Új Szó, 1969. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1969-05-27 / 122. szám, kedd
Az SZLKP KB elnökségének közleménye (CSTK) — Az SZLKP KB Elnöksége tegnap tartotta rendes ülését, melyet Štefan Sádovský, az SZLKP KB első titkára vezetett. Az elnökség ülése a közelgő plenáris ülés anyagaival foglalkozott, főleg azokkal a rövid lejáratú és távlati jellegű intézkedésekkel, melyek közgazdaságunk Javítását célozzák. Részletesen megvitatták a Szlovákiában uralkodó Jelenlegi i>olitikai helyzetet, és á benne megnyilvánuló főbb Irányzatokat. Ezzel kapcsolatban bírálták Szlovákiának az SZLKP rendkívüli kongresszusa utáni specifikus fejlődését. Az SZLKP KB Elnöksége a Szlovák Üjságíró Szövetség elnöksége pártcsoportjának részvételével tárgyalt arról a jelentésről, melyet a Szlovák Újságíró Szövetség vezetőségének kommunistái készítettek elő. A jelentés a Szlovák Újságíró Szövetség szerveinek magatartásából és annak értékeléséből indul ki az SZLKP KB rendkívüli kongresszusától, s főleg a CSKP KB novemberi határozata és áprilisi plenáris ülésének határozata után eltelt időszakban. A jelentésben megállapítják, hogy a szövetség bizottsága megvitatta a CSKP KB és az SZLKP KB 1968 novemberi plénumának határozatalt, kifejezte a CSKP KB novemberi határozataínak a támogatását, és ezt a határozatot a szövetség tagjai újságírói munkájában kiindulópontnak tartja. A Szlovák Újságíró Szövetség szerveiben a konszolidációs igyekezethez hozzájárult a vezető pártfunkcionáriusoknak államuk képviselőivel és az újságírókkal való találkozása, ami a szövetség szerveinek és a szlovákiai szerkesztőségek dolgozóinak lehetővé tette, hogy megfontoltabban és felelősségteljesebben értékeljék főleg a válságos helyzetek eseményeit, lehetővé tette az olyan akciókban való részvétel visszautasítását, melyek megmondják az állam konszolidációs folyamatát. Pozitívan értékelhető a Szlovák Üjságíró Szövetség vezetőinek a Csehszlovák Újságírók Központjában kifejtett tevékenysége a csehszlovákiai viszonyok megvilágításában az állam föderalizálásával kapcsolatban, és a szovjet újságíró szervezetekkel, valamint a többi szocialista állam újságíró szervezeteivel való kapcsolatok felvételének kérdésében. Az SZLKP KB Elnöksége értékelte a szövetség szerveiben dolgozó kommunisták igyekezetét. Ugyanakkor számos komoly fogyatékosságra mutatott rá a Szlovák Újságíró Szövetség kommunistáinak a szerkesztőségekben kifejtett tevéF. Hamouz a KGST ülésére utazott (ČSTK J — František Hamouz, a kormány alelnöke és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának csehszlovákiai állandó képviselője szakemberek kíséretében tegnap Moszkvába utazott a KGST Végrehajtó Bizottságának 41. ülésszakára. A kedden kezdődő ülés napirendjének egyetlen pontja a tanács XXIII. rendkívüli ülésszaka határozata kidolgozásának szervezeti biztosítása. Megvitatják egyrészt a KGST tagállamai szocialista gazdasági integrációja további fejlesztése teljes és távlati programjának összeállítását, másrészt azon javaslatok és indítványok előkészítését, melyeket a tanács Jelenlegi üléséből származó konkrét és közvetlen feladatok megvalósítására tettek. A csehszlovákiai vendégeket a seremetyevói repülőtéren Mihail Leszecsko, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének helyettese, Csehszlovákia moszkvai képviseleti hivatalának diplomáciai testülete, valamint a KGST dolgozói fogadták. Bocsánat az alaptalan vadakért A Csehszlovák Rádió közleménye (ČSTK) — A Csehszlovák Rádió prágai igazgatósága felkérte a Csehszlovák Sajtóirodát ennek a közleménynek a közzétételére: „1968-ban, az augusztusi események napjaiban a Csehszlovák Rádió adásaiban alaptalanul árulással és kollaboráciőval vádolt meg számos derék és becsületes elvtársat, Csehszlovákia Kommunista Pártjának tagjait, a Belügyminisztérium és más állami szervek dolgozóit. Előfordult, hogy a Szovjetunió iránti magatartásuk miatt, ami összhangban volt internacionalista érzelmeikkel, támadás ért kommunistákat és egyes állampolgárokat. Egyes funkcionáriusoknak, párttagoknak és pártonkívülieknek a megrágalmazása alátámasztott tények hiányában, csak téves Információk és mtíg nem erősített hírek alapján történt. Az említett téves tájékoztatások ezeknek az elvtársaknak és családjuknak nagy anyagi károkat okoztak, s ugyancsak kárt tettek polgári és pártbecsületükben ls. Történt ez akkor, amikor a Csehszlovák Rádió egész akkori tevékenysége rendkívül bonyolult feltételek között folyt: az adásokat nem irányították és nem koordinálták központilag. Ezért csaknem lehetetlen volt meggyőződni az információk helyességéről. Noha a Csehszlovák Rádió már akkor igyekezett azonnal cáfolni az okozott hibákat és a közönség elnézését kérni, erkölcsi, polgári és újságírói kötelességünknek tartjuk, hogy az említett elvtársak és családjuk elnézését kérjük. Reméljük, hogy a CSKP KB elnöksége Végrehajtó Bizottságának 1969. április 16-1 határozatában megnevezett elvtársak és a többiek elfogadják ezt az őszinte bocsánatkérésünket. Ez az állásfoglalásunk a CSKP KB áprilisi plenáris ülésén hozott határozatokból Indult ki, amelyekre munkánkban támaszkodunk. A BÍLÜGYMWZTtRÍÜM DÖMÉS: NEM! (ČSTK) — A Szlovák Szocialista Köztársaság Belügyminisztériuma közli, hogy a jogi előírások figyelembevételével megvitatta a Csehszlovákiai Magyar Ifjúsági Szövetség nevű önkéntes szervezet alapszabályzatát és nemleges döntést hozott a kérdéses ügyben. A Szlovák Belügyminisztérium a Nemzeti Front Központi Bizottsága elnökségének állásfoglalásához tartva magát azt a nézetet vallja, hogy az ifjúság tömörülése nemzeti szövetségekbe az ifjúsági mozgalom szétforgácsolódását vonná maga után. A döntő bizottság véleménye szerint a Csehszlovákiai Magvar Ifjúsági Szövetség előkészítő bizottsága álta) az alapszabályokban lefektetett feladatok és célkitűzések a már meglevő ifjúsági szervezetekben is teljesíthetők, illetve elérhetők. A Belügyminisztérium döntésének érvénybelépésével tehát a Csehszlovákiai Magyar Ifjúsági Szövetség előkészítő bizottságának és a szövetség fiókszervezeteinek bármiféle tevékenységre való joga is megszűnt. kenységére vonatkozólag. Megalkuvást nem ismerő bíráló elemzés alapján intézkedéseket kell tenni a konszolidációs folyamatot megbontó valamenynyi jelenség kiküszöbölésére, s el kell érni azt, hogy az öszszes tömegtájékoztatási eszközök aktívan valósítsák meg a párt irányvonalát, hogy fejleszszék pozitív programját a jobboldali opportunista és antiszocialista erők elleni küzdelemben. Az SZLKP KB elnöksége hangsúlyozta, hogy a Szlovák Üjságító Szövetség mint társadalmi és érdekvédelmi szervezet eszmei tevékenységével köteles hozzájárulni az újságírók részvétele serkentéséhez a párt vezetőségének politikájáért, és az állam vezetőségének politikájáért, s ügyelni a szocialista újságírói etika elveinek megtartására, s ennek céljából konkrét intézkedéseket kell tennie. Az SZLKP KB Elnöksége kinevezte Vlastimil Kríž elvtársat, a bratislavai Večerník főszerkesztőjét az SZLKP KB sajtó-, rádió- és televízió-osztályának vezetőjévé. Az elnökség továbbá megvitatta Szlovákia Kommunista Pártja Történeti Intézetének tudományos, kutatási és munkatervét. Befejezésül jóváhagyta az egyes személyi változások javaslatait. RÖVIDEN * Bukarestbe repült tegnap Karel Poláček, a Csehszlovák Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom Központi Tanácsának elnöke és a Szakszervezeti világszövetség alelnöke, hogy részt vegyen az SZVSZ Végrehajtó Bizottságának május 28—30. napjaiban tartandó ülésén. ir Tegnap öttagú pártküldöttség utazott Kelet-Szlovákiából Ungvárra, ahol Ján Kulkonak, az SZLKP kelet-szlovákiai kerületi bizottság titkárának vezetésével öt napot tölt az SZKP kárpátontúli területi bizottságának vendégeként és tapasztalatcserét folytat az ideológiai pártmunka területén. — k * Fuderico 'Gintana csehszlovákiai argentin nagykövet tegnap az argentin állami ünnep alkalmából prágai rezidenciájában fogadást rendezett, melyen részt vettek Jaroslav Kohout külügyminiszter-helvettes és a csehszlovák közélet további képviselői, valamint a prágai diplomáciai testület tagjai. * Dr. Vilibald Bezdii ek, a CSSZK oktatásügyi minisztere tegnap a prágai Valdstejni Palotában baráti találkozót rendezett a szovjet pedagógusok küldöttségével, melyet Michajl Ivanovics Komdakov, a Szovjetunió iskolaügyi miniszterhelyettese és Michajl Gavrilovics Minkiewics, a Fehérorosz SZSZK iskolaügyi minisztere vezet. A kommunista és munkáspártok tanácskozását előkészítő bizottság záróülésszaka a piacon Ď f rendszer a nemzetközi vas úti \ egyek áru s s tá sá ban (ČSTK) — Az Északnyugati Vasútvonal Igazgatósága az új vasúti menetrend június elsejével történő életbelépésével egyidőben új, Jobb rendszert vezet be a nemzetközi menetjegyek árusításában. Az Északnyugati Vasútvonal Igazgatóságához tartozó 21 nagyobb vasútállomás körzetében eddig csak úgynevezett közvetlen nemzetközi menetjegyeket árusítottak, vagyis ezeket a jegyeket csak azokba a városokba való utazáshoz lehetett igénybe venni, amelyek fel vanMoszkva — A kommunista és munkáspártok tanácskozását előkészítő bizottság záróülésszakának tegnapi ülésén 18 testvérpárt képviselői szólaltak fel. tgy a tanácskozáson részt vevő valamennyi — 68 — kommunista és munkáspárt küldöttei felszólaltak. Valamennyien központi bizottságaik álláspontját tolmácsolták a tanácskozás elé terjesztendő dokumentum javaslatához. Az általános vita befejezése után négy bizottságban vitatják meg az észrevételeket és a javaslatokat. A Bolgár Kommunista Párt küldöttje, aki a hétfői ülésen elnökölt, összegezte az általános vitát, mely véleménye szerint megmutatta, hogy a javasolt dokumentum jó alapja lesz a kommunista és munkáspártok nemzetközi találkozójának. Nézete szerint az eredeti dokumentumot kell elfogadni, mivel a javaslat számos testvérpárt kollektív munkájának gyümölcse. Az általános vita eredménye alapján azt Javasolta, hogy a bizottságok csak a szerkesztési jellegű hozzászólásokat vitassák meg, és hagyják ki azokat a részeket, melyek ismétlődnek. A módosító javaslatok nem változtathatják meg a dokumentum struktúráját és alapelveit, mivel ezeket a központi bizottságok abszolút többsége jóváhagyta. A továbbiakban kijelentette,, elvárják, hogy az előkészítő bizottság objektív lesz, és respektálja a kollektív munka eredményeit. Ma megkezdik munkájukat az egyes szerkesz'ő bizottságok, melyekbe minden kommunista párt elküldheti képviselőit. Tegnap értekezett a tanácskozás másik két dokumentumát előkészítő szerkesztő bizottság is. Megvitatta a békekiáltványt, és a Lenin születése 100. évfordulójáról megemlékező dokumentumot. Vastl Bitak, a CSKP KB elnökségének tagja, a Központi Bizottság titkára, aki a CSKP küldöttségének volt a vezetője az előkészítő bizottság ülésén, tegnap elutazott Moszkvából. A CSKP küldöttségének további vezetésével Pavel Auersperget, a CSKP Központi Bizottsága nemzetközi osztályának vezetőjét bízták meg. Az Apollo 10. visszatért a Földre (ČSTK) — Néhány nap múlva megjelenik a piacon az újburgonya, amelyből 2000 tonnát rendelt az illetékes kereskedelmi vállalat Bulgáriából. június első felében már a mi burgonyatermesztőink is megkezdik a szállítást. Nagyobb mennyiségű hazai újburgonyára azonban csak a jövő hónap második felében számíthatnak a fogyasztók. nak sorolva a nemzetközi viteldíjjegyzékben. Június elsejétől a prágai központi pályaudvar, továbbá az Űstí nad Labem-i és a Jablonec nad Nisou-i pályaudvar újdonságként bevezeti az ún. szakaszmenetjegyek árusítását Jugoszláviába, Olaszországba és Ausztriába. A Csehszlovák Államvasutak ily módon kíván segíteni a szakaszmenetjegyek kiadására eddig egyedül jogosult utazási irodáknak, amelyek a fő idényben túl voltak terhelve. (Folytatás az 1. oldalról) bességgel közeledett a Föld felé, majd 17,42 órakor behatolt a Föld légkörébe. Nemsokkal később az amerikai televízió nézői láthatták, amint kibomlanak a kabin ejtőernyői, a néhány másodpercre megszakadt rádióösszeköttetés helyreállt, és az űrhajósok közölték, hogy a célpont fölött vannak. 17,52 órakor az Apollo 10. viszszatért a Földre. A három űrhajós: Thomas Stafford, John Young, és Eugen Cernan épségben tért viszsza az űrutazásról, miután elsőnek próbálták ki a Hold közvetlen közelében az amerikai űrhajózási program Holdra szálló járművét, a Lunar Module-t. Stafford és Cernan közelebb jutott a Holdhoz, mint bárki más: útjuk egy szakaszán a holdkomppal mintegy 17 kilométerre száguldottak el a Hold felszíne felett. Az Apollo 10. személyzete csaknem három napon át keringett a égitest körül és érdekes megfigyeléseket végzett a júliusra tervezett Holdra szállás előkészítéseként. Az űrkutatás történetében első ízben láthattak a földi nézők élő színes tv-közvetítést a világűrről, az űrhajó belsejéből és a Hold közvetlen közeléből. A leszállás napján, hétfőn az űrhajósok még egy tv-közvetltést adtak a világűrből: középeurópai idő szerint röviddel 13 óra előtt a Földet mutatták be. Az Apollo 10. a Holdtól viszszafelé vezető úton csak kisebb pályakorrekcióra szorult. Az űrkabin, amely a Hold térségében hagyta a holdkomp leszálló részét és Nap körüli pályára bocsátotta a felszálló részt, röviddel azelőtt, hogy az atmoszféra külső rétegéhez ért Nenni olasz külügyminiszter Jugoszláviában Róma — Pietro Nenni olasz külügyminiszter hétfőn délután hivatalos látogatásra Jugoszláviába érkezett. Ennek a látogatásnak olasz politikai körökben nagy jelentőséget tulajdonítanak. Az olaszországi sajtó rámutat a két ország közötti gazdasági kapcsolatok kedvező alakulására. Hivatalosan nem határolják körül azoknak a kérdéseknek a sorát, amelyekről az olasz külügyminiszter tárgyal majd Belgrádban. Olaszországban viszont remélik, hogy a kétoldali gazdasági, műszaki és kulturális együttműködési szerződésen klvüí felszínre kerülnek a legjelentősebb nemzetközi problémák, illetve a két ország ezekkel kapcsolatos álláspontja. Az olasz politikai körök kiemelik azt a tényt is, hogy Jugoszlávia érdeklődést tanúsít a Közös Piac iránt, sőt egyes feltevések szerint a jugoszláv kormány szívesen venné, ha Olaszország bizonyos közvetítő szerepre vállalkozna. volna, lekapcsolódott a kiszolgáló egységről is. Ez a rész az űrhajó műszereinek, berendezéseinek működéséhez szükséges energiaforrásokat, a berendezések egy részét és műszereket tartalmazta. Az atmoszférába már csak az űrkabin érkezett meg előre meghatározott szögben. Az utolsó korrekció végrehajtása rendkívül nagy pontosságot igényelt: ha az űrhajó nem megfelelő szögben futott volna az atmoszférába, a nagy ellenállás következtében elégett volna. A leereszkedés színhelyén, az amerikai Sanioa-szigetek térségében számos hajót vontak össze, élükön a Princeton repülőgép-anyahajóval, amelynek helikopterei a hajóra szállították az űrhajósokat. Biafrai támadás Port Harcourt ellen Owerri — Biafrai hírlapok megerősítették, hogy csütörtökön a biafrai légierő sikeres támadást hajtott végre Port Harcourt kikötő ellen, amely a nigériai szövetségi erők kezén van. A jelentés • hangsúlyozza, hogy a támadás során megsemmisítettek egy Mig és egy IL-28-as típusú repülőgépet. Ugyanakkor a biafrai légierő súlyos kárt okozott a Port Harcourt-i repülőtéren, és elnémított néhány légvédelmi egységet. A támadás során tűz ütött ki a város kőolajfinomító üzemeiben. ^mmmmmamm LAPZARTAHOR érkezett Waldsck Rocki felhívása Párizs — Waldeck Rochet, a Francia Kommunista Párt főtitkára a sajtónak adott nyilatkozatában felhívta a baloldali választókat, hogy június 1-én, az elnökválasztások első menetében szavazzanak jacques Duclosra. Megengedhetetlen, hogy a második menetben ne legyen képviselve a baloldal és az elsőbbség a jobboldal két jelöltje között dőljön el. A baloldali jelöltek közül csakis Jacques Duclosnak van reális esélye arra, hogy az első menetben anynyi szavazatot szerezzen, hogy továbbjusson. Ezért jelölését nemcsak a kommunista választóknak, hanem a szocialistáknak, a radikálisoknak és minden haladó erőnek támogatnia kell. A „nem" győzelme az április 26-i népszavazásban azt bizonyítja, hogy a franciák változást akarnak. Pompidou és Poher azonban nem biztosíthat valóban politikai változást, mivel mindketten a reakció képviselői — állapítja meg Rochet.