Új Szó, 1969. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1969-05-17 / 114. szám, szombat

• ••••••••••••••D - Ú J FILMEK• ••••••••••••••D A HÁBORÚ VÉGET ČR

T (froncio-svéd) évtized megváltoztatta az ország akkori arculatát, s ma már más valósággal kell szembenézni. A mai spanyol nemzedék számára ugyanis a polgárháború már csak múlt, emlék. Diego (a film hőse) harcostársai azonban nem akarják ezt tudomásul venni, s emiatt véleménykülönbség támad az illegális harc vezetői között, akik később maguk is rájönnek, hogy a reális valóságtól elszakítva, a néptömegek aktív bevonása nélkül tömegakciókat nem tervezhetnek. A film a forradalmár három napján keresztül emberközelbe hozza az illegális mozgalom ina felvetődő problémáit éppúgy, mint a személyi adottságokat. A film cselekménye azokban a pillanatokban ábrázolja , hősét, amikor őt kételyek gyötrik, sőt a csalódottság érzése környékezi. Diego fáradt harcos eszméit azonban egy pillanatra sem adja fel. Viszont minden erejét latba veti, hogy elvtársai szellemi merevségét, dogmatikus szemléletét leküzdje. A film nemcsak egy nemzedék nézeteit konfrontálja, hanem a fiatalokét, köztük a fiatal francia radikalizmus és anarchizmus megnyilvánulásait is, melyek ugyancsak nincsenek összhangban a történelmi igényekkel s a mozgalom érdekeivel. (Sőt, céljaik érdekében éppoly tekintetnélküliek, mint apáik, ezt azonban nem akarják tudomásul venni.) Ez a generációs küzdelem érezhetően újra és újra előbukkanó ténye a történelemnek, melynek mellőzése, figyelmen kívül hagyása csak a tudatos harc lehetőségeit, s az erők összefogását gyengítheti. A film főhőse magatartásában kétségtelenül érzünk némi rezignáltságot, s politikai lényegmondanivalója bizonyos értelemben fenntartásra adhat okot, ettől eltekintve helytelen volna azonban bagatelizálni a film értékeit, mely minden helyzetben az élet értelmét keresi, s annak lehetőségét, hogy változzék a világ, s benne az egyén is. A film nagy teret szentel főhőse (melyet a kiváló Yves Montand alakít) szerelmi életének (a házasságát is beleértve), bár kissé túlhangsúlyozza ezeket a „lírai nagyjeleneteket". (A női főszerepben Ingrid Thulint láthatjuk.) Kétségtelen viszont, hogy mondanivalóját magas művészi szinten tolmácsolja. Resnais a történet átgondolt ritmusára, s az új kifejezési eszközökre és megfogalmazás! lehetőségekre építi filmjét, mely minden ellentmondása ellenére közeli számunkra. FÖNOD ZOLTÄN Már maga az a tény, hogy négyéves késéssel kerül a filmvászonra Alain Resnais filmje, melyet az Ismert és jónevű emigráns spanyol író Jorge Semprum forgatókönyve alapján készített, jelzi, hogy a film útja a megvalósítástól a mozinézőig nem is olyan könynyű. A film történetéhez tartozik, hogy az 1966-os. cannes-i filmfesztivál rendezősége a spanyol kormány tiltakozása miatt kénytelen volt levenni a versenyfilmek programjáról, s az ugyanebben az évben megrendezett Karlovy Vary-i filmfesztiválon is csak versenyen kívüli filmként szerepelhetett, mivel az emigrációban élő spanyol kommunisták is tiltakoztak a vetítés ellen. Már maga ez az „előélet" is érzékelteti, mennyire ellentétes az értékelés, s a film mennyi ellentmondásra ad lehetőséget. Alain Resnais a filmművészet nagy alakja, akinél az alkotás rendkívül összetett folyamat. Nem tartozik azok közé, akik a mesterség művészi rutinjával ontják a filmeket, eddigi alkotásai azonban azt tanúsítják, mondanivalója nagy visszhangot, vitákat vált ki a filmművészetben. Alkotásai gondolati mélységét az olyan filmek igazolhatják, mint a Szerelmem: Hirosima, a Tavaly Marienbadban vagy a Muriéi viszszatért című. Most bemutatásra kerülő filmje a francia filmművészet kimagasló alkotásai közé sorakozik. Azon szomorú, megrázó filmek közé, melyek szép„A háború véget ért" egy kockája ségükkel, ellentmondásokat sugalló mondanivalójuk ellenére is megragadnak bennünket. A film hősének három napján keresztül a forradalmi harc lehetőségeit, módozatait, kilátásait latolgatja a filmben a szerző. Harminc évvel a spanyol polgárháború után a spanyol hazafiak nem mondanak le arról, hogy hazájuk szabadságáért küzdjenek. Tudják, hogy ez a harc hosszadalmas, nem máról holnapra megoldható, de vállalják a küzdelmet. A film főhőse forradalmár, aki párizsi emigrációban él. Évtizedekre rúg már a hazájuktól való távollét, gondolkodásukban azonban a forradalmi Spanyolország él, s nem vesznek tudomást arról, hogy az eltelt két-három AZ IGAZSÁG PILLANATA (olasz—spanyol) IMH9 V. 17. A nemzeti játékukért rajongó spanyolok bizonyára rendkívül hálásak ezért a filmért Francesco Rosinäk, a szigorúan realista életábrázolásra törekvő világhírű olasz rendezőnek: igaz képekben rögzítette azt, amit a legteljesebb értelemben bikaviadalnak nevezünk. Amikor a bika szarvára hányja a tömegből elé került suhancokat, a filmben is szarvára hányja. Amikor a híres torreádor utolsó döféssel leszúrja a kimerült állatot, a filmben is leszúrja. S közben és aztán vörös színben patakzik a vér, ömlik a vér — emberé, állaté, csaknem egyre megy... A gyengébb idegzetű emberek olykor iszonyattal fordulnak el a vászontól, mert szinte kezdettől fogva tudhatják, hogy aniit rajta láthatnak, az nem játék, az a valóság borzalmas dokumentuma. Rosi bizonyára számított rá, hogy ilyen nézői is lesznek, mégpedig nagy számban. S mégis elkészítette ezt a valóság-filmet. Nem azért, hogy az aréna borzalmas varázsával csak meghökkentse a világot, hanem azért ls, hogy e szent játékkal kapcsolatban saját véleményét is elmondja, mindenekelőtt azt: sző sincs Itt szent játékról, a velejéig üzlet az egész, legalábbis azoknak, akik az életüket nap mint nap kockára teszik benne. Persze, ezt már eddig is tudtuk, méghozzá számos kiváló művészi film nyomán is. Rosi műve tehát ebből a szempontból ismétli a témát, a mondanivalót, s amit hozzátesz, az inkább csak érdekesség. Filmjében ugyanis nem színészek, hanem valódi torreádorok, impresszáriók, valódi kezdők és mesterek szerepelnek — igazi nevükön. Érdekességnek természetesen ez is megteszi, viszont valódi alkotói értéknek — mert elvégre játékfilmről van szó — már aligha. (szól A magánytól a közösségig Húsz éve halt meg Balázs Béla Ma emlékezünk Balázs Béla köitő, író és esztéta halálának huszadik évfordulójára. Személye rendkívül összetett művészegyéniség, aki a polgári szemlélettől a szocialista szemléltetésig, a magánytól a közösségig megjárta a század művészetének lehetséges útját. Bár alkotómunkája eltérő, nem azonos értékű, mégis jellegzetes és egyben példamutató alakja a magyar művészetnek. Ű maga így jellemzi munkásságát A 30 év Vörös őrségen című kötete előszavában: „Biztatva példázza, hogyan élhet tovább régi költő is elevenen egy fenekestől újuló világban, ha a változó valóság számára felássa lelkét, mint a tavaszi eső alá és mélyen szúrja a talajfordító ásót. a termő gyökereket sem féltve". Már fiatal korától kezdve tudatosan készül arra, hogy valaki: író, költő és filozófus legyen. A budapesti Eötvös Kollégiumban olyan társak közt készül művészi pályájára, mint Kodály Zoltán, Szabó Dezső és Laczkó Géza. Érdeklődése elsősorban a magyar és német irodalomra, valamint filozófiára terjed ki. 1906-ban ösztöndíjasként egy évet Berlinben tölt, ahol együtt lakik Kodály Zoltánnal, s ettől kezdve szoros barátság és szellemi barátság fűzi őket egybe. Ezek az évek a Kalandok és figurák lapjain, regényeiben térnek vissza. Hazatérte után előbb tanulmányokkal jelentkezik, mintegy körvonalazza esztétikáját, s filozófiai nézeteit [Halálesztétika, eredetileg Az öntudatról címet viselte, 1908), s a század elejének szubjektív idealista áramlatait egyéni hangvétellel magyarázza. Esztétikai gondolkodása később „tudatos vagy öntudatlan pantheismus"-ba csap át, későbbi műve (a Művészetfilozófia töredékei, 1909) viszont már egy „művészetvallás" körvonalait sejteti. Szépirodalmi munkássága esztétikai programjából táplálkozik. Első jelentkezése, versei a Holnap antológiában Jelennek meg, majd később a Nyugat közli őket. Kötetben először A vándor énekel címmel gyűjti össze (1911). Ezekben a versekben a kor magányos művészének életérzése szólal meg, aki az élet értelmét, s titkait kutatja. Titok marad a dolgok minden titka. Mert minden út és minden végtelen. (Mert minden út) Költészete a szimbolista líra útját követi, melyben nemcsak irodalmi irányt lát, hanem elsősorban filozófiát. Költőink közül ő tette a legmélyebben magáévá a szimbolizmus filozófiáját, s tartott ki a legtovább mellette. Költői pályájával együtt bontakozik ki drámaírói munkássága is. A Doktor Szélpál Margit című (1906-ban írta) — Ibsen és Dosztojevszkij hatását tükrözi — a magyar drámaírás rilka kísérletének számít a filozófiai drámája. A modern tartalom és a népi-mitikus hangvétel egyesítésének kísérletei Misztériumai (1912). Köztük a leghíresebb A Kékszakállú herceg vára, amely Bartók zenejével a világ modern operairodalmának egyik kimagasló alkotása. Balázs Béla, aki már a század elején a „hontalan baloldal" tagjának számítódik, a háború éveiben egyre közelebb kerül a politikai problémákhoz, s lelkesen üdvözli a polgári forradalmat s részt vesz a Nemzeti Tanács munkájában is. A Tanácsköztársaság idején — bár nem tagja a pártnak — az írói direktórium tagja és a Közoktasáügyi Népbiztosságon a színházügyek intézője. Amikor pedig veszélybe kerül a proletárhatalom, a frontra megy, hogy védje a Tanácsköztársaságot. Egyik emlékezetesen szép verse örökíti meg ezt az időszakot. Tábortűz mellett, régen, nem régen, Szatmármegyében. Sárosmegyében, Sokszor feküdtem vörös őrségen Páston elnyúlva . .. (Tábortűz mellett...) A Tanácsköztársaság bukása után emigrálni kényszerül. Bécsben, Berlinben, majd a Szovjetunióban élt. Bécsi tartózkodása alatt fejezte be korábban megkezdett, nemzedéke harcáról szóló regényét, az Isten tenyerén-t, illetve ennek második részét, az 1930-ban megjelent Lehetetlen emberek című regényét. Az emigráció szempontjából Berlin volt rá a legnagyobb hatással, itt került szoros kapcsolatba a német munkássággal és szervezeteivel. Több forgatókönyvet írt (Egy tízmárkás bankjegy története, Elza kisaszszony stb. J, melyek nagy sikert arattak. 1931-ben a moszkvai filmakadémiára hívták meg tanárnak, s jelentős filmkritikusi és -esztétikai munkásságot fejtett ki. Az Új Hang megindulásától kezdve munkatársa a lapnak, s ezzel ismét bekapcsolódik a magyar szellemi életbe. Költeményeit még Moszkvában a Repülj szavam, a Tábortűz mellett, majd Budapesten Az én utam című kötetekbe gyűjti. A felszabadulás után, Magyarországra visszatérve, bekapcsolódik az ország demokratikus fejlődésébe, s nagy lelkesedéssel vesz részt az új magyar film megteremtésében. Társszerzője volt a nagy sikerű Valahol Európában című filmnek. (Űttörő jelentőségű munkál: A látható ember, A film művészete, A film szelleme stb.) Regényes önéletrajza Álmodó ifjúság címmel jelent meg, melyben a gyermekkor és a kamaszkor élményeit mondja el, megejtő bájjal és költőiességgel. Sajnos, halála megakadályozta abban, hogy ezt az utolsó évtizede talán legszebb művét befejezhesse. Balázs Béla emberként és művészként egyaránt nagy utat tett meg, s költői-művészi fejlődése nem volt mentes az ellentmondásoktól s kettősségektől sem. Programszerű volt azonban nála a haladás ügyének szolgálata, s ez eredményezte, hogy a polgári értelmiségi végül ls megtalálta a szocialista közösséghez vezető utat, s kommunista meggyőződéssel a legnehezebb harcot is vállalta az ügy érdekében. Ogy, ahogy egyik versében (Emlékezés) írja: Majd nézek vissza én is, ha tetőn Megállva bizton, messze láthatok. Ha majd levertem vérszennyes porát Magasba indult meredek utamnak. De hegymászóként meredek falon Nem állhatok meg s vissza nem tekintek. Nem állok múlton. Függök a jövőn. Bs nincs menekvés máshol, mint az ormon. F. Z. A kolozsvári Állami Szimfonikus Zenekar margójára het hangversenyeknek közönséget biztosítani. A Zenei Ünnepségek teljes műsorát főként a szenvedélyes zenekedvelők tanulmányozzák át alaposan. A nagyközönség inkább a „szemtögó" plakátokra figyel fel, tehát azok mégiscsak nélkülözhetetlenek. Nem beszélve arról, hogy újságjelentések, a rádió, a televízió intenzív bekapcsolása útján is fel lehetne hívni a nyilvánosság figyelmét. A románok vendégszerepléséhez hasonlóan félresikerült esték lerontják fővárosunk zenei hitelét, a íiórul járt művészeket pedig elriasztják attól, hogy ínég egyszer ellátogassanak Szlovákia fővárosába. Ugyanez történt tavaly Gilelsz hangversenyén is. A világ egyik A bratislavai Zenei Ünnepségek első zenekari estje a román vendégek hangversenye volt. A Hangversenyiroda rendezte est sajnálatos módon üresen tátongó széksorok előtt zajlott le. Sok bratislavai zenebarát bizonyára szívesen meghallgatta volna a kitűnő román művészeket, de hogyan lehet egy hangverseny látogatott, amelyről alig-alig tud valaki. Plakátok sem hirdették, a nyilvánosság sem értesült a románok vendégszerepléséről. A Szlovák Filharmónia bérleti estjeinek megvan a maga törzsközönsége, tehát kisebbnagyobb látogatottság alapjában véve biztosítva van. De a soron kívüli rendezvényeknek bizonyos propagandát kell csinálni ahhoz, hogy a nagyközönség tudomást szerezzen róluk. Eugen Suchoft nemzeti művész, a fesztiválbizottság elnöke komoly hangú levélben értesítette a Filharmónia bérleti estjeinek közönségét, hogy a nyomdák technikai nehézségei miatt nem lehet minden egyes hangversenyt külön plakáttal hirdetni és felkéri a publikumot, hogy olvassák el a fesztivál zenei eseménysorozatának teljes összeállítását. Suchoň mester szavának bizonyára meglesz a foganatja, de felszólításáról lényegében csupán a filharmóniai estek közönsége értesül, pedig a széles nyilvánosság bevonása nélkül nem lelegnagyobb zongoraművésze Bratislavában félig üres ház elé szórta művészete kincseit, mert a közönség nem értesült zenei életünk e fénypontjáról. Pedig a Hangversenyiroda ez idén valóban szép és változatos kamarasorozatot állított össze, nagy kár volna, és Zenei Ünnepségeink általános fejlődését is erősen hátráltatná, ha az értékes fesztivál-kezdeményezés reklám hiányában kudarcba fúlna. Ez a régóta aktuális probléma most sürgős orvoslásra vár, hiszen mindannyiunk szívügye, hogy a bratislavai zenefesztivál értékes összetételével városunk kultúréletének jelentős eseményei közé emelkedjék, s a Prágai Tavasz mellett felsorakozva nevet és rangot vívjon ki magának a nemzetközi zenei életben. H. M. Kulturális hírek • A svéd rádiótársaság elektronikus zenei laboratóriumot szereltetett fel, a legnagyobb ilyenszerű stúdiót a világon. Az elektronikus zene alkotóit és előadóit 200 km kábel, 300 ezer tranzisztor, ugyanennyi dióda, a vezérlő-asztaloknál pedig 3000 billentyű szolgálja ebben a stúdióban. • A svéd királyi Zenei Akadémia új tagjai: Dávid Ojsztrah hegedűművész és Oliver Massiaen zeneszerző. • A British Múzeumban megnyílt a Rembrandt emlékév első nagy kiállítása, egy grafikai tárlat. Ebből az alkalomból írja Gregory Martin a Times-ben, hogy a grafika művészetének két utolérhetetlen csúcsa — Rembrandt és Picasso életműve. • TÖBB TV, MINT FÜRDŐKÁD! Az angol egészségügyi minisztérium megállapította, hogy az ország 14 640 000 lakása közül 3 221 111-ben nincs fürdőkád. Tévékészülék viszont 13 358 000 lakásban van.