Új Szó, 1969. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1969-04-22 / 94 . szám, kedd

Pepi néni Nyúlánk, halvány arcú lányka tartja kezében vörösbe kötött kis könyvemet és a sorsomat mondja. „Mikor születtem, béke volt" — hallom a csendes, nyugodt hangot. Oda kell figyelni. Egyre inkább oda kell figyelni. Ez a lányka nem lehet több tizenöt-tizenhat évesnél — valóban megértette volna, miért elég „halkan szólni", ha az ember mélyen érez? Én írtam a verset, kiírtam vele magamból a múlt szorítását, mégis, újra s újra felkavar, ha felidézem magamban, ha hallom. De nemcsak engem kavar fel. Hallom, amikor a beállt nagy csendben szaporodnak a lélegzetvételek, szinte a szivek gyorsult dobogása is együtemű az enyémmel. Es könnyes szememet sem kell szégyellnem. Ilyen könynyes szemekbe tekintek, amerre nézek ... Egymást követik a verseimet mondók, üde lányajkakon kapnak újra értelmet, ritmust a régen megírt sorok. Melegítő, szép érzés: fiatalok szívében rakok fészket. Ajándék ez írónak, költőnek. De most Andrejkovics Teréz, Sárosfa üdvöskéje valami meglepetésre készül. Kék szeme huncutul csillog, amikor bejelenti, hogy a következő szavaló a közismert és közkedvelt Pepi néni lesz. Pepi néni? Már fel is pattan fürgén az asztal végében ülő apró anyóka, az asztalunk felé bókol és már mondja is az egyik versemet, de nem olvassa áml Kívülről szavalja odaadó lelkesedéssel. Nem lehet ezt könnyek, csókok nélkül megállni. Aranyos Pepi néni, hetvenkét esztendejével, az irodalom, a versek szeretetével ott, Sárosfán mindenkiben tiszteletet, gyengéd érzést ébreszt saját személye és az írott szó iránt. Három versemet mondja el Pepi néni könyv nélkül és ahogyan versmondás közben felém fordul, nekem beszél, érzem: nem a szereplés vágya, hanem mélyen gyökerező vágy él benne, megismerni azt, aki a betű, a gondolat hatalmával rabul ejtette. Az aprócska, törékeny Pepi nénit Szalay Gáspárné néven tartja nyilván a községi hivatal. Több mint húsz évvel volt fiatalabb Szalay Gáspárné, amikor szomorú sorsa családjával és az elhurcolt magyarok tömegével Csehországba sodorta. Akkor még nem volt ilyen gyengécske és anyókás és mivel az irodalmat egész életében a legnagyobbra becsülte, erélyes elhatározással néhány krumplis zsákba csomagolta legféltettebb kincsét — a könyveit. Ezt viszi ő magával Csehországba. A testi táplálékot majd megszerzi melléje. Ha dolgozni kell, dolgozni fog — a munkától nem fél... Micsoda szörnyű csalódás érte, amikor Csehországban a rendeltetési helyükre érve, Igazán krumpli szóródott ki a zsákokból. Szegény Pepi néntl A veje titokban krumplira cserélte fel a könyveket, mert hogy azokat nem lehet megenni. Ám a sors íróniája: a krumpli az úton megfagyott és így semmi, de semmi haszna nem lett a szörnyű áldozatnak. Szomorkás mosoly ül Pepi néni arcán, kedves könyvei után búsul még ma is. Pedig kis faluja éppen a könyvek világában lett fáklyavivő — elsőként kitüntetéshez jutott a kerület könyvtárosainak versenyében. Azt gondolhatná valaki, hogy ez csodálatos dolog egy alig nyolcszáz lelket számláló községben. En egy cseppet sem csodálkozom, amióta Sárosfán jártam, belenéztem az asszonyok meleg, együttérző szemébe, megszorítottam a könyvtárosnő kezét és megismertem Pepi nénit. Szerettem volna köszönetet mondani a szülőkön kívül a tanítóknak ls, amiért ilyen merész, tiszta tekintetű, ilyen okosan kíváncsi fiatalságot nevelnek Sárosfán, de erre nem volt alkalmam. Talán majd legközelebb ... L. GÁLY OLGA Lenin és jelenünk Hasznos kezdeményezés Az ötlet megszületése óta alig telt el néhány hónap, s kivételezése ma már valóság: a komáromi hajógyárban megkezdték a központi büfé építését. A tény nem valami „eget rengető", az ország életében sem jelent „határkövet", mégis feljegyezzük, mert két szempontból jelentős eseménynek tartjuk. Egyrészt meg kell dicsérnünk a Potraviny kezdeményezését, másrészt ez az építkezés munkásokat érint, láncszeme a róluk való gondoskodásnak. Arról van ugyanis szó, hogy a.

Potraviny és a hajógyár vezetősége között létrejött megegyezés kezdeményező lépés a lakosság élelmiszerellátásának megjavítása érdekében. Bizonyos tekintetben kísérletezésnek is számít, mivel hasonló jellegű létesítmény üzemeinkben nemigen található. Ezek szerint a hajógyárban épülő központi büfétől függ majd az elgondolás további életképessége, vagyis az, hogy léteslt-e a Potraviny hasonló üzleteket más üzemekben is. Ogy tűnik, hogy a Potraviny számításai megalapozottak, számukra kifizetődő lesz ez a vállalkozás; ml ezt a kezdeményezést mégis más szempontból tartjuk hasznosnak. A hajógyárban ugyanis jelenleg több büfében szolgálnak fel, azonban egyik sem elégíti ki az igényeket sem menynyiségileg, sem minőségileg. Az új központi büfében ezzel szemben nemcsak a hideg és meleg ételigényeket elégítik majd ki kultúráltabb szinten, hanem egyben lehetővé válik egyéb élelmiszer vásárlása is, mint a fűszerüzletekben. Tehát a gazdasági szempontokon túl a létesítmény lényegesen megkönynyíti a mindennapi élelmiszerek bevásárlását. S valószínűnek tartjuk, hogy a dolgozók elismeréssel könyvelik el az üzemvezetőség előrelátását, amikor az ellenérvek ellenére is a központi büfé építése mellett döntött. Győzött az az érv, hogy ez a létesítmény lehetővé teszi a munkaidő jobb kihasználását. S a dolgozók elégedettsége az üzem számára sokszorosan megtérülő beruházás. így vélekedik a létesítményről Emil Viskupiö mérnök, a hajógyár igazgatója és Csík János, a termelési igazgató is. A központi büfé egymillió koronába fog kerülni. Az alapkő letételétől számítva hat hónapon belül felépül. Ezt Ígérte Palotai Károly, a Potraviny járási igazgatója s a többi illetékes szakember. Az ígéret szép sző ... Szeretnénk hinni, hogy hat hónap múlva hírt adhatunk a komáromi hajógyár központi büféjének átadásáról... (ks) Luhačovice 300 éves Kitüntetés — városfejlesztésért Fennállásának 300. évfordulóját ünnepli hazánk egyik leghíresebb gyógyfürdője, Luhačovice. Ebből az alkalomból a Csehszlovák Állami Fürdők és a Luhaőovicei Városi Nemzeti Bízottság emlékéremmel tüntette kl a városfejlesztés eddigi legkiválóbbjait. Kitüntették — in memoriam — Dušan furkovič nemzeti művész műépítészt, a fürdő első építőjét, valamint Oskar Pofíska műépítészt, a városfejlesztés folytatóját. (ČSTK) IRTA: SZÁNTÓ LÁSZLÓ AKADÉMIKUS L

enin születésének 99. évfordulójára különös körülmények között emlékezünk. A helyzet különössége abban van, hogy vannak nálunk olyan emberek, akik bagatelizálják Lenin azon tettét, amely a mi mai életünkre is döntő jelentőségű, t. i. azt, hogy továbbfejlesztette a marxizmus tudományát, és ezt a fejlettebb marxizmust társadalmi életté alakította a világ egyhatodán. Leninnek ezek a kritikusai el sem tudják képzelni, hol volnánk, és mi történt volna a népekkel, ha nem létezett volna az a politikai párt, amelyet Lenin alapított és nevelt. Nem tudják elképzelni, mi lett volna az emberiséggel, ha nincs az a szocialista társadalom, melyet az ő pártja vezetésével építettek fel egy olyan világ közepette, ahol a kapitalizmus belső ellentmondásai következtében olyan embertelen hatalmak nőttek ki, mint a német és az olasz fasizmus. Hiszen ezek nyíltan hirdették, hogy a szláv és más kis népeket kiirtják, s a föld korlátlan urai lesznek. A kultúrájukkal és demokráciájukkal pöffeszkedő burzsoá államok bizony nem vetettek volna gátat a fasizmus árjának. Valóban nevetséges, hogy akadnak, akik azt Ígérik, hogy „ ... a szociálisét demokrácia új, specifikusan csehszlovák modelljét alkotják meg", ezt a céljukat Lenín nélkül, az általa tovább fejlesztett marxizmus nélkül, sőt ennek ellenére akarják elérni. A Lenin által továbbfejlesztett marxizmusról, vagyis a leninizmusról, a monopolista kapitalizmus adekvát tartalmával elmélyített és gazdagított marxizmusról gyakran azt halljuk, hogy nem alkalmas a csehszlovák modellű szocializmus építésére. Lenin az oroszoknak jó lehetett, de nekünk, nyugati kultúrájú cseheknek és szlovákoknak csak az a marxizmus elfogadható, amely „ki van egészítve Husserl, Freud, E. Fischer és hasonlók filozófiájával". Lenin születésének 99. évfordulója különösségének lényege nálunk abban van, hogy a társadalomtudomány elméletének és forradalmi gyakorlatának ezt a páratlan óriását egy sereg szociáldemokrata és hasonló műveltségű ember megtagadja, és a csehszlovák szocializmus számára elhanyagolható nagyságnak tartja. Konkrétan miben nyilvánul meg Lenin, és a leninizmus tagadása, és miben van ma ls élő volta? Megnyilatkozik ez pl. a munkásosztály jelentőségének és szerepének az értelmezésében a szocializmus építésében. A jobboldaliak ideológusai szerint a munkásosztály közvetlen érdekei következtében, és azért, mert a társadalom többségét alkotja, objektíve determinálva van arra, hogy döntő politikai tényező legyen, hogy ösztönösen, tehát párt nélkül, vezetője legyen a társadalomnak, Ez a nézet nemcsak Lenin-ellenes, hanem szocialistaellenes is. A csupán ösztönére hagyott munkásosztály szervezett vezető nélkül elkerülhethetlenül az anarchia felé haladna, és előkészítené az ellenforradalom feltételeit. A

leninizmus tagadása megnyilvánul továbbá a párt szerepére és jelentőségére vonatkozó nézetekben és gyakorlatban. Lenin szerint ahhoz, hogy a munkásosztály teljesítse a történelmi hivatását, feltétlenül szüksége van vezérkarra, vezető erőre, éppúgy, mint a hadseregnek. Ez a vezető erő nem lehet más, mint egy összeforrott, jól szervezett, szigorúan fegyelmezett, és a marxizmus—leninizmus elméletével kiművelt párt. A jobboldaliak — pl. Ivan Sviták —, ezzel szemben azt állítják, hogy az így értelmezett vezető erőnek „ ... semmi köze sincs a munkásosztály és a szocialista társadalom Marx eredeti értelmezéséhez". És ha a munkásosztály szükségét érzi a vezető erőnek, akkor az határozottan nem lehet egy párt, hanem több párt. Csak a pártok pluralitásával lehet szerintük, biztosítani, hogy ne ismétlődjék meg, hogy egy személy ragadja magához a pártban és a társadalomban a hatalmat, és ne az apparátus uralkodjék, mint Novotný idején, hanem a nép. Az igaz, hogy a párt azon új típusát, melyet a lenini párt testesít meg, Lenin alkotta, de megalkotta úgy, hogy képes legyen a munkásosztály osztályharcát vezetni a Marx korabeli körülményekhez viszonyítva megváltozott monopolkapitalizmus feltételei között. De ez a párt nem ellentétes a marxi tanítás szellemével és törekvéseivel, hanem a megváltozott társadalmi körülmények közepette alakult ki. Az Ilyen szellemben megszervezett lenini pártból csak az tudott olyan bürokratizált, torz szervezetet csinálni, akiknek, mint a párt vezetőjének, csak igen halvány fogalma volt Lenin tanításáról és a pártról. A Szovjetunió Kommunista Pártja fejlődésének magátólértetődően meg voltak a maga sajátos vonásai, amelyeket az orosz reális élet határozott meg, mint pl. a túlságos centralizáció, a demokrácia hatékonyságának korlátozása, az önkéntes, de annál szigorúbb pártfegyelem stb. Mivel a szocializmust a Szovjetunióban a kapitalizmussal körül zárt feltételek közepette építették, és ez a körülzártság állandóan háborúval fenyegetett, a pártnak állandó készültségben kellett lennie, s aztán valóban jött a háború. Mindezek a tények, nem hogy a humanizmus felé fejlesztették volna az emberek közti viszonyokat, hanem ellenkező irányban. Azon nemzetek kommunista pártjainak azonban, melyeket a Vörös Hadsereg szabadított fel a hitlerizmus rabsága alól, nem kellett volna átvennie ezeket az orosz sajátosságokat. Lenin nem egyszer figyelmeztette azon nemzetek kommunistáit, melyek csak átmenetileg is kivívták a hatalmat, hogy az Októberi Forradalomnak csak a lényegét vegyék át, máskülönben építsék a szocializmust a nemzeti sajátosságok szigorú figyelembe vételével! Ha nem így történt, akkor nem a leninízmusban van a hiba! D

e ne tévedjünk! A modern monopolkapitalizmus elleni harcban a szocialista államok fejlődési folyamata is megkívánja a demokratikus centralizmust, a fegyelmet, a tervszerűséget. Éppen ezért sörsdöntően helytelen szembe állítani Marx igényét a szocialista humanizmussal és az emberi lényeg szabad és sokoldalú kifejlődésének reális útjával, a munkásosztály és a pártjának segítségével. A jobboldal hívei pedig éppen ezt csinálják. Sőt egy lépéssel tovább mennek. Mert ha a magyar jobboldaliak 1956-ban abszolutizálták és szembe állították Lenin és Sztálin módszerét, eszközeit, ideáit stb., nálunk a jobboldaliak Marxot és Lenint állítják szembe. A leninizmus helyett a „modern szocializmus" nevű burzsoá filozófiai kotyvalékra támaszkodva akarják megnyerni a munkásság többségét. Hogy aztán mi a „modern szocializmus" tartalma, arról van okuk hallgatni. A legsúlyosabb hibákat a szektás vezetés a szocialista demokrácia elméletében és gyakorlatában követte el. Itt szinte a felismerhetetlenségig deformálta Lenin tanítását. A jobboldaliak nem volnának jobboldallak, ha a szocialista demokrácia ezen torz karikatúráját nem azonosították volna Lenin tanításával. De éppen olyan vétkesek azok is, akik ezen azonosítás alapján mind a kettőt, mind a demokrácia „diktatórikus modelljét" eldobták, és népszerűsíteni kezdték a „tiszta demokratikus modellt". A burzsoá demokráciával ellentétben a prole tár demokrácia valós. Nemcsak papíron írt jogokat ad a népnek, hanem valóságos jogot, s ezenkívül e jogok gyakorlásának összes anyagi feltételeit is. Lenin azt tanltja, hogy a proletár demokrácia „milliószor demokratikusabb, bármely burzsoá demokráciánál." S ez nem csak elméleti megállapítás, hanem egyben az élet fényein álló igazság. Vagy talán nem igaz, hogy mindenütt, ahol győzött a szocializmus, a tömegeknek jogokat adott, s hozzá reális gazdasági és társadalmi alapot arra, hogy a megvalósulhasson? Nem adott és ad szabad életet a művelődéshez, a társadalmi és szakmai érvényesüléshez? Tudjuk, hogy sajnos éppen ebben deformálta a szocialista demokráciát legjobban a dogmatikus és szektás rezsim. De tudjuk azt ls, hogy ezek a deformációk nem függnek össze a szocialista demokrácia lényegével, hogy csak deformációk, a vezetéshez nem értő, és főképp marxista műveltséggel nem rendelkező emberek tettei, és megszüntethetők, ismétlődésük megakadályozható. A

jobboldaliak a demokrácia fogalmát osztálynélküli, minden zavaró erőszak nélkül „tiszta demokráciaként" propagálják. Ezeknek a „marxistáknak" (mert annak tartják magukat) eszükbe sem jut, hogy az ilyen egyoldalú dolog, mint amilyennek ők a demokráciát tartják, nemcsak tudománytalan, hanem képtelen dolog ls. A burzsoá demokrácia éppen ügy, mint a szocialista demokrácia objektíven dialektikus valóság. A demokrácia és a diktatúra két elválaszthatatlan, egymást feltételező, és ugyanakkor egymást kizáró oldala az államnak. Ez azt jelenti, hogy a szocialista demokrácia ugyanakkor a proletariátus diktatúrája ls, és a burzsoá demokrácia ls egyben a burzsoázia diktatúrája is. A kapitalista világ eseményei mindennap bizonyítékot szolgálnak arra, hogy a burzsoá demokrácia is diktatúrikus. Ha a szocialista demokráciát az említett módon értjük, akkor világos, hogy minden tekintetben tökéletesítenünk kell: a demokratikus elemet kell feszlesztenünk, a diktatúrikus elemeit pedig sorvasztani kell. Ha a dogmatikus rezsim a néppel éreztette, hogy nem ő uralkodik, hanem rajta uralkodik egy tőle elidegenedett csoport, akkor a január utáni politikának az a feladata, hogy a marxizmus—leninizmus tanítását a politika, a gazdaság, a kultúra, szóval a társadalom egészében realizálja. A szektás dogmatikus rezsim azzal ls nagy hibát követett el, hogy a szocialista demokráciát tekintet nélkül Csehszlovákia népeinek nemzeti sajátosságaira kényszerítette rájuk. Ogy vélték, hogy a szovjet példakép mechanicizmussal átültetésével meg van oldva a dolog. Pedig ezzel a mechanizmussal nagyobb kárt okoztak a szocializmusnak, mint sem azt itt konkretizálhatnánk. E

bből a néhány megjegyzésből is érzékelhető, hogy a dogmatikus rendszer jobboldali kritikusainak Lenin, és a leninizmus jelentőségének lebecsülése tudománytalan és valótlan, s hogy a leninizmus a mi viszonyainkra alkalmazva élő tanítás.