Új Szó, 1969. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1969-05-22 / 118. szám, csütörtök

SZÜLŐK, NEVELŐK FÓRUMA Anyanyelvünk féltői, ápolói Beszélgetés JAKAB ISTVÁN egyetemi adjunktussal a csehszlovákiai magyarok körében végzett nyelvművelésről Tavaly ilyenkor lelkesen méltattuk a csehszlovákiai magyarok körében megindult nyelvművelő törekvést. Az elnökből, társelnökből, tudományos titkárbői, szervezőtitkárból és tagokból összetevődő nyelvi szakbizottság megalakulásában azt láttuk, hogy művelődésünk történetében megindult a tudományos szintű és igényű munka. Hasonlóan mint a színjátszás, a kórus- és az irodalmi színpadmozgalom, a szociológiai kutatás, a néprajzi gyűjtés és kulturális é létünk több más megnyilatkozása, a nyelvművelés is az önkéntességre, az emberek áldozatvállalására épült. Dicsértük azokat, akik a nehézségek ellenére is vállalták a munkát, és nem riadtak vissza az áldozathozataltól. Kifejezésre juttattuk ugyanakkor azt is, hogy örökösen nem várhatunk mindent az emberek egyéni kezdeményezésétől és az egyéni áldozattól. Szükséges, hogy a jó ötletek és próbálkozások az állami szerveknél is megértésre találjanak, az eddiginél sokkal nagyobb anyagi támogatásban részesüljenek, és a munkát központilag, szak emberek koordinálják. Igényeink még távolról sem elégültek ki. A mostaninál sokkal színvonalasabb, szervezettebb és lendületesebb kulturális életet vártunk és várunk. A változatlan erősséggel meglevő igyekezet és jó szándék engedi hinni, hogy előbb-utóbb megszületik a kézzel fogható, szükségszerű eredmény is. Jakab István egyetemi adjunktust, a nyelvi szakbizottság titkárát azért kerestük fel, hogy elbeszélgessünk vele a csehszlovákiai magyarok körében végzett nyelvművelésről, és az e területen várható előrelépésről. — Milyen céllal alakították a nyelvi szakbizottságot? — Minden nyelvnek megvannak a maga nyelvhelyességi, illetve nyelvhasználati problémái, így a magyarnak is. A csehszlovákiai magyarság azonban sajátos helyzetben ls él. Az általánosnak mondható nyelvhelyességi problémákon kívül meg kell küzdenie a sajátosakkal is. Az újabb fogalmakat általában a szlovák nyelv közvetítésével ismerjük meg. A magyar köznyelvvel nem vagyunk közvetlen kapcsolatban: nem vagyunk ennek alkotó használói. Egyegy újabb keletű magyar szó esetleg csak nagy sokára jut el hozzánk, elsősorban a rádió, televízió, újságok révén. De éppen sajátos helyzetünknél fogva nemegyszer olyan problémáink is adódnak, hogy a magyar köznyelvben ls Ismeretlen fogalmaknak kell magyar nevet adnunk. A feladatok tehát nagyok. Kevés azonban az olyan ember, aki ezekkel meg is tud birkózni. A kétnyelvű (sőt háromnyelvű) környezet sokkal képzettebb nyelvészeket, újságírókat, fordítókat igényelne, mint az egynyelvű. Sajnos, nekünk még nincs ilyen gárdánk, és egyhamar nem is lesz. Már az is nagy eredmény volna, ha a csehszlovákiai magyar értelmiség tökéletesen Ismerné és helyesen használná az egyetemes magyar köznyelvet. A nálunk használt regionális változatot ugyanis a legjobb akarattal sem azonosíthatjuk a magyar köznyelvvel. Nálunk nincs meg ez a nyelvi réteg. Van tájnyelvünk, van ilyen-olyan irodalmi nyelvünk, de köznyelvünk nincs, illetve az, ami ezt helyettesíti, nagyon sokban különbözik a mai magyar köznyelvtől. Egyrészt az újabb keletkezésű szavak hiányoznak belőle, másrészt sok benne az „üjmagyar" szó: a megtűrhető, meg a nemkívánatos tükörfordítás. Erősen nyelvjáráslas is. Természetesen ennek megvan a magyarázata. Értelmiségünk már itt, Csehszlovákiában nőtt fel. A magyar köznyelv, amelyet könyvekből, újságokból, a rádió és televízió segítségével, tehát passszlv módon próbált elsajátítani, a nyelvhasználatukban idegenszerűségekkel és otthonról hozott nyelvjárási elemekkel keveredett. A mi értelmiségünk soha nem volt és nem is lehetett olyan mértékben kitéve a magyar köznyelv hatásának, hogy legalább a nemkívánatos nyelvjárási elemektől, pongyolaságoktól megszabadulhatott volna. Nem csoda tehát, ha az újságok nyelve kifogásaiható, vagy ha a tanulók nem tanulnak meg az iskolában helyesen beszélni, hiszen a pedagógusok nagy részének szintén hiányzik a megfelelő szintű nyelvi műveltsége. Látjuk, hogy feladat van elég. Azt ls megállapíthattuk, hogy az a néhány cikk vagy cikksorozat, amely a lapokban az elmúlt években megjelent, nem sokat változtatott a helyzeten. Alaposabb, átgondoltabb, tehát tervszerű és rendszeres nyelvművelésre van szükség. Ezért hoztuk létre a nyelvi szakbizottságot. Ez több csoportban végzi a munkáját. A sajtónyelvi csoport a szerkesztőségek dolgozóinak nyelvi problémáival foglalkozik. A terminológiai csoportnak az a feladata, hogy az új fogalmak nevének kérdésében döntsön. Az ismeretterjesztő csoport tagjai nyelvművelő cikkeket írnak a lapokba. A dialektológiai csoportban a nyelvjárási anyagot, a toponímiaiban meg a helység- és dűlőneveket gyűjtik. A nyelvi nevelési csoport az iskolák nyelvi vonatkozású kérdéseivel, a beszélt nyelvi csoport meg a Csehszlovák Rádió magyar szerkesztőségének és a Magyar Területi Színháznak a nyelvhelyességi problémáival foglalkozik. — Kezdeményezésüket hogyan fogadták a vidéken élő nyelvészek, és milyen munkát fejtenek ki? — Sajnos, vidéken élő nyelvészekről nemigen beszélhetünk, inkább csak nyelvészkedő pedagógusokról. Ók látták, hogy szükség van erre a munkára, és többen bekapcsolódtak a nyelvjárási ^nyag, valamint a dűlőnevek gyűjtésébe. Az Ismeretterjesztő csoport tagjai közül csak hárman-négyen dolgoznak aktívabban. Ezeknek a cikkeivel találkozhatnak az olvasók az 0) Szó nyelvművelő rovatában. Komoly tevékenységet várunk a nyelvi nevelési csoporttól. Ez — mint említettem — az iskolai oktatás nyelvi vonatkozású kérdéseivel foglalkozik. Szeretnénk, ha minél több magyar szakos pedagógus bekapcsolódna a csoport munkájába. Ezek saját iskolájukban végeznének nyelvművelő munkát pedagógustársaik és tanulóik körében. Nagy segítséget jelentene ez a nem magyar szakos pedagógusoknak (nem tagadják ők, hogy sok a nyelvhelyességi és helyesírási problémájuk), de a tanulók nyelvi nevelése szempontjából is. Több megértést várnánk a sajtónyelvi csoport munkájával kapcsolatban a szerkesztőségi dolgozóktól. Eddigi értesüléseink szerint elég közönyösen viseltetnek a csoport rendezvényei iránt. Pedig az újságok nyelvi színvonala azt bizonyítja, hogy nagy szükségük lenne erre a segítségre. Egyébként a szakbizottság tagjai a közeljövőben minden csehszlovákiai magyar lapot alapos nyelvi elemzésnek vetnek alá, hogy segítségükre legyenek a szerkesztőknek, lektoroknak, korrektoroknak a hibák leküzdésében. — Az anyagi támogatás kielégítő? — A CSEMADOK Központi Bizottsága mellett működünk, Jelenleg még mint szakbizottság, s így az anyagi támogatást is innen kapjuk. Mind az anyagi, mind pedig a szervezési segítséggel meg vagyunk eddig elégedve. Még nem történt meg, hogy ne lett volna pénz arra, amire kellett. — Kik dolgoznak a legszorgalmasabban, kik érdemelnek elismerést? — A vezetőségi tagokon kívül, akik társadalmi munkában szervezik és irányítják ezt a tevékenységet, eredményesen dolgozik az ismeretterjesztésben Morvay Gábor és Dobay Béla, a nyelvjárási anyag gyűjtésében Pruszák Zoltánné, Csurkó Dezső és mások is. Másfél év telt el a bizottság megalakulása óta, így korai még komoly eredményekről beszélni. Az ilyen jellegű munkában évek kellenek ahhoz, hogy konkrét eredményeket tudjunk felmutatni. — Hogyan akarják munkájukat tökéletesíteni, mi a legközelebbi tervük? — Eddig mint bizottság dolgozott ez a kis közösség. Május 23-án társasággá alakul át. A CSEMADOK alapszabályzatának értelmében társaságként is működhetünk a szervezet mellett. Az új nevünk ez lesz: Csehszlovákiai Magyar Nyelvművelő és Nyelvjáráskutatő Társaság. Az eddigi formával szemben az új azért lesz előnyösebb, mert jobban össze tudja fogni a nyelvészkedőket, az új keretben tervszerűbbé tudjuk tenni munkánkat. Ahhoz, hogy valaki a Társaságnak tagja lehessen, bizonyos eredmények szükségesek, és két tag ajánlása is kell hozzá. A tagoktól viszont joggal elvárhatjuk, hogy — az alapszabályaink értelmében — támogassák célkitűzéseinket. Természetesen az egyes szakcsoportokban tevékenykedhetnek olyanok is, akik nem tagjai a Társaságnak. — Milyen konkrét eredményt vár a nyelvi szakbizottság, illetve a Társaság munkájától? — Ismétlem: még korai eredményekről beszélnünk, de remélem, hogy néhány év múlva meglátszik majd a munkánk hatása. Elsősorban a sajtó nyelvén akarunk segíteni. Azt szeretnénk elérni, hogy ne lehessen megkülönböztetni a fordításokat az eredeti cikkektől: eltűnjenek a fordított cikkekből az idegenszerűségek. De az eredeti cikkek nyelvi színvonalának mércéjét is magasabbra kell emelni. A szóhasználat, vonzathasználat hibáinak felszámolása mellett arra is kell törekednünk, hogy gondolkodási síkon is emeljük a cikkek színvonalát. Eltűnjenek az írásokból a gondolkodás logikátlanságát tükröző nyelvi zavarok, vulgarizmusok, a kevésbé fejlett gondolkodásra mutató nyelvjárási kifejezések stb. Szeretném továbbá, ha iskoláinkból olyan fiatalok kerülnének ki, akiknek nem kell majd szégyenkezniük gyenge nyelvi készségük vagy helytelen nyelvhasználatuk miatt, hanem hálával gondolnak vissza pedagógusaikra, akik a szakmai képzettség mellett a nyelvi műveltséggel is felvértezték őket az életre. Természetesen a nyelvjárási anyag gyűjtésében és feldolgozásában is szeretnénk kézzel fogható eredményt felmutatni. Az igazi siker, valóban, még várat magára. A már kétszer megrendezett Kazinczy nyelvművelő napok, a nyelvművelési publikációk, a rendszeres gyűjtés, a pályázatok és a többi megnyilatkozás azonban már olyan tőke, amelyre lehet hivatkozni, és amelyre építve tovább lehet lépni. Jbj Az ismétlésről KORUNK TUDOMÁNYOS-MŰSZAKI FORRADALMA az élet minden területén rendkívüli igényeket támaszt a ma emberével szemben. Az utóbbi évek folyamán nemcsak az Iskolai oktatásban szereplő tananyag mennyisége gyarapodott hallatlan ütemben, hanem lényeges minőségi változások is történtek. Egyre több az olyan alapvető tudnivaló, melynek szilárd és teljesen megbízható birtoklása nélkül úgyszólván képtelenek volnánk újabb ismeretek elsajátítására. Tartós tudásra viszont csak állandó, rendszeres ismétléssel tehetünk szert. „Repetitio est mater studiorum" — az ismétlés a tudás anyja — valották a régi rómaiak. „Az ismétlés a feledés ellenszere" — mondotta Komenský, s aligha akad olyan Jelentősebb pedagógus, aki ne foglalkozott volna, vagy ne foglalkozna az ismétlés körüli kérdések elemzésével, megválaszolásával. Ha szemléletesen akarunk szólni az ismétlés lényegéről, magát a folyamatot leginkább talán egy éles fűrész munkájával hasonlítjuk össze. Minél többször ismételjük meg a fűrész mozgását az élő fában, annél mélyebb nyomokat hagyunk az élő szervezetben. A sebek ugyan idővel beforrnak, de minél szélesebb és mélyebb volt a vágás, annál tovább tart a „feledés" folyamata, annál tartósabb emlékek maradnak utána. A tananyag ismétlésekor is hasonló a helyzet. Ha valamit emlékezetünkbe akarunk vésni, csakis ismétléssel érhetjük el azt. A puszta ismétlés azonban mindig nem is elegendő. Az ismeret rögzítése annál egyszerűbb, minél több síkon jutott el a tudatunkba. Sokkal könynyebben jegyezzük meg azt, amit világosan megértettünk, amiben felismertük a logikai kapcsolatokat, vagy ami bizonyos (kellemes vagy kellemetlen) élmények kapcsán jutott el a tudatunkba, mint a számunkra érdektelen vagy érthetetlen dolgokat. Ezért még az ismétlés megkezdése előtt arra kell törekednünk, hogy minél több információt szerezzünk az elsajátításra szánt anyagról. Ismerkedjünk meg vele a lehető legközelebbről, miközben idézzük fel emlékezetünkből az anyag sajátosságaival kapcsolatos régebbi ismereteinket, szenteljünk fokozott figyelmet a számunkra még új tulajdonságoknak és összefüggéseknek, s amikor már úgy érezzük, hogy a megtanulandó anyagot lényegében megértettük, hozzáláthatunk az elvégzett művelet megismétléséhez. Az anyagról szerzett benyomásaink az ismétlés folyamán nemcsak stabilizálódnak, hanem újabb ismeretekkel is gazdagodnak. Ez a gazdagodás már kimondottan az ismétléssel együttjáró pszichológiai és fiziológiai folyamatok sajátossága. A TUDÓSOK nagyon sok időt fordítottak a feledés természetének tanulmányozására. A kutatások eredményei arra mutatnak, hogy az új ismeretekből az első órában feledünk el a legtöbbet, amikor a tudás mintegy 40 százaléknyit csökken. A következő 12 óra újabb 10— 12 százaléknyi tudástól foszt meg bennünket. Ezt csupán azért fontos tudnunk, hogy helyesen oszthassuk be az ismétlés Időpontját. Az első Ismétlést okvetlenül iktassuk be mindjárt az Ismeretek megszerzése utáni napra. Ez az ismétlés lehetőleg részletes legyen. A következő ismétlésnél — az anyaggal való Ismerkedés utáni második napon — már a lényegtelenebb dolgokat elhagyhatjuk, s csak a fontosabb tudnivalókra szorítkozunk. A további ismétlések aztán a mértani sornak megfelelően következnek (4—8—16 stb. nap múlva), s valóban csak a leglényegesebb ismeretek felfrissítésére szorítkoznak. Vannak olyan tantárgyak, pl. a nyelvek és a matematika, amelyek tanítása lényegében nem egyéb, mint az ismeretek szüntelen ismétlése és új ismeretelemekkel való bővítése, gyarapítása. Ezért van az, hogy ezek a tantárgyak az alsóbb évfolyamokban naponta szerepelnek az oktatás folyamatában, de a felsőbb osztályokban is csaknem minden nap találkozunk velük. Ha ügyes a tanító, s lelkiismeretesek, szorgalmasak a gyerekek, vajmi kevés akadálya van annak, hogy a „legnehezebb" tantárgyakból is szép eredményeket érjünk el. Amennyiben mégis akadnak gyenge matematikusok, vagy olyanok, akik kevésbé boldogulnak a nyelvtannal és az irodalommal, a hibát az ismétlések rendszertelenségében, vagy teljes mellőzésében, elhanyagolásában kell keresnünk. Igaz ugyan, hogy a szabad szombatok bevezetését — éppen a rendszeres ismétlési lehetőségek megszakításával — leginkább az említett tantárgyak slnylik meg, de a házi munka ügyes megszervezésével, a szülők kellő bevonásával ezeknél a tanátgyaknál is biztosítani lehet az ismétlés folytonosságát. Ogy kell megválogatni a házi feladatot, hogy annak elkészítése a régebbi ismeretek felfrissítésére, ismétlésére ösztökélje a tanulókat. Az órarendet is úgy kell összeállítani, hogy lehetőleg két napnál hosszabb kiesés ne legyen az egyes órák között. A PEDAGÓGUSOK és a kutatóintézetek dolgozói már régóta fáradoznak azon, hogy a tankönyveken keresztül olyan tanenyagbeosztást biztosítanak a tnaulók számára, amely a legkedvezőbb lehetőségeket nyújtaná az egyes tantárgyak között meglévő kapcsolatok minél tökéletesebb kamatoztatására, a legkülönbözőbb ismeretek sokoldalú ismétlésére. Erre nemcsak azért van szükség, mert a gyermekek idővel megunják a már sokszor hallott, látott, tanult dolgokat, új emóciókra, változatosságra vágynak, hanem azért is, mert az ismeretek gyakorlati alkalmazása az alkotó munkával rokon. Alkotni, felfedezni, új összefüggéseket felismerni viszont minden egészséges gyermek szeret. Az elvont tudásnak a gyermek értékrendszerében vajmi kevés a becsülete. A tanuló csak olyasmire tud önfeledt érdeklődéssel figyelni, aminek valamilyen formában hasznát látja saját életében, mindennapi munkájában. Ezért a fontosnak vélt ismereteket szívesebben ismételgeti, mélyíti és rendszerezi. ISKOLÁINKBAN most következik az évvégl általános ismétlések korszaka. Nagyon fontos záró akkordja ez az intézményes oktató-nevelőmunkának. Ilyenkor nyílik pedagógusnak, szülőnek és tanulónak egyaránt a legnagyobb alkalma arra, hogy az egész tanév eredményét felmérje, a hiányokat pótolja és az ismereteket megszilárdítsa. Nem is olyan régen még, egy rosszul értelmezett iskolapolitika következtetésben, éppen a legfontosabb időszakot, az összefoglaló ismétlésre szánt heteket volt kénytelen elpazarolni nem egy iskola holmi kétes értékű társadalmi munkára. Ma már, szerencsére, ezen is túl vagyunk. Minden rendelkezésünkre álló időt arra kell kihasználnunk, hogy sikeresen végezzük el az évvégi ismétléseket. Ez nagy kihatással lehet a tanulók nyári foglalkozására is. Hiszen azok a szülők és nevelők, akik tisztában vannak az ismétlés fontosságával, annak különböző formáival, minden bizonnyal a nyári vakáció idején is módot találnak majd arra, hogy a tudás legnagyobb ellensége, a feledés, minél kisebb károkat okozzon gyermekeink fáradságos munkával megszerzett ismereteiben. Hiszen saját maga és gyermeke munkáját becsüli le, aki figyelmen kívül hagyja az emberi feledékenységet, vagy nincs eléggé tudatában annak, hogy egyetlen tantárgyat sem szabad félretenni hosszú hónapokra. SZENK SÁNDOR