Új Szó, 1969. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1969-05-14 / 111. szám, szerda

Intézkedések népgazdaságunk megszilárdítására M

a és a következő napokban is kétségtelenül sokan felteszik majd a kérdést: Miért volt szükség a most bevezetett ármódosításokra? Az új gazdaságirányítás következménye-e? Kit terhel a felelősség azért, hogy ily módon kellett beavatkozni az életszínvonal alakulásában? Nem lehetett volna-e másképpen is megtalálni a kiutat a gazdasági bonyodalmak labirintusából? Nem volt-e mégis jobb a régi adminisztratív gazdaságirányítás, amely hatalmi eszközökkel nagymértékben kiküszöbölte a piacon előforduló diszproporciókat? Miért...?! Indokolt kérdések ezek, hiszen lényegük egy közös nevezőre vezethető le: többet kell fizetnünk bizonyos árukért és szolgáltatásokért, hamarább kiürül a pénztárcánk és relatíve csökken az életszínvonalunk. Helyénvalók azért is, mert mindannyiunknak választ kell keresnünk rájuk, márcsak azért is, mert valamilyen formában mindnyájan részt veszünk a nemzeti jövedelem létrehozásában és ezért beleszólásunknak keli lennie elosztásába is. A kormány tudatában van annak, hogy a most érvényesített árintézkedések semmiképpen sem népszerűek, ámde látja azt is, hogy a jövő szempontjából szükségesek, sőt elkerülhetetlenek. Mert nem nézheti senki sem tétlenül, hogyan vergődik népgazdaságunk a hullámvölgy mélyén, senki számára sem lehet közömbös a jövedelmek és a munkatermelékenység között tátongó szakadék s az sem, hogy egyre erősödik az inflációs nyomás. Pedig népgazdaságunk fejlődése rohamos, modern utakon halad és a nehézségek ellenére nagy jelentőségű eredményeket ér el. Elég megemlíteni, hogy az elmúlt évben a nemzeti jövedelem 7 százalékos növekedést mutatott ki annak ellenére, hogy a lakosság jövedelme 21 milliárd koronával, vagyis a feltételezettnek a kétszeresével növekedett. Népgazdaságunk mégis megbirkózott a helyzettel. Persze olyan intézkedések árán, amelyeket a jövőben többé nem lehet érvényesíteni. Tudjuk például, hogy a múltban hazánknak aktív szaldója volt csaknem valamennyi szocialista országgal szemben. Mindezt úgyszólván teljes mértékben „feléltük" csupán azért, hogy több árut juttathassunk a hazai piacra. Rohamosan feiiődött a termelés is — éspedig nem csupán az ipari —, nemegyszer azonban a tartalékok rovására. Az ilyen kényszermegoldások persze tartósan nem használhatók . Az ár olyan barométer, amely tükröz egy bizonyos helyzetet, bepillantást nyújt a népgazdaság helyzetébe. Természetesen csak akkor, ha az árak alakulása a szigorú gazdasági törvények szerint történik és mentes az erőszakos beavatkozásoktól. Népgazdaságunkban az ár viszont még nem minden esetben a piaci mechanizmus, a kereslet és a kínálat játékának az eredménye. Sok még az árakban a deformáció, torzítják őket az állami dotációk, a szociális szempontokat figyelembe vevő szabályozások, nem tükrözik eléggé a termelés feltételeit. Ez is egyik oka annak, hogy most — bár még nem teljes mértékben — gazdaságilag indokolt árak meghatározására került sor. Végeredményben ugyanis egyik állam sem támogathatja a végtelenségig költségvetéséből az árakat és kétségtelenül minden államnak tönkre kellene mennie, ha figyelmen kívül hagyna olyan riasztó jelenséget, amilyeneket ez év első két hónapjában tapasztaltunk. Miközben ugyanis országos viszonylatban a jövedelmek 10 százalékos növekedést értek el a munkatermelékenység csupán 2 százalékkal emelkedett. Más szóval: miközben egy korona többletértéket termeltünk, ezért öt korona többletjutalmat élveztünk. Természetesen nem mindannyian és nem mindenütt. Nagy átlagban azonban ezt bizonyítja a statisztika — és a mindennapi gyakorlat is... A most bevezetett ármódosítás évente átlag 6,6 milliárd koronával csökkenti a forgalomban levő pénz mennyiségét (ebben az évben kb. 4,6 milliárddal). A fogyasztói árak átlag 2,5 százalékkal emelkednek, ugyanakkor ebben az évben a nominálbérek 5 százalékos növekedésével számolunk, úgyhogy az intézkedések ellenére a reálbérek gyakorlatilag 2,5 százalékkal fognak emelkedni. Tehát, ha némileg szorosabbra is kell húznunk a nadrágszíjat, nem olyan drasztikus az árrendezés, amilyennek talán első pillantásra tűnik. Az új gazdaságirányítási rendszer ellenségei természetesen azzal érvelnek: lám, milyen intézkedésekre kényszerítette az új vezetőséget a gazdasági reform! Legyünk azonban őszinték: ha növelik a béreket, a jövedelmeket, ha csökkentik a munkaidőt, senki sem zúgolódik. Ámde próbálja valaki módosítani — az indokoltnál nagyobb jövedelemnövekedéssel összefüggésben — a fogyasztói .árakat, kezdődik a morgolódás. Pedig nézzünk csak szét magunk körül. Hogyan használjuk ki a munkaidőt? Annyit termelünk, dolgozunk-e, amennyiért fizetnek? Nem olyan üzemekben, vállalatokban dolgozunk-e, amelyek állami szubvenciót követelnek és ugyanakkor fölösleges, elfekvő árut termelnek? A mostani árrendezés — bár sok-sok „miért"-et vet fel, gazdasági szükségszerűség. Megvalósítása nem a gazdasági reform következménye, hanem érvényesülésének előfeltétele. Rövid lejáratú intézkedésről van szó, amelyet egy távlati koncepció életbe léptetése fog követni. Igen sok deformációt ki kell még ugyanis küszöbölnünk gazdasági életünkből, hogy ez — a kérlelhetetlen törvényszerűségeknek megfelelően — eredményesen és zökkenőmentesen érvényesülhessen a ma egyre elmélyülő világgazdasági kapcsolatokban. DŰSA JÓZSEF (Folytatás az 1. uidali'ól) totta, másrészt arra használta fel, hogy a csehszlovák exportalapokkal részben a hazai piac igényeit elégítette ki. Ezenkívül szükségessé vált az is, hogy az árukészleteknek gyakran már a lehetőségek felső határát érintő csökkentésével kellett lehetővé tenni polgártársaink keresletének kielégítését. így például az egyre nagyobb méreteket öltő húsfogyasztást csak az tette lehetővé, hogy a gazdasági állatok állományát csökkentették. Sajnos, mindezek az intézkedések sem billenthetik helyre a kínálat és a kereslet közötti egyensúlyt. EGYRE SÚLYOSABBAK LETTEK GAZDASÁGI NEHÉZSÉGEINK, úgyhogy fennállt az infláció veszélye is. Említést kell tenni arról is, hogy aránytalanul sok a közelmúltban megkezdett új építkezés. Ennek következtében a követelmények meghaladják építőiparunk teljesítőképességét, és ez tetemes pénzeszközöket leköt. Mindez arra utal, hogy a lakosság kereslete az árupiacon sokkal gyorsabb ütemben nő, mint e kereslet fedezésére szolgáló források gyarapodnak. Ezen a helyzeten 1968-ban semmi sem változott, s az 1969 első negyedében szerzett tapasztalataink sem kedvezőbbek, mivel egyre nagyobbak az igények az új építkezések iránt. A Csehszlovák Állami Bank adatai szerint erre a célra igényelt összeg több mint 2 milliárd koronával haladja meg az engedélyezett összeget, de ezenkívül különböző vállalatok s helyi szervek további 11,5 milliárd koronát igényelnek. Az inflációs nyomás többek között azért is erősödik, mivel az állami költségvetés pénzforrásaiból juttatott dotációk és szubvenciók is túllépik a megengedett határt. Ebben a helyzetben semmi sem kényszeríti a vállalatok többségét arra, hogv saját tartalékaikat mozgósítsák, hanem az állami támogatás tudatában olyan magas béreket fizetnek, amelyek nincsenek alátámasztva az export s a hazai piac igényeit kielégítő termeléssel. Az infláció kockázatát idézte elő továbbá a lakosság jövedelmének robbanásszerű növekedése, minek következtében csak az 1968-as évben több mint 20 milliárd koronával nőtt az az összeg, amely rendelkezésére áll. Ez azonban részben azzal függ össze, hogy a kormány már nem halogathatta tovább a kedvezőtlen szociális helyzetben levők — elsősorban a nyugdíjasok, a többgyermekes családok — jogos igényeinek kielégítését. A kormánynak számításba kellett vennie azt is, hogy az ötnapos munkahét bevezetése tetemes anyagi áldozatokkal jár. Feltételezhető volt azonban, hogy népgazdaságunk bőséges tartalékai s a termelés aránylag gyors ütemű növelése minden megrázkódtatás nélkül lehetővé teszi e szociális intézkedés foganatosítását. Sajnos, népgazdaságunk számos ágazatában állandóan emelkedtek a bérek, ami azonban nem volt összhangban a gazdasági aktivitással. Ezenkívül a múlt év második felében óriási összegeket kellett kifizetni akkor, amikor az üzemek kényszerhelyzetbe jutva leállították a termelést, később pedig azoknak, akik rendkívüli műszakokban dolgoztak. Ezek a bonyolult fejlemények az egyre nagyobb méreteket öltő vásárlási lázban, s abban tükröződtek, hogy a lakosság egyre kevesebb pénzt helyezett betétkönyvekre. Ez év első negyedében is folytatódott ez az irányzat, amit az a tény bizonyít, hogy csupán januárban és februárban mintegy 5 millió koronával nőtt a lakosság jövedelme. Ezzel teljesen ellentétes a munkatermelékenység növekedése, amely például az ipari üzemekben az említett két hónapban csak 2 százalékos volt, de a bérek 3 és félszeresen emelkedtek. Mindebből együttvéve arra következtethetünk, hogy a lakosság bevétele 1969-ben csaknem 13 százalékkal lesz nagyobb, ami pénzben kifejezve megközelíti a 25 milliárd koronát. A BEVÉTELEK 8 MILLIÁRD KORONÁVAL LESZNEK NAGYOBBAK AZ EREDETILEG FELTÉTELEZETTNÉL. Népgazdaságunk válságát az ts elmélyíti, hogy az ez évi januári és februári export kisebb mint a múlt év első két hónapjában volt. Ennek visszahatásaként a feltétlenül szükséges importot sem biztosíthatjuk. Nyilvánvaló tehát, hogy Csehszlovákia gazdasági helyzete nem könnyű, különösen azért nem, mert nincs kizárva, hogy tovább csökken a termelés hatékonysága, megkezdődhet a spekuláció a különböző árucikkekkel, ami végeredményben csökkentheti a dolgozók anyagi érdekeltségét. Pedig ezen az érdekeltségen alapszik a szocialista népgazdaság. A szövetségi kormány és a nemzetiségi kormányok mindezt tudatosítva, számos fontos intézkedést hagytak jóvá, amelyek a jövőben elsősorban azokat a vállalatokat sújtják, ahol egyre nagyobbak a bérek és a fizetések, tekintet nélkül arra, hogy e vállalatok az államtól dotációt és szubvenciót kapnak. Mivel sor kerül a már említett korlátozásokra, elkerülhetetlen az árak bizonyos módosulása. Ez elsősorban azokra a termelőkre vonatkozik, amelyek mindeddig indokolatlanul alacsony áron hoznak forgalomba különböző árucikkeket. Az 1969-es évben sorra kerülő MÓDOSÍTÁSOK ELSŐSORBAN A KÖZSZÜKSÉGLETI IPART ÉRINTIK, mert termékeinek eddigi árszintje meggátolja a termelés növelését, s ennek további következményeként a lakosság igényeinek teljes kielégítését. A dotációk megszüntetése általában a különböző fogyasztási árakat befolyásolja. Ezenkívül sor kerül a forgalmi adó egységesítésére, s mindennek fokozatosan a nagykereskedelmi árak s a fogyasztói árak szorosabb összefüggését kell eredményeznie. Szorosabbnak kell lenni a termelés és a kereskedelem közötti kapcsolatnak is. Ezektől az intézkedésektől elválaszthatatlan a lakásépítési program, s a lakóházak szükséges karbantartása. Tarthatatlan az a helyzet, hogy az ország lakosságának csupán kétharmada, vagyis azok az egyének, akik saját családi házukban, illetve szövetkezeti lakásokban i laknak, fedezik az ezzel kapcsolatos költségeket, s ezenfelül adófizetéssel járuljanak hozzá áz állami lakások kapcsolatos kiadások fedezéséhez. Az ország lakosságának egyharmada lakik állami lakásban. A kormány alapos előkészületek után ez év végén dönt az e téren immár elodázhatatlan intézkedésekről. A gazdasági mérleg helyrebillentése azonban nem függhet csak az előbb említett intézkedésektől. Kormányunk ezért további tetemes összegeket rendelkezésre bocsátva szorgalmazza egyrészt a közszükségleti árucikkek, másrészt az előállításukhoz szükséges nyersanyagok behozatalát. Ugyanakkor hangsúlyozza annak szükségességét, hogy MINDENÜTT JOBBAN KELL GAZDÁLKODNI a nyersanyagokkal, a termelőképességekkel s a munkaidővel. Vitathatatlan, hogy a közigazgatásnak is gazdaságosabbnak kell lennie. Tekintettel erre a miniszter, valamint a központi, szövetségi és nemzeti szervek vezetői kötelesek az adott költségvetési fejezetben feltüntetett kiadások 10 százalékát megtakarítani. Az így megtakarított összeg egy részét az állam az export növelésére, további részét pedig hitelpolitikánk megszilárdítására fordítja. Az eddig jóváhagyott intézkedések azonban semmiképpen sem elegendők a hazai piac teljes megszilárdítására, s a szövetségi kormánynak, nemkülönben a két nemzeti kormánynak további intézkedéseket kell foganatosítania az 1970-re vonatkozó gazdasági irányelvek megvitatása folyamán. Ezek az intézkedések elsősorban a lakosság keresletének szabályozását célozzák. így például a hitelnyújtás terén feltétlenül módosulnia kell a kölcsönök terjedelmének, összetételének s a kamatlábnak is. Ezek az intézkedések a lakosság betéteinek kamatoztatására is vonatkoznak. A fogyasztói árak rendezésével kapcsolatban a bérek szabályozása is múlhatatlanul szükséges, aminek abban kell megnyilvánulnia, hogy ha ipari üzemekben az engedélyezettnél 5 százalékkal több bért fizetnek ki, megkétszereződnek az üzem kötelező befizetései és 7 százalékos önkényes béremelés esetén négyszeresére emelkednek ezek a befizetések. Ez az intézkedés nem vonatkozik azokra a vállalatokra, illetve üzemekre, ahol szombati és vasárnapi műszakokkal biztosítják a piac megfelelő ellátását. Az új intézkedések értelmében megadóztatják a mezőgazdasági dolgozók és más közületekben dolgozók keresetét is. Tekintettel az ország jelenlegi gazdasági helyzetére csak később kerülhet sor az ipari, az építőipari, a mező-, erdő és vízgazdasági dolgozók bérének, illetve fizetésének rendezésére. A kormány a fogyasztói árak módosítására tett intézkedéseiben szem előtt tartja azokat az intézkedéseket, amelyekről a Szakszervezetek Központi Tanácsával már korábban megegyezett. Az 1969-es évre jóváhagyott intézkedések ahhoz a közös megegyezésen alapuló elvhez igazodnak, hogy AZ ÁTLAGOS REÁLBÉREK EMELÉSE NEM LEHET 2,5 SZÁZALÉKNÁL KISEBB. Egyébként az árrendezés azon a feltételezésen alapszik, hogy a névleges bérek átlag 5,5—6 százalékkal emelkednek. A fogyasztói árak módosítása a lakosság különböző szociális rétegeinél a létfenntartási költségeknek átlag 1,7—3,1 százalékos növelését teszik szükségessé. Mindezzel összefüggésben a nemzeti kormányok s a Szövetségi Árbizottság kötelessége, hogy hatáskörükben gondosan irányítsák s ellenőrizzék az árrendezésre vonatkozó intézkedések betartását. Szükséges lesz továbbá az is, hogy a további fejleményeknek megfelelően esetleg újabb javaslatok alapján sor kerüljön a többgyermekes családok és a nyugdíjasok létfenntartási költségeinek elemzésére, s ha szükséges jövedelmük növelésére is. Az eddig elmondottakból megállapítjuk, hogy Csehszlovákia gazdasági helyzete súlyos, Nyilvánvaló tehát, hogy ehhez kell igazodniuk a jóváhagyott intézkedéseknek. Kétségtelen, hogy az árrendezés meglassítja a lakosság életszínvonalának emelkedését. A kormány azonban minden jelenlegi nehézség ellenére is megtesz mindent, hogy a reálbérek úgy emelkedjenek, ahogyan a Szakszervezetek Központi Tanácsával megkötött egyezmény megköveteli. Ez azonban nemcsak a kor^ mánytól, hanem mindnyájunktól függ, mert mindnyájan fe-lelősek vagyunk a csehszlovák népgazdaság jövőjéért. A csehszlovák népgazdaság helyzete mégsem tragikus, mert bár jelenleg sok nehézséggel kell megküzdenie, elegendő tartalékkal rendelkezik, s až esélyei sem kilátástalanok. Lényegében MINDNYÁJUNKTÓL FÜGG A JÖVÖ, vagyis az, hogy népgazdaságunknak tovább is a nehézségek útján kell-e botorkáinraj vagy pedig a dolgozók határozottsága reménytkeltő lehetőségek felé irányítja. Sikeresebben akarunk gazdálkodni, de ezt semmi esetre sem tehetjük meg az eddigieknél következetesebb és népszerűtlen beavatkozások nélkül. Enélkül nem valósíthatjuk meg gazdasági reformunkat, s meddők lennének a gazdasági életünk kedvezőbbé változtatására irányuló őszinte törekvéseink is. Tudjuk, hogy mindnyájan ismerjük népgazdaságunk jelenlegi helyzetét, és éppen ezért meg vagyunk róla győződve, hogy a dolgozók megértik a jóváhagyott Intézkedések célját. Katonák a Magas-Tátra építkezésein Az idei hosszan tartó tátrai tél, valamint a rendkívül kedvezőtlen időjárási viszonyok hátráltatták az 1970. évi világbajnokságra készülő MagasTátra építkezéseinek menetét. Az építővállalatok dolgozói szorgos igyekezetük ellenére sem tudták áprilisban behozni a késést. A múlt hónapban — az eddigi évek időjárásától eltérően — az építkezéseket vastag hóréteg fedte, még április 17-én is hét centiméter friss hó hullott. Az idő sürget, az építők vállalták, hogy a késést behozzák, és a világbajnokság lebonyolításához nélkülözhetetlenül szükséges építkezéseket időben befejezik. Elhatározásuk megvalósításában segítségükre siettek néphadseregünk tagjai. A múlt hónap folyamán több mint kétszáz katona dolgozott a poprádi új repülőtér, a Csorba-tói sportközpont, a „szabadság" út egyes szakaszainak, a vízvezetékhálózat és egyéb építkezéseknek munkálatainál. Várható, hogy a közeljövőben néphadseregünk további szakembereket küld a tátrai építkezésekre. —

k