Új Szó, 1969. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1969-03-30 / 13. szám, Vasárnapi Új Szó

évvel ezelőtt Furinda hívta meg a szövetkezetbe a Zselízi Gépállomásról; hozza rendbe a brigádot. Nemcsak a gépeket, hanem a szövetkezetet is rendbe hozta. Hat éve fárad azon, hogy az ország első szövetkezete méltó legyen a hírnevéhez. Azóta nagy utat tett meg a közös, de még mindig sok a tartalék. A növénytermesztésben a búza hektárhozamát 35-ről 40—42-re növelhetik, a tejhozamot 2500-ról 3000 literre. A sertéshizlalás terén is van mit behozni, sőt a malacnevelésben is, bár eredményeik oťszágos viszonylatban is megállják helyüket; tavaly 17 malacot választottak el kocánként. A közös gazdálkodás két évtizede a falu arculatát is megváltoztatta. Az egykori kisemmizettek alkotókészsége szárnyra kapott, emberhez méltó életet, környezetet teremtettek maguknak. Kemény, pormentes bekötőút visz a faluba. Az út jobb oldalán modern épületek, a bal oldalon emeletes házak. Fölöttük TV-antennák sorakoznak. Esténként elhozzák a színházat, a népdalénekeseket, elhozzák a szórakozást. Nemsokára a kultúrház alapjait is leNéhányan a tőrei úttörők közül. (Középen Furinda Rudolf, a párt veterán harcosa, j t Életképek az ország legelső szövetkezetéből A

kastély tágas termében ülünk. A vörösre izzott kályha ontja a meleget, de az ódon falak ridegséget árasztanak, akárcsak odakünn a zord, ködös idő. Nem is olyan régen ez az épület egyetlen embert szolgált, Taubinger László nagybirtokost. Most a falu vagyona, a tőrei szövetkezet székháza. A régi világban itt dőlt el, és ma ls itt dől el a falu lakóinak sorsa, élete. Akkoriban a föld gyümölcsét Taubinger élvezte, most pedig az ősi juss jogán azok, akik a földet megművelik, mert húsz évvel ezelőtt nagyot fordult a világ kereke. Akkorát, hogy a kizsákmányolókat tovaröpítette. Nyílik az ajtó, borostás arcú férfi lép be a terembe. Ismerősként kezet rázunk Hraskó Lászlóval, a szövetkezet raktárosával. Abban az időben ő is belekóstolt a cselédek, a béresek sanyarú sorsába. Jóformán az egész falu Heller báró és Taubinger birtokán robotolt. Állandó rettegés, küszködés volt e kis Garam menti falu élete. A két földbirtokos mindenható ura volt a falunak. Tőlük függött a mindennapi kenyér, tőlük függött a holnap. A falu nincstelenjei, a kisemmizettek harcot folytattak a nagyobb darab kenyérért. A harmincas években csendőrszuronyok árnyékában egymást érték a sztrájkok, bérharcok, tüntetések. A megmozdulások élén a jól ismert kommunista agitátor Furinda Rudolf állt. Hű segítőtársai voltak Hraskó, Boros, Dudás és sokan mások. Bátran harcoltak jogos követeléseikért, de az állandó mozgalmak közepette olykor-olykor több volt a pofon, mint a siker. 1948 februárja meghozta, amire a kisemmizettek oly régen várakoztak. Gottwald elvtárs beszéde nyomán kipattanó szikra lángra lobbantotta az évszázadok óta szunnyadó reményeket. Azé a föld, aki megműveli. Két kézzel kaptak a bíztató szón a tőrei zsellérek. Nem akartak többé más birtokán éhbérért robotolni. Végre megadatott nekik, hogy földhöz, munkához, tisztességes keresethez jutottak. Az Újsor proletárjai megmozdultak, meghányták-vetették a szövetkezet alakításának lehetőségeit. Gyorsan kellett határozniuk. Nyakukon volt az ősz, vetni kellett a kenyérnekvalót. Döntöttek, és Furinda, Dudás, Sinkó, Hraskó, Benyó, Bálint, összesen tizenheten 1948. szeptember 27-én az országban elsőként aláírták a földigénylési kérvényt. Tíz nappal később huszonhét taggal alakuló szövetkezetet hagyott jóvá a járás. A kis csoport dr. Steiner Oszkár kilencvenöt hektárját kapta bérbe. Föld volt, de vetőmag, igavonó hiányzott. Furinda az állami gazdaságtól kért kölcsön lovakat, majd elment a sárói gépszövetkezet igazgatójához, aki készpénz ellenébe ígért traktort. Előlegként tízezer koronát kért. Dudás és Boros összeadták a pénzt, hadd szántson a gép. Ám ismét pénz kellett műtrágyára, vetőmagra. Nagy utánjárásra a bank ötvenezer korona kölcsönt adott, de megterhelte vele a jótállók házait. Ez a lépés sok álmatlan éjszakát okozott. Erről az osztályellenség, a visszahúzó erők gondoskodtak. Ütonútfélen leállították az újdonsült földtulajdonosokat, mondván, míg élnek, nyöghetik az adósságot. Az is lehet, fejük fölül elviszik a házat. Kígyót-békát kiabált az ellenség, ijesztgette az úttörőket, míg egy szép napon megérkezett a műtrágya. Ezután egy percet sem késlekedtek. Vetettek, hogy mielőbb csírát hajtson a mag, zöldelljen a közös földje. Ám nemsokára újból pénz kellett, állatra, gépre, igavonóra. Furinda Bratislavába ment, hogy Bacilek elvtárs segítségét kérje. Bacilek korainak tartotta a szövetkezet megalakulását. Nem hitt életképességében és abban, hogy megbirkóznak a nehézségekkel. Meg is kérdezte Furindától, tulajdonképpen kikkel akar szövetkezetet alakítani. A veterán pártharcos felsorolta érveit, de Bacilek azt felelte, hogy kétszer is meg kell gondolni a szövetkezet alakítását, mert ha nem sikerül, annak országos méretekben is súlyos következményei lehetnek. Furinda Rudolf azonban nem adta fel elképzeléseit. Kitartott a szövetkezet alakítása és a kölcsön mellett. Nem kevesebb, mint 200 000 koronát kért. Bacilek a kétszeresére tett ígéretet, és mire a pénz Tőrére érkezett, egymillió korona lett belőle. Az első traktort Brnóban vásárolták. Amikor munkába állt, Szobonya József, aki hosszú évtizedeken át cselédként dolgozott, figyelmeztette a traktorost, nyílegyenes barázdát húzzon ám, ne mondják, hogy a kommunisták nem értenek a munkához. A következő évben negyven taggal már kétszázötven hektáron gazdálkodtak. 1950-ben Tőre szövetkezeti falu lett. Bálint István, a szövetkezet ökonómusa előveszi a számokkal teleírt kimutatást, a közös eredményeinek dokumentumát. Számok mutatják, hogy méltó gazdára lelt a föld. A két évtizedes iparkodás megérlelte gyümölcsét. A számok tengerébe mélyedve elénk tárul a szövetkezet gazdálkodása, múltja, jelene. Az egyes mutatók elárulják, hogy 1963-tól megkétszereződött a termelés, emelkedtek a bevételek. 1963ban például 5 millió 363 ezer korona volt a közös bevétele, tavaly már 9 millió 600 ezer korona. Az egy hektárra eső piaci termelés még szembetűnőbben érzékelteti a gazdaság fellendülését: 1963-ban 5700 korona volt, most pedig 12 000 korona. A termelés, illetve, a bevételek növekedésével párhuzamosan emelkedett a tagok jövedelme, öt évvel ezelőtt 2 millió 110 ezer korona jutott a béralapra, tavaly pedig 3 millió 357 ezer. A tagok átlagos havi jövedelme 1720 korona. Az adathalmaz azt is elárulja, hogy Zima János fejő 38 000 koronát, Hanzó Juraj traktoros 33 000, míg Furinda Károly sofőr 26 700 koronát vitt haza az elmúlt esztendőben. rakják, s este neonfényben fürdenek az utcák. Repülnek az évek s vele a hajdani cselédek, kisgazdák fölött is elszáll az idő. Számukra már nem gond, ha kiesik a munka a kezükből. Nyugdíjat kapnak: Hutura Sándor fejőgulyás például, akit nemrégiben nyugdíjaztak, 999 koronát kap, Lestyán András pedig 1073 koronát. Ezenkívül a szövetkezet is segíti az idős tagjait. Három mázsa búzát és tizenöt ár kukoricát ad nekik, hadd boldoguljanak. Az alapító o « » 3 a 3 >ot H N O :o a JÉ O it S -S 11

0 9 m M Ti m 2 5 1f

c "= a je ™ N QJ :0 •x o 2 «o a h5 N _ * TI - S a a B B 'N < t/1 Munkaruhába öltözött, magas termetű ember lép be az irodába. Keze csupa olaj, arca piros. Szimundel László elnök áll előttünk. Ritkán lát az ember munkaruhás elnököt. A munka láza nem hagyja nyugton az elnököt. Nemcsak a téli időszakban, hanem nyáron is segít, ahol szükség van rá. Ha kell, kombájnt vezet, alkatrészeket készít, villanyt szerel s még ki tudja, mihez ért. Most is egy lánctalpas javításán, illetve saját újításának kivitelezésén fáradozik. Amint mondja, gyerekkora óta dolgozik, ma sem bírja a tétlenséget. Szimundel László a többiekhez hasonlóan a Taubinger-birtokon töltötte gyermekéveit. Apja kocsis volt az uradalomban. Ö kitanulta a géplakatosságot, ebben a szakmában dolgozott. Hét tagokkal sem bánnak mostohábban. Tavaly ősszel a szövetkezet megalakulásának huszadik évfordulóján oklevelet és 500 korona pénzjutalmat kaptak. A kastély tágas termében ülünk. A vörösre izzott kályha ontja melegét, de az ódon falak rldegséget árasztanak. Nem is olyan rég ez az épület egyetlen embert szolgált, Taubinger László nagybirtokost. Most itt ül előttünk Hraskó László, a tizenhét alapító tag egyike, Szimundel László elnök, a béres fia, Bálint István, ökonómus, tele életkedvvel, igyekezettel, akaraterővel. Megvalósult a kisemmizettek régi vágya: azé a föld, aki megműveli. SÁNDOR GÁBOR