Új Szó, 1969. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1969-05-04 / 18.szám, Vasárnapi Új Szó

r Jó két évvel ezelőtt Leningrádban egy hosszabbra nyúló beszélgetés után, a Képzőművészek Szövetségének Gercen utcai székháza előtt búcsúztam el Jenei Jenőtől, aki a világszerte ismert szovjet filmekhez készült díszleteivel kitörölhetetlenül beleírta nevét a szovjet képzőművészet és kinematográfia történetébe. Épp Jenei Jenő volt az, aki a legnagyobb megbecsüléssel említette Uitz Bélát, mint annak a magyar forradalmi művészgárdának egyik tagját, meíy a magyarországi tanácshatalom bukása után világgá széledt. Jenei Jenőt művészpályája, munkája, hivatása elszakíthatatlan szálakkal odakötötte a forradalom egykori fővárosához, Leningrádhoz, és arra a kérdésemre, nem gondo!-e a hazatérésre, azt felelte, hogy már nem tudna sehol másutt élni, csak Leningrádban. Mégis volt a hangjában valami szívbe markoló, és megrendítő, amitől egész lényemet fájdalom és szomorúság járta át. • 5 hagytak lelkében - olyannyira, hog/» végül ô maga is a monumentális és táblafestészet felé orientálódott, és ahogy ő maga írja saját magáról, a kommunista világnézet módszerével, a dialektikus materializmussal elemzi a világ- és nemzeti festészetet, mert enélkül lehetetlen megtalálni a monumentális és táblafestészet helyét a történelmi festészet menetében. Ez pedig azt jelenti, hogy nem utánozta a reneszánsz korabeli mesterek alkotásait, hanem tanulmányozta azokat, és ahogy Máca János írja róla, kereste azokat a szilárd, érzékelhetően kifejezhető törvényszerűségeket, amelyek a tárgyak, dolgok, a való világ jelenségeinek szerkezeti alapját képezik. Uitz Béla 1916-ban a San Franeiscó-i nemzetközi kiállításon aranyérmet nyert női portréjával. Hazatérése után egyre inkább bekapcsolódott a forradalmi munkásmozgalomba. A fiatalok csoportjával együtt megszervezi a ,,T e 11" című lapot, majd annak betiltása után a „M a"-t. A Tanácsköztársaság négy hónapja alatt felfokozott aktivitás után börtönbe került, majd Bécsbe menekült; 1920-ban a KMP a Komintern III. kongresszusára küldte. Moszkvában Kun Béla és Varga Jenő ajánlásával belépett a kommunista pártba. Egy évvel később, 1922-ben visszatért Bécsbe, ahol elkészítette tizennégy kompozícióból álló freskótervét, az angel munkások for— 2EJ Akkor - két évvel ezelőtt még nem sejtettem, hogy egy véletlen összehoz a magyar festészet második nagy öregjével, Uitz Bélával, aki tizenkilencben a Művészeti Direktórium legtevékenyebb tagja volt, és akit ugyancsak a Tanácsköztársaság bukása kényszerített ki a nagyvilágba. Ez a találkozás is olyan mély és megrendítő érzéseket ébresztett bennem, mint a Jenei Jenőtől való búcsúvétel pillanata, csakhogy ezt a fájdalmat valami mély bensőséges öröm hatotta át, mert Uitz Béla visszatért, véglegesen visszatért hazájába és - mint Máca János írja, a retroszpektív kiállítása alkalmával kiadott katalógj* bevezetőjében - abba a varosba, ahol sokoldalú tehetségének gyümölcsei sarjadtak, nőttek és erősödtek. Uitz Béla 1887. március 7-én Mahala községben, parasztszülők fiaként született és Temesváron esztergályos mesterséget tanult. Gyermekkorától vonzódást érzett a képzőművészetek iránt, és Budapestre sodródva elvégezte a Képzőművészeti Akadémiát. A két év múlva, 1914-ben rendezett kiállítása sikert és elismerést hozott számára s ugyanakkor lehetővé tette, hogy külföldre utazzék. Nem Párizsba, nem is Münchenbe indult, de Rómába és Firenzébe, ahol Michelangelo freskói kitörölhetetlen nyomot DITZ BÉLA: ÖNARCKÉP HÁROM FlO Ľ ts. m B ta u C cc radalmi megmozdulásáról, amely „I u d d i t á k" címen vált közismertté, s erről készült a L u d d tábornok rézkarcalbum is. Ezek után kapta a Londonba szóló meghívást, hogy fesse meg a freskókat, de a körülmények arra kényszerítették, hogy megszakítsa utazását, és így Párizsban maradt. Három teljes évig él a képzőművészetek fővárosában. A C I a r t é kiadónál, a ľ Humanité szerkesztőségének és a Cahiers du Bolchev i s m e-ben dolgozott. A Clarté kiadóvállalat három év folyamán két sikeres kiállítását rendezte meg. Forradalmi színművekhez díszleteket tervez, és a Francia Kommunista Párt megbízásából tizennégy kompozícióból álló albumot készített. „Az imperialista háború ellen" címmel, amelyhez Marcel Cachin írta a előszót. Am Párizs csak kényszermegálló zaklatott élete sodraban. A rendőrség megtagadta tőle a tartózkodási engedélyt. Tulajdonképpen illegalitásban élt itt B. M a r t e I néven. Kérésére a szovjet kormány megadta neki a szovjet állampolgárságot, és huszonhat nyarán Moszkvába utazott. Moszkvában a VHUTEIN, az össz-szövetségi Iparművészeti Intézet tanára és a festészeti fakultás dékánja lett, amelynek festőműhelyében úgy úgy, mint később a Szovjetek Palotájának festőműhelyében, minden erejét és idejét a monumentális festészetnek és a freskóknak szentelte. Megszervezi a fiatal festők „brigádját" és azok segítségével valósítja meg nagyszabású terveit. Majd a harkovi színházban fest, és megbízatást kap a frunzei kongresszusi palota freskóinak megtervezésére. A Szovjetunióban töltött évek jelentik Uitz Béla tehetségének és művészetének teljes kibontakozását. Életműve, mely magába foglalja a tizes évektől festett portrék, tájképek, plakátok sokaságát, a temérdek rajzot és vázlatot, a monumentális alkotásokban és a freskókban teljesedett ki. A háború alatt és annak következtében tönkremént sok nagyobb alkotása, s a különböző képtárakban, múzeumokban és magángyűjteményekben lévő kisebb korai alkotások is nehezen lelhetők fel. A budapesti dokumentumfilm-stúdió Szovjetunióban készült felvételei a retroszpektív kiállítás anyagával együtt valamelyest pótolja a hiányt és űrt életművének megismerésében. Lassan ötven éve - egy fél évszázada - múlt annak, hogy a Magyar Tanácsköztársaság bukása és a rákövetkező ellenforradalmi időszak következtében viláagó szóródott az a nagyszerű nemzedék, amely előkészítette Magyarország forradalmi átalakulását, A bukás országos tragédia, egyben e tiemzedék tagjainak sze-... mélyes tragédiája volt. Közülük sokat, mint Uitz Bélát is, megismerte csaknem az egész.világ, de sikereik közben és pályájuk Csúcsán is tudatuk mélyén ott élt annak a katasztrófának emléke. Március hetedikén, Budapesten a Külügyi Szálló egy kis termében, meghitt barátai és ismerősei körében ünnepelte Uitz Béla nyolcvankettedik születésnapját. Dehogyis faggattam a megfáradt, galambszelíd aggastyánt, a többiekkel együtt csendesen felköszöntöttem őt egy pohár kristálytiszta borral. Csak a felköszöntés után súgta oda Jász Dezső: — Uitz Béla most kérte Magyarországra való visszahonosítását. A művész az örömtől és a szomorúságtól elbágyadva üldögélt székén. Mire gondol? Mire gondolhat? - kérdeztem magamban, s akkor - abban a pillanatban menthetetlenül eszembe jutott az a másik aggastyán, Jenei Jenő, aki a Gercen utca sarkán befordulva a szemem láttára beleveszett Leningrád világvárosi forgatagába. BÁBI TIBOR