejtek elveszítik aktivitásuk jelentős részét. Egyelőre azonban még nem tudják pontosan, hogyan fejti ki hatását a radiotoxin. vén, ahogyan ezt a legtöbb csillagász véli, hanem lényegesen csökkent. Gilvarry egyenesen ügy számltja, hogy az utolsó évmilliók során 9 méter vastagságú réteg kopott le a Hold felszínéből. PLAZMAFELHŐBŐL - HOLDBOROTVA Mindezért elsősorban a napkitöréseket teszi felelőssé. Való igaz, hogy minden hónapban legalább kétszer-háromszor hatalmas plazmafelhők válnak ki központi égitestünk felszínéből, felrobbannak, és sok-sok trilllőnyi villamos töltésű részecskével árasztják el a Naprendszer bolygóközti és távoli térségeit. Ezek a részecskék azután elérve a Holdat, állandóan koptatják, borotválják felszínét; a Hold állandóan zsugorodik, átmérője és tömege folyamatosan csökken. A napkitörés kétségkívül fantasztikus, mlneddig alig kutatott Jelenség. ElképzelhetetlenOl hatalmas energlafelszabadulás, amely valahonnan a Nap látható felszíne alól, feltehetően mágneses erők hatására indul ki. Gigantikus, nagyjából gömb alakú plazmafelhő emelkedik ki a Nap pereméből, hőmérséklete elérheti a hatmillió fokot, és óránként több ezer kilométeres sebességgel távolodik a Nap felszínétől. Azután ismeretlen okokból felrobban. Egyszer, néhány ezer kilométerrel távolabb még egyszer, olykor gyakrabban is. Minden robbanás gigantikus energiájú, hatalmas mennyiségű villamos töltésű részecskét, elektronokat, Ionokat és szabad atommagokat dob kl a plazmafelhőből. E részecskék sebessége a földpálya közelében eléri az óránkénti 500 000 kilométert, de jóval túlhaladnak a Föld pályáján, s elérik a Jupitert, tatán még a távolabbi bolygókat ls. MÁGNESES PAJZS NÉLKÜL... A Földet mágneses pajzs védi meg a halált hozó részecskéktől. A Holdnak azonban az önműködő holdszondák mérésadatai szerint nincs számottevő mágneses tere, így a napkitörés vihara akadálytalanul végigszáguldhat felszínén. A hatalmas energiájú részecskék parányi lövedékként érik el a holdfelszint, s porszemcsényt szilánkokat ütnek ki belőle. Ugyanígy felsebzik az évmilliók óta hulló meteoritok is a Hold felszínét. Becsapódási energiájuk oly nagy — sebességüket nem fékezi a földihez hasonló légkör —, hogy az általuk kivetett felszíni anyag egy része a Hold kisebb tömegvonzása következtében kijut a bolygóközi térbe. Egyfelől tehát a gigantikus erejű napszél borotváló hatása, másfelől a becsapódó meteoritok miatt fogy, zsugorodik állandóan a Hold. Nagyon valószínűtlen tehát, hogy ha egykor voltak is nagy vízfelületek a Holdon, talán tengerek is, megmaradhattak volna a kozmikus részecskék állandó viharában. Lepusztultak már azoknak a folyamoknak a medrei is, amelyek egykor a holdtengerekbe önthették vizüket. De — igy Gilvarry —, az egykori tengerek üledékes kőzetei ott szunnyadnak a mélyben. És ha az első holdkutatók majd leásnak mintegy öt méternyire, megtalálják az egykori szerves élet nyomait. Talán még ebben az évben elválik, van-e valami reális alapja Gilvarry meglehetősen merész elképzeléseinek, vagy pedig a többi képtelen feltevés, spekuláció közé írhatjuk Gilvarry téziseit is. (ab) Az Apollo 10. űrkompja megközelítette a Holdat.