Új Szó, 1969. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1969-03-09 / 10. szám, Vasárnapi Új Szó

CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY: Az esküvés Esküszöm, szép Lilla! hidd el, Hogy mióta kellemiddel Megkötöztél engemet, Már azóta semmi szűznek, Semmi nyílnak, semmi tűznek Nem nyitom meg szivemet. Esküszöm; s e szent hitemnek Melyet adtam édesemnek, Pontlait merj nem csalom. Kérlek ts t-éménykedéssel, Hogy viszont i esküvéssel Kösd le szíved, angyalom! Esküszöm hószín kezedre, Rózsaszádra, tűzszemedre, Hogy te lész csak kedvesem. Esküszöm, hogy míg csak élek, Más szerelmet nem cserélek/ Vagy Lilim, vagy — senki sem. BERZSENYI DANIEL: Egy leánykához Régen sóhajt utánad Szívem, kegyes leányzói Régen! de ah, nem érzed Amor szelíd hatalmát. Vígan lebegsz körültem, S mint a Zephyr tavaszkor A rózsaillatokkal. Bájos tekintetidben Vidám öröm sugárzik, S mint a nap égi lángja A bús homályt elosztja: Tündér szemed mosolygván A társaság jeléled. Minden derül tevéled, Minden: de én, de óh! én Némán lehajtom elholt Orcámat, és szorongó Keblem dobog, szemem str. asszonyoknak VÖRÖSMARTY MIHÁLY: Laurához Rád nézek, mert szeretlek, Rád nézek, mert gyűlölsz; Míg bájaid veszélyes Dacával meg nem ölsz. Rád nézek, mert gyönyört ád Szemlélnem arcodat; Rád nézek, mert öröm lesz Meghalnom általad. Rád nézek, mert talán még, Egy kisded percre bár, Gyűlölség és szerelmünk Cserében visszajár. Még akkor érzenéd csak Mi a szívgyötrelem, A mostohán viszonzott, A gyűlölt szerelem. Még akkor sínlenéd csak Kegyetlenségedet, S nem hagynád ennyi kín közt Elveszni lelkemet. PETŐFI SÁNDOR: Reszket a bokor, mert... Reszket a bokor, mert Madárka szállott rá, Reszket a lelkem, mert Eszembe jutottál. Eszembe jutottál, Kicsiny kis leányka, Te a nagy világnak Legnagyobb qyémántja. Teli van a Duna, Tán még ki is szalad. Szivemben is alig Fér meg az indulat. Szeretsz, rószaszálam? Én ugyan szeretlek, Apád anyád nálam jobban nem szerethet. Mikor együtt voltunk, Tudom, hogy szerettél. Akkor meleg nyár volt, Most tél van, hideg tél. Hogyha már nem szeretsz, Az isten áldjon meg, De ha még szerelsz, úgy Ezerszer áldjon megI ADY ENDRE: A mi gyermekünk Bús szerelmünkből nem fakad Szomorú lényünknek a mása, Másokra száll a gyermekünk, Ki lesz a vígak Messiása, Kt majd miértünk is örül. Ha jönnek az új istenek, Ha jönnek a nem sejtett órák, Valamikor, valamikor Kipatannak a tubarózsák S elcsattan hosszú csoda-csók. Mások lesznek és mink leszünk: Egy napvirág-szemű menyasszony S egy napsugár-lelkű legény. A tubarózsa illatozzon S áldott legyen a mámoruk. S áldott legyen, ki: te meg én, Ki az övék, kiért mt sírtunk, Kit forró lázunk eldobott, öleltetőnk, kit sohse bírtunk, Ki másoké: a gyermekünk. SZANTÔ PIROSKA RAJZA JUHASZ GYULA: Ó, asszonyok.. 0 asszonyok, ti mindenféle fatják, Rogyogó mérgek, szép bűnök, ti balgák, Az életút hozzátok kanyarog S a vágy felétek tárja vézna karját. Ti vagytok a szívekben a dalok, Ti vagytok a megváltás és vigasság, Ó asszonyok, ti selymes takarók, Szép szőnyegek, ti szőkék és ti barnák, Ti soha, soha el nem fáradok, Ô, asszonyok, ti mindenféle fajták, Szentek, vadak, viharzók, álmodók, Kerestem rajtatok a lelkem arcát S e keresésben lelkem elhagyott, Ti hoztátok az életem kudarcát, Én tőletek már oly távol vagyok, Mint a halál, őrültség és igazsági JÓZSEF ATTILA: Áldalak búval, vigalommal Áldalak búval, vigalommal, féltelek szeretnivalómmal, őrizlek kérő tenyerekkel: búzaföldekkel, fellegekkel. Topogásod muzsikás romlás, falam ellened örök omlás, düledék-árnyán ringatózom, leheletedbe burkolózom. Mindegy, szeretsz-e, nem szeretsz-e, szivemhez szívvel keveredsz-e, latlak, hallak és énekellek, Istennek tégedet felellek Hajnalban nyújtózik az erdő, ezer ölelő karja megnő, az égről a fényt leszakítja, szerelmes szivére borítja. RADNÓTI MIKLÓS: Két karodban Két karodban ringatózom csöndesen. Két karomban ringatózol csöndesen. Két karodban gyermek vagyok, hallgatag. Két karomban gyermek vagy M, hallgatlak. Két karoddal átölelsz te, ha félek. Két karommal átöleHek s nem félek. Két karodban nem ijeszt maid a halál nagy csöndje sem. Két karodban a halálon. BAJZA JÓZSEF: Tél és tavasz Midőn először láttam őt, .Kinn hó borítá a tetőt: De bennem akkor nyílt vala Legszebb tavasznak hajnala, Midőn először láttam őt. Hogy most utólszor látom őt, Tavasz vidítja a mezőt: De szívem mély gyötrelminél Haldoklik minden, ami él, Hogy most utólszor látom öt. Ha majd többé nem látom őt, Virág borítja a mezőt: Csermely s madárhang zengenek, Erdők, völgyek zöldellenek; De rám nem fénylik bájsugár, Sötét halomnak éje zár, Ha majd többé nem látom őt. ARANY JÁNOS: Óh, ne nézz rám! Uh! ne nézz rám oly sötéten Pályatársa életemnek, Mint midőn az őszi felleg Húzza árnyékát a réten; Nézz szelíden, nézz mosolygoas Férfié az élet gondja. Bárha csügged hív barátod, Nincs enyelgő tréfa nyelvén, S a kemény sors vésze kelvén Arcom elborulni látod: A te szíved ez ne nyomja: Férfié az élet gondja. Dörgve hull a nagy zuhatag, Szirthez illik rémes árnyék; De szelíd a rónatájék, Zengve lejt a völgyi patak, Mely a zöld virányt befolyja: Férfié az élet gondja. Hát ne nézz rám oly sötéten; Zúgjanak bár künn a vészek, Csak ez a kis enyhe fészek Ez maradjon mindig épen: Szívem a bajt könnyen hordja: Férfié az élet gondja. mint egy átesem. álmon BABITS MIHÁLY: Lelkem kiszikkadt mezején... Lelkem kiszikkadt mezején pár szál virágot keresek, annak, kt lelkem lelke és minden virágnál kedvesebb, ktt boldog lennék boldogan tudni, álomnál édesebb életben, s mégis én teszem, hogy az élete csupa seb. Fojtó, szélverte, zord mezOn böngészve, sírva keresek ... Szegény, szegény virágaim, be fonnyadók, be kevesek, bús menekültek, mtnt magam, s halálra szántak s kékesek, t utolsó pár szál ez talán, amtt most lábadhoz teszek. Tűnődöm olykor, édesem, jobb lesz-e már, ha nem leszek

f Lesz-e nyaradnak ősze még vidámabb és virága szebb?