Új Szó, 1969. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1969-04-20 / 16 . szám, Vasárnapi Új Szó

nes elhalmozott ajándékokkal, mintha a férjem lett volna! S amikor egy év múlva beköltöztem a szövetkezeti lakásomba, nem cseréltem volna senkivel. Evekig tartott ez a viszony Editke szépen fejlődött, úgy éltünk egymás mellett, mint két barátnő. Egyszer azután látogatók jöttek hozzánk a gyárba Ausztriából. Jól tudok németül, én tolmácsoltam a beszélgetést. Már éppen haza akartam menni, amikor az egyik vendég, egy mérnök odajött hozzám és megkérdezte, nem lenne-e kedvem és időm elmenni vele egy kávéra. Ö még nem ismeri Pozsonyt, és én megmutatnám neki. — Nagyon szívesen, mérnök úr, de akkor telefonálnom kell a kislányomnak, hogy később megyek haza. Sétáltunk a városban, aztán beültünk egy cukrászdába. Egy-két óra leforgása alatt jó barátok lettünk. Elmondtam neki az egész életemet — Lenesen kívül. — Asszonyom, nem venné tolakodásnak, ha megkérném, jöjjön el velem valamelyik mulatóba? Először vagyok Pozsonyban, és nincs kedvem lefeküdni. Ön olyan kedves és németül is tud. Azt hiszem, nagyon jól elszórakoznánk. Olyan kedves volt, olyan kisfiúsán őszinte, hogy nem tudtam a kérésének ellenállni. Már évek óta nem voltam mulatóhelyen. Dénessel nem mutatkozhattam, nélküle pedig nem mentem. Pezsgő az asztalon, gyönyörű rózsák, kellemes félhomály és zene. Ittunk, nevetgéltünk, táncoltunk — aztán újra Ittunk. Ottó megsimogatta a kezem, azután megszorította. Udvarolgatott, bókolt, tegezett. Azt hiszem, nagyon sokat ittunk mindketten. — Ditta, azt hiszem, mindent elmondtál magadról. — Mindent, vagy majdnem mindent. — Én is őszinte voltain hozzád. Tetszel nekem! Tudom, hogy nevetséges lehet egy ilyen korai szerelmi vallomás, de a mi helyzetünk kissé különhogy eddig jó barátok voltunk. Tudod, hogy nagyon szerettük egymást. Editke nem válaszolt. — Kislányom, te még nem ismered az életet. Dénes bácsi szeret, de nem vehet feleségül, mert... Ottó bácst nőtlen és szeret. Azt mondta, hogy elvesz feleségül és kivisz mindkettőnket Ausztriába. — Azt mondta, azt mondta ... De te mit mondasz majd Dénes bácsinak? Vagy hazudni fogsz neki? — Editke, sohasem pofoztalak meg, de most megérdemelnéd ... Még aznap este beállított Dénes, két perc 9múlva Editke elkérezkedett moziba. Elengedtem ... Dénes továbbra is járt hozzám, és én még csak említést sem tettem neki Ottóról. Ö havonta egyszer jött el hozzám szombatra és vasárnapra, mindig megrakodva ajándékokkal. Dénes szombaton és vasárnap viszont nem jött hozzám sohasem. Editke ekkor kezdett kimaradoznl az iskolából. Mindig rossz bizonyítványt hozott haza, azután ismételnie kellett egy osztályt... De minek is mondok el én mindent ilyen részletesen? ... Nyáron felruccantam Ottóval egy hétre a Tátrába, azután ő vitt el tíz napra az Alpokba. S közben egyre gyakrabban járt hozzám! Nem titkolhattam tovább Dénes előtt a viszonyunkat, mindent elmodtam neki. S mit gondol, hogyan reagált? — Fogalmam sincs! — Nevetett, és azt mondta, hogy végre megjött az eszem! Arról viszont hallani sem akart, hogy szakítsak vele. — Kibírnád nélkülem? Ottód csak havonta egyszer vagy kétszer látogat meg! — Azt akarod, hogy őt is csaljam veled, mint a férjemet? Ez becstelenség lenne! Ö feleségül akar venni! — Az ellen sohasem volt kifogásod, hogy én már több mint tizenöt éve csalom veled a feleségem? yOttó erről természetesen nem tudott semmit. Hordta az ajándékokat, megbarátkozott Editkével is. Sohasem fordult elő, hogy neki ne hozott volna valamit. Ha nekem valamilyen elfoglaltságom N. László Endre: Sohasem voltam szép, de tudtam bánni a férfiakkal! Ez is művészet, amit nem tanítanak az iskolában. És most mégis elvált asszony vagyok.. Hazudhatnám azt, hogy a férjem volt a hibás, hiszen maga nem ismer engem, és különben is megígérte, hogy nem említi a nevem. Az udvarlómmal összevesztem, és férjhez mentem egy olyan valakihez, aki jól keresett, de egy cseppet sem tetszett. Erre az udvarlóm is megnősült, elvett valakit, akit nem volt ideje sem megismerni, sem megszeretni... Nevetséges, ugye? Hát még a folytatása! Körülbelül fél évvel később találkoztam Dénessel, az udvarlómmal. Bementünk egy presszóba és elpanaszoltuk egymásnak, mennyire szerencsétlenek vagyunk. Kibékültünk és minden folytatódott, mint régen. Csakhogy vigyáznunk kellett, nehogy a férjem vagy Dénes felesége megneszeljen valamit! A nyilvánosság előtt nem nagyon mutatkozhattunk. Dénes talált egy albérleti szobát, ez lett a találkahelyünk. S a heti párórás együttlét kárpótolt bennünket rosszul sikerült házasságunkért! Már harmadik éve folytattam ezt a kettős életet, amikor teherbe estem!... Dénesnek azt mondtam, hogy biztosan ő az apja. A férjem nem sejtett semmit Dénesről. Es pár hónap múlva megszületett a kislányom ... Egyszer a férjem hajnalban jött haza, részeg volt annyira, amennyire egy férfi részeg lehet. — Hol voltál eddig, te részeg disznó? — Fogd be a szád! En sohasem kérdezem, hogy kivel henteregsz, te szajha! Csak ennyit mondott, aztán ruhástól lefeküdt. En nemsokára mentem a gyárba, utána találkám volt Dénessel. — Nem bírom azt az embart. Utálom, gyűlölöm. Irtózom a közelségétől. Ráadásul az utóbbi időben részegeskedik, és goromba. Talán megtudott valamit a viszonyunkról. — Mondott valamit? — Amikor ma hajnalban megkérdeztem tőle, hol volt, azt felelte, hogy ő sem volt rá soha kíváncsi, kivel hentergak. Dénes sokáig nem szólt, gondolkodott valamin. Végre azután beszélni kezdett: — Ditta, tudod, hogy nagyon szeretlek. De a feleségem áldott jó asszony, nem tudnék soha elválni tőle. Ogy gondoskodik rólam és a gyerekeimről, ahogyan talán egy asszony sem. Gazember lennék, ha elhagynám ... — Nem, Dénes. Ezt nem is kívánom tőled. — Okos asszony vagy, Ditta, és a legédesebb szerető. Hallgasd meg, mit tanácsolok neked! Tudod, hol dolgozom, tudod azt is, hogy jól keresek, van ismeretségem és tudok neked segítem. Válj el a férjedtől! Egyelőre szerzek neked egy üres szobát, jövőre pedig szövetkezeti lakást. Ilyen ember volt Dénes. Szeretett, képes volt értem minden áldozatra, csak arra nem, hogy a feleségétől elváljon. Fél éu múlva elvált asszony voltam, de boldogabb és nyugodtabb, mint bármikor. A gyárban szépen kerestem, Débözik másokétól. Országhatár választ el, nem találkozhatunk mindennap. Ha nincs ellene kifogásod, eljárnék ide gyakrabban, hogy megismerjük jobban egymást. Ha te is megszeretsz, elintézem, hogy kislányoddal együtt áttelepülhess Ausztriába, — és elveszlek feleségül! Éjfél után két óra lehetett, amikor Oltó taxival hazahozott. Főztem neki egy kávét, ittunk még egy kis konyakot, aztán lefeküdtünk. Korán reggel betelefonáltam a gyárba, hogy rosszul érzem magam, azután visszafeküdtem az ágyba, Ottó mellé és újra elaludtam. Arra ébredtem fel, hogy valaki hangosan becsapta az ajtót. Ottó nyugodtan aludt, én pongyolát kaptam magamra, és átmentem Editke szobájába. Nem volt ott. A fürdőszoba ajtaja zárva. — Editke, nyisd ki az ajtót! — szóltam be csendesen. Semmi válasz. — Editke, azonnal nyisd ki! Tudom, hogy bent vagy. Ekkor a kislányom sírni kezdett. Kinyitotta az ajtót, visszament a szobájába és öltözni kezdett. Hiába szóltam hozzá, nem válaszolt. Nem engedte azt sem, hogy megfésüljem. Csak búcsúzásnál mondott ennyit: — Mama, tudod hogyan hívják az olyan asszonyokat, amilyen te vagy? Es Dénes bácsi?! Dénesről akkor valahogy meg is feledkeztem, Editke juttatta újra az eszembe. Ottó visszament Ausztriába, de minden héten jött tőle levél és a sok, szép képeslap. — Editke, beszélni akarok veled! — Tessék! — Ülj le és hallgass megI Tudod, van, elviszi a kislányom moziba vagy színházba, már táncolni is voltak kettesben. Annyira megértik egymást. — Miért szomorodott el? Eddig őszinte volt hozzám, de most már nem az! Tudom, hogy történt valami az utóbbi időben, amit el akar titkolni előttem. Tőlem akarja hallani, hogy ml volt az? — Ennyire belém lát? Hát akkor mondja meg. — Ottó beleszeretett Editkébe ... — Honnét tudja? De talán mégis jobb lesz, ha elmondom én. Vak voltam, nem vettem észre, hogy Editkéből már nagylány lett, akinek érését siettette az is, hogy ismerte az én kettős életemet. Sok olyant látott, amit neki még nem kellett volna látnia. Pénteki napon volt, délelőtt. A gyárban reggel azzal fogadtak, hogy gyűlésre kell mennem. A gyűlésnek tizenegyre vége lett, és én siettem haza. Minek részletezzem? Editkét és Ottót együtt találtam az ágyban. Amikor fel akartam pofozni a lányom, a következő párbeszéd folyt le: — Anyám, ne merészelj megütni! — Te taknyos, mi lesz belőled? — Az, ami te vagy! Es így tovább. Szerencsére Ottó semmit sem értett belőle, mert szlovákul beszéltünk. Két hete pedig elém állt a leányom, és azt mondta, hogy állapotos! Képzelje el! Csak három hónap múlva lesz tizenhat éves ... — Csodálkozik rajta? Es mit csinált ezek után? — A gyereket elvetettem. Ottó megígérte, hogy többet nem nyúl Editkéhez, bocsánatot kért tőlem ... — Es most minden folytatódik a régiben. Dénes megcsalja magával a feleségét, maga megcsalja Ottót Dénessel, Editke pedig magát Ottóval... Igazán megható kis történet...