Új Szó, 1969. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1969-03-01 / 51. szám, szombat

FÉRFIAK ÉS NÖK FIGYELMÉBE: Nem olyan nagy dolog, csak el kell kezdeni Ilyenkor, március elején, amikor a tavasz már ott érződik a levegőben, és a nőnap is közeledik, rendszerint foglalkoztatni kezd a gondolat, miként jutottunk mi nők a szerencséhez, hogy egy teljes napot nekünk ajándékoztak az év 365 (szökőévben 366) napjából? Egy teljes napig, vagyis 24 órán át ünnepelnek minket ilyenkor! Szaporodnak az ajándékok, gyűlnek a virágcsokrok, koccintanak egészségünkre. Érdemeink elismerése lenne? Arra kevés egy nap! Kötelességeink teljesítéséért járó fizetség? Annak még kevesebb! Erényeink jutalmazása? Ugyan kérem, mióta jutalmazzák ilyen bőkezűen az erényességet? Alapos és hosszadalmos fejtörés után — megfejtettem a talányt. A férfiak önzéséről van ismét szó! Lelkiismeretük megnyugtatásáról! Itt van .... lássátok... az év összes műszakjaiért, a sok krumplihámozásért, a haza hordott sörös üvegekért, mosógép mellett eltöltött órákért, az • elmulasztott éjszakai gyengédségekért... itt van nektek az egész nap! Ezen a napon, teljes huszonnégy órán keresztül mindent megbocsátunk, elfeledünk, megengedünk nektek, NÖK! Ti is bocsássatok meg ezért az ellenetek vétőknek, és jöjjön el a ti országotokI Na nem ... azt, azért mégse! Mert akkor 365 nappal rendelkeznétek szabadon minden esztendőben (szökőévben 366-tal), holott — szerintünk — éppen elegendő egyetlen napi ünneplés, ajándékozás. virág, csokoládé, italok! ... Kicsit talán sok is, bár az italok zömét mi férfiak hörpintjük fel az egészségiekre ... Hát így! Gondolkodtam és rájöttem arra, hogy jó lenne, ha a nőnap huszonnégy óráját, vagyis 1440 percét elosztanák úgy, hogy az év minden napjára jutna belőle mintegy három és fél percnyi, (havonta két órányi, hetenként mintegy félóra) ünneplés, tisztelet. Ennyi idő éppen elegendő volna arra, hogy havonta egy-egy vasárnap délutánon, mi nők nézzük végig a meccset és a férj vigye sétálni a gyerekeket. Amennyiben csak heti félóráról lenne szó, ennyi idő teljesen elegendő arra, hogy egy évvel előbb megkezdett regény olvasását végre befejezzük, vagy soron kívül „durmoljunk" kedvenc heverönkön. De amenynyiben csak napi percekre tarthatnánk számot. Három és fél perc naponta, éppen elég arra, hogy férjeink, (fiaink, főnökeink, kollégáink) megvegyenek a számunkra egy szál virágot. (Tíz deka csokoládét.) Képzeljék el, ha mindegyik férj, fiú, főnök és kolléga naponta, három és fél percig egyfolytában, jószívvel gondolna rabszolganőjére, mennyi figyelem, udvariasság, megértés, szeretet és szerelem telítené meg rövid idő alatt a világot. Képzeljék el, hogy az ember, illetve a nő, teljes három és fél percig egyfolytában érezhetné nap nap után, hogy nélkülözhetetlen, tisztelik, gondolnak rá, figyelemben részesítik, stb .. Ebben a hitben a nők megszépülnének, fiatalok maradnának, türelmesekké és megértőkké válnak... Öriásl dolog lenne ez, embertársaim! (Különösen azoknak a nőknek, akik sok férfiismerőssel rendelkeznek.) Amelyik férj, naponta három és fél percig a feleségére gondol, annak a férjnek a szívét betölti a jóság. Amelyik férfi, nap nap után minden nőhöz udvarias, annak a férfinak az udvariasság végül ts természetévé válik... Kihat egész lényére, sőt egyéb dolgaira is. Aki naponta három és fél percig egyfolytában jó tud lenni, az rossz ember nem lehet. A férfiúi nem a nők tiszteletében megjavulna, a nők ugyanakkor boldogok lennének, a sok jó és boldog ember pedig megváltoztathatná a világot. Erre gondoljunk, emberek! Közérdekű javaslat és milyen egyszerű! Csodálkozom azon, hogy eddig senkinek sem jutott eszébe. Naponta három és fél perc! Minden férfi minden nőhöz legyen kedves, figyelmes! Minden nő minden férfihez megértő, türelmes. Nem olyan nagy dolog, esak el kell kezdeni. És akkor — egye fene —, ha ez megvalósul, egyszer egy esztendőben, március nyolcadikán örömünkben akár le is ihatjuk magunkat a sárga földig ... / DÁVID TERÉZ srzore 145 éve szülelett BEDŔICH SMETANA Mi legtöbbször csak Erkel Ferencnek hívjuk, s úgy hiszem nem ok nélkül. Lángoló hazaszeretete, műveinek kiapadhatatlan melódiagazdagsága, a hazai népköltészet köntösét is magukra öltő figurái révén, hasonlóan a neves magyar zeneszerződhöz, ő is őrökre helyet talált nemzete szívében. B. Smetana egyszerű parasztszülők gyermekeként született, és már gyermekkorában feltűnt nagy zenei tehetségével. Korának egyik leghíresebb konzervatóriumába, a Proksch-féle zeneiskolába járt, ahol olyan kitűnő zeneművésszé képezte ki magát, többek között Liszt Ferenc támogatásával is, hogy ezután önálló zeneiskolát nyitott. Később a göteburgi Filmharmóniai Társaság igazgatója, majd Prágában a Cseh Nemzeti Színház karnagya lett. Smetana nemcsak saját nemzetének egyik legnagyobb zeneköltője, hanem a világ zeneirodalmában is tekintélyes helyet foglal el. Hallását 1847-ben elveszítette, a nyilvános szerepléstől vissza kellett vonulnia, de a zeneszerzés térén csodálatos tehetsége folytán ezután is szép sikerrel dolgozott. Nevezetesebb operái — az Eladott menyasszony, Dalibor, Lubiše —, valamint szin fónikus költeményei — Hazám, Diadal — nemcsak Csehországban, hanem világszerte ismertek és állandóan műsoron szerepelnek. Élete végén sokat betegeskedett és hosszú szenvedés után, 60 esztendős korában 1884. május 12-én hunyt el. ». j. ÖRÖM. (Tóthpál Gy. felvétele) Az első ma szocialista újság M

a kilencven esztendeje, 1879. március 1-én új sajtóterméket vehetett kézbe az újságolvasó közönség, megjelent Pozsonyban a ,,D i e W a h r h e i t", (Az igazság) első száma. 1876. áprilisától júniusig kiadásra került ngyan Kassán a „Sozial-Ekonomisches Volksblatt", mely az első ismert munkásfolyőírat volt Szlovákia területén, de a „Wahrheit" alapítása már jelentősebb és tartósabb kísérletnek bizonyult. A minden második szombaton megjelenő lap példányszáma fokozatosan emelkedett és a kezdeti 40(1—500 után a 700-at is elérte. S ez ax akkori viszonyokat tekintve nagyon szép eredménynek mondható. A „Wahrheit" az 1869 ben alakult „E 1

S r e" munkásképzo egylet kezdeményezésére és a pozsonyi munkásság áldozatkész támogatásával indult meg. Mint kiadé az „Előre" elnöke, Grnndstein fXM j a k a b szerepelt, a lapot Hanzifesek KfiláU roly, ugyancsak az „Előre" egylet kitűnő funkcionáriusa szerkesztette, akinek néhány lelkes 1969 munkatárs volt segítségére. 1. Hanzlicsek Károly (1850—1935), egyike volt a budapesti központi munkásfolyóiratok legtevékenyebb levelezőinek. Különösen élénk kapcsolatot tartott fenn az „Arbeiter Wochen-Croni k"-kal. A lapban megjelent több nagyobb terjedelmű cikke a szerző széles látóköréről és nem mindennapos politikai képzettségéről tanúskodik. Hanzlicsek személye és képességei biztosították a „Wahrheit" megfelelő színvonalát. A „Wahrheit" az 1878. áprilisában Budapesten megalaknlt „A Választásra jogosulatlanok Pártjá"nak, vagy amint egyes dokumentumokban említik, a „Nem Választók Pártjá"-nak célkitűzései mellett foglalt állást, különösen kiemelve a munkásmozgalom egységének fontosságát, és hangsúlyozva Frankéi Leónak, a párizsi kommün munkaügyi megbízottjának forradalmi elveit. A lap feladatául tűzte kl olvaséinak osztályöntudatra való nevelését, a szocializmus tanainak ismertetését, tájékoztatást a nemzetközi munkásmozgalomról. Híreket közölt a helyi esuményekről és a poszonyi munkásság társadalmi életéről. A szerkesztőség kapcsolatot tartott fenn a magyarországi és ausztriai munkásokkal, illetőleg szervezetekkel, azonklkül berlini és lipcsei munkásszervezetekkel. A „Die Wahrheit" első évfolyamának huszonkét •xáma jelent meg, a második évfolyam hét számából csak az első hat jutott el az olvasókhoz, mert a hetediket 1880. március 2&-án nyomás közben elkobozták. További számok már nem jelenhettek meg, mert az ügyészség indítványára sajtépert indítottak Hanzlicsek ellen, akit a blrőság nyolcnapi szabadságvesztésre és pénzbüntetésre ítélt, a lapot pedig betiltotta. Az üldözés nem szegte Hanzlicsek kedvét, nem adta fel a harcot, 1881. január 1-én új munkásújságot indított, a „Zeitgeis t"-et, amelyet azonban a hatalom urai már februárban, négy szám megjelenése után elnémítottak, és Hanzlícseket ismét bíróság elé állították. 1899 márciusában Kalmár Henrik szerkesztésében újbűl megindult egy „Die Wahrheit", mely az 1889—70-ben megjelent lap szellemében kívánta olvasóit szolgálni. Ez sem volt hosszú életű, már novemberben megszűnt. Csak egyetlen száma maradt meg, mégpedig az „Előre" egylet alapításának harmincadik évfordulója alkalmából kiadott ünnepi szám. F. V. • •••••••••• •••••••••• O I í I l M F K ••••••••••• ••••••••••o HÁROM TANÚ Pafo Binlik filmjeiben többnyire a történelem, a szlovák nép múltja felé fordul, [ánošlk megszemélyesítőjekí'int, illetve később az új Jánošík-film rendezőjeként műveiben visszatér a szlovák nép életének fontos szakaszához. Egyik legérettebb alkotásában, a Negyvennégy című filmben, remekül kidomborította a szlovák népnek az első világháborúban tanúsított magatartását. Míg a Jánošík című alkotása a legendákból merítette tárgyát, addig a Hóhérmester csaknem meseszerű; ebből adódtak talán a filmmel kapcsolatos ellentétes vélemények is, illetve az, ahogyan a kritika ezt az alkotást fogadta. Pafo Bielik a Három tanú című filmjében 120 évvel forgatja vissza a történelem kerekét s visszatér az 1848-as évek eseményeihez. Filmszínházaink néhóny hónappal ezelőtt mutatták be Zachar Nincs más út című alkotását, amely szintén ebből a korból meríti tárgyát. Annak ellenére, hogy ez bizonyos mértékig egy életrajz feldolgozása — a történet középpontjában Ľudovít Štúr személye állott —, a film alkotói, Juraj Spitzer forgatókönyvírúval az élen, a kor, illetve az akkori politikai légkör ellentmondásait próbálták kifejezésre juttatni. Véleményünk szerint ez okozta a film ellentmondásosságát és fogyatékosságait is. Pafo Bielik szerencsésebb lépést tett, amikor a maga módján mégiscsak háttérbe szorította a kort és a nézők érdeklődésének homlokterébe a hősök jellemét állította. Bielik forgatókönyvének (melyet Ján Bukva írói álnév alatt írt) alapjául Ivan Stodola Marína Havranová című színműve szolgált. Palo Bielik már egykor dolgozott Stodolának a Juhász felesége című darabján (Frifícsel és Steklývel ennek alapján film-forgatókönyvet írt). Oj filmjében Stodola darabjának csak egyes motívumait használta fel, s a női főszereplőt kissé háttérbe szorítva, a történet konfliktusát a három főhős egymáshoz való viszonyán fejtette ki; ily módon szemléltette a nemzet rétegeződését a forradalmi korban. A fiatal tanító, Marek Blaho — AdamoviC alakításában — az egészséges népi magvat képviseli. Olyan figura, mellyel a film meséje bizonyos romantikus színezetet kap annál is inkább, mert végül Verona (azelőtt Marína) — Alžbeta Strkulová személyében — öszseköti életét Marékkal, sőt a fiú sebeTRÉFA „... Az optimizmus hülyeségtől bűzlik. Éljen Trockij!" Ezekkel a szavakkal fejezi be Milan Kundéra regényének hőse az üdvözlőlapot — és ezzel megpecsételi további sorsát olyan mértékben, hogy rossz emlékeitől évek múlva sem tud szabadulni. Jaromil Jireš rendező kétévi huza-vona után engedélyt kapott a regény filmre vitelére. Ehhez azonban az is kellett, hogy teljesen megszűnjön az a klíma, amelybe a film kegyetlenül belemar. És bár a történelem fordulatai néha sokkal gyorsabbak, mint egy film elkészítése, a zűrös-zavaros események Után a filmnek a jelenben is van gondolattisztító ereje. (szlovák) sülösének körülményeivel is. Ervin Ostrica (Slávo Záhradník) személyesíti meg azokat a rétegeket, amelyek elidegenedtek a nemzettől. Mindkét figura meglehetősen hagyományos, az előző jellemzés azonban meggyőzőbb; ez viszont inkább az ötlet és a forgatókönyv, korántsem a színészi megformálás következménye. A mérleg serpenyőjét Kamii Ziaranský alakja billenti el.Róla szólva már igazán nemŕ beszélhetünk sem romantizmus-ról sem hagyományról. Jellemé-nek összetettségénél fogva Zia-ranský (Leopold Haveri alakításában) a három filmhős közül a leghitelesebb alak s a nézők felfogása és látásmódja hozzá áll a legközelebb. A jó filmek gyakran kiváló epizód-szereplőkkel tűnnek ki. Bielik Három tanú című filmjének több ilyen sikerült alakja van. Ezek közül meg kell említenünk Vlado Müller felejthetetlen szolgáját, Jozef Króner „parádés" Schwarz doktorát, valamint Remeft-házaspár szerepében Dušan Blaškoviňot és Viera Strnisková nevét. A fiatal Jarmila Koleničová, a fiatal és szeles Lucia megszemélyesítője is helyenként megcsillogtatta tudását. Természetesen a Három tnnú -sem mentes a szépséghibáktői, szerencsére azonban nincs belőlük sok. Paľo Bielik különösen a zárójelenetekben nem tudta elég vonzóvá tenni a filmet. A Haveri alakította Ziaranskýra a zárójelenet előtt igen fontos feladat hárul, a rendező és a színész ezt azonban ügyesen oldotta meg. Äm a zárórész, ami mindenekelőtt Kamii és Ervin párbaj-jelenetében csúcsosodik ki, kissé veszt a „szuszból", hiányzik a megfelelő üteme s főképp könnyed természetessége, a „polgári" hangvétel, ami egyébként az egész történet légkörét erősbítő elemek közé tartozik. A A Három tanú filmre vitele határozottan eredményként könyvelhető el. Helyes volt, hogy Pafo Bielik színes filmet készített (operatőr: Vladimír Ješina), remekül kicsiszolta a párbeszédeket és a három színész (Leopold Haveri — Kamii, Vlado Müller — szolga és Jozef Króner — dr. Schwarz) jóvoltából rendkívül jól sikerült a szerepek és jellemek megformálása is. Ezek kétségkívül olyan pozitívumok, melyek minden feltételt megadnak ahhoz, hogy a szlovák filmgyártás és a kolibai stúdió új sikert jegyezhessen fel. IVAN BONKO (cseh) Jireš filmje két síkban és időben tárja elénk az eseményeket. Az elsődlegesek a mában játszódnak és ezekbe szövődik minduntalan a főhős, Jahn emlékeinek képsora. Ezzel a megoldással a film különös feszültséget kap, és egyúttal kihasználja a konfrontáció és kontrasztlehetőségeket is. A közelmúlt környezetében jellegzetes, beszédes egyszerűséggel van jelen Jozef Somr, Jahn alakítója. Evald Schorm ezúttal ls láthatóan jól érzi magát a kamera előtt és úgy tűnik, színészként is megállja a helyét. A Tréfának — természetesen — nem lesz nagy közönségsikere. GÁLÁN GÉZA A Tréfa című cseh film egyik kockája.