Új Szó, 1969. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1969-04-13 / 15 . szám, Vasárnapi Új Szó

Melléknevek karrierje Mindennapi nyelvhasználatunkban a mellékneveknek fontos szerepük van. Elsősorban jelzőként használatosak. E szerepükben a tárgyneveket teszik szemléletesebbé, könnyebben elképzelhetőkké, minőségük stb. megnevezésével. Ezért megfelelő gonddal kell őket megválogatnunk és elhelyeznünk. Főleg a kevésbé választékos beszédben fejlődnek ki bizonyos zsargonszerű, mindenre alkalmazható jelzők (isteni, irtó, klassz stb.). De nemcsak a beszélt nyelvben, hanem a választékosabb Írásokban is megfigyelhetők bizonyos divatos jelzők. A sportéban például egy jó labdarúgó csele, megmozdulása csak „látványos" lehet. A politikai újságírói nyelvben a támogatás csak „messzemenő". Az ilyen szavak azután terjednek széltében-hosszában, háttérbe szorítva más, sokszor talán kifejezőbb jelzőket. Számos példával bizonyítható, hogy a divatos jelző nem mindig a legkifejezőbb ott, ahová kerül. Például: „A találkozó egyik legszebb jelenete a 65. percben Játszódott le: B. Charlton látványos, mintegy 18 méterről leadott hatalmas bombáját Mazurkiewicz nagyszerűen szögletre hárította." Eléggé szemléletes marad a jelenet a látványos elhagyásával is. — „A lap megállapítja, hogy az új törvény a szovjet nép meszszemenő helyeslésével találkozott ..." Lám, ebben már a helyeslés is „messzemenő". Mondanom sem kell: nem a legszerencsésebb szófüzés. A helyeslés annyiféle lehet, hogy tíznél több jobbnál jobb jelzőt talál rá a szerző, ha nem hódol a divatnak. Talán ilyeneket: „általános", „élénk", „nagy" stb. A munkának sem kellene mindig csak „igényesnek" lennie. (Nem azt akarom mondani, hogy ilyen ne legyen, de ne mindenáron csak ilyen legyen.) Az alábbi mondatban egyálta Ián nem mondható kifejezőnek: „Napjainkban nehezen találni már olyan embert, aki ne tudná, hogy a nevelés és az oktatás igen bonyolult, igényes munka." E meglehetősen elkoptatott szó helyett talán kifejezőbb volna ez: „nagy odaadást követelő", „sok áldozattal járó" stb. , A túl sűrűn használt szavak gyorsan megkopnak, elszürkülnek, s újakat kell „divatba hoznunk". Megtörténik, hogy olyan szót kezdünk használni, amelynek jelentésével nem vagyunk teljesen tisztában. Ilyen található a következő mondatban is: „Az eddigi tornyokkal elért eredmények nagyon kecsegtetők." Kecsegtetni ígéretekkel, reményekkel szoktak. A „kecsegtető eredmény" meglehetősen szokatlan kapcsolat. Jobb lenne talán így: „... eredmények nagyon biztatók." Vagy „ ... eredmények nagy reményekkel kecsegtetnek. Szólnunk kell még a fokozással való gazdaságtani bánásmódról is. Nagyon szeretünk lelkendezni, szuperlatívuszokban beszélni. A legfelső fok nyakra-főre való használata azonban azzal fenyeget, hogy nem lesz majd mivel kiemelni azt, ami valóban szükséges. A „kimagasló" szó például eredetileg olyan valamit Jelölt, ami a többi közül valamiképp kiemelkedett. De gyakori használata azt eredményezte, hogy ma már van „kimagasló", sőt „legkimagaslóbb" is. Most már ezt használjuk, ahol csak lehet: „Az idei aratásban eddig Karel Baumgartner 29 éves kombájnvezető és segítőtársa, a 18 éves Ladislav Bŕežač érték el a legkimagaslóbb eredményt." Egész jól megfelelne ide a kevésbé hivalkodó legjobb ls. Az előbbiekhez hasonló „karriert" futott be a döntő szavunk is: „A technika fejlődése a fejlett országokban a gazdasági növekedés döntő tényezője." Akárcsak az előbbinél, itt sem ritka ma már a „döntőbb" és a „legdöntőbb" alak. (A mondatban hibás persze a gazdasági növekedés tükörszőkapcsolat is.) Hogy beszédünkben fokozni is tudjunk, ha kell, legyünk óvatosak: ne kezdjük mindjárt a „magas cén"! MORVAY GÄBOR falom HOLTOK JAN SMREK: Tél végén a vízparton Újra szólítlak boldogság. Hiszem, hogy eljösz; éberen vársz régen, és kifeszíted tarka szivárványod a fukar s mégis határtalan égen. A létről sosem mondok le, mert nem feledtem, milyen jó az íze. Bár milliókat sárba ránt a balsors, en^em, a költőt, soha nem terít le. Ügy imádtam az életet, hogy bármely percben kacajjal dicsértem. Álkapcsom majdnem kifordult helyéből, kacajom túltett minden ünneplésen. És újra nevetni fogok. Tán halkan, csukott szájjal, ne is lássák a Duna döntse majd el, őt figyelem — a tavasz tör a felszínén barázdát. A hullámok már sikongnak, bőrén érzi a sodrást, aki hallja. S ím lággyá válik, víggá, szerelmessé a vízparton a járókelők hangja. Fordította: VERES JÁNOS MAŠA HAĽAMOVÁ: Vallomás Hó alatt ébred a tavasz, A bokorban madár. Mondd vágyam, kinek adjalak? A völgyön vonat rohan át. . . Merre menjek? Nagy a világ, Keletre, nyugatra, délre? - Patakok zúgnak s a sziklák Pisztrángot altatnak féltve. Vajon merre? Fentről nézek. Lent a völgy két partja. Csábítón hív a mélyek Gyermeki őszinte arca. Fényben nyújtóznak a hegyek, Sas szeli a léget, S óriás katlanok mellett Varázsitalt kavar az Élet. Most is hozzád megyek. Félénk Őzikeként, csendben. Vérem tavasz-bortól élénk S megbúvók langyos tenyeredben. Utánad jövök, várj rám, Szememben ezer vágy zenél. Egünkön bús esők után Tündéri szivárványt ringat a szél... Fordította: KOMLOSI LAJOS E. B. LUKÁČ: Ne szóljunk Sötét hegyek, szent némaság, a mindenség most csupa illat, halkan lépkedj az úton át, ne beszéljünk. Levél sem rezdül fent, a fán hallgat a fű, a hűs patak, oz álmodó felhő megáll, mi se szóljunk. A legszebb az a szerelem, amely a csendet megtalálja, s a kéz egy másik kézre lel, átfogja forrón. De elárulja pillantásod, csacsognál kedvesen megint, elűzöd lám, a némaságot s a halk szerelmet. Fordította: DÉNES GYÖRGY. FRAŇO KRAL: Hogy virul Hogy virul ez az ifjúság! Szép látvány a szemnek, mely annyi szennyet látott. Hogy virul ez az ifjúság! Szebb látvány mindennél, amire az ember vágyott. Hogy kacag ez az ifjúság! Drága hang a földnek, melyben zsivaj kóválygott. Hoc^y kacag ez az ifjúság! Drágább hang mindennél, ami után szív sóvárgott. Ifjúság! Arcod cirógatni jó érzés a kéznek, mely még csak érdeshez ért. ifjúság! Arcod cirógatni jobb érzés minden örömnél, mit lelkünk remélt. Fordította: RADO GYÖRGY