Új Szó, 1969. június (22. évfolyam, 127-151. szám)
1969-06-09 / 133. szám, hétfő
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Világ proletárjai, egyesüljetek! 1969. június 9. HÉTFŐ BRATISLAVA • XXII. ÉVFOLYAM 133. szám Ara 50 fillér Folytatja munkáját a kommunista és munkáspártok moszkvai értekezlete Az egység megszilárdításának, az imperializmus elleni harcnak legyében LEONYID BREZSNYEV SZOMBATON BESZÉDET MONDOTT Moszkva — Szombat délelőtt E. Hilnek, Ecuador Kommunista Pártja küldöttsége vezetőjének elnökletével folytatta munkáját Moszkvában a kommunista és munkáspártok nemzetközi értekezlete. Szombat délelőtt Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára emelkedett szólásra. A sajtóközpont vezetőjének közlése szerint Leonyid Brezsnyev beszédét, amely több mint két óra hoszszat tartott, nagy figyelemmel hallgatták végig a küldöttségek. A beszéd befejeztével viharos taps tört ki. Beszéde bevezetőjében Leonyid Brezsnyev hangsúlyozta, hogy a nemzetközi tanácskozás fő feladata az imperializmus elleni harc taktikájának megvitatása, a kommunista és munkáspártok, illetve minden antiimperialista erő akcióegységének megteremtése. Rámutatott arra, hogy a tanácskozás fő dokumentumában világosan megfogalmazták a problémák lényegét, amelyeket meg kell vitatni. Az SZKP Központi Bizottsága úgy véli, hogy ez a dokumentum és a továbbiak is megfelelnek a kommunista mozgalom jelenlegi feladatainak. Az SZKP nagy figyelemmel kíséri testvérpártjainak tevékenységét. A történelmi fejlődés és az osztályharc tapasztalatai meggyőzően bizonyítják, hogy az emberiség számára mennyire fontos a kommunista pártok tevékenysége. Mindannyian megegyezünk abban, hogy az imperializmus jelenti az emberiség történelmi fejlődésének útján a legnagyobb akadályt! Az imperializmus az oka, hogy sok alapvető probléma mindeddig nem oldódott meg. Az imperializmus a kommunista mozgalom legnagyobb ellensége, és általában mindenkinek az ellensége, aki a dolgozók jogaiért és a nemzetiségi elnyomás ellen száll síkra. Figyelembe kell azonban vennünk, hogy az imperializmus hatalmas és jól szervezett termelési mechanizmussal rendelkezik. A szocialista országok gazdasági és tudományos-műszaki sikerei, valamint az osztályharc arra kényszerítik a tőkéseket, hogy több kérdésben bizonyos engedményeket tegyenek. Így próbálják meg elterelni a figyelmet a kizsákmányolás egyre magasabb fokáról. Brezsnyev elvtárs hangsúlyozta, hogy az imperialisták a jövőben is mindent megtesznek annak érdekében, hogy hatalmon maradhassanak, s ezt a tényt a kommunista pártoknak politikájuk kialakításában figyelembe kell venni. Nem szabad lebecsülni, de túlbecsülni se az ellenség lehetőségeit — szö1 gezte le Leonyid Brezsnyev. Abból kell kiindulnunk, hogy a szocialista világrendszer áll a forradalmi harc élén, s az imperial ist aellejies mozgalom támasza. A BO-as évek a szocializmus világtörténetében külön helyet foglalnak el. Ebben az évtizedben rakta le a szocialista országépítés alapjait egy sor baráti szocialista állam. A szocialista társadalmak egyre erőteljesebben rámutatnak a szocializmus gazdasági és társadalompolitikai előnyeire, s mindez fontos tényező közös harcunkban. Leonyid Brezsnyev beszéçje további részében elismerően szólt a Varsói Szerződés tagál-lamainak haderejéről. Megállapította, hogy a szocialista országok a legújabb és legkorszerűbb fegyverekkel rendelkeznek. Rámutatott arra is, hogy a szocialista államok teljes mértékben támogatják a hős vietnami népet, amely immár néhány éve harcol az amerikai imperialisták ellen, s támogatják a kubai kommunistákat is, akik nagyon nehéz körülmények között (diverzió, gazdasági blokád) építik a szocializmust. Ugyancsak támogatásukról biztosították a Koreai Munkapártot is, amely az amerikai provokációk és a szöuli bábkormány intrikái közepette építi szocialista hazáját. Lenin hangsúlyozta, hogy a szocializmus felé vezető út sohasem lesz egyenes, hanem hihetetlenül összetett. Az SZKP saját tapasztalataiból nagyon jól tudja, hogy ez az út nem könnyű, hisz évszázados hagyományok lerombolásáról, egy új típusú társadalom kiépítéséről van szó. Leonyid Brezsnyev kiemelte és nagyra értékelte a kapitalista országokban működő kommunista és munkáspártok harcát, a francia dolgozók sikereit, az olasz munkások nagyszabású sztrájkmozgalmait, de a többi ország kommunista és munkáspártjairól is a legnagyobb elismerés hangján szólt. A 60-as évek jelentős változást hoztak az ázsiai és az afrikai országok nemzeti felszabadító és szociális harca következtében. Ez alatt az idő alatt 44 volt gyarmat vívta ki függetlenségét. Ugyanakkor azonban még mindig 35 millió ember sínylődik gyarmati elnyomásban. (Brezsnyev elvtárs beszédét lapunk holnapi számában ismertetjük részletesen.) Ugyancsak a szombati napon szólalt fel Max Reimann, a Német Kommunista Párt első titkára. Kijelentette, hogy az NKP küldöttsége egyetért az alapvető dokumentumokkal. Továbbá az NSZK-ban uralkodó vizsonyokat boncolgatta és hangsúlyozta, hogy a nyugatnémet imperializmus katonai és politikai stratégiája közvetlenül a szocialista országok ellen irányul. Max Reimann felszólalását követően a tanácskozás résztvevői megvitatták az arab munkáspártok küldöttségeinek és az Izraeli Kommunista Párt küldöttségének kiáltvány-javaslatát az izraeli agresszió második évfordulóával kapcsolatban. A vita után a kiáltványt egyhangúlag elfogadták. A Guatemalai Munkapárt küldöttségének vezetője, A. Martinez bejelentette, hogy letartóztatták Alvadort, az ismert guatemalai kommunistát, írót és közéleti tényezőt, akinek az élete veszélyben forog. Martinez arra kérte a tanácskozást, hogy tegyen felhívást a világ közvéleményéhez Alvador élete megmentésének érdekében. A tanácskozáson felszólalt Waldeck Rochet, a Francia Kommimista Párt küldöttségének a vezetője is. Hangsúlyozta, hogy az imperialisták az utóbbi időben különböző kontinenseken bizonyos átmeneti jellegű károkat okoztak az antiimperialista erőknek. Kihasználták az esetleges tévedéseket, és az összeforrottságban jelentkező hézagokat. Ogy véljük, hogy e tények előtt nem szabad behunyni a szemünket, és le kell vonnunk a következtetéseket. Ezzel szemben az imperializmus történelmi jelentőségű vereséget is szenvedett, ami a vietnami nép hősi harcának az érdeme. Waldeck Rochet beszédében foglalkozott a francia elnökválasztással, illetve az FKP taktikájával, a különféle, baloldali elhajlásokkal, a Kínai Kommu nista Párt legutóbbi kongreszszusával és elfogadott új alapszabályzatával, amellyel kapcsolatban megjegyezte, hogy a kínai vezetők tovább mélyítették antileninista és szovjetellenes irányzataikat. A CSKP KÜLDÖTTSÉGE LENINGRÁDBAN Leningrád — Csehszlovákia Kommunista Pártjának küldöttsége, amely részt vesz a kommunista és munkáspártok nemzetközi értekezletén, dr. Gustáo Husákkal, a CSKP KB első tlt. kárával, a küldöttség vezetőjével az élén szombaton délután Leningrádba érkezett. A csehszlovák pártküldöttséget Bajbakov minisztrelnök-helyettes, a Goszplán elnöke kíséri. A küldöttséggel együtt Leningrádba érkezett Vladimír Koucky, Csehszlovákia moszkvai nagykövete is. A leningrádi repülőtéren V. Tolsztikov, a leningrádi kerületi pártbizottság első titkára és G. Popov, a leningrádi városi pártbizottság első titkára, továbbá A. Sztzov, Leningrád polgármestere és több közéleti személyiség várta a CSKP küldöttségét. Küldöttségünk megtekintette a várost és ellátogatott a Szmolntj palotába, ahol 1917 októberében a forradalom parancsnoksága székelt. Dr. Gustáv Husák, a CSKP KB első titkára a következő sorokat írta a palota emlékkönyvébe: „A kommunista mozgalom és a forradalom nagy vezére iránti mély tisztelettel szemléltük meg a történelmi helyeket, ahol Lenin élt. Ez a látogatás is erőt ad munkánkhoz. Csehszlovákia Kommunista Pártjának küldöttsége a kommunista és munkáspártok nemzetközi kongresszusán". A csehszlovák pártküldöttség ezt követően ellátogatott az Auróra cirkálóhajóra is. A sérelmek jóvátételéről TARGYALT A CSKP KÖZPONTI ELLENŐRZŐ ÉS REVÍZIÓS BIZOTTSAGA (CSTK) — A CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottság« Prágában 1966. június '5-én és 6-án ülést tartott. A tanácskozást MiloS lakéi elvtárs, a bizottság elnöke irányította. (Az ülésről kiadott közleményt péntek este lapzárta után kaptuk meg.) A Központi Ellenőrző és Revíziús Bizottság elsősorban kijelentette, hogy tevékenységével maradéktalanul támogatja a CSKP májusi plenáris ülésén hozott hatá rozatokat. Ezek a határozatok a párt további tevékenységére vonatkozó Irányelveket tartalmazzák. A jelenlevők hangsúlyozták, hogy az ellenőrző és revíziós bizottságok jelentős mértékben járulnak hozzá pártunk politikájának valóra váltásához. A Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottság erre való tekintettel elhatározta, hogy a soron levő feladatok ismertetése céljából összehívja a kerületi s a járási ellenőrző és revíziós bizottságok országos értekezletét. Az ellenőrző és revíziós bizottságoknak fontos szerepet kell betölteniük a párt rendeződését célzó folyamatban. A párt egységének és akcióképességének, valamint a demokratikus centralizmusnak megszilárdítására kell törekedniük, szorgalmazniuk kell a párt alapszabályzata ellen vétők felelősségrevonását, s azon párttagok felelősségre vonását is, akik a CSKP KB novemberi és májusi ülésén hozott határozatokkal összeegyeztethetetlen magatartást tanúsítottak. Az ülés résztvevői hangsúlyozták, hogy minél előbb aktivizálni kell a párt egészüzemi, valamint helyi ellenőrző és revíziós bizottságait. Ezért azt javasolta, hogy minden járásban össze kell hívni az említett bizottságok elnökeinek aktíváit. A Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottság a CSKP KB határozataival összhangban úgy döntött, javaslatot kell előterjeszteni arra való tekintettel, hogy a párt 14. kongresszusának esetében milyen elvekhez igazodjék a bizottság tevékenysége. A Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottság felmentette a bizottság tavaly létesített vezetőségét. A bizottság tagjait beosz tották az adott munkacsoportokba s elhatározták, hogy az ellenőrző tevékenységet folytató csoportot 5. Velcicky elvtárs, a revíziós tevékenységet kifejtő csoportot, Machácek elvtárs, a párttagság kérdéseivel foglalkozó csoportot pedig E. Mandák elvtárs vezeti. A Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottság megvitatta az arról tájé koztató beszámolót, hogy 1968-ban miként alakultak a párttagságot érintő kérdések, s hogyan oldották meg ezeket. Megállapította, hogy a pártban megnyilvánuló válságjelenségek e téren is tükröződnek. Hangsúlyozta, hogy a pártalapszervezetekben a marxizmus—leninizmus szellemében hathatósabb politikai nevelőmunkát kell folytatni. Egyidejűleg azt javasolta, hogy ki kell dolgozni a párt összetételének s fejlődésének sokoldalú elemzését, amelynek alapján kell a jövőben szabályozni a párt tagalapjának a felépítését. A CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottsága tárgysorozatának további pontjaként 27 javaslatról tárgyalt. Ezek a javaslatok a tagsággal összefüggd, valamint a fegyelmi kérdések megoldására vonatkoznak. Javaslatot tett annak érdekében, hogy a párt rehabilitálja dr. jaroslav Fadrhonc nymburki lakost, és Albin Hejtmáneket, akiket az ötvenes években párt- és társadalmi szempontból indokolatlanul sérelmeztek. Ext követve azt javasolta a központi bizottságnak, hogy a pártból kizárt további 9 elvtársnak párttagságát ismerjék el, többek között Ladislav Priessol kassai, Jaroslav Pyskaty bfeclavi és Bohumil Jaros Moravská Tfebová-i elvtárs párttagságát. A Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottság eleget tett négy kérvényezőnek, akik előző párttagságuk elismerését, illetve pártbüntetésük hatálytalanítását és törlését kér ték. Tizenkét esetben elutasította azok kérvényét, akik a pártból va ló kizárásuk felülvizsgálására tartottak igényt. A bizottság tudomásul vette a CSKP KB elnöksége ez év január 7-i határozata egyik fejezetének felülvizsgálásáról tájékoztatb beszámolót. A felülvizsgálás célja a sajtó, a rádió és a televízió pártás állami irányításának a tökéletesítése. A Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottság a CSKP KB májusi ülé sén hozott határozat teljesítése érdekében kinevezett egy csoportot, amelyet megbízott azzal, hogy a párt szempontjából indítsanak új vizsgálatot a 2D00 szó szerzői s szervezői ügyében. Mivel a Központi Ellenőrző és Revíziós Bixottság egyes tagjaival, éspedig Z. Braun, K. Kaplan és V. Kolmistr elvtársakkal kapcsolatban több ízben bírálat és figyelmeztetés hangzott el, a Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottság egy külön csoportot bízott meg az említettek ügyének felülvizsgálásával. Ezt követve megvitatta az arról tájékoztató beszámolót, hogy milyen eredménnyel zárult V. Salgovic elvtárs, a Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottság tagja tevékenységének kivizsgálása. Nevezettet az augusztusi eseményekkel kapcsolatban megvádolták. Az ellene emelt vádakat a tömegtájékoztató eszközök ré vén a tények ellenőrzése nélkül széleskörűen nyilvánosságra hozták, minek következtében hisztéria légköre alakult ki Salgovif elvtárs körül, besszennyezték becsületét, valamint hozzátartozóinak becsületét is. A Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottság a Belügyminisztérium jelentése, valamint következtetése, nemkülönben saját vizsgálata eredményeinek alapján elutasítja a Salgovic elvtárs ellen emelt vádakat, mivel nevezett magatartása s tevékenysége az említett bonyolult időben teljes összhangban volt a köztársaságunkban érvényes törvényekkel. A Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottság ezért teljes bizalmat szavazott V. Salgovic elvtársnak. A Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottság ez alkalommal újfent rámutatott arra, hogy pártos magatartásuk miatt több elvtársat is megrágalmaztak. Valamennyi becsületét helyre kell állítani. Mindazoknak, akik a tömegtájékoztató eszközök révén s a szervezetekben hozzájárultak az ilyen megtévesztésekhez, ax a kötelességük, hogy következetesen gondoskodjanak a sérelmek jóvátételéről, a kérjenek bocsánatot ax említett elvtársaktól ét családtagjaiktól. Két nemzeti front vezetőinek találkozója (CSTK) — Évien Erbannak, a CSKP KB elnökségi tagjának, a Csehszlovák NF KB elnökének meghívására 1969. június 5-től 7-ig baráti látogatást tett Csehszlovákiában a Német Demokratikus Köztársaság Nemzeti Frontja Nemzeti Tanácsának küldöttsége, amelyet ez alkalommal dr. Erich Correns professzor, az NDK Nemzeti Frontja Nemzeti Tanácsának elnöke, az Államtanács tagja vezetett. A látogatás alkalmátról folytatott beszélgetésen mind a köt fél kifejezte azt az egyhangú meggyőződését, hogy ez a látogatás is hozzájárul a két szocialista népi mozgalom szorosabb együttműködéséhez, s a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és á Német Demokratikus Köztársaság népe barátságának megszilárdításához. A találkozó résztvevői szívélyes légkörben teljes nyíltsággal, a barátság, a testvériség és a kölcsönös megértés szellemében folytatták megbeszéléseidet