Új Szó, 1969. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1969-03-19 / 66. szám, szerda

A föderáció új kapcsolatokat hoz létre, s a hatalom gyakorlásának új, demokratikus elveit is kifejezésre juttatja SÁMUEL FALŤAN ELVTÁRS FELSZÓLALÁSA AZ SZLKP KB ÜLÉSÉN 1969 III. 15. S. Falfan elvtárs felszólalása elején a január utáni politika pozitív elemeinek, s az azokhoz igazodó demokratikus elveknek széles körű érvényesítésével összefüggő kérdésekre hívta fel a jelenlevők figyelmét. Még mindig olyan napokat élünk — mondotta Falfan elvtárs —, amikor rendkívül erős érzelmek uralják az embereket. Márpedig amikor a józan megfontoltság alulmarad és az erős érzelmek kerekednek felül, gyakran nyilvánul meg az ösztönszerűség, és az előre nem látott politikai kirobbanásokra való hajlamosság is. Teljesen helytelen lenne ma az is, ha rendellenesnek, sőt veszélyesnek tartanánk azt a tényt, hogy a lakosság széles rétegei érdeklődnek a jelenlegi politikai fejlemények iránt. Ellenkezőleg, a dolgozók napjainkban különösen felfigyeltető politikai aktivitása a kommunisták s a pártonkívüliek január utáni aktivitásának nagyon is pozitív ős rokonszenves megnyilvánulása. Ez az új mozzanat arra utal, hogy közvetlen elkötelezettséggel akarnak részt venni politikánk kialakításában, végrehajtásában, de ellenőrzésében is. Az ilyen nagyfokú politikai aktivitásban azonban elkerülhetetlenek a szubjektív s egyoldalú nézetek, és bizonyos érzelmi megnyilvánulások. Az eszmecserét nem lehet bizonyos korlátok közé szorítanunk, vagy körülhatárolnunk, ami azonban semmi esetre sem jelent annyit, hogy korlátlan lehetőségeket, teljesen szabad teret adjunk minden kampánynak, sőt lehetővé tegyük különböző politikai erők szabad játékát. Ezt semmi esetre sem engedhetjük meg, még kevésbé az anarchizmus és antikommunizmus megnyilvánulásait. Erre nem adtak alkalmat a januári események, s még kevésbé Csehszlovákia Kommunista Pártja. Ez egyaráht vonatkozik az eszmei-politikai s a politikai-gazdasági irányzatokra. A január utáni fejlemények során azonban mégis tanúi lehettünk bizonyos irányzatoknak, amelyek azt a célt követték, hogy szabad teret kapjanak az ellenzéki politikai pártok, s hogy a kommunista párt csak a politikai pártok egyike legyen, és a szocializmust csupán a társadalmi tulajdonba átvett gyárakra korlátozzák. Márpedig a CSKP január utáni politikájának az a célja — és ezt több ízben hangsúlyoztuk —, hogy kiküszöböljük szocialista társadalmunkból a különféle torzításokat, s visszatérjünk a szocializmus számára jellemző demokratikus elvekhez. Pártunk széleskörűen folytatott viták után számos Jelentős dokumentumot hagyott jóvá a január utáni napokban — többek között jóváhagyta a párt akcióprogramját, a nagy jelentőségű novemberi határozatokat stb. Megvalósításukat és pozitív befolyásukat azonban gyakran csökkentették a teljesen önkényes magyarázatok, az anarchizáló irányzatok, amelyek nemcsak pártunkon kívül nyilvánultak meg, hanem pártunkban is. Mindez fokozott mértékben veszélyezteti Csehszlovákia Kommunista Pártjának január utáni politikáját. Szlovákia Kommunista Pártjában más a helyzet, mert mentes a Csehországban szembetűnő, ellentétektől terhes folyamatoktól, amelyeknek — véleményem szerint — az SZLKP rendkívüli kongresszusa vetett gátat. Történelmi tény, hogy ez a rendkívüli kongresszus rendkívül bonyodalmas Időkben is a marxizmus elvei alapján szilárdította, s újból egybekovácsolta pártunkat. Ez részben azért vált lehetővé, mert sok helyütt leváltották a pártfunkcionáriusokat, akik helyére új funkcionáriusok kerültek, ami végeredményben megszilárdította a párttagok bizalmát és meggátolta a frakclózást. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a leváltott funkcionáriusok mindegyike méltatlan tisztségére, illetve a konzervatív irányzat híve volt. Ami azonban a legfontosabb, a demokratikus centralizmus elveivel teljes összhangban létrejöttek a párton belüli demokrácia kibontakoztatásának újabb lehetőségei, tehát folytatódott az, ami a múlt év januárjában pártunkban megkezdődött. Ami személyemet illeti, teljesen egyetértek azzal, hogy Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága a legutóbbi napokban megnyilvánuló egységével, aktivitásával gátat vetett a Csehországból hozzánk is beszivárgó szenvedélyes kampányoknak. A szlovákiai kommunisták magatartása azonban a cseh sajtó egy részében felháborodást keltett, s az ottani lapok holmi szeparatizmusról, maradiságról, sőt a demokratizálódási folyamat lefékezéséről írtak. ín azonban úgy vélem, hogy egyes így megszervezett kampányok nem váltak demokratikus fejlődésünk javára. Faltan elvtárs felszólaláséban részletesen foglalkozott a föderáció problémáival. Hangsúlyozta, hogy a föderáció nemcsak új kapcsolatokat hoz létre, hanem a hatalom gyakorlásának üj, demokratikus elveit is kifejezésre juttatja. Kizárja egyrészt a centralizmus, másrészt a centralista bürokratizmus veszélyét, de ennek ellenére is még nagyon sok probléma vár megoldásra, különösen az egyes szövetségi minisztériumok s a nemzeti minisztériumok illetékessége, valamint kölcsönös kapcsolatai terén. Megoldásra vár pl. az a kérdés is, milyen tevékenységet fejtsenek ki a szövetségi bizottságok a szövetségi kormányban stb. Gyakran hangzanak el aggodalmak, hogy föderatív rendszerünket esetleg túlbürokratizálhatjuk. Ezek az aggodalmak alaptalanok, hiszen a kormány apparátusának — a Szlovák Nemzeti Tanács apparátusát is beszámítva — 1968 végén mintegy 18 000 dolgozója volt, most pedig úgy terveztük, hogy a szövetségi kormány s a két nemzeti kormány apparátusában együttvéve kb. ezer dolgozóval kevesebb legyen. Rendkívül fontos azonban egyrészt a szlovákok képviselete OTszágos viszonylatban, másrészt az, hogy kölcsönös bizalomra s teljes nyíltságra alapozva alakuljanak ki a nemzeti s a föderatív szervek, a csehek és a szlovákok kapcsolatai. Falfan elvtárs a föderációval kapcsolatban néhány jelentős tényre és problémára figyelmeztetett. Rámutatott arra, hogy a föderáció bár nehéz feltételek között, de nem erőszakosan jött létre, más szóval: a marxi—lenini elvekkel teljes összhangban kibontakoztatott szocialista demokrácia természetes eredménye. További tény, hogy a demokratizálás folyamata s a föderációőrt folytatott küzdelem szorosan összefügg. tgy értelmezték ezt a szlovák kommunisták, s köszönettel kell nyugtáznunk, hogy ezt a cseh kommunisták is megértették és támogatták a szlovákok törekvéseit. Ezzel szemben azok, akik nagyon is fennhangon hirdették a korlátlan demokrácia szükségességét, úgyszólván teljesen elnémultak, amikor a föderalizáclóról volt szó, vagy pedig alaptalanul rágalmazták a szlovákokat. Ebben lényegében semmiben sem különböztek az egykori centralistáktól. A föderáció nagyon bonyolult feltételek és felajzott érzelmek megnyilvánulása közepette ölt alkotmányos formát. Éppen ezért nagy jelentőségű, hogy Szlovákiában a párt irányítja ezt a folyamatot. Falfan elvtárs felszólalása további részében rámutatott a föderációval kapcsolatban felmerült problémákra, s közülük különösen azokra, amelyek az esetleges meg nem értés s a kölcsönös bizalmatlanság forrásai lehetnek. Megdöbbentő, hogy Szlovákiával kapcsolatban egyáltalában szó lehet valamiféle antidemokratizmusról, amelyet állítólag nálunk a párt új vezetősége — élén dr. Husákkal — juttat érvényre. Szlovákia — tekintettel politikai fejlődésére — úgymond inkább Délkelet-Európába, vagyis a balkáni országok közé tartozik. Előfordul az is, hogy egyesek a föderalizálást egyrészt az augusztusi eseményekkei, másrészt azzal hozzák összefüggésbe, ami 1938-ban történt. A cseh sajtóban nem fukarkodnak az olyan kijelentésekkel, mint: „Szlovák állam keletkezett s ez ismét aggasztóan válságos helyzetbe sodorta s gyöngítette köztársaságunkat." Egyes szerzők szerint a föderalizáció csupán „kép nélküli ráma". Vagy pedig — „Elhamarkodva két köztársaság létesült, de mi lesz tovább, hiszen csaknem minden megoldatlan". A szélsőséges centralizmus egy másik szélsóségbe sodort bennünket. A föderalizálás divatba jött. Különüljünk el és szeparálódjunk a lehető legnagyobb mértékben. Ha a cseh sajtó így ir a föderalizációról, akkor a föderáció valóban nem válhat a cseh olvasó szívügyévé. Ezek a különböző hangnemben megírt, régebben és most is megjelenő cikkek elsősorban azért veszélyesek, mert elfogultságra késztetik cseh polgártársainkat. Amennyiben a kommunistáknak s a pártszervezeteknek nem sikerülne idejekorán elszigetelni az ilyen megnyilvánulásokat, úgy a jövőben is súlyos nézeteltérésekre számíthatunk. Bíznunk kell azonban abban, hogy a cseh kommunisták szlovák elvtársaikhoz hasonlóan, tudományosan megindokoltnak és történelmi szempontból mindkét nemzetünk számára előnyösnek tartják a föderációt, mert ez a csehek és a szlovákok, s a hazánkban élő nemzetiségek állami egységének marxista s minőségileg új platformja. Falfan elvtárs beszéde végén a politikai aktivitásért s egységért folytatott küzdelemre, s a fennálló lehetőségekre utalva kijelentette, ebben is annak bizonyítékát látva, hogy dolgozó népünk megbízik kommunista pártunkban és további progresszív fejlődésében. Mindnyájunk kötelessége tehát, hogy slkraszálljunk pártunk egységéért, akcióképességéért, hogy harcoljunk a Csehszlovák Szocialista Köztársaság egységéért, bel- és külpolitikai tekintélyéért, és a szocialista országokhoz, de különösen a Szovjetunióhoz fűződő barátságunk felújításáért és megszilárdításáért. Tegyük mindezt úgy — és ezt meg is tehetjük —, hogy szikrányit se távolodjunk el a marxizmus-leninizmus elveitől. A Priamstav épitftvállalat dolgozói nemsokára betejezik Rácán az Agrokémiai-technológiai Kutatóintézet új biológiai pavilonjának építését. (CSTK — K. Clch felvétel*) Egy részvevő emlékei 1919. MÁRCIUS 21-E a magyar történelem legragyogóbb napja. Ezen a napon győzött a magyar proletárforradalom, kikiáltották a Tanácsköztársaságot. 50 esztendő távlatából tekintek az eseményekre, és felelevenítem emlékeimet. 1919. május 3-án utasítást kaptam Vágó Béla központi bizottsági tagtól, hogy lépjem át illegálisan a határt, menjek Rimaszombatba ős szervezzem meg a kommunista párt vezetőségét. Ezt megelőzően már kétszer jártain a városban, ahol Lehoczky Pál vasmunkással és Tarjányi Ferenc szabóval beszélgettem. Minden alkalommal rendeleteket vittem magammal, így a pártvezetőség összeállítására kapott utasítást minden nehézség nélkül tudtam teljesíteni. Május 20-a körül mentem újból Rimaszombatba, miután Putnokon a hadügyi népbiztosság utasítására elvégeztem a gömöri zászlóalj szervezését. A Munkásbiztosító Pénztár helyiségében titokban alakult meg az ideiglenes direktórium, melynek elnöke az ízigvérig forradalmár vasmunkás, Lehoczky Pál lett. Rám bízták az alelnöki tisztséget. Tarjányi Ferenc, Molnár Lajos, Szabó Andor, Loysch Ddön pedig tagok lettek. A harctéri helyzet annyira kedvező volt, hogy május végére vártuk a vörös csapatok bevonulását. 1919. május 28-án vonult be városunkba a rimaszombati származású Szakáll Kálmán parancsnoksága alá tartozó 5. vörös hadosztály legendás hírű 39-es dandárja, melynek parancsnoka Sárói Szabó Tibor, politikai megbízottja pedig Karikás Frigyes volt. Kiváló két férfiú. Az egyik tehetséges katona, a másik eszmeileg felvértezett öntudatos kommunista. AZ IDEIGLENES DIREKTÓRIUM dolgozni kezdett. Ahogy az utolsó cseh hátvéd elhagyta a várost, Rimaszombat zászlódíszbe öltözött. Mire a dandár előőrse megérkezett a városba, az asszonyok már elkészítették a főtéren az ízletes gulyást. A direktórium megbízott a belügyi, igazságügyi és katonai ügyosztály vezetésével, és mint katonai biztos, a dandár-törzszsel tartottam fenn állandó öszszeköttetést. Első intézkedésünk volt az általános mozgósítás és a választás elrendelése. A munkások közül sokan jelentkeztek önként s ezekből alakult a Gömöri Vörös Zászlóalj, amely becsülettel helytállt a harcokban. A parancsnokok nagy elismeréssel szóltak a gömöri fiúk fegyelmezett magatartásáról. Bezártuk az üzleteket és elrendeltük az árukészletek leltározását. Javában folyt a munka, amikor megjelent hivatalomban egy középkorú, katonai egyenruhát viselő férfi. „Lukács György közoktatásügyi népbiztos, az 5. hadosztály politikai megbízottja vagyok", mutatkozott be. Megkért, hogy nyittassam fel az egyik üzletet, mert nadrágtartóra volna szüksége. „Bezártuk az üzleteket, én most a népbiztosnak tegyek kivételt? Mit szólnának az elvtársak az ilyen eljáráshoz?" Akkor mit csináljak? — kérdezte Lukács. „Vegyen madzagot az elvtárs és kösse meg a nadrágját." Lukács elvtárs elmosolyodott, megveregette a vállamat és eltávozott. Ezzel az epizóddal csupán hangsúlyozni akarom, hogy megalkuvás nélkül harcoltunk a protekció ellen. Bevezettük az élelmiszerjegyeket. A bevásárlásoknál előnyben részesítettük a fronton harcolók családjait, a terhes és kisgyermekes anyákat, valamint a betegeket. Különös súlyt helyeztünk az agitációs és propagandamunkára. Jártuk a falvakat, népgyűléseken ismertettük az általános politikai helyzetet, a tanács-kormány legfontosabb rendeleteit. Lapot adtunk kl Gömöri Vörös Újság címmel. Lapunkban a hazai események mellett a szovjet nép életéről, kulturális és gazdasági eredményeiről is tájékoztattuk az olvasókat. A direktórium és a Munkástanács állandóan dolgozott, mivel az ellenséges csapatok gyakran megközelítették városunk határát. A konzervgyár dolgozóinak segítségével gyűjtést indítottunk és két vagon élelmiszert küldtünk az éhező Budapestnek. < KÜLÖNÖS GONDOT fordítottunk a népegészségügyre. A megyei kórház és a gyermekmenhely siralmas állapotban volt. Számukra nagyobb menynyiségű ágy- és fehérneműt kaptunk az egészségügyi népbiztosságtól. Ünnepélyes keretek között átadtuk a Széchenyikertet a proletárgyermekeknek, és nyolc munkást ingyenes gyógykezelésre Csíz fürdőbe utaltunk. Fő feladataink közé soroltuk, hogy az egészségtelen pincelakásokból emberhez méltó helyre költöztessük a proletárcsaládokat. Ezt a feladatot a lakáshivatal vezetője, Tarjányi Ferenc elvtárs — akit a proletárdiktatúra bukása után halálra kínoztak — nagyon becsületesen oldotta meg. Forradalmi törvényszékünk tagjai lelkiismeretesen végezték munkájukat. A 39. dandárban nemcsak magyarok, hanem románok, csehek és szlovákok is harcoltak. A Rlmabánya melletti harcokban elesett két szlovák fiú is. Katonai pompával temettük el őket, valamint Kőte Lászlót, akinek sírköve is hirdeti, hogy életét áldozta a proletárdiktatúráért. Komoly tervet dolgoztunk ki a konzervgyár, a gépgyár és az acélgyár bővítésére. Hozzáfogtunk az iskolák szocialista szellemben való átszervezéséhez s bár szünetelt a tanítás, a szülőket értesítettük, hogy a jövőben ingyenes lesz az oktatás és a tankönyvekért sem kell fizetniük. Nálunk mindössze hat hétig tartott a Tanácsköztársaság. Annak ellenére, hogy Rimaszombat hadszíntér volt, a direktórium, a munkástanács, a forradalmi törvényszék és az üzemi munkásság, de még a kispolgárok egy része is mindent elkövetett, hogy a Kormányzótanács legfontosabb rendeleteit maradéktalanul végrehajtsa. Sajnos, forradalmi munkánkat megzavarta Böhm Vilmos hadparancsa, amely elrendelte a visszavonulást. Május 28-a örömünnep volt városunkban, július 13-a pedig a gyász napja, mert kivonultak a vörös csapatok. Engem táviratilag a putnoki forradalmi törvényszék vádbiztosává neveztek ki. Sajnos, ezt a megbízatásomat már csak két hétig tudtam teljesíteni, mert 1919. július 31-ig megbukott a Tanácsköztársaság. A Horthy-pribékek Budapesten tartóztattak le. Egy hétig kínoztak a Hársfa utcai rendőrségen, majd bilincsbe verve szállítottak Putnokra, ahol fényes nappal a piactéren mezítelenre vetkőztetve botoztak a kakastollas hóhérok, majd megvasalva a miskolci hírhedt Csabai Kapuban levő kínzókamrába szállították. A miskolci ellenforradalmi törvényszék nyolchónapi vizsgálati fogság után hatévi és nyolc hónapi fogházra ítélt. Hóhéraim előtt emelt fővel álltam és forradalmi cselekedeteimért büszkén vállaltam a felelősséget. VLAGYIMIR ILJICS LENIN nem sokkal a Magyar Tanácsköztársaság bukása után mondotta: „Az első magyar proletárdiktatúra elbukott, de egészen biztos, hogy jön utána a második". A lenini jóslat valóra vélt. Megvalósult a második magyar proletárdiktatúra és a Magyar Népköztársaság biztos léptekkel halad a szocializmus megvalósításának útján. A Tanácsköztársaság 50 éves évfordulóján mélységes hálával emlékezünk a történelmi Jelentőségű 1919. március 21-i eseményekre, a sok-sok mártírra, akik életüket áldozták a szocializmusért, a munkáskásosztály és a dolgozó nép szabadságáért. Az áldozat nem volt hiábavaló, mert győzött a nép, az eszme, és a Magyar Tanácsköztársaság példája biztatás és tanulság a mai harcunkban is. KÖZINEK IMRE