Új Szó, 1969. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1969-03-21 / 68. szám, péntek

Számvetés és szolgálat Hatvanöt éves út 9 Emberhit, optimizmus: egy élet Q Január - egy régi kommunista szemével # Mi marad az emberből? 1. A Duna-parti házat övező kertre szüntelenül hullott a február végi porhó, míg mi odabenn, a kellemesen fűtött, barátságosan berendezett szobában beszélgettünk ... BL0H IRÉN negyvennyolc esztendeje párttag. Az első kommunista pártsejtek alapítóinak egyike. Az elmúlt félszázad gazdag emlékei között, a számos szép élmény mellett — sajnos — bőven akad szomorú, kellemetlen is ... Alaptalan vádak, fárasztó kihallgatások, váratlan keserűségek ... Töretlen emberhite és erős optimizmusa azonban ezekben a nehéz pillanatokban sem engedte csüggedni. És talán még valami: a szeretet, mely a negyvenes évek végén született lányához fűzi... Számvetés és szolgálat. Számvetés: egy regénybe illő élet hatvanöt éves útjáról. Szolgálat: azoknak a januári politikában megújhodott eszméknek, melyekért félévszázada kommunista lett. Számvetés: egy tévedésekkel teli két évtizeddel. Szolgálat: egy húszéves diáklánynak, akit kortársaihoz hasonlóan a leginkább érintettek a január előtti társadalmi torzulások és féligazságok. 2. Élete egy megíratlan regény: Szlovákia legszegényebb sarkából indul, a gyakori nélkülözést saját sorsán tanulja, alig tizenhét éves bakfis, amikor sztrájkot szervez. 1921-től a második világháborúig számtalan pártfeladatot vállal (és teljesít), a fasizmus Idején bújdosni kényszerül, de ekkor sem esik tétlen passzivitásba: terjeszti, csempészi a kommunista sajtót. Az ötvenes években hamis koholmányok alapján eljárást indítanak ellene, s csupán egy hajszállal ker'Ui el a bebörtönzést... Most, hogy ezekről az emlékeiről kérdem, kiderül: nem akar az életéről vallani. — Sokkal fontosabb kérdések forognak mostanában közszájon, mint egy régi kommunista élete, bármilyen eseménygazdag is az ... — Például? — A közvélemény elmarasztalja az én nemzedékemet, mert úgy véli: mindannyian a párt konzervatív szárnyához tartozunk. Tagadhatatlan: egykori harcostársaim közül nagyon sokan, sajnos, valóban a megújhodás, a januári politika ellenzői. Én ellenben húszéves egyetemista lányom szemfivel nézem és élem ét a tavaly indult folyamatot, mely a lakosság körében ismét bizalmat teremtett a párttal szemben. S az augusztusi események is éppen úgy érintettek engem, mint a lányomat és a fiatalok zömét. További beszélgetésünk során így, az elképzelt portré helyett, BLŰH IRÉN nézeteinek tükörképét kapom. 3. A párt Központi Bizottságának tavalyi, januári plénumán végre a megújhodási folyamatot sürgető haladó erők győzedelmeskedtek. A válasz a lakosság köréhen egy hatalmas erejű láncreakció volt: láncszem kapcsolódott a láncszemmel, míg egy megállíthatatlan, de egészséges, szükségszerű demokratizálódási folyamatnak lettünk tanúi, mely a párt élén álló személyektől politikai józanságot, képzettséget s emberi-erkölcsi erényeket követelt. Addig ugyanis sokan úgy vélték, hogy a forradalom és a szocializmus jelszavával pajzsukon korlátlanul bármit tehetnek . . . Igazolhatják az igazságtalanságot, a jogtalanságot, fedni lehet az erőszakot és az embertelenséget. Sajnos, ma ezek közül a „pótolhatatlan vezetők" közül sokan a könynyen szerzett karosszékeiket féltik, melyekbe a vak engedelmesség árán kerültek. Ezek az emberek új jelszavakat keresve ismét szervezkednek. Gondoljunk csak a Jodas-féle kommunisták csoportjára, a libeni körzet pártgyűlésére. Fellépéseikkel éket akarnak verni a párt sorai kôzš, mely augusztus óta rendkívül nehéz körülmények között tör utat eredeti célkitűzései felé: a kommunizmus és a szocializmus tiszta, igaz eszméiért, melyekért csaknem fél százada — nemegyszer életünk kockáztatasával - vállaltuk a harcot. Gondolom, mint a kommunista párt alapító tagjainak egyike, jogom van ahhoz, hogy ezt nyíltan megmondhassam! Nem, nem térhetünk le arról az útról, melyen ta valy elindultunk, mely éppen a párt megalakulása Kor kitűzött célok hagyományain alapszik. 4. Szemében a lelkesedés fénye csillan, miközben fiatalos lendülettel mondja: — A januári politika számomra a jó és a rossz, az őszinte és a hamis próféták harcát jelenti. Az elmúlt esztendők szomorú tanulsága, hogy a lenini eszmék nem tűrnek erőszakot. Az érdemtelen elferdítések következménye, hogy csalódásukban nagyon sokan elfordultak a kommunista párttól, s csupán tavaly nyerték vissza bizalmukat. — De hiszen önt is sérelmek érték ... — Igen! De eddig mindig, a legnehezebb helyzetekben is segített rajtam egy velem született erény: a határtalan optimizmus. Amikor például már csak az aláírás hiányzott ahhoz, hogy letartóztassanak, akkor is bíztam az igazság felülkerekedésében ... Férfias hangját mintha egy pillanatra enyhe remegés színezné: — ... És nem csalódtam... Az optimizmus és őszinte emberhitem volt az a híd, amelyen a legnehezebb helyzetből is kiutat találtam. Pedig gyakran a munkahelyemről vagy este a lakásomról hurcoltak el hosszadalmas kihallgatásokra. Ilyenkor azt sem tudtam, mikor látom viszont négy-ötéves kislányomat. Rettenetes érzés ez egy anya számára ... 5. Dubček elvtárs éppen ax egészséges fordulatot hozó januári plénumon matatott rá olyan határozottan, hogy nem elegendő csnpln a párt vexető szerepét hangsúlyozni, tudatosítanánk kell annak oszthatatlan felelősségét egésx társadalmunk életéérti Ebben rejlenek a kommunizmus humanista vonásai: a polgári társadalmat egy valőban emberi •rr.aleti társadalom ssintjére emelni. Ehhes pedig a szoclallimus és a demokrácia szervez kapcsolata szükséges. Sokait axt kérdik mostanában: milyen demokrácia? — és választ sem várva azt állítják, hogy a bnrxsoá demokráciát gondoljuk! Aki valóban marxista szellemben gondolkozik, az tndja, hogy ennél egy sokkal tökéletesebb, magasabb rendű demokráciáról van sxó. Olyanról, mely a szocializmust hatóképesebbé, vonzóbbá tezzl. A mi demokráciánk nagyobb veszélyt jelent a kapitalizmusnak, mint a Január előtti rendzzer, amelyet, azt hiszem, Sartre jellemzett úgy, hogy az már nem ,,a proletariátus diktatúrája, hanem a proletariátus fölötti diktatúra". Lenin pedig azt állította, hogy a világon senki sem képes kompromittálni a a forradalmi marxistákat, föltéve, ha 6k nem kompromittálják önmagnkat! ... 6. Életfilozófiája felől érdeklődöm. — Töretlen hit az eredeti eszme helyességében, bizalom az emberekben ... Szeme hirtelen körülfut a szobán. — És még valami — mondja. — Sosem azt néztem, hogy X-nek milyen pompás sora van velem szemben, hanem inkább azt, hogy Y-nak még az sincs, ami nekem... El sem hiszi, mennyi erőt képes így meríteni az ember... — S a lánya? ... Valamikor rettegni kényszerült érte ... — Katka? Főiskolás Prágában. Bábművészetet tanul. Húszéves már ... Ritka jó viszonyban vagyunk. Ogy érzem, mintha nem is az édesanyja, de a legjobb barátnője lennék .. . Gimnazista korában pedig sokat vitatkoztunk. — Ez az a társadalom, amiért küzdöttünk, mama? — kérdezte gyakran rosszallólag. Bevallom, nehezen tudtam neki őszintén válaszolni... Az utóbbi esztendőben azonban ő is nagyon aktívan bekapcsolódott a prágai diákmozgalomba, aminek különösen örülök. Tagja volt annak a küldöttségnek, mely Svoboda elnöknél járt a legutóbb, jelen volt Dubček elvtárs fogadásán is, tagja volt a Jan Palach temetését előkészítő bizottságnak. Mit tagadjam: ha erre gondolok, mindig a saját fiatalságom jut eszembe ... — Ogy látom, nagyon vonzódik a mai fiatalsághoz? ... — Igen! Nem az ő hibájuk, hogy igazi példaképek nélküli társadalomban nőttek föl, mely pedig már az általunk választott rendszer volt... Különösen nagyra becsülöm ezért a tavaly tanúsított hazafias józanságukat és higgadtságukat. Viszonzásképpen ezért szeretném, ha mielőbb kiköszörülnénk az imént említett mély csorbát.. .1 7. 1963 januárjáig éppen a fiatalok előtt járattuk lc leginkább a szocializmus igaz eszméit. A fiatalok egy légüres térben nevelkedtek, mely passzivitást eredményezett. Bizonyítékokkal kell szolgálnunk, hogy a hazugságok, az üres szóvirágok, a bizalmatlanság időszaka már nein térhet vissza. Az ifjúság biztos távlatokat, érvényesülési és aktivitási lehetőséget követel — s joggal! A fiataloknak látniuk kell, hogy az állam és a párt vezetői augusztus óta rendkívül nehéz körülmények között keresik a továbbfejlődés legjobb, leggyorsabb útját, amiben nagy felelősség hárul rájuk is ... Mi a legfontosabb hát az ifjúság szempontjából? Szerintem az élet, a gondolatok, a szavak és a tettek szoros kapcsolata . . . Egy félszázad gyakorlati tapasztalataiból kiindulva állithatom: egy ilyen úton haladó párttól a jövőben senki sem fog elfordulni! 8. Pillantása lánya fényképén állapodik meg. Elmereng. — Gyakran tépelődöm azon, hogy mi is marad az emberből...? Bizonyára csak annyi, amennyit életében elvégzett... Az élet pedig állandó keresés. Keresni az új tervek megvalósításának lehetőségét, illetve a hibák s a tévedések okát. — Szavaiból úgy érzem, .mintha bántaná valami ...? — Az ősszel több biztosra ígért tanulmányt és egyéb munkát akartam befejezni, de augusztus óta valahogy nem tudom kellőképpen összpontosítani gondolataimat. Régen nem jutottam már el huzamosabb időre a béna gyerekek pozsonyi gyógyintézetébe sem, ahol az ápoló személyzetnek szoktam segíteni a képzőművészeti oktatásban. Hiányzanak már nagyon azok az ártatlan gyermekarcok, s ahogy hallom: már ők is nagyon várnak... Ezek az adósságok bántanak ... Fiatalosan, nevetve kísér a házkapuig. — Nem az anyakönyv határozza meg az életkort — mondja —, hanem az akarat és a lelkesedés. MIKLÓSI PÉTER A korszerűség parancsa Vito a színházról és a színházi problémákról MI AZ AKADÉMIKUS viták nagymesterei leszünk rövidesen — akadémiai titulus nélkül. Félő azonban, hogy ez az akadémikus vita is úgy jár, mint a többi, amelyről Konrád József — joggal — így ír: „Az alakulástól számított 17 év alatt eleget foglalkozott a sajtó... a MATESZ állandóan ismétlődő alapvető problémáival, anélkül, hogy ez komolyabb eredményre vezetett volna." Viszont azt is megállapíthatjuk, hogy a színház tudatosan vagy ösztönösen, esetleg objektív okok közrejátszása folytán körülzárta magát, beburkolódzotť szűkre szabott keretébe, s nem is tett kísérletet arra, hogy ebből kitörjön. Jólesett tetszelegni a Hamupipőke szarepében és egyben kényelmes is volt, mert kibeszélésre adott lehetőséget. Több mint valószínű, ezért döntöttek az Úri muri s a Ludas Matyi és a hasonló darabok mellett is, mert bizonyos fokig könnyebbséget Jelentett mind a színészeknek, mind pedig a rendezőnek a darab s a szerepek megformálása: volt mihez igazodni, illetve elfogadni vagy másként formálni, mint ahogy a televízió, színház, illetve filmszínházaink bemutatták. Számított a közönségre is a színház. Arra a közönségre, amelynek túlnyomó többségében játszik: a parasztságra. Nem vitatom a kasszasikert. Ma ez is fontos. Csak egyet: vajon a színház végzett-e felmérést (kérdőív formájában), hogy közönsége milyen előadásra vágyik? Ugyanis a mai parasztság már messze túljutott az érzelgős álromantikával agyonnyomorított, kieszelt falusi idilleken. Az élet ott is meghozta a maga változásait, amely új, másgondolkozású emberré formálta parasztságunkat. Nemcsak a szövetkezeti mozgalomra gondolok, ez különben is elcsépelt már —, hanem a televízió hatására: hisz hetente láthatja Magyarország, Ausztria, Csehszlovákia első vagy a legjobbak közé tartozó színházát játszani, amit ha nem is ért meg vagy nem fogad el minden esetben, de a játék atmoszféráját, nívó-kiilönbségét le tudja mérni. Ne gondolja senki, hogy csak a komáromi színház küzd ezekkel a gondokkal! Igy van ezzel minden színház világszerte, amelyiknek nem sikerült sajátos profilt kialakítania. A mai világ munkaritmusa, a szabad idő felaprózódottsága egyre inkább érzéketlenné teszi az embert a közvetlen — aktív — kulturális élet iránt. És ezt nem is lehet a szemére vetni. A szoba négy fala viszonylagos nyugalmában passzív élvezője a televízió nyújtotta kultúrának — s még csak azt sem mondhatjuk, hogy az ilyenfajta kulturális élvezet minden erkölcsi gazdagodás nélkül való. Ilyen állapot ellen csak írással hadakozni annyi, mint harangozással tiltakozni a jégeső ellen. A legtöbb színház úgy védekezik az érdektelenség ellen, hogy vendégszereplőket szerződtet egy-egy darabra. Habár a MATESZ sajátos jellegénél fogva (tájolás) ez elég bonyodalmasnak tűnik, nem lehetetlen. Ezzel a lehetőséggel — kivéve a rendezőket — a színház még nem élt. Meg kellene keresni a kapcsolatot — s itt a hasonló körülmények között élő és játszó színházakra gondolok — nemcsak a magyar, hanem az erdélyi és a jugoszláviai magyar társulatokkal, s megteremteni — ha mást nem lehet — az egyéni vendégjátékok lehetőségét, ha nem is egy egész évadra, hanem csak egy-egy vagy néhány előadásra. Nemrégiben Kolozsvárott és Marosvásárhelyt járva szóba került a színház és a cserelehetőség, s az ottani színészek közül többen nyilatkoztak az ottani cserejáték hasznossága és megoldhatósága mellett. Emlékezzünk csak viszsza: jó néhány évvel ezelőtt az akkor Pécsett működő Lendvay rendezésében előadott Tanítónőnek országos sikere volt; a Beke Sándor által rendezett Rómeó és Júliának ugyancsak. A két előadás között eltelt néhány év alatt a szinészkollektíva alig változott. Miért nem volt hát több ilyen átütő sikerjátéka a MATESZ-nak? Kiben vagy kikben kell keresnünk a hibát, az okot, hogy annyi éven át nem tudták a komáromi közönséget megnyerni, illetve nem tudták annyira magukévá tenni, hogy a város magáénak érezze a színházat, a színészeket s azokról gondoskodjon is. Paradoxonként hat, amikor azt Írja Konrád József: „ ... a MATESZ ... állandóan színészhiánnyal küzd." Más helyütt azt Írja: 17 éve összesen 12 olyan hallgató került be a pozsonyi Színművészeti Főiskolára, akikkel számolt a hazai magyar színjátszás ... Diplomát szereztek nyolcan, ebből hét jelenleg a színháznál van. A hétből valószínűleg a közeljövőben négyen családi vagy ki tudja milyen okból kilépnek a színház kötelékéből." Először is: ha tizenkettőből nyolc elvégezte a főiskolát, az nagyon szép eredmény. Még szebb, hogy ebből hét a MATESZ-ban találta meg működési helyét. És gazdagnak mondhatja magát az a színház, amelyik 7 fiatal, reménnyel, akarással és ambícióval teljes diplomás színésszel rendelkezik. Komáromban nem így volna? Úgy látszik, mert „a hétből valószínűleg a közeljövőben négyen családi vagy ki tudja milyen okokból kilépnek a színház kötelékéből..." Ez a „vagy ki tudja" igen furcsán hangzik. Konrád József, a MATESZ rendezője, a színház egyik kulcsembere ne tudná, hogy a fiatal színészek közül négyen egyszerre miért lépnek ki a színház kötelékéből? Mi rejlik e mögött: naivitás, informálatlanság, nemtörődömség vagy a színház belső ügyeinek szellőztetése elől való elzárkózás? Valószínű, hogy az utóbbi. De akaratlanul ls felvetődik a kérdés: mit tett a színház annak érdekében, hogy a fiatal, végzett színészek otthonra találjanak Komáromban s zökkenőmentesen beilleszkedjenek a kollektívába? Azt mondja a kedves olvasó: mi köze van ennek a korszerű színházhoz vagy a csehszlovákiai magyar színjátszáshoz? Közvetlenül nincs, de közvetve van. Az igaz, hogy a nézőt nem érdekli, hogy milyen a színész otthoni környezete, magánélete. Habár ez a gondolkodás is vitatható. Azonban a színésznek — azon túl, hogy a színházhoz köti ambíciója, művészi kielégülési igénye — a színház munkahelye is. A vitázők — kivéve Konrád Józsefet — mind egyetértenek abban, hogy szükség van egy másik színházra. Hogy ez a másik milyen felépítésű legyen, ebben már eltérőek a vélemények. De ez nem is fontos: a lényeg a másik színház igénylése. Szükségszerű több okból is. Először: sok pénzt, időt, fáradságot igényel az ország nyugati részéből keletre tartó tájolás. Majdnem egy másik színház költségei térülnének meg abból az összegből, amit a MATESZ évente erre fordít. Ugyanakkor a Losonctól keletre eső részre évente egyszer, legfeljebb kétszer jutnak el, s ezt a legjobb jóakarattal sem lehet élő színházi kapcsolatnak nevezni: Továbbá: a két színház kölcsönös vendégjátéka megkétszerezné a bemutatott darabok számát, alkalmat adna hazai vendégjátékosok kicserélésére, s a jó értelembe vett versenygésre, vagy különféle próbálgatásokra. Sorolhatnám még tovább is az előnyeit egy másik színháznak, de úgy gondolom, ez is elég ahhoz, hogy létjogosultságát bizonyítsa. S azt hiszem, nem árulok el titkot, ha leírom: ennek a színháznak létrejötte már a legjobb úton van. RAPSZODIKUS hozzászólásomban én sem igyekeztem a feltett kérdésekre konkrét formában válaszolni — akárcsak az előbbi hozzászólók —, de az egészet véve körülbelül benne van a válasz; s végül egy jámbor óhaj a Fónod Zoltán által felvetett idézet nyomán: végre valóban tekintsen pártfogón nem a század, hanem az illetékes szerv a komáromi MATESZ, s általában a csehszlovákiai ma-^ gyar színjátszás jogos kérelmei-" re. GYÜRE LAJOS