Új Szó, 1969. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1969-03-09 / 10. szám, Vasárnapi Új Szó
BARSI IMRE: E. F. Burian csodálatosan bátor és szép, harcos életét idézem VARAZS L A HOLNAP VARA E mil František Buriánt varázslónak neveztem, s nem ls hazudtam, de sajnos a lényeget még Igy sem tudtam pontosan kifejezni. Mert Emil nemcsak varázsló volt, és barikádharcos, hanem költő és zeneszerző, színházigazgató és rendező, színész és énekes, pedagógus és Don Quljotte, no meg Sancho Panza is egyszemélyben. Nem volt l'enfant terrible, sem tunya álmodó. Csillogó dióbarna szemében a valóság talajából gejzírként kitörő fantázia lángolt. Realista volt, de ugyanakkor fantaszta és valahol Nyugaton minden hibája és tévedése ellenére, lángésznek nevezték volna. Rossz időben és rossz helyen született, ahol az Igazmondókat és az Igazság, a holnap igazságának bajnokait vagy vészbíróság elé állítják, vagy pedig a korlátoltak és a gonoszok buta gőgjével agyonhallgatják, fgy történt vele is, a cseh kultúra csodagyermekével, akit fiatal korunkban Imádtunk, aki igaz ember volt és eszménykép, a proletárforradalom értelmiségi nagy dobosa, a holnapba nyargaló fantáziát megnyergelő harcos és bátor kommunista ... De talán Ádámmal kezdeném, mert ami Ádám előtt volt, azt már néhai Jack London jóval előttem megírta. Október volt. Az őszi eső kínos tisztára mosta a prágai járdák macskaköveit, a kamelottok már rég eladták az esti lapok összes példányalt, ami csak természetes volt. Hisz a kalendárium 1934 októberét mutatta. Marseille-ben eldördültek a második világháború első lövései, Barthou francia külügyminiszter és Sándor király, Jugoszlávia uralkodója holtan hevertek a kikötőváros főútjának kövezetén és a gyilkosokat, a horvát és a német fasizmus megszállottjait a feldühödt tömeg darabokra szaggatta. Egy Igen szerény vacsora után, a Korona büfféből a Jungmann utcai Mozarteum felé Indultunk, ahol a legjobb cseh színház ezen az estén a D-34-színházban Salamon király szerelmi dalát mutatta be. És ml, Ifjúmunkások, diákok, baloldali értelmiségiek rádöbbentünk, hogy az évszázadok óta szerelmi himnusznak vélt „Énekek éneke" lényegében forradalmi megnyilvánulás. Szulamit hosszú éjeken ellenáll Salamon király csábításainak, hű marad szerelmeséhez, a vad hegyi pásztorhoz, aki végül ls társai segítségével kiszabadítja Szulamitot a vén királyi kéjenc ágyasházából. És a nagy, bölcs Salamon király nevetséges figurává válik ... Ekkor találkoztam első ízben Emil František Buriannal, aki egy mellettem levő székre Olt le. Így szokta mindig. A legcsillogóbb szemű látogató mellé ült és a szünetben mindig vele vitatkozott. Másodszor a Koldusopera első premierjén beszélgettünk, majd a háború után a Rómeó és Júlia előadásán. Ekkor már bálványkép volt, de még nem barát. Barátokká az aktualizált Koldusopera harmadik bemutatóján lettünk, akkor melegedtünk össze. Vörös bor mellett és heves vita közepette. Ezerkilencszázötvenhat októberének utolsó hetében jártunk ... Ekkor már nemzeti művész volt és szerencsétlen ember, akit az irigy barátok végül is a halálba kergettek, azok a barátok, akik vele együtt indultak és akiket a hatalom erkölcsileg deformált, míg EFB mindig a hatalom erkölcstelensége ellen harcolt. Hiába volt Emil František Burian, egy világhírű művészdinasztia leszármazottja, hiába volt páratlan tehetsége és műveltsége, a cseh nyárspolgár a komédiások gyerekét látta benne! S így aztán a kis Emil František hamarosan a smíchovl proletárok közt érezte magát Istenigazában otthon. Tizenkilenc éves korában már a CSKP tagja, mégpedig aktív, harcos tagja. Húszéves korában, a prágai Nemzeti Színház már a második operáját mutatja be, majd egy ideig a régi Osvobozené Divadloban (Felszabadult Színház) színészkedik, ténykedik segéctrendezőként. EFB azonban nem olyan ember, aki a szárnysegéd szerepével meg tudna elégedni. Brnóba távozik, ahol saját színtársulatával szerepel mindaddig, amíg meg nem alkuvó magatartása a művészet kérdéseiben s nem utolsósorban harcos kommunista világnézete a brnói maradiakat fel nem bőszíti, s ezek egy szép napon lapulevelet kötnek a két világháború közti cseh színház és kultúra legnagyobb, sőt úgy mondhatnók tüneményes személyiségének. Morvaországi odüsszéája után EFB visszatér Prágába, ahol munkásszavaló-kórusokat tanít, felveszi a kapcsolatot a magyar emigráns E. Spitzerrel, a Műkedvelő Munkás Színházak Szövetségének titkárával és főrendezőjével, s érdekes, hogy a forradalmi színház e két megszállottjának barátsága szinte síron túllg tartott! Ezerkilencszázharminchárom aug. 4-én EFB kérvényt nyújt be a prágai rendőrigazgatóságnak, a Belügyminisztériumnak. A belügyminisztériumi szervek, Illetve a prágai rendőrkapitányság, alapos káderezés után megállapította, hogy EFB javíthatatlan kommunista agitátor, de mint „színházi vállalkozót" (az volt a terminus technikus) mégis jóváhagyta. Az Illetékes referens Jól tudta, hogy a színházhoz nemcsak színészek, színpad és kellékek szükségesek, hanem pénz ls. Pénze pedig EFB-nek nem volt. És ott voltak tartalékban a cenzorok ls, akik már a színévad megkezdése előtt puskavégre vették a nemes vadat! Ilyen körülmények közt kezdte meg működését a Jungman utcai Mozarteum miniszínháztermében EFB világhírűvé vált színháza a D-34. A Divadlo-34, mivel 1933 őszén alakult a D-34 nevet használta és nevét mln^ den őszi szezon kezdetén változtatta^ (D-35, D-36 stb.). A D-34, Erich Kästner: Napok, a mi napjaink című darabjának bemutatásával kezdte meg működését 1933 szeptemberében. És a cenzorok rögtön közbeléptek, mint azután rendszeresen minden premier előtt. A bemutató óriási sikert aratott. Július Fučík a Tvorbában nem győzte az előadást, a színészeket, a rendezőt (EFB-t) eléggé dicsérni. És nagy visszhangja volt a premiernek a közönség körében is. Igy Konstantin Biebl, a kiváló költő beállított EFBhez: „Emil, én nem tudok színdarabot írni, de pillanatnyilag van pénzem, nesze, kölcsönzők Neked 5000 koronát." A sikerek sorozata következik: Brúnó Jasienskij: A manökenek bálja, Géza Včelička: Kávéház a Főutcán, Moliére Fösvénye, amelyet azonban a cenzúra nagy elégedetlenségére EFB aktualizált, telt házat jelentettek és a közönség nyíltan tüntetett a Hitlerrel szimpatizáló nagypolgárság és a minisztériumi bürokraták ellen. Gorkij után Brecht Koldusoperája következett, a D-színház egyik legnagyobb sikere, amelyről a svájci lapok megállapították, hogy EFB színháza zürichi és bázeli vendégszereplése egy új Brechtet, egy harcos, bátor, könyörtelen társadalombírálót mutatott be a svájci közönségnek. Harminchatban a Belügyminisztérium ugyan nem tiltja be, de felfüggeszti az akkor forradalmár Háy Gyula darabjának, a Tiszazugnak az előadását, amelyet EFB csupán két év múlva adhat elő. München után EFB és színháza a D-39, a támadások központjává válik. A cenzorok, spiclik és kollaboránsok nyíltan, szemérmetlenül denunclálják, s felteszik lapjaikban a kérdést: „Mikor zárják be a D-40-et, és mikor teszik hidegre E. F. Buriánt, ezt a veszedelmes megátalkodott kommunistát. Ezerkllencszáznegyvenegy februárjában aztán erre is sor kerül. E. F„ Buriánt a Gestapo pribékjei letartóztatják, majd Terezínbe, innen pedig Dachauba szállítják. Másfél évet szenved Itt egy „büntető század" halálra Ítélt egységében, aztán a Hamburg melletti Neuengammenbe transzíportálják. Emil, ez az élő csontváz, akinek csupán szemel égtek prófétikus lázban, a láger belga, francia, holland, német és szovjet kommunista foglyokból ellenálló csoportot szervez: a tábor őrségét és parancsnokát akarják lefegyverezni. Az angol hadvezetőség taktikai sakkhúzása tervüket azonban meghiúsítja és az SS legények az összeesküvés felszámolása után az életbenmaradottakat a Baltitengeren horgonyzó Cap Arcona nevű hajóra deportálják. EFB és társai Itt ls lázadást készítenek elö. De az angolok Ismét áthúzták számításalkat. A brit Royal Air Force bombázói, noha Jól tudták, hogy a Cap Arcona és a közelében tartózkodó további három hajó nem más, mint úszó koncentrációs tábor, a hajókat szőnyegbombáikkal elsüllyesztették. Amire a német fasisztáknak merszük nem volt, legalábbis egyelőre nem, azt az angol gentlemenek hidegvérrel megtették. A húszezer fogoly közül, alig néhány százan menekültek meg, s köztük, a csodával határosan, Emil František Burián ls. Amikor visszatért Prágába, a jó állásokban elhelyezkedett „elvtársak és hazafiak" megdöbbentek: mit kezdje* nek ezzel a kellemetlenül meg nem alkuvó kommunistával, aki bizony még sok borsót törhet majd az orruk alá. És megtörtént a szégyenletes csoda, hogy a cseh kultúra nagy egyénisége csupán a Na Poŕlčl utcai „U Rozvafilu" című vendéglő pincéjében, „ebben a föld alatti patkánylyukban" (EFB) kezdhette meg új színházának szervezését. Itt Indult el a D-46, mégpedig nagy sikerrel. František Hrubin Jobb éjszaka című drámai költeményét EFB előadása remekművé léptette elő. Azután a második bemutató következett. Shakespeare Rómeó és JúliáJát aktualizálta E. F. Burián. Már a darab címe — „Rómeó és Júlia — egy fogoly álma" ls provokált. Tartalma még inkább. A függöny felgördül. Éjszaka van. Baloldalt a Hold sápadt (Folytatás a 11. oldalon)