Új Szó, 1969. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1969-04-02 / 78 szám, szerda

Kalandok dióhéjban Aki egy forgalmas vasúti állomáson figyeli az állandóan jövőmenő embereket, vagy aki vasúton, villamoson utazik és nézi az utasok arcát, mozdulatát, fel-felvillanó tekintetét, az betekintést nyerhet egy-egy ember lelki állapotába. Mostanában sokat utazom villamoson, ezért írok oly gyakran az udvariasságról, mert az emberek egymás iránti figyelmessége vagy figyelmetlensége feltárja és megvilágítja jellemük egész tárházát. Az udvariasságot, a figyelmességet tulajdonképpen azért tartom fontos mozzanatnak az ember életében, mert nem kötelező, s az a tény például nem büntetendő, ha egy húszéves fiatalember, vagy lány nem adja át helyét egy reszkető lábú öregnek, az azonban büntetendő, ha a fiatal, mondjuk, nem váltja meg jegyét a villamoson. A két tény látszólag nagyon távol áll egymástól, holott a valóságban nagyon közeli rokonok. Erről a következő eset győzött meg. I. Kilenc órakor a kettes vagy a négyes villamoson (pontosan nem emlékszem) a következő jelenet játszódott le: A Központi Piactér előtti állomáson sokan szálltak fel a villamosra. Aki ügyes volt, az helyhez jutott, aki nem, az állt és szorongott a tömegben. Sok fiatal felállt és udvariasan átengedte helyét az Idősebbeknek. Két fiatal, egy lány és egy fiú azonban az ismert módon szórakozottan kinézett az ablakon és nem mozdult. Kettőjük között állt egy idős asszony, aki egy perccel előbb udvariasan átengedte a helyét egy még idősebb asszonynak, s nyilván azért állt a két fiatal közé, mert remélte, hogy a fiatalok megkönyörülnek rajta. Joggal remélhette, mert lábai kissé reszkettek, ... de azért szemérmes erőfeszítéssel tartotta magát. A villamos megindult, egy ősz hajú úr felállt és átengedte helyét az asszonynak, azzal a megjegyzéssel, hogy a fiatalember, aki ül, nyilván süket és vak. Az asszony leült, a fiatalok azonban erre a megjegyzésre sem mozdultak. Ekkor következett valami, ami a lányt mégis felállásra kényszerítette. Megjelent ugyanis az ellenőr, aki utastól utasig ment és ellenőrizte a jegyeket. A lány, noha kinézett az ablakon, az ellenőrt azonnal észrevette, nyomban felállt, az ajtó felé tett néhány lépést, de az ellenőr megállította, és kérte a jegyét. A lány azt válaszolta, hogy még nem volt ideje megváltani, mert most szállt fel a hátsó ajtón. Ezt az állítását azonban az aszszonyok egész sora megcáfolta. .. Ilyenkor derül ki, mennyien figyelik, hogy ki, hogyan tartja meg az udvariasság szabályait. A férfiak ugyan egy emberként szemérmesen hallgattak, de a nők serege egyöntetűen tanúsította, hogy ott ült azon a helyen, ahol az idős asszony állt. Vita közben a villamos megállt, a lány nagy léptekkel a nyitott ajtó felé tartott, az ellenőr azonban útjába állt, és kérte személyazonossági igazolványát. A lány azt válaszolta, hogy nincs nála. — Akkor, sajnálom, velem kell jönnie. — Nem megyek magával! — válaszolta dühösen a lány. — De velem jön! — Nem megyek! E pattogó szóváltás után valóságos dulakodás támadt a lány és az ellenőr között. A lány úgy ficánkolt a nyitott ajtó előtt, mint egy horogra akadt hal. Nagyon kellemetlen jelenet volt. Azt hiszem, könnyen el lehetett volna kerülni. Ha a lány megmondja az ellenőrnek, hogy elfelejtett jegyet váltani, talán büntetés nélkül is megúszta volna. De így, szórakozottan kinézni az ablakon, utána pedig a villamos utasai előtt szemérmetlenül hazudozni nem lehet büntetlenül. A fiatalember azonban, aki kinézett az ablakon — megúszta. Óvatos volt, mielőtt kinézett volna, megváltotta a jegyét. II. Amióta a házgondnokság irodája a mi házunkban van — Főrévi út 7 —, nekem a házgondnokság vezetőivel mindig volt valami bajom. Emlékszem, évekkel ezelőtt szobám egyik fala megrepedt és hiába futottam a házgondnokságra panaszra, senki meg sem mozdult, helyettük azonban megmozdult a fal és ledőlt. Aztán más bajok is előfordultak, amelyekkel, bevallom, nem szereztem nekik kellemes perceket. Persze nem rajtam múlott, végül is nem tehettem róla, ha a fal ledőlt, mint ahogy most sem tehetek arról, ha újabb mély repedések keletkeznek szobám másik falán, és hogy gázkályhám — nem tudni mi okból — az utóbbi hetekben önműködő kattogással megszűnt égni. A kattanás jelezte mindig a gázláng elalvását... és ez többször megismétlődött. Különben a gáz is nagyon kis lánggal égett. Ezt a jelenséget nem értettem, később azonban az egyik lakó megmagyarázta, hogy sürgősen javíttassam meg a kályhát, mert ez a kattanás gázömlést is okozhat. Én azonnal a házgondnokságra siettem, kértem a vezetőt, hogy küldjön valakit, aki a kályhát megjavítja. A javítás költségeit magamra vállaltam, arra gondoltam, a kályhán kívül a gázvezetéket is megjavítja. A vezető nem nagyon készségesen, de megígérte, hogy küld majd valakit. Ez a megállapodás egy hétfői napon történt. Utána vártam. Kedden nem jött senki. Szerdán újra bementem a házgondnokságra, a vezető nem volt ott, de a helyettesét ott találtam, aki tudott a vezető ígéretéről, mert jelen volt a megállapodásunknál. A helyettes, kérdésemre, hogy mlhor jön a szerelő, hetykén azt válaszolta, hogy nekik csak egy ilyen szakemberük van és az el van foglalva, senkit nem tud tehát küldeni. Megmagyaráztam neki, hogy ilyen kályhával fűteni életveszélyes, de mindez nem használt, kereken visszautasított minden segítő készséget. Még azt sem tanácsolta, hogy hívjam fel a gázgyárat. Erre magam jöttem rá kétségbeesésemben. Nyomban a házgondnokság visszautasító magatartása után felhívtam a gázgyárat, ott udvariasan megkérdezték tőlem, hogy mi a nevem és hol lakom, utána megígérték, hogy estére küldenek hozzám egy kályhaszerelőt. így is volt. Estére két munkás állított be hozzám, új gázórát szereltek fel, és átfújták a gázcsöveket, azóta rendes lánggal ég nálam a gáz. A gázkályha is az este rendesen égett, de a biztonság kedvéért a gázgyári munkások igazolást adtak, hogy a házgondnokságnak sürgősen intézkednie kell a gázkályhával kapcsolatban. Én azonban inkább nem fűtök, de a házgondnokságra el nem megyek. Végül Is mit várhatok az olyan vezetőtől, aki megígéri, hogy küld valakit hozzám, aki a kályhát megjavítja, ugyanakkor eszeágában sincs, hogy ígéretének eleget legyen, holott jól tudja, az ilyen kályha használata igen veszélyes. Nincs számomra más út, minthogy a házgondnokság központi igazgatóságának küldöm el a kályháról szóló gázgyári leletet. Mindezt tulajdonképpen azért tárom fel, hogy bemutassam a gázgyár és a házgondnokság dolgozóinak magatartásbeli különbségét. Míg az előbbiek udvariasak voltak és megtettek mindent, hogy segítsenek rajtam, addig az utóbbiaknál a jóindulatnak móg a szikráját sem fedeztem fel. C7ARÔ BÉLA A szakszervezetek a népgondozás új útjain A tavasz hivatalos megérkezése még nem fosztotta meg a télisportok kedvelőit a MagasTátra nyújtotta örömektől. A Magas-Tátrában a hó még tavasszal is kitűnően alkalmas a síelésre. Felvételünkön: kötélpálya felsőállomása a Lomnioicsúcs nyergén. (G. Bodnár felv.) A FELTEVÉST A GYAKORLAT IGAZOLTA A HÚSZÉVES ÉVFORDULÓ ÜNNEPSÉGEI Húsz évvel ezelőtt nehéz körülmények között születtek az első egységes földművesszövetkezetek. A földművesek többnyire tiltakoztak a szövetkezeti mozgalom ellen. Ma már nyíltan megmondhatjuk, hogy a parasztság ellenállását részben a szövetkezetesítés helytelen módszerei váltották ki. Sokan nem nagy jövőt jósoltak a közös gazdaságoknak. Bár néhol rövidebb-hosszabb időre felbomlott a szövetkezet, néhányan hátat fordítottak a közösnek vagy egyáltalán a földművelésnek, az egységes földművesszövetkjezetek a későbbi évek folyamán megerősödtek. Ha viszont ma megkérdeznénk a szövetkezeti parasztokat, melyik gazdálkodási mód előnyösebb, egészen bizonyosan a szövetkezeti gazdálkodás mellett döntenének. A pozsonyi Közvéleménykutató Intézet legutóbbi megállapítása szerint a szövetkezeti tagok 82 és fél százaléka szilárdan meg van győződve a közös gazdálkodás előnyeiről. A megkérdezettek 68 százaléka, tekintet nélkül arra, hogy egyszerű szövetkezeti tag, szakképzett vezető dolgozó vagy egyénileg gazdálkodó paraszt, annak a véleményének adott kifejezést, hogy a szövetkezetesítés megkönnyítette a földművesek munkáját és hozzájárult a falu kultúrális színvonalának az emeléséhez. Az elmúlt húsz év alatt ezek szerint alapjában megváltozott a parasztok gondolkodásmódja. Feltehetően nem véletlenül. Ezért minden okuk megvan rá, hogy az EFSZ-ek megalapításának 20. évfordulóját méltóképpen megünnepeljék. A 20. évforduló ünnepségének központi előkészítő bizottsága nagyszerű műsortervet állított össze. Íme egy kis ízelítő: Már a legközelebbi napokban április 3-án Nyitrán egész Szlovákiából értekezletre gyűlnek össze a szövetkezetek alapító és érdemes tagjai. Azokban a szövetkezetekben, melyek 1949—1951-ben alakultak, ünnepi gyűléseket tartanak. Ugyancsak ünnepi gyűléseket rendeznek járási méretben is, melyeken a legjobb szövetkezeti dolgozókat kitüntetésben és jutalomban részesítik. A húszéves évforduló ünnepségeit kielégítik majd a járási aratóünnepélyek, melyeket az eddigieknél színesebb keretek között bonyolítanak le. Az évforduló ünnepségsorozatának fénypontja minden bizonnyal az augusztus 30—31-e között Nyitrán sorra kerülő szlovákiai aratóünnepély lesz. Az ara'tóünnepéiy előestéjén ugyancsak ott tartják meg az EFSZ-ek legjobb funkcionáriusainak és dolgozóinak szlovákiai aktiváját, melyen előterjesztik a Szlovák Szocialista Köztársaság Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumának programját. P. L. Amikor annak idején — nem ls olyan régen — a szakszervezetek kijelentették, hogy önálló szociálpolitikát kívánnak folytatni, a réginél jóval aktívabb módon kívánják védelmezni tagjaik érdekeit, és egyáltalán új utakat keresnek, sokan kétkedve fogadták ezt az eltökéltséget. A szakszervezeti szövetségek alakuló konferenciáin és később a szakszervezeti kongresszusokon elhangzott beszámolók, vitafelszólalók és határozatok, valamint programnyilatkozatok egyértelműen azt bizonyították: a szakszervezeti vezetők hűek elveikhez, és követni akarják progresszív irányzatukat. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy az ez évi szociálpolitikai intézkedésekről és az életszínvonal emelését célzó programról március 31-én egyezményt írt alá a Szlovák Szocialista Köztársaság kormánya és a Szakszervezeti Szövetségek Szlovákiai Tanácsa. Az életszínvonal emelkedése érdekében A népgazdaság fejlődése, illetve kibontakoztatása elképzelhetetlen a dolgozók anyagi érdekeltsége nélkül. Ugyanakkor egészséges arányokat kell megteremteni a termelés és a jövedelmek, illetve a piac ellátottsága és a nominálbérek közölt. Enélkül a mainál még mélyebb aránytalanságokra kerülhetne sor, és ez megnehezítené Szlovákia gazdasági életét és egyúttal az életszínvonal kívánatos fejlődését is. Ezzel öszszefüggésben figyelembe kell vennünk néhány — a szóban forgó egyezmény alapját képező — számadatot. A szlovákiai népgazdaság feltételezett fejlődése szerint a bruttó jövedelem növekedése mintegy 6,9 milliárd koronát fog képviselni, és ennek eredményeképpen a lakosság pénzjövedelme eléri a kb. 5,8 milliárd koronát. A lakosság személyi fogyasztásának növelésére 4,5 milliárd koronával számolnak. A jövedelemnövekedés mintegy 3 milliárd koronát tesz majd ki, a társadalmi nyugdíjuké pedig kb. 1,8 milliárd koronát. Öriási összegek ezek, amelyek a bérek 8 százalékos növekedését eredményeznék, mi haszon lenne azonban ebből, ha egyidejűleg nem növekednének a reálbérek is, vagyis ha pénzünkért nem tudnánk mit vásárolni. Az egyezmény erre is gondol és meghatározza: a fogyasztói árak fejlődési irányzatával összefüggésben biztosítani kell, hogy a reálbérek növekedése minimálisan 2,5 százalékos legyen. Természetesen nemcsak a jövedelem növekedése fejezi ki az életszínvonal emelkedését, hanem számos egyéb tényező is; egyebek között az 5-napos munkahétre való áttérés befejezése, a közszolgáltatások színvonalának emelése, és nem utolsósorban a kulturális élet és az üdülés, a közlekedés színvonala és végül a lakásépítkezés is. A bérezés problémái Igen kényes és sokrétű szempontokat érintő kérdéscsoportról van szó az egyezménynek a bérezéssel foglalkozó részében, már csak azért ls, mert az egyes iparágakban vagy egyéb népgazdasági tevékenység terén eltérőek a viszonyok. Egy bizonyos: az egyezmény leszögezi, hogy a bérpolitika terén tartós feladat annak az elvnek az érvényesítése, hogy a jutalmazásnak az egyének, illetve a kollektívák gazdasági eredményeit kell szem előtt tartania oly módon, hogy a bérek fejlődése lehetővé tegye a jutalmazás serkentő szerepének érvényesülését a szakképzettség, a munkáért való felelősség és a munkafeltételek figyelembe vételével. Ezek ugyan általános megállapítások, ámde szoros összefüggésben vannak az egyezmény további' pontjával, amely szerint „a jövőben is meg kell valósítani a nominálbérek indokolt differenciálódását és ki kell küszöbölni azokat az aránytalanságokat, amelyek a múltban a termelési és nem termelési szférában érvényesített bérszintben keletkeztek". Az egyezmény ezután felsorolja, milyen bérmődosításokra számíthatunk az egyes iparágakban, illetve a népgazdasági tevékenység terén. Ezekkel, a bérezéssel összefüggő kérdésekkel majd később foglalkozunk, mert az általános „ígéreteket" konkrét példákon kívánjuk nyomon követni. Kíváncsiak vagyunk ugyanis arra, hogy például az iparban valóban 3,5 —4,5 százalékkal, az állami gazdaságokon 6 százalékkal, az erdőgazdaságban 9—10 százalékkal, a kiskereskedelemben 8,2 százalékkal, az egészségügybem 9,3 százalékkal, az oktatásügyben 6,6 százalékkal, a művelődésügyben 20,8 százalékkal stb. növekednek-e a jövedelmek. „Egyensúlyi" árak A gazdasági egyensúly és a népgazdaság intenzifikálása elérésének szükségszerűsége megköveteli, hogy fokozatosan „egyensúlyi" árakat hozzunk létre. Ezen a szakaszon is igen kényes, sokoldalú problémák megoldásáról van szó. Az árak mozgása ugyanis szükségszerűen befolyásolja a megélhetési költségeket, és egyúttal a lakosság egyes társadalmi vagy a jövedelem szempontjából számításba jövő csoportjainak életszínvonalát. A kormány és hasonlóképpen a Szakszervezeti Szövetségek Szlovákiai Tanácsa is biztosítani kívánja, hogy a reálbérek növekedése minimálisan 2,5 százalékos legyen. Ezért a fogyasztói árak módosításánál mindig figyelembe veszik a létfenntartási költségek és a lakosság fő társadalmi csoportjainak a reálbérét is, nehogy süllyedjen a lakosság szociálisan gyengébb csoportjainak az életszínvonala. A Szakszervezeti Szövetségek Szlovákiai Tanácsa fenntartja magának a jogot, hogy a fogyasztói árakat érintő valamennyi módosítással kapcsolatban kifejezze a nézetét. A foglalkoztatottság kérdései Szlovákiai viszonylatban nagymértékben latba esik a munkaképes lakosság számának növekedése. Ennek következtében természetesen ebben az évben és a következő években is megnövekszik az új munkalehetőségek iránti igény. 1969-ben — a szlovákiai népgazdaság feltételezett fejlődését figyelembe véve — kb. 50 ezerrel emelkedik a dolgozók száma, s ennek 55—60 százalékát a nők fogják képezni. Hol és hogyan alkalmazzuk ezt az embertömeget, amikor a termelési-műszaki bázis struktúraváltozásaival kapcsolatban a dolgozók áthelyezésével is számolnunk kell? Az egyezményben ezzel öszszefüggésben ezt olvassuk: „ ... kiegészítjük és sürgősen foganatosítjuk a dolgozók szociális biztonságára irányuló intézkedéseket, különösen ami anyagi ellátásukat, átképzésüket és a felszabadított dolgozók elhelyezését illeti. A járásokban munkatanácsadó központokat létesítünk, amelyek a munkaerő rugalmasabb mozgását teszik lehetővé ..." A sokgyermekes családok támogatása Számos további társadalompolitikai megegyezés is történt az SZSZK és a Szakszervezeti Szövetségek Szlovákiai Tanácsa között. A sok közül legalább azokat említjük meg, amelyek a sokgyermekes családokat érintik. Egyebek között arról van szó, hogy a gazdasági eredmények alapján fokozatosan meg kívánják oldani a családi pótlékok problémáját oly módon, hogy ez egyrészt figyelembe vegye az árak alakulását, másrészt ösztönzőül hasson a népesedés szempontjából. Javítani akarják az anyáról és a gyermekről való gondoskodást, új engedményeket kívánnak nyújtani a sokgyermekes családoknak stb. Ilyen dióhéjban az egyezmény tartalma. Helyhiány miatt számos részletre nem térhettünk ki, mihelyt azonban megvalósításuk időszerűvé válik, tájékoztatni fogjuk róluk olvasóinkat. D. J.