Új Szó, 1969. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1969-04-15 / 88 . szám, kedd

Nevezzük nevén a gyereket Gazdasági és politikai helyzetünk minden kétséget kizáróan válságos. Ez a helyzet szükségszerűen azzal jár, hogy „keressük a bűnöst". Ki okozta? Kinek a bűne, hogy idáig jutottunk? A probléma végtelen és megbocsáthatatlan leegyszerűsítése lenne, ha kihalásznánk egy nevet a tarsolyból, s viselőjére rákennénk minden bűnt. Meg kell vallani, sokat hajlanak az ilyen „megoldás" felé. Ugyanezek az emberek azonban rövidesen rájönnek arra, hogy a bűnbak megtalálása és elveszejtése önmagában mit sem változtat a helyzeten, mint ahogy nem változtatott a gazdasági helyzetünkön semmit az ötvenes évek „államellenes centrumának" a leleplezése, elítélése és a perek sokasága sem. A radikalista túlzásokból eleget tanultunk, itt az ideje, hogy helyet adjunk a józan észnek. A küszöbönálló — reméljük, hogy küszöbönálló — kibontakozás deformációktól mentes véghezvitele érdekében felette szükséges a jelenlegi bonyolult helyzetben egyértelműen és világosan meghatározni a fő ellenség, a kibontakozást akadályozó erő jellemvonását, megfesteni arcképét, hogy ráismerhessünk és elhatárolhassuk magunkat tőle. Nevezzük nevén a gyereket: az, amit az ismert párthatározatok szocialistaellenes, szovjetellenes és antikommunista erőknek bélyegeznek, véleményem szerint nem más, mint a kispolgárt radikalizmus. Ez a fű ellenség neve, ez vitt kátyúba bennünket, tévesztett meg sokakat. Hiába szeretnének egyesek minden bajt a szerencsétlen augusztusi félreértés számlájára írni, mások pedig valamiféle szervezett ellenforradalom számlájára. A kispolgári radikalizmus az, amely itt fészkel társadalmunkban, és bajt bajra halmoz. Gyakran azért nem látjuk, mert megszoktuk „burzsoá csökevénynek" minősíteni és a múlt süllyesztőjébe ejteni,' mintha jelenlegi társadalmunkban nem élhetne és létezhetne. Dehogynem él, dehogynem létezik; sőt, táptalaja, gazdasági alapja ls van. A nagyburzsoázia lába alól húsz éve kirántottuk a talajt, ám a kispolgár itt maradt ideológiájával együtt. Nekt is Jó volt, hogy letörtük a nagyburzsoázia hatalmát, hiszen az az ő ellensége is volt. Akkor a több milliót számláló kispolgárság a mi oldalunkra állt, és húsz év alatt bizony felszívódott társadalmunkban. Régi erkölcse azonban megmaradt: „A kispolgárság ellenállást tanúsít mindennemű állami beavatkozással szemben — írta Lenin ötven évvel ezelőtt. A szervezett és fegyelmezett építés Bincs az ínyére, „széttörni, felrobbantani" — ezt akarja a megvadult kispolgár. Felháborodott célzásokat tesz a rendeletek ellen, de semmi értelmes választ nem ad arra a kérdésre: „hogyan módosítsuk a rendeletet, ha nem jó?" E rövidke jellemzésből máris kezd kialakulni a kispolgár profilja. De folytassuk csak a Lenin fogalmazta jellemzést: „A kispolgárnak van néhány ezer rubelnyi pénzkészlete, amit „becsületes úton" és kiváltképpen nem becsületes úton gyűjtött össze a háború alatt", s legsajátabb érdeke, hogy ellenszegüljön az állam irányította szocializmusnak, érvényesülést keressen „néhány ezer rubeljének". Ha a fenti idézetben a „háború alatt" kifejezést „húsz év alatt" — tal helyettesítjük, megértjük, hogy e két évtizedben ls volt gazdasági alapja egy újszerűnek mondható, ám mégis kispolgári szemléletnek és radikalizmusnak. „Kispolgári forradalmárok szokása nem észrevenni, hogy a szocializmushoz nem elegendő a teljes szétzúzás, a letörés stb. — s ez elegendő a kistulajdonos számára, aki felbőszült a nagytulajdonos ellen —, de proletár forradalmár soha sem követne el Ilyen hibát". (Lenin: Művek 27. köt. 335 old.). „Éppen azzal árulják el ktspolgárl mivoltukat, hogy nem látjäk a kispolgári elemet, mint a szocializmus fO ellenségét országunkban" (Lenin idézett müve)... Szinte megdöbbentő menyire illik a jellemzés jelenünkre is, amikor jobboldalt, baloldalt, mindenütt keressük a bűnbakot, csak a kispolgárt nem látjuk bűnös radikalizmusával ... Am idézzünk tovább Leninből, nem hiábavaló ez éppen most: „125 évvel ezelőtt a francia kispolgároknak, a leglelkesebb és legőszintébb forradalmároknak még meg lehetett bocsátani azt a törekvést, hogy egykét „kiszemelt" kivégzésével és dörgedelmes szavalással győzzék le a spekulánsokat, ma azonban az, hogy valami baloldali eszerek tisztán frázisokkal akarják elütni a kérdést, minden öntudatos forradalmárban csak undort és utálatot ébreszt. Ml nagyon jól tudjuk, hogy a spekuláció gazdasági alapja az Oroszországban rendkívül nagyszámú kistulajdonosi réteg és a magángazdasági kapitalizmus, amelynek minden egyes kispolgár egy-egy külön ügynöke. Tudjuk, hogy ennek a kispolgári szörnynek millió meg millió csápja hol itt, hol ott fonja be a munkások egyes kisebb rétegeit, tudjuk, hogy a spekuláció az állami monopólium helyett betör társadalmi-gazdasági életünk hasadékába." „Aki ezt nem érti meg, megbocsáthatatlan gazdasági hibát követ el, vagy azért, mert nem ismeri a valóság tényeit, nem látja azt, ami van, nem tud szembenézni az Igazsággal, vagy pedig azért, mert a „kapitalizmus" és a „szocializmus" elvont szembeállítására szorítkozik, és nem hatol be ennek a nálunk most végbemenő átmenetnek konkrét formáiba és fokozataiba". „A kommunizmus fejlődésének első foka ... más munkatermelékenységet tételez fel, mint a jelenlegi és más embert, mint a mostani nyárspolgár, aki képes, akárcsak Pomjalovszkij szeminaristái, tréfából rongálni a társadalmi vagyont és lehetetlent követelni". ... Minek szaporítsam a szót? Leninnél pontosabban ötven év múltán sem tudom jellemezni a kispolgári radikalizmust. Csupán fel tudom hívni a figyelmet rá: illik-e pontosan a fenti idézetek értelme azokra, akik augusztus előtt a végletekbe hajszolták a nacionalista szenvedélyeket? Illik-e azokra, akik a minap szétverték az Aeroflot irodáját? Illik-e azokra, akik tegnap Slánsky fejét követelték épp oly hévvel, mint nemrég a kommunisták kiebrudalását? Illik-e azokra, akik a most egy éve közölt akcióprogram értelmét és szellemét semmibe véve ad absurdum túlzásokba hajszolták a fejlődést? Illik-e ez a jellemzés arra, aki most ismét túlzásba esve bűnbakot keres minden újságíróban, minden diákban, politikusban, zsidóban, magyarban, csehben, szlovákban, mindenkiben csak a kispolgárban nem? Ismételjük csak el még egyszer: Éppen azzal áruljuk el kispolgári mivoltukat, hogy nem látják a kispolgári elemet mint a szocializmus fő ellenségét országunkban." Van, aki jobbra mutat, van aki balra mutat, amikor a fő ellenséget keresi, s ezzel tudatosan, vagy tudatlanul az egyik szélsőséget támogatja. Mindkét szélsőség egy pontban találkozik: a kispolgári radikalizmusban. Ezért ez most a fő ellenség. ViLCSEX GÉZA Lépés előtt... (Németh J. f elv.) umm Mozgólépcsők — mozgójárdák A függőleges és ferde síkú utasszállítás egyre komolyabb feladatok elé állítja a tervezőket és műszaki kivitelezőket. A világ egyre szaporodó népességének városiasodása egyik súlyos problémát a másik után veti fel. Közismertek ezek közül a lakásépítés, a közművesítés, a szociális és kommnnális ellátás megoldására váró feladatai ős még egy sereg egyéb kérdés. Közlekedési szempontból többnyire csak a járműforgalommal kapcsolatosan hallatják hangjukat a közeli és távoli jflvöt aggódóan formáló szakemberek. Pedig a „harmadik dimenzióval" való törődés, az emberek magassági szállításának a kérdése sem elhanyagolható. Az alábbiakban a fSld alá terelt közlekedés segédeszközét, a mozgólépcsőt és az autó „ellenszerét", a mozgójárdát igyekszünk bemutatni. Folyamatos utasszállítás — mozgólépcsővel Mozgólépcsőt ott alkalmaznak, ahol a felvonók, illetve páternoszterek már nem elégítik ki a tömegigényeket. Igy például gyalogosok számára szolgáló aluljárókban, földalatti vasútállomásokon, áruházakban, repülőtereken, kiállításokon stb. A lifttel szemben óriási előnye, hogy folyamatos utasáramlást tesz lehetővé, a páternoszterhez képest pedig sokkal gyorsabb és Jobban kihasználható. Kezdetben — a múlt század utolsó éveiben — mind a ferde pályás, mind a függőleges csigalőpcsös változattal kísérleteztek. Biztató eredményeket csak az előbbi változattal értek el. Az 1900. évi párizsi világkiállításon bemutatták az első „igazi" mozgólépcsőt, mely ugyan alig 2 méteres szintkülönbséget hidalt át, de kezdete volt valaminek. Kezdetleges szerkezet volt a „Klimax" nevű mozgólépcső. Formájában görcsösen ragaszkodott az akkori „lépcső-ideálhoz", szíjáttételes meghajtása sem tekinthető túlzottan üzembiztosnak, azonkívül sebességével sem kápráztatta el a kipróbálóit. De megszületett a ma is használatos elv: az egyes lépcsőfokokat két párhuzamosan futó láncpár fogja össze végtelen szalaggá. Az első, igazi hivatását betöltő, a folyamatos és tömeges utasszállítást végző mozgólépcsőt a londoni földalatti vasút Earls Court állomásán üdvözölhette a közönség 1911-ben. Nagy önsúlyú, meglehetősen „lusta", drága egyedi gyártásban készült példány volt, melynek minden porcikáját a helyszínen szerelték össze. Ekkor tűntek fel azok a fésűs végdarabok, amelyek a biztonságos le- és fellépést jelentették. Újításnak számított a lépcsőszalaggal együtt futó korlát ls, amely ekkor még egyszerű vászonheveder volt, ma pedig vászonbetétes végtelenített gumikorlátot használnak. A mozgólépcsőn való haladás biztonságának az emelkedési szög, a lépcsőfokok mérete, a lépcsőszalag szélessége, a korlátok kiképzése, a lépcsőkifutások megoldása mind egy-egy meghatározója. Az emelkedési Mesterséges hajszálerek A legújabb állatkísérletek eredményei azzal kecsegtetnek, hogy a sebészek rövidesen már az emberi test kiserelt is pótolhatják majd mesterséges szerkezetekkel. Az ohlol Akron város kórházában számos kísérleti kutyába ültettek be újfajta poliuretánból készült kisereket. Egyes érprotézisek már öt hónapja kifogástalanul ellátják feladatukat, mindenfajta komplikáció tünete nélkül. Az ilyen kis átmérőjű erek pótlására nehéz megfelelő anyagot találni, mert a kisereknek fontos szerepük van a vér rögösödésének megakadőlyozásában. A természetes ereknek olyan bevonatuk van, amely legyőzi a vér rögösödésének törekvését. Ebben a képességükben fontos része van a negatív villamos töltésüknek is. Az akroni kórház kutatóinak sikerült olyan érprotéziseket szerkeszteniük, amelyeknek a természetes erekhez hasonló villamos tulajdonságaik vannak. A szintetikus pollészterszövetből egyelőre 3,175 mm átmérőjű és 25,4 milliméter hosszúságú kísérleti protéziseket készítenek. szög mértékére ma már elfogadott a 30—35 fokos érték. Ugyancsak meghonosodott a nemzetközi gyakorlatban a lépcsőfokok 40 cm-es mélységmérete. A lépcsőfokok szokásos szélessége 60, 80 vagy 100 cm. A fésűs rész előtt legalább egy lépéssel már korlátnak kell húzódnia, ehhez alkalmazkodóan a felső és az alsó kifutásnál 2—3 lépcsőfoknak vízszintesnek kell lennie. A mozgólépcsők szokásos sebessége 0,5—1 méter másodpercenként. Ebből, valamint a lépcsőfokok mélysége és szélessége Ismeretében kiszámítható az elméleti óránkénti teljesítmény. Igy pl. egy 0,5 m/sec sebességgel haladó, 40 cm lépcsőmélységfi és 100 cm (kétszemélyes) szélességű mozgólépcső elméletileg 9000 embert szállíthat óránként. A londoni metró Leicester Square-1 állomásának 30 fokos emelkedésű és 25 m szállítási magasságú mozgólépcsői hosszú ideig világrekordot tartottak. Jelenleg a moszkvai földalatti vasút büszkélkedhet a legnagyobb lépcsőcsoporttal, ahol az egyik állomáson 60 m szállítómagasságú mozgólépcsők üzemelnek. Az autó „ellenszere": a mozgójárda „A mozgójárda az egyetlen ésszerű megoldás, amely a járműforgalmat távol tarthatja a városok belterületétől" — ez a véleményük a francia városfejlesztőknek, akik jól tudják, hogy a gépkocsiáradatnak a belvárosokból való kirekesztése esetén valami módon „gépesíteniük" koll a járókelőket. Ugyanez a természetes igény azonban nemcsak az utcai forgalomban jelentkezik, hanem mindenütt, ahol az emberek összezsúfolódásának a veszélye fenyeget (pályaudvarokon, sportpályákon, szabadtéri színpadoknál, kiállításokon stb.). A mozgójárdák ötlete sem új. Dús fantáziájú rajzolók már a múlt század közepén papírra vetették elképzeléseiket az ún. mozgó utcáról, ahol hatalmas acéllemezes szállítószalagok helyettesítenék a járdákat. De az utópisztikus elképzeléseken kívül technikailag megalapozott tervek ís születtek, legelőször 1874-ben. Igaz ugyan, hogy kivitelezésükre csak negyedszázaddal később került sor. Ugyanott és ugyanakkor, amikor az első mozgólépcsőt bemutatták — az 1900. évi párizsi világkiállításon —, a mozgójárda kísérleti példányát is kipróbálták az érdeklődők. Két futószalag haladt egymás mellett, az egyik 4, a másik 8 km-es óránkénti sebességgel. Ezután több mint fél évszázados „hallgatás" következet. Végre 1952-ben üzembe helyezték a chicagói Museum of Science and Industryban a világ első 20 méter hosszú, 1 méter széles személyszállító szalagját. Ez a kezdeti lépés a világ valamennyi iparilag fejlett országának impulzust adott, úgyhogy ma mar elég uehéz lenne pontosan megmondani a földkerekség összes mozgójárdáinak a számát. Egy azonban biztos: mind közül pillanatnyilag leghosszabb az amerikai Dallas repülőtéren található, amely 430 méter távolságon szállítja a kl- és beszálló légi utasokat. Szerkezeti szempontból kőt alaptípus ismeretes. Az egyiknél a vastag gumiheveder vagy gumival borított acélszalag sima aljzaton vagy nagyobb számú görgőkön halad. A másik megoldásnál olyan, a mozgólépcsők mintájára egymáshoz csatolt járdaelemeken áll az utas, amelyek görgői oldalsó vezetősínekben haladnak. Mindkét rendszer bevált 100 méternél nem hosszabb mozgójárdák készítésére. Nagyobb távolságok több egymás után csatlakoztatott szállítószalaggal hldalhatók át. A szakemberek véleménye szerint egyelőre a rövid és középtávú közlekedésben, később viszont a hosszabb útszakaszokon is fényes jövő vár a mozgójárdákra. A futószalag-közlekedés ugyanis teljesen automatikus, nincs szükség vezetőre, kalauzra, de jármüvekre, kocsiszínre sem. Az esetleg meghibásodó alkatrész egyszerűen pótolható. További előnye, hogy nincs karambolveszély, s az egy-egy utas szállításához szükséges energia is jóval kevesebb, mint bármelyik közúti jármű esetében (nincsenek indítások, gyorsítások, fékezések). Még a beruházás sem mondható nagyon költségesnek. Reálisnak látszanak azok az NDK-beli tervek, amelyek a közeljövőben a nagy gyárakon belüli közlekedést mozgójárdákkal óhajtják megoldani. Ugyancsak az NDK-ban tervezik a külszíni fejtéseken dolgozó bányászok mozgójárdákon való szállítását a több kilométer távolságra fekvő munkahelyekhez. Még náluk is előbbre járnak a svédek, akik a Stockholm központjából 12 km-re fekvő, 25 ezer lakosú Skörholmen nevű lakótelepükön rövidesen 18 mozgjárdát helyeznek üzembe. (Szabadon a Természet VUáea nyomán) 1969.