Új Szó, 1969. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1969-03-30 / 13. szám, Vasárnapi Új Szó
Vélemények a kétlépcsős irányításról A Szlovák Szocialista Köztársaság kormánya határozatának értelmében július 1-vei a kerületi nemzeti bizottságok megszűn/iek létezni, s ezzel érvénybe lép a kétlépcsős irányitás. A kormány eme döntése alapján a járási, s ezzel párhuzamosan a helyi nemzeti bizottságok jogköre és feladatai is megnövekednek - mégpedig azt a célt követve, hogy az ügyintézés és a hivatalos kapcsolat közelebb kerüljön az emberekhez. A határozat megszületett, de a jogi normák még nem, s ennek sok esetben negatív kihatása van. Munkatársaink: Németh János és Fülöp Imre, felkerestek néhány JNB-elnököt, illetve titkárt, hogy véleményt kérjenek a kerületi nemzeti bizottságok felszámolásával kapcsolatosan, és megérdeklődjék, mit tettek a kétlépcsős irányitás megvalósítása érdekében, illetve a körzeti hivatalok létesítése terén. A vélemények eltérőek, de van egy közös vonásuk. A jövőben bármit is cselekszünk, jobban át kell gondolnunk, tüzetesen és körültekintően elő kell készítenünk. Jozef Dhmelko mérnök, a losonci JNB titkára Bár a kerületi nemzeti bizottságoknak megvolt az értelmük - a megszüntetésükkel egyetértünk. Az első nyomós érv, hogy a múltban éppen a KNB jóvoltából a déli járásokkal Losonc, Rimaszombat - nem törődtek úgy, mint az északiakkal. Ezt a járás lakosai is rossz szemmel nézték. A járási nemzeti bízottság dolgozói közt megrendezett ankét is ezt bizonyítja. Járásunkban megtettük az első lépéseket, hogy a kerületek felszámolása után munkánk zökkenőmentes legyen. Az egyik javaslat szerint 20 körzeti hivatalt hoznánk létre. A másik szerintem reálisabb - 14 körzettel számol. A körzeti székhely megválasztásánál a hagyományokat, a megközelítés lehetőségét, a nemzetiségi összetételt stb. vettük figyelembe. Május elsejétől Rappon, Cácson és Vilkén megkezdik ténykedésüket a körzeti hivatalok. Az épületek nem okoznak olyan gondot, mint a személyzeti kérdések. A körzeti hivatalok élére szeretnénk főiskolai végzettségű embereket — főleg jogászokat - állítani. A közgazdasági tisztségekbe is nehéz lesz szakképzett kádereket szerezni, de ennek biztosítására is mindent megteszünk. A körzetek nagysága szerint — általában 4000-5000 lakosú körzetekről van szó - az említett hivataloknak 8—12 dolgozója lesz. Losoncon és Füleken a VNB mellett is létrejön az emiitett létesítmény s ugyancsak mindkét helyen a környék részére külön körzeti hivatalt létesítünk. Igy akarjuk elejét venni a lokálpatriotizmusnak. A több mint 2000 lakosú községekben továbbra is maradnak a fizetett elnökök, illetve titkárok. Miklós István, a dunaszerdahelyi JNB elnöke Egyelőre nagyon nehéz erről beszélni, hiszen az igazat megvallva, még nem tudjuk, mi minden kerül a JNB-k hatáskörébe, s mi a minisztériumokéba. Annyi azonban bizonyos, hogy a kerületi nemzeti bizottságok eredeti elképzelése nem volt helyes. Ok ugyanis azt szerették volna, ha az ügyintézés nagyobb része a minisztériumok hatáskörébe ment volna át. Szerintem ennek pont a fordítottja a helyes. A járási nemzeti bizottságoknak ugyanis az egész év folyamán akadtak olyan problémái, melyeket csak a kerületen tudtak elintézni. Ha a jövőben nagyobb lesz a hatáskörük, akkor nem kell majd olyan gyakran a minisztériumokhoz fordulnunk, mint eddig a KNB-hez. Ráadásul a minisztériumok a fővárosban vannak, ami a távolabb fekvő járások számára csak bonyolítaná a helyzetet. Egyébként a járási nemzeti bizottságok illetékes osztályai konkrét javaslatot dolgoztak ki arra vonatkozóan, hogy kinek a hatáskörébe tartozzanak. A járási nemzeti bizottságok hatáskörének növelését csak helyeselni tudom. Ennek ellenére ettől az intézkedéstől csupán abban az esetben várhatunk konkrét eredményeket, ha a hatáskörük növelése az „anyagiakra" is vonatkozni fog. A politikai, a jogi, és az anyagi hatáskörnek arányban kell lennie egymással. Egyébként a kerületi nemzeti bizottságok megszüntetése következtében nem csökken a nemzeti bizottságok apparátusának a száma. A JNB hatáskörének bővítése apparátusunk létszámának bővítésével kell járnia. Különösen az építkezés, a kereskedelem és a közlekedés szakaszán. Még a helyi nemzeti bizottságok hatásköre bővítésének ellenére is. A HNB hatáskörébe főleg a polgárokat közelről érintő ügyek elintézése megy át - pl. az építkezési engedélyek kiadásának, s telkek kisajátításának jogköre stb. Járásunk területén még nem működnek a helyi nemzeti bizottságok körzeti hivatalai, de a kísérleti tervet már kidolgoztuk. Eszerint április 1-től Nagymegyeren létesül körzeti hivatal, továbbá létrehozzuk a Dunaszerdahelyi Városi Nemzeti Bizottság hivatalát. Jelenleg népgyűléseket tartunk, melyeken arról tájékoztatjuk a lakosságot, milyen ügyekkel, hova forduljanak. Viliam Boľo, i galántai JNB elnöke Az utóbbi években a kerületi nemzeti bizottsággal megértettük egymást, jó volt az együttműködés. Természetes tehát, hogy elvileg nem voltunk az említett szervek felszámolásáért. Ma, amikor ez az elhatározás törvényes formát öltött, arra kell ügyelni, hogy a KNB-k jogkörének nagy részét a járási nemzeti bizottságokra, ne pedig a minisztériumokra ruházzák át. Ellenkező esetben nagyon pórul járhatunk. Járásunkban az előzetes tervek szerint 17 körzeti és három városi hivatalt hozunk létre. Diószegen és Felsőszelin ezek május 1-vel meg is kezdik tevékenységüket. A közelmúltban a körzeti hivatalok létesítésével kapcsolatban a helyi nemzeti bizottságok funkcionáriusai számára kétnapos iskolázást tartunk. Most pedig a helyszínen - a községekben tisztázzuk a körzeti hivatalok létrehozásával kapcsolatos teendőket, feladatokat Később minden községben a HŇB nyilvános plénumán a lakosság tájékoztatására is sor kerül. A körzeti hivatalok létesítésekor káderhiánnyal küzdünk. Amint már említettem, attól tartunk, hogy az egyes minisztériumok a kerületi székhelyeken hivatalokat létesítenek, ami szerintem a járási nemzeti bizottságok jogkörének megnyirbálását okozhatja majd. Ján Kiš, a rimaszombati JNB - titkára A kerület megszüntetésének gondolatával egyet lehet érteni. Kifogásolom a jogi normák kidolgozására szánt rövid időt. Körzeti hivatalokat létesíteni könnyebb, mint azokat szakemberekkel ellátni. Járásunkban igyekszünk az ebből adódó feladatokat a lehető legjobban teljesíteni. Az előzetes tervek szerint 25 körzeti hivatal létesítésével számoltunk. Am a mérlegelések alapján olyan elhatározásra jutottunk, hogy inkább kevesebb, de jól megszervezett körzeti hivatalt hozzunk létre. Az ezzel járó káderkérdés gondot okoz. A körzeti hivatalok személyzetét saját erőnkből kell biztosítanunk. A helyiségek hiánya is problémát okoz. Az említett hivatalok próbaként május 1-én Várgedén és Ratkón megkezdik működésüket. Egy körzethez 5000 lakos tartozna, a hivatalnak 8, illetve 6 alkalmazottja volna. A több mint 1500 lakosú falvakban megmarad a fizetett elnök, illetve a titkár. A körzetek öszszeállításakor a nemzetiségi összetételt is figyelembe vettük. A nagybalogi körzet még vitás, mivel ide három magyarlakta község és hét szlovák, falu tartozna. Bízom benne hogy oz arany középutat itt is megtaláljuk, s hozzáfoghatunk a kétlépcsős irányítás megvalósításához. Jozef Vaníček mérnök, a Bratislava-vidéki JNB elnöke A szövetségi államrendezés szükségessé tette, hogy áttérjünk a kétlépcsős irányításra, s ezért a kerületi nemzeti bizottságokat felszámoljuk. A másik kérdés; hogyan oszlik majd meg a jogkör a minisztériumok és a járási nemzeti bizottságok között. Nem szeretném, ha a jogköröket túlnyomórészt a minisztériumok tartanák meg, mert így a jó akarat és elgondolás kátyúba juthatna. Jó volna, ha e téren a jogi normák mielőbb megszületnének, hogy zavartalanul folytathatnánk a körzeti hivatalok szervezését. Őszintén megmondom, hogy nálunk igen sokat vitázunk a körzeti hivatalok létesítéséről. Többen — s magam is - azt vallják, hogy a mi járásunkban ez nem lesz legideálisabb megoldás. Járásunkban sok a kétezer lakoson felüli falu, ahol addig is jól kiépített helyi nemzeti bizottságok dolgoztak. Ha ilyen községekből létesítünk körzetet, nem hiszem, hogy elmondhatjuk majd, közelebb kerültünk a lakossághoz. A körzeti hivatalokba nehéz lesz megfelelő kádereket biztosítani. Ezenkívül úgy gondolom, hogy a körzeti hivatalok megdrágítják az államirányítást és megnyirbálják a választott szervek szerepét és jelentőségét. Az elmúlt napokban - tanácskoztunk az egyes helyi, illetve városi nemzeti bizottságok elnökeivel. Mivel mi is feladatul kaptuk a körzeti hivatalok kipróbálását — az elkövetkező hetekben két - esetleg három helyen megkezdik munkájukat. Az itt szerzett tapasztalatok alapján látjuk majd meg, beigazolódtak-e aggodalmaink, vagy azok fölöslegesek, alaptalanok voltak. Dávid Ferenc, a rozsnyói JNB elnöke Az igazat megvallva a JNB tanácsa nem helyeselte a kerületi nemzeti bizottságok megszüntetését. Első nyomós okunk, hogy a kerületi székhelyen egy nap alatt sok mindent el tudtunk intézni, míg a bratislavai út két-három napot vesz igénybe. Ezzel nemcsak az ügyintézés nehezül meg, hanem nagyobbak lesznek a költségek is. Éppen ezért javasoljuk, hogy a minisztériumok Kassán is létesítsenek hivatalokat. Ugyanakkor égetően szükséges, hogy az illetékesek mielőbb kidolgozzák a járási nemzeti bizottságok szerepét és feladatát meghatározó törvényt, a kétlépcsős irányításban. Járásunkban 19 körzeti hivatal létesítésével számítunk. Kísérletként Dobšinán létesítünk körzeti hivatalt. Számításba vettük Gömörhorkát is, de mivel nincsenek megfelelő kádereink, erről lemondtunk. A körzeti hivatalok létesítését folyamatosan az év végéig valósítjuk meg. Igen nagy kár, hogy a járási nemzeti bizottságok jogkörét és feladatait mindmáig nem tisztázták. Ogy tűnik, hogy a kerületek jogköreit a minisztériumok igyekszenek átvenni, ami szerintem helytelen. A körzeti hivatalok káderkérdése nem kis gondot okoz. Ugyanis, nem akarunk oda olyan embereket állítani, akik nem ismerik a nemzeti bizottságok munkáját. A helyiségkérdést sem tisztáztuk még. Több helyen átépítést, javítást kellene eszközölni, de fejlesztési- és tartalékalapunkon csak 40 000 korona szerepel. Ilyen a helyzet, ezek a problémák a rozsnyói járásban. AZ ÉRSEKÚJVÁRI PLETATEX KISIPA.., SZÖVETKEZET A NAPOKBAN ÜJ, KORSZERŰ RÉSZLEGGEL BŐVÜLT. A TÍZMILLIÓ KORONA BEFEKTETÉSSEL ÉPÜLT MUNKACSARNOKOT A PRIEMSTAV DOLGOZÖI HAT HÓNAPPAL A TERVEZETT HATÁRIDŐ ELŐTT ADTAK AT RENDELTETÉSÉNÉL (I. Dubovský - ČSTK - felv.)