Új Szó, 1969. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1969-05-29 / 124. szám, csütörtök

TÓTH TIBOR: Dalmáciai szonett (Öt évvel ezelőtt halt meg Tóth Tibor költő és műfordító. Az évfordulóra emlékezve közöljük az alábbi verset.) Ha messze jársz a meghitt honi tájtól, az éned, lényed mintha kettéválnék; nem álom ez, nem is csalóka játék: mögötted tested dupla árnyat árkol. Amerre mész, kísér a kettős árnyék, a régi, mely már évek óta pártol s az új, ki csalfa, színlő gonddal ápol, — vendég-marasztó, megkötő ajándék. Csak vonszolod - akár a rozzant kárét e kettős terhet s bár bírod talán még, leráznád tüstént, elszöknél a lánctól. De kettős árnyad csak nyomodban lábol s te szomjas szívvel messze, vissza vágyói: napfényre, ahol nem követne árnyék. PRÁGAI TAVASZ 1969 A második világháború vége óta Prágában minden év májusát a zenének szentelik — ez a Prágai Tavasz nemzetközi fesztivál. Az idei május sem kivétel; noha a nemzetközi és a belpolitikai helyzet meglehetősen bonyolult, hála a rendezőség csendes munkájának, a zene nagy ünnepét sikerült az eredeti időpontban megtartani. Igaz, hogy ebben az évben kevesebb volt a vendégművész és vendég zenekar, ám ennek is megvan a jó oldala. Ugyanis a közönség valóban élvonalbeli művészek előadásában gyönyörködhetett, s mivel a műsor nem vok zsúfolt, teljes mértékben összpontosíthatott egy-egy teljesítményre, hangversenyre. Az idén, bár elmaradt a megnyitással egybekötött ünnepség, Bedfich Smetana halálának évfordulóján nyitották meg a prágai tavaszt a nagy zeneszerző „Hazám" című szimfonikus müvével. Az első külföldi hangversenyt a jugoszláv vendégek, a zágrábi szólisták adták. A műsorukon szereplő bájos kamaraművek — Vivaldi, Papandopulo, Mozart — előadásában mindenekelőtt a hegedűsök tűntek ki, továbbá Tinka Muradori fuvolavirtuóz, Adrija Petroska nagybőgős, Scarlatti és Joszip Szlavenszky dalainak előadásával pedig a kitűnő baritonista, Vladimír Ruzsdjak. Václav Smetáček karmester vezényletével a prágai szimfonikusok arattak sikert. Az eddig elhangzott művek közül méltán keltett feltűnést L. Fišer cseh zeneszerző „Requiem" című modern kantátája, amely egyúttal azt is bebizonyította, hogy az újszerű kifejező eszközökkel élő mű erős érzelmi hatást válthat ki. Persze, ez a siker a Cseh Dalárda, K. Bermannak és H. Tatermuschovának, a Nemzeti Színház szólistáinak is érdeme. Ezen a zenekari esten nagy feltűnést keltett Martha Argerich argentin zongoraművésznő, aki már nem egy nemzetközi versenydíjat nyert. Az estet Dvorák aránylag ritkán játszott III. szimfóniája (Es-dúr) zárta. A zongoraművésznő Maurice Ravel zongoraversenyével kápráztatta el a közönséget. A meghívott külföldi karmesterek közül kitűnő stílusérzékével tűnt ki Sir john Barbirolli angol dirigens, aki „földijének", Benjámin Britennek zenekarra írt Requiemjét mutatta be a prágai közönségnek. Ezenkívül Sibelius hegedűversenyét vezényelte (az előadó a francia Christian Ferrasj, végül pedig Berlioz Fantasztikus szimfóniáját, az utóbbit rendkívüli átérzéssel. A francia hegedűművész viszont játékában mintha kissé túlságosan tompította volna Sibeiius hatalmas, erőteljes müvét. Paul Badura-Skoda osztrák zongoraművész azokhoz az előadókhoz tartozik, akik megengedhetik maguknak, hogy egész estét szentelhessenek egy zeneszerzőnek. A vendégművész választása ezúttal Franz Schubertre esett. Másik zenekari estjén a Csehszlovák Rádió szimfonikus zenekarával Mozart Esz-dúr zongoraversenyét adta elő ragyogó technikával. Ezen az estén egyébként „Proces" című zenekari művével, — amelyet F. Kafka gondolatai ihlettek — szóhoz jutott a fiatal Fr. Chaun is. A hangverseny zárórészében Bohuslav Martinu negyedik szimfóniájának vezénylésével Martin Turnovsktj győzte meg a közönséget kiváló karmesteri tudásáról, művészi adottságáról. A zenerajongók nagyszámú tábora nálunk és külföldön is már előre örült, hogy úgy, mint az elmúlt esztendőkben a rádión vagy a televízión keresztül, most is részese lehet a Prágai Tavasznak. Sajnos, ezúttal csalódniuk kellett. Dr. KAMIL ŠLAPÁK EVEKKEL EZELŐTT egy magyarországi íróküldöttség járt nálunk. A hivatalos tárgyalások befejezése után a magyar szekció vezetőségének is alkalma volt találkozni a küldöttség tagjaival. Már nem igen emlékszem, mi mindenről esett szó akkoriban, de tudom, hogy sor került hazai magyar könyvkiadásunk kérdéseire is. Veres Péter akkor azt mondta: — Meg kell vizsgálni, kífizeti-e magát nálatok a magyar könyv? Nem vagytok-e kitartott irodalom? Az a rossz gyanúm, hogy a kérdést nem is értettük meg a maga teljes mélységében, mert a magyar könyvkiadás rentabilitásának bizonygatásával ütöttttk el. Kiadónk legutóbbi szerkesztőbizottsági Ülésén ismét felmerült a kérdés. Előbb mint a kiAdó rentabilitásának kérdése, mely — ha pillanatnyilag nem te fenyegeti veszély, de a jövőbe pillantva — eléggé prob-s tematikusnak látszik. Aztán kiderült, hogy egy-egy könyv tavaly, tavalyelőtt ötezer példánynál is kifizette magát, ebben az évben már legkevesebb nyolcezer példányban kell megjelentetni, hogy ne legyen ráfizetéses. Akár az ötezer példányt veszem alapul, akár a nyolcat, mindenképpen bajnak érzem. Hiszen a hazai könyvpiacon még a Versbarátok és a Magyar Könyvbarátok Köre révén se fogyott el soha ennyi példányszám. Ezen a helyzeten így semmi más nem segít, csak az állami dotáció, ami egyenes ellentétben van azzal a gazdasági törekvésünkkel, hogy az egyes vállalatokat rentabilitásra kényszerítsük, vagy különféle kereskedelmi transzakciókra kényszerül a kiadó, hogy a ráfizetéses titulusok költségvetését fedezze. A ráfizetésesek többnyire a hazai magyar Irodalmi termésből kerülnek ki. A különbözetet tudomásom szerint főleg a Magyarországgal közös könyvkiadás hasznából fedezte eddig a könyvkiadó. Ennek keretében pedig a cseh és szlovák irodalmi alkotások fordításai Jelennek meg nagy példányszámban. Az író szempontjából ez a helyzet eléggé vigasztalan. Mindenképpen a kitartottság képzetét kelti benne. Igaz, nem őt magát tartja ki valaki, mert nem az irodalomból él, hanem könyvét érzi fölöslegesnek, hiszen csak ráfizetéssel láthat napvilágot. Ilyen értelemben Veres Péter évekkel ezelőtt feltett kérdését jogosultnak tartottam, s ma is jogosultnak érzem. Az sem vigasztalt, hogy a könyvkiadással ez mindig így á Igy is lehetne volt. Még az sem, hogy kitűnő verseket vagy novellákat ízlés-, rontó, de kétszázezres példányszámban megjelenő ponyvaregények hasznából adnak ki — még Magyarországon is. Egyaránt szívemben viselem a regények, novellák és verseskötetek sorsát, de különösen az utóbbiak sorsa aggaszt. Az utolsó években a könyvterjesztő vállalat egyenest nevetséges példányszámban rendelte meg azokat. Megesett az is, hogy valamelyik verseskötetből összesen százhúsz példányt kért. A könyvterjesztő vállalat valami nagyon ugyan a szlovák kiadók termésével se boldogul. Am ha szemügyre vesszük a magyar és szlovák könyvek terjesztésének feltételeit, azonnal föltűnik egy erős különbség. A relatíve nagyszámú szlovák kisváros a szlovák könyvek számára jelentős piacot jelent, ahol a helyben székelő könyvesboltok nagyobb erőfeszítés nélkül is lebonyolíthatják a maguk viszonylag kielégítő könyvforgalmát. Olyan kisváros, ahol magyar könyveket is árulnak a könyvesboltok, összesen huszonhét van Szlovákiában. így válik érthetővé hogy miért szólnak a Slovenská kniha megrendelései átlag háromszáz példányra, ha versekről van sző. Egy-egy könyvesbolt legfeljebb tíz kötet vers eladására mer vállalkozni. Igaz, hogy a próza helyzete se valami rózsás. Ilyen körülmények között, ha a könyvesboltok kizárólag kisvárosokban léteznek, s a falut elhanyagolják, a magyar könyv kiadása nálunk nem is lesz soha kifizetődő. Csak egyetlen egy módja van annak, hogy kifizetődővé tegyük: a magyar falut kell meghódítani a könyvpiac számára. Ám az ilyen vállalkozás eleve lehetetlen új és másképpen felfogott könyvterjesztő hálózat kiépítése nélkül. Csakhogy ez a Slovenská kniha keretén belül aligha képzelhető el. Én magam egy központi, esetleg több szövetkezeti könyvesbolt létesítésére gondolok, de a szó szoros értelmében szövetkezeti boltokra, amelyek tőkéjét céltudatosan toborzott tagság adná össze, s amelyek képesek lennének megszervezni a könyvbizalmiak hálózatát, hogy a legeldugottabb faluba is eljussanak. Nem ringatózok semmiféle illúzióban. Tudom, hogy ez rendkívül nehéz feladat lenne, de azt hiszem, megérné a fáradságot, hogy mindennapi szükséglet tárgyává tegyük a könyvet a szövetkezeti paraszt és a munkás számára, és ne szégyelljük hozzátenni, hogy az értelmiségi számára is, mert öncsalás lenne azt hinni, hogy az utóbbi számára már azzá vált. Igaz, lenne az ilyen válalkozásnak egy szükségszerű követ kezménye. Az Irodalmat arra kényszerítené, hogy földközelben és emberközelben maradjon. Dehát miért kell erre kényszeríteni? Ez már más kérdés, amivel itt most nem kívánok foglalkozni. Semmiesetre sem gondolok olyan irodalomra, ami elrontott közízlést, vagy talán nem ls létező ízlést akarna kiszolgálni. A szövetkezeti könyvesboltok elgondolásától még az sem riaszt vissza, hogy ez Magyarországon és Jugoszláviában állítólag nem vált be. Ez nem ellenérv, mert ha így is van, az még nem bizonyítja, hogy a mi körülményeink között sem válnának be. AZT HISZEM, nagyon is beválhatnának, ha az üzleti szempontokon túl kulturális küldetést tulajdonítanánk nekik, és ha — legalább elveivel — az állam sőt a CSEMADOK ís tá mogatná azokat. Mert így fs lehetne. BABI TIBOR SZÜLŐK, NEVELŐK FÓRU MA A szociális környezet és a tanulás A TANULÁST jelentós mértékben befolyásolja a szociális környezet. Kis megszigorítással azt is mondhatjuk, hogy a tanulás mindig szociálisan feltételezett folyamat. Az intézményes keretek között folyó oktató-nevelőmunka irányítói számára nem lehet közömbös, hogy a tanulókat milyen környezeti hatások érik, és az is nagy jelentőségű számukra, hogy ismerjék, milyen kapcsolatok alakulnak kl az osztály (iskolai) közösség tagjai között, s ezek a kapcsolatok mennyiben befolyásolják a gyermekek személyiségének fejlődését. A múltban a szakemberek nagy figyelmet szenteltek a gyermek lelki fejlődésének; feltárták és elemezték a fejlődés belső feltételeit (pl. intelligencia, tehetség, érés stb.

J. Vizsgálataik során rájöttek, hogy a belső tényezők nem függetlenek a kUlső, szociális feltételektől. A modern tanuláslélektanok szerint (J. Linhart 1957

J a tanulást (általánosan értelmezve) olyan alkotó folyamatnak kell felfogni, melyben — a szociális környezet hatására — nemcsak új tevékenységi farmák jönnek létre, hanem új szellemi tulajdonságok is kialakulnak. A szociális környezetben megvalósuló alkotó folyamatként értelmezett tanulás széles körű vizsgálata alapján kénytelenek vagyunk megváltoztatni a gyermek teljesítményhatárairól alkotott korábbi elképzeléseinket. Eddig úgy véltük, hogy a gyermek teljesítményét a belső tényezők (pl. tehetség, érés) határozzák meg s ez szigorúan korhoz kötött. A valóság ezzel szemben az, hogy a gyermek megfelelő szociális környezetben már sokkal korábban képes egész sor olyan ismeretet, jártasságot és készséget elsajátítani, melyet eddigi felfogásunk szerint csak később, érettebb korban tanulhat meg. Például kísérletekkel bizonyították, hogy a gyermek már 3—4 éves korában is megtanítható írásra és olvasásra. Az elmondottakból láthatjuk, hogy a fejlődés külső tényezőinek rendkívül nagy szerepe van a gyermek személyiségének alakulásában, ezért figyelmünket fokozott mértékben a szociális környezet (család, iskola] hatásainak felmérésére kelt összpontosítani. A SZOCIÁLIS tanulás szorosan összefügg a személyiség szocializálásának folyamatával. Az egyén közösségi lénnyé formálódásának folyamatában elsajátítja a társadalmi fejlődés során felhalmozódó tapasztalatokat, melyek kulturális értékekben, ez emberi nyelvben és a hagyományokban rögzítődtek. Továbbá átveszi az adott társadé lom szociális rendszerében érvényes magatartási normarendszert. A szociális tanulás ilyen tág értei mezése természetesen magába fog lalja a csoportban történő tanú lást is, mely annak konkrét for mája. E tanulási forma lélektani törvényeinek feltárásával a szociális tannlás lélektana foglalkozik, mely határtudomány, a szociológiai, a tanuláslélektan és a szociális lélektan határán helyezkedik el. Legfontosabb feladatának a következő problémák tisztázását tartja: hogyan hat az egyén • másik személy magatartásának megváltoztatására, milyen következményei vannak a személyes ha tásnak; mi a szociális tanulási folyamatok lényege a személyek közötti bonyolult kapcsolatok feltételei között; milyen a csoport hatása az egyén motivációs bázisára; a csoportok norma- és szociálisan feltételezett értékrendszere kialakításának körülményei, s • rendszer hatása • tanulásra (a csoport normáihoz való alkalmazkodás problémája); az ember személyiségének tanulmányozása meghatározott szociális tényezők között. A vázolt problémák közül a legfontosabb annak tisztázása, hogy egy vagy több egyén jelenléte milyen hatással van a gyermek magatartására és tanulására. E hatások sokfélék lehetnek. R. B. Zajanc három csoportba osztotta őket. a) Az olyan magatartásváltozás elemzése, mely akkor lép fel, amikor a cselekvő egyénre csupán mások passzív Jelenléte hat. b) Olyan magatartásváltozások tanulmányozása, melyek akkor lépnek lel, amikor a jelenlevő személyek bekapcsolódnak az egyén által végzett cselekvésbe. Itt két (okozatot különböztetünk meg: az egyik, amikor ez a bekapcsolódás érzelmi vagy érdeklődési területen valósul meg; a másik, amikor az együttműködés tevőlegesen, például utinzás, isineretek átadása stb. formájában történik. c) A szociális aktivizálás és motiválás tanulmányozása, amely kedvezően vagy kedvezőtlenül hat a tanulási folyamatra. A gyakorló pedagógusok számára rendkívül fontosak azok az Ismeretek, amelyek a tanulás szociális törvényszerűségeivel kapcsolatosak. E törvényszerűségeket ugyanis mind az egyéni, mind pedig a szociális tanulás soráé figyelembe kell venniük. AZ ISKOLAI közösségbea többféle szociális kapcsolat alakul ki. A legalapvetőbbek a tai nuló és a tanító, valamint a tanulók egymás közötti kapcsolatai. Ezeken kívül természetesen hatnak olyan kapcsolatok is, amelyek az iskolán kívül, a családban, az utcán stb. alakulnak ki. A pedagógus szempontjából azonban azok a kapcsolatok a fontosak, amelyeket munkája során módja van befolyásolni. Különböző kutatók felméréseikkel bizonyították, hogy a gyermekekre nem a tanítóhoz és a tananygahoz íűződö kapcsolatok vannak a legnagyobb hatással, hanem azok, amelyek tanulótársaikhoz fűzik őket. W. Corell nyomán J. Linhart cseh professzor érdekes következtetést vont le. Szerinte a gyermek kevésbé tanul a tantárgy iránti érdeklődésből, hanem inkább azért, hogy megszilárdítsa helyét a csoportban. A gyermekek tanulásában ezek szerint rendkívül nagy szerepet játszik a „szociális motiváció", illetve az a tény, hogy a csoportban milyen a tanuláshoz való viszony, továbbá, hogy a gyermek milyen szerepet (vezető vagy alárendelt) tölt be a csoportban. Több ismert szakember a szociális motiválásban látja a gyermek tanulásának legjelentősebb erőforrását. A pedagógiai gyakorlat számára ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a nevelőknek behatóbban kell tanulmányozniuk a gondjaikra bízott gyermekcsoportokat. Céljuk az legyen, hogy ne csak közvetlenül, hanem jól megszervezett közösségek segítségével is hassanak a gyermekekre. A jól megszervezett közösség kialakítása érdekében az osztály szociális struktúráját alapos elemzésnek és gyakori értékelésnek kell alávetniük. A gyermekek kapcsolatait, az osztály állásfoglalását és,céljait úgy kell megszervezni, hogy a motivációt növeljék és a gyermekek érdeklődését fokozzák a tanulás iránt. Ha a pedogógusnak nem sikerül a csoportot vagy az osztályt megszerveznie, csökken a motiváltság és bizonyos idő után még a jó tanulók állásfoglalása is kedvezőtlenül megváltozik, mert nem tudnak sokáig ellenállni annak a negatív állásfoglalásnak, mely a rosszul szervezett csoportban előbb-utóbb fellép a tanulással szemben. A SZOCIÁLIS tanulás hatékonysága sokkal magasabb az olyan csoportban (osztályban), ahol a közösség jól szervezett; jól megszervezett közös tevékenység esetén a célok azonosak és a tagok közös értékrend és normarendszer szerint tevékenykednek. Az intenzívebb tanulás az ilyen csojjortban öszszefügg annak a teljesítménynormának az elfogadásával, mely szerint a csoport nagyra értékeli a tudást, a fejlett önállóságot és kezdeményező szellemet. Ilyen és ehhez hasonló normák kialakítása és elfogadtatása a szociális nyomás erejével hat a tanulókra A szociális tanulás problematikája még távolról sem feltárt. Az eddigiekben csak néhány gondolatot vetettünk fel, melyek fontosak lehetnek az ilyen Irányú tanítói törekvések elindításához. KULACS DEZSŰ