Új Szó, 1969. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1969-05-15 / 112. szám, csütörtök

R

itka az ilyesmi de azért előfordul. Zsoldos József például egy személyben a közel kétezer hektáros nagymegyeri és a félezer hektáros izsapi szövetkezet elnöke. Mindkét szövetkezet önállóan gazdálkodik. Úgy is mondhatnám, külön konyhát vezetnek. Már régebben szerettem volna közelebbről megismerkedni Zsoldos Józseffel. Azonban valahogy soha nem jött ki a lépés. Most meg mintha egyenesen rám várt volna, szinte egymásba szaladtunk a megyeri szövetkezet irodaháza előtt. Valami nagytakarításfélét rendeztek a ház körül, meg az udvaron. Szépítgették, csinosítgatták a házuk elejét. Az udvarban egy fiatal, nyúlánk jegenyét is halálra ítéltek: ne ártson a szomszéd háza falának. Ezek között a szépítgető emberek között volt az elnök is. Tömzsi alakjáról, szemébe húzott kalapjáról már a túlsó oldalról felismertem. A beszélgetés igen könnyen indult. Csak úgy, egyszerűen megkérdeztem: milyen érzés egyszerre két nyeregben ülni. — Már megszoktam — mondja mosolyogva. Aztán az iroda felé mutat. — Talán le is ülhetnénk ... Amikor az iroda vadonatúj Íróasztala mellett fészkelődtünk, az elnök sűrűn a szemembe nézve azt mondja: — ... Mert úgy van vele az ember, hogy nem is igen szívesen beszélget újságírókkal. Nem mintha haragudnék rájuk, Csak... beszélgetünk, beszélgetünk, aztán megjelenik a cikk, és többnyire az elnök benne a központi alak. Mintha ő csinálna mindent. Pedig ez nincs így. Lehet az Illető akármilyen elnök, ha nem tud szót érteni a tagokkal... Nem vitatkozom, ö most a túlsó oldalon áll. Tizenhét esztendős tapasztalat van mögötte. Tizenhét esztendeje elnök. O

tvenkettőben választották meg először az Izsapiak. A hatvanas évek elején már hírneves volt a szövetkezet. Példásan gazdálkodtak, volt mit a tejbe aprítani. Aztán jött a hatvankettes év. — Nálunk nem volt komolyabb baj — emlékezik Zsoldos József. — A szomszédok, a megyeriek azonban csak nem tudtak zöldágra vergődni. Nálunk harmincöt koronát ért egy munkaegység, ők meg tizenötöt is csak nehezen tudtak összekaparni. A járáson gyakran szóba került a megyeri helyzet. Többször is megpendítették, hogy nem ártana, ha egyesülnénk. Az izsapiak viszont hallani sem akartak róla. Féltek, hogy rossz vásárt csinálnak. Aztán a járás ls más húrokat kezdett pengetni. — Mennék-e elnöknek Megyerre? — Mondom aztán, hogy ez nem is olyan egyszerű. Kérdezzük meg, mit szólnának hozzá az izsapi szövetkezet tagjai. Bizony ellene voltak ennek is. Hosszabb tanakodás után adták a javaslatot: az ő szövetkezetük úgyis kicsi, vállaljam az elnökséget mindkét szövetkezetben. Zsoldos József vállalta. Azóta hét esztendő telt el, hét kemény esztendő. A negyvennyolc esztendős, keménykötésű parasztember halántékán már jelentkezik a dér. Ű azonban csak legyint. — Mindnyájan megöregszünk A közös elnök egyszer. Más itt a lényeg, barátocskám. — ??? — Az, hogy Megyer utolérte Izsapot. Zsoldos József szerint Megyeren az volt a legnagyobb baj, hogy nem nőtt ki állandó vezető gárda ... Előtte — hozzátette, hogyha nem téved — kilencen próbálkoztak meg az elnökséggel. Volt esztendő, amikor két elnök is váltotta egymást. A szövetkezet meg mármár a tönk szélére jutott. — Most is azt mondom, nem az egyszerű szövetkezeti tagokban volt a baj. Dolgos, szorgalmas nép a megyeri is. Csakhát szétfolyt minden kezdeményezés. Nem volt, aki üstökén ragadja a dolgokat. M

ás szóval a megyeri szövetkezet annak idején szabályozatlan folyóhoz kezdett hasonlítani, melynek a vize, sodrása hatalmas erőt jelent, mégis haszontalan erő mindaddig, amíg az ember nem szab neki irányt, nem állítja konkrét cél szolgálatába. Zsoldos József, a tíz esztendő tapasztalataival rendelkező elnök megpróbálta a szövetkezeti tagok akaratát, munkaszeretetét egybefogni, célratörően irányítani. Megfontolt, előrelátó munkáját az elért eredmények igazolják. A megyeri szövetkezet utolérte az izsapit, ami nem kis dolog, mivel a két szövetkezet gazdasági eredményei között kezdetben igen számottevő volt a különbség. Vegyük csak közelebbről szemügyre a dolgot. Hét esztendővel ezelőtt gabonafélékből Izsapon már harminckét mázsa volt az átlagos hektárhozam, Megyeren csak huszonhét. A múlt évben Izsapon 43 mázsa volt az átlag, a nagymegyeri szövetkezetben meg negyvenegy. A tejtermelés szintje már kiegyenlítődött. Mindkét szövetkezetben a tehenenkéntl napi fejési átlag kilenc liter körül mozog, ám hét esztendővel ezelőtt Izsapon sem haladta meg a hét litert, a megyeri szövetkezetben meg öt körül volt. Tavaly még volt bizonyos különbség a munkaegységek értéke között is. Megyeren harminchárom, Izsapon harmincöt koronát fizettek. Az idén azonban — az elnök sze rint — végleg eltűnik a különb ség. Már a termelési és pénz ügyi tervet is ennek megfelelően állították össze. A munkaegységek értékét mindkét szövetkezetben harmincöt koronában szabták meg. Sok ez, vagy kevés? Mert, hogy őszinte legyek, a munkaegységek értékének nagysága még nem ad tiszta képet a szövetkezeti tagok tényleges jövedelméről. Az elnök is ezt a nézetet vallja, majd így válaszol a kérdésre. — Nálunk egy átlagos teljesítményű szövetkezeti tag évi jövedelme huszonhat-huszonhétezer korona. Az állattenyésztésben viszont — ahol minden istenáldott nap helyt kell állni — az átlag harmincezer. Cz az a jövedelem — a termé^szetbenieken kívül —, amelyet a tagok közvetlenül megkapnak. Vannak azonban olyan dolgok is, amelyekről általában már kevesebb szó esik. Hogy egyebet ne említsek: a kiöregedett szövetkezeti tagok a szövetkezettől minden évben 2200 koronát és ingyen kenyérnekvalót kapnak, függetlenül attól, hogy egyáltalán feléje néznek-e a szövetkezetnek. Érdekessége még a dolognak, hogy az a kiöregedett szövetkezeti tag, aki a ház körül jószággal akar, bíbelődni, az említett összeg fejében eleséget kaphat a szövetkezettől. Ám, ha valaki nyitott szemmel, füllel jár, egyebet is tapasztalhat. Hogy példával éljek: Egy telefonbeszélgetésnek voltain fültanúja. Az elnököt hívta a járás. Az egészből csak annyit értettem, hogy valamilyen kirándulásról van szó. Az elnök mondta aztán el, hogy a tagok egyik csoportja Jugoszláviába, a másik Balatonra megy nyaralni. A tagok dolga a zsebpénz, a többi költség a szövetkezeté. Szívesen jegyezgetnék még tovább ls — mert, egy-egy elejtett szóból arra következtethetek, hogy a szóban forgó szövetkezetek nemcsak gyarapodnak, hanem fiatalodnak is —, ha az elnök nem fészkelődnék türelmetlenül a széken. Az ajtót is egyre gyakrabban nyitják ránk: így elnök elvtárs, úgy elnök elvtárs ... Szedelödzködöm hát, és ő egy szóval sem marasztal. Mintha mentegetőzni akarna. — Az elnök sem ülhet egész nap az irodában, ugye megérti ... M

egértettem, hogyne értettem volna ... Dologidőben a szót is kurtábbra kell fogni. SZARKA ISTVÁN PARADOXONOK... Ma már egyre kevesebb azoknak a száma, akik még mindig nem értették meg, hogy az építőtermelő munka rend és fegyelem nélkül egyszerűen lehetetlen. E két fogalomba sok minden belefér: munkaerkölcs, embertársaink megbecsülése, a közös tulajdon védelme, a hibák feltárásának kötelességérzete stb. Mindez a szocialista társadalomban összefügg a dolgozók öntudatával, a szocialista humanizmus elvének gyakorlati megvalósításával. Persze naivság lenne azt állítani, hogy a polgári társadalomban csupa rossz, a szocialista társadalomban pedig csupa jó, csupa fegyelmezett, öntudatos ember él. Az azonban tény, hogy humanizmus tekintetében a mi társadalmunk jóval felffimúlja a kapitalista társadalmat. Ezen a tényen még az sem változtat, hogy nálunk is akadnak paradoxonok. Olykor egészen hihetetlen helyzetekkel, jelenségekkel is találkozhatunk. Éppen ilyen, a szocializmusban valóban paradox jelenségekre szeretném felhívni a figyelmet, mivel az általános rend, fegyelem, illetve a zökkenőmentes termelőmunka feltételeinek kialakításához szükséges lenne azok megszüntetése. Persze az a kifejezés, hogy „felhívni a figyelmet" nem valami találó, hiszen olyan jelenségekről van sző, melyekkel lépten-nyomon találkozhatunk. Ilyen például a megfelelő munkaerkölcs hiányának a kérdése. Egy nemrég megtartott közvéleménykutatás során kiderült, hogy a megkérdezettek 34,1 százaléka szerint rossz a dolgozók munkaerkölcse. Ez pedig valóban paradox jelenség, hiszen a szocialista társadalom dolgozóitól több öntudatosságot tételezünk fel. Ám helytelenül járnánk el, ha nem néznénk utána, miben látják az emberek az ilyen laza munkaerkölcs okát. Nus, az említett ankét résztvevőinek 44,5 százaléka a helytelen szervezésben, 37,2 százaléka az anyagi érdekeltség hiányában, 36,5 százaléka pedig a protekció virágzásában látja. Az oly sokszor vitatott protekció szintén egy nagy paradoxon társadalmunkban. Néhány évvel ezelőtt szentül hittük, hogy rövid időn belül felszámoljuk, a gyakorlat azonban bebizonyította, hogy erre nem voltunk képesek. Sőt, a már említett ankéton az is kiderült, hogy a megkérdezettek 58 százaléka szerint ma is szükséges az érvényesüléshez. A protekció „édestestvére" a lekenyerezés. Nemrég egy fiatalembertől hallottam, hogy új családi házára a faanyag neln került annyiba, mint amennyi pénzt adott annak az egyénnek a „megvesztegetésére", aki az anyagot beszerezte. Hasonló módon jutott hozzá egy ismerősöm a családi ház építéséhez szükséges csempéhez. A szocializmus építésének korszakában paradoxnak minősíthető jelenségek száma ugyan egyre kevesebb, ám korántsem kevés. Nem tartom szükségesnek részletesen kitérni a sógor-komaságra, a funkcióval való visszaélésre, a bírálat elfojtására, a lopásra és hasonló fogyatékosságokra, hiszen mindnyájan tisztában vagyunk létezésükkel. Talán sokan nevetségesnek tartják e példákat is, mivel semmi újat nem árulok el velük. Eltávolításuk, Illetve elburjánzásuk megszüntetése csakis úgy lehetséges, ha következetesen, léptem nyomon rámutatunk előfordulásukra. Igen, a rendszeres ellenőrzés és a jogos bírálat — amit vezető tisztviselőink nem győznek eleget hangsúlyozni — mindannyiunk érdeke és kötelessége. Nagy feladat hárul ezen a téren a nemzeti bizottságokra is, melyeknek idejében és következetesen reagálniuk kell a dolgozók különböző bírálataira, panaszaira, hiszen azok orvoslása növeli a polgároknak az állami és a gazdasági szervek, illetve szervezetek iránt érzett bizalmát. A bírálatok és a panaszok alapos elintézése hozzájárul a fegyelem és a rend kialakításához, a törvények, az előírások következetes megtartásához — a paradoxonok megszün tetéséhez. FÜLÖP IMRE Kit terhel a felelősség? HOL A HIBA? A Szlovák Nőszövetség Központi Bizottságának május 5-t rendkívüli gyűlésén hevesen bírálták a május elseje körüli élelmiszerellátási hiányosságokat. A CSTK által kiadott tudósításban egyebek között ezt olvastuk: „Az elnökséget nem nyugtatta meg a Bratislavai Városi Nemzeti Bizottság kereskedelmi bizottsága elnökének magyarázata, mely szerint Szlovákia fővárosának ellátási fogyatékosságai az élelmiszeripar nem kielégítő kapacitásában rejlenek." Majd tovább: „ Nőszövetség Központi Bizottságának elnöksége követeli, hogy a kormány vonja felelősségre az irányítás, a termelés és a kereskedelem egyes fokozatain az ellátásért felelős dolgozókat." Az illetékesek azt ls elmondták hogy míg külföldön az élelmiszeripari üzemek 20—30 százalékos többlettel dolgoznak, addig hazánkban a túltermelés több mint száz százalékos... Nincs elég sör? A világon egy főre átlag 40—50 liter esik, Szlovákiában 110 liter. És nincs palackozott sör? Ezt a problémát a közeljövőben nemigen tudják megoldani, hiszen például a fejlett országokban a modern sörpalackozó termelősorok óránként 30 000 üveget „ontanak" nálunk csupán hatezret ... Hiányzik a deviza, nincs munkaerő ... Miért nincs elegendő alkoholmentes ital? Egyrészt hiányzik mintegy 500 000 palack, másrészt a széndioxidgyártó üzemeknek nem kifizetődő ennek a gáznak a termelése... Talán ezzel kellett volna kezdeni: miért volt kevés a tej a májusi ünnepek idején? Csupán Bratislavában 42 000 literrel többet juttattak a piacra, mint húsvét előtt... Bizonyos hiányosság, hogy hazánkban még mindig elégtelen a kondenzált tej fogyasztása (a fejlett országokban a tejfogyasztás 20 százalékát, nálunk 3 százalékát képezi!) s hasonlóképpen a tejpor fogyasztása is elenyésző ... És még egy utolsó tromf: a széthordás nem a termelő-, illetve értékesítő üzemek hatáskörébe tartozik, hanem a ČSAD monopóliuma ... A vádló tehát a fogyasztó, a vádlott pedig a termelés és a kereskedelem. Mindkettőnek komoly érvei vannak. Melyek az erősebbek? Azoké-e, akik kifogásolják, vagy azoké, akik azzal érvelnek, hogy miért hanyagolta el társadalmunk az élelmiszeripar és a kereskedelem modernizálását? Mert ha elfogadjuk a kereskedelem érveit, valóban bajosan tudjuk megérteni, hogy ebben a szektorban a beruházások — az elmúlt években — még csak az egyszerű újratermelés értékét sem érték el, és semmivel sem volt Jobb a helyzet az élelmiszeriparban sem. A kereskedelemben és az élelmiszeriparban dolgozók — nagyobbrészt nők — a legrosszabban fizetettek közé tartoztak és tartoznak még ma ls. Véleményem szerint kár, hogy a Szlovák Nőszövetség KB elnöksége ezekkel a közismert kérdésekkel kapcsolatban nem foglalt állást, és a kiszolgáló személyzet és a vevők közötti kapcsolat megrosszabbodására hivatkozva ez irányú konkrét intézkedéseket is nem követelt a kormánytól. DÓSA JÓZSEF „Alea lacta est" — a kocka tehát el volt vetve. Kemény szavak, komoly indokolt vádak hangzottak el az élelmiszerellátásért felelős termelő és értékesítő szervekkel szemben. Vajon hogyan reagáltak erre azok, akiket érintettek? Meggyőződésem szerint nagyon felelősségteljesen és érzékenyen. Mindjárt a Nőszövetség elnökségi ülése utáni napon J. Ježkovskýnak, a Potraviny vezérigazgatójának kezdeményezésére összeültek a tejipar, a söripar, a húsipar és a Szolvák Belkereskedelmi Minisztérium képviselői (az ipari szektorok vezérigazgatói), hogy megvitassák a helyzetet, új intézkedéseket foganatosítsanak, illetve közösen keressenek választ arra a kérdésre: miért éppen a májusi ünnepek alatt érte el tetőpontját az eflátásban tapasztalható áldatlan helyzet. Tárgyalásuk eredményeiről a bratilslavai újságírókat tájékoztatták. Nem akarok senki prókátora lenni. Jómagam is saját bőrömön érzem az élelmiszerellátásban előforduló hiányosságokat, mégis érdekel, nem túlságosan szigorúak-e azok a szavak, amelyek azt követelik, hogy a „kormány vonja felelősségre az irányítás, a termelés és a kereskedelem egyes fokozatain az ellátásért felelős dolgozókat". A bírálat és a felelősségrevonús ugyanis egészséges jelenség mindennapi életünkben. Elgondolkoztat azonban, hogy elősegítheti-e a hiányosságok kiküszöbölését, a minőség javulását, a hatékonyabb szervezési intézkedések foganatosítását, és új lendületre serkenthet-e. A bírálatnak viszont lehet negatív hatása is. Elkedvetleníti azokat, akiket indokolatlanul érint. Ezért a régi római jogszabály szerint „Audiatur et altéra pars" meg kell hallgatni a másik felet is, utánajártam a dolognak. — Valóban óriási hiányosságok vannak az élelmiszerellátásban — mondották az illetékesek. — Az a nyomás, amely különösen a múlt év derekán kezdődött, máig sem szűnt meg, sőt fokozódik... A helyzet ennek ellenére nem olyan katasztrofális, mint azt a Szlovák Nőszövetség elnökségi üléséről nyilvánosságra hozott tájékoztatás feltünteti... Nagy hiba, hogy a vásárlóközönség egyre fokozottabb mértékben vásárolja — nyilván az éléskamra feltöltésére — az élelmiszereket, amit az a tény is bizonyít, hogy manapság a kereslet mintegy 40 százalékkal magasabb, mint a múlt év augusztusa előtt volt... margojara Az építkezéshez anyag is szükséges A Rimaszombati Járási Mezőgazdasági Lakásépítő Szövetkezetben 26 EFSZ és négy állami gazdaság tömörül. Az említett létesítmény négyéves fennállása alatt 73 lakást épített fel. jelenleg 80 lakásegységen folynak a munkálatok, amelyekből ezidén 74-et adnak át a rendeltetésének. További 44 lakás építését is tervbe vették. Amint tehát látható, igyekezetben nincs hiány, de annál nagyobb az építő anyagban. Például a sucanyi Prefa üzem vfkanovói részlegének 50 darab PZD 100 540 es előregjértott építkezési elemet kellett volna leszállítania, de mindmáig nem került erre sor. A Losonci Ipolyvidéki Téglagyár a múlt évben esedékes 72 000 téglát még az idén sem bocsátotta a lakásépítő szövetkezet rendelkezésére. Az első negyedévre betervezett 45 000 üreges téglát csak az utolsó negyedre ígérték meg. Építőanyag nélkül nem lehet lakást építeni. Hiábavaló a Rimaszombati Járási Mezőgazdasági Lakásépítő Szövetkezet dolgozóinak az igyekezete, ha még annak ellenére sem veszik figyelembe anyagszükségleteket, hogy azt az építőanyaggyártó üzemek évi tervükbe is beütemezték. Pedig a szövetkezeteknek, állami gazdaságoknak igen nagy szükségük van a lakásokra, mert csakis így tudnak maguknak főiskolai végzettségű szakembereket, fiatalokat biztosítani. S ez a kérdés magában véve ls vagyobb figyelmet érdemelne. —né—