Új Szó, 1969. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1969-03-16 / 11. szám, Vasárnapi Új Szó

Magyar főiskolások az első Csehszlovák Köztársaságban Szlovákia területén 1918 végéig egyetlen egyetem volt, a pozsonyi, amelyet 1914-ben alapítottak. Ezenkívül két jogakadémia jEperjesen és Kassán) és egy gazdasági akadémia (Kassán) működött. A kassat jogakadémia egy ideig zavartalanul folytathatta működését. Azoknak a hallgatóknak, akik nem tudtak szlovákul, megengedték, hogy vizsgáikat magyar nyelven tehessék le. Ezt még később 11924-ig)) Pozsonyban, a jogi karon ts engedélyezték, annak ellenére, hogy a szlovák tannyelvű Komenský Egyetem már működött. Az 1920 —21-es tanévben a csehszlováktat főiskolákon ja kassai jogakadémiát ís beleértve) 1296 magyar nemzetiségű hallgató volt. Érdekes, hogy sok magyar nemzetiségű egyetemi hallgató szívesen iratkozott be a prágai egyetemre, ahol a „Prágai Diákotthon" keretében már 1922-ben külön magyar csoport alakult. A csehszlovák iskolaügyi hatóságok az első években megengedték, hogy a Magyarországon szerzett okleveleket nosztrifikálhassák (kivéve a pécsi és szegedi egyetemen szerzett okleveleket, mert ezeket az egyetemeket a „hivatalosan" megszűnt kolozsvárt és pozsonyi egyetem utódfaiként könyvelték el). A haladó szellemű egyetemi tanárok sok tekintetben valóban segítségére voltak minden (tehát magyar) egyetemi hallgatónak. Szemet hunytak a „kissé hiányos" nyelvismeret fölött is, hiszen az egyetemi karok célja az volt, hogy alapos szaktudást nyújtsanak, ezt pedig a nyelvi tanszékek kivételével minden komolyan tanuló egyetemi hallgató megszerezhette. (Nem hallgathatjuk el, hogy a fötskolal előadók napjainkig is segítettek a magyar nemzetiségű hallgatókon, persze, ha saját maguk is tudtak magyarul és a nemzetiségi kérdést valóban marxista-leninista módon értelmezték). A magyar főiskolások szabadon tömörülhettek a nekik tetsző egyesületekbe (Sarló, MAK, MAKK, Prohászka-kör ). A Komenský Egyetem egyik jogi tanára, Tomsa professzor pl. megalapította a Népszövetség mellett működő Főiskolai Szövetség pozsonyi fiókfát is, amelynek célja az volt, hogy élénk szellemi érintkezést tartson fenn az egyes nemzetiségek között. Az 1929 május 15-én alakult fiók vezetőségébe beválasztották a magyar főiskolások képviselőit is. A prágai és pozsonyi magyar főiskolások „Magyar Munkaközösség" néven olyan egyesülésbe tömörültek, amely többek között nyomatékosan hangsúlyozta a falusi tanítók szerepét is és segítségükkel akarta kiépíteni a falu szövetkezeti életét. Ezért hívta meg soraiba a pozsonyi magyar tanítói abituriens kurzus hallgatóit is. A magyar nemzetiségű főiskolai hallgatók száma ugyan ingadozott, de általában elérte a 800—900-at. Sok magyar nemzetiségű hallgató szlovák középiskolát végzett. (Hiszen nem minden magyarlakta városban volt magyar középiskola, pl. Rozsnyón, Léván, Dunaszerdahelyen stb.) Az 1934—35-ös tanévben a magyar nemzetiségű főiskolai hallgatók száma például így alakult: az egyetemeken 759, a technikai főiskolákon 174, egyéb főiskolákon pedig 21 volt a diákok száma. A főiskolák székhelyei szerint: Prágában 575, Brünneben 276, Pozsonyban 276, Olomoucban 2, PHbramban 1, a prágai ukrán egyetemen 29. Az 1937 december 31-i állapot szerint az egyes főiskolákon vagy egyetemeken tanuló magyar nemzetiségű diákok száma: 854. A cseh vagy szlovák tannyelvű egyetemeken: a hittudományi karon: Prága 2, Pozsony 57 r. kat., 6 ág. hitv. ev., Olomouc 2 katolikus; a jogi karon: Prága 56, Brünn 2, Pozsony 74; az orvostudományi karon: Prága 67, Brűnn, 11, Pozsony 111; a bölcsész karon: Prága 42, Brünn 2, Pozsony 99; a természettudományi karon: Prága 45, Brünn 6 (Pozsonyban még nem volt); a gyógyszerészeti karon: Prága 10. A prágai német egyetemen: a jogi karon 3, az orvostudományt karon 69, a természettudományi karon 4, a gyógyszerészeti karon 7. Egyéb csehszlovák tannyelvű főiskolákon: a brűnni állatorvosi főiskolán 10, a prágai technikai főiskolán 71, a brünni technikai főiskolán 7, a brűnni mezőgazdasági főiskolán 5, a pnbrami bányászati főiskolán 2. Egyéb német tannyelvű főiskolákon: a prágai technikai főiskolán 20, a brünni technikát főiskolán 63. Az ukrán jogi karon 1. Az utóbbi években sok cikket olvastam a szlovák nyelv tanításának fontosságáról. Kb. tizenöt évvel ezelőtt egy helyütt magam is azt írtam, hogy szeretném, ha minden magyar tanuló mintegy második anyanyelvének érezné a szlovák nyelvet, hiszen egy nyelv alapos ismerete nemcsak az egyén műveltségi fokát, hanem szellemi felépítményét is jelentheti. Persze, kitértem a nyelv tanításának mikéntjére is. Határozottan elleneztem, hogy a szlovák nyelv tanításában majdnem egy kalap alá helyezik a szlovák tannyelvű iskolákat a magyar iskolákkal. Ma is lehetetlennek tartom azt az állapotot, hogy a magyar tannyelvű iskolában több tanítási órát szánjanak a szlovák nyelv tanítására (néha kétszer annyit), mint a magyar nyelvére. Az első köztársaság idején az elemi iskola harmadik osztályától kezdve a középiskolai tanulmányok befejezéséig heti három órát fordítottak a szlovák nyelv tanítására. (Kivételt képeztek a magyar tannyelvű tanítóképzők, ahol megelégedtek heti két szlovák órával, míg a magyar nyelvet heti 7—6 órában tanították.) A magyar nemzetiségű főiskolások kimutatásában már felsoroltam, hogy az ilyen óraszám mellett is elsajátították az előadási nyelvet és idegen nyelven szereztek kellő szakismereteket. Sohasem felejtem el, hogy galántai igazgató koromban egy téli reggelen a kályha mellett melegedve azzal lepett meg a kerületi tanfelügyelő, hogy jobb lenne a magyar irodalmat is (!) szlovák nyelven tanítani. Azt sem felejtem el, hogy amikor a magyar harmadfokú iskolák számára megjelent úf magyar irodalomtörténetet megmutattam a harmadfokú iskolák igazgatói számára rendezett kétéves továbbképző tanfolyamon részt vett szlovák Igazgatóknak (magyar tskolából mindössze ketten vettünk részt az első továbbképzésen), többen azt kérdezték: — Es mondd, mi van benne szlovák? Elhangzottak pedagógiai szempontból visszás óhajtások. Nem tudom, mi lett ezekkel. Viszont tudom, hogy pl. galántai volt tanítványaim közül Pintér István mérnököt 1964-ben meghívták a déli sarki szovjet kutatóintézet munkatársául, ahol egyedül képviselte a csehszlovákiai szakembereket. S magyar nyelven, nálunk érettségizett. Azt ts tudom, hogy egy másik tanítványom, Duka-Zólyomi Árpád, aki éveken át a prágai magyar főiskolások vezetőségének egyik eminens tagja volt, kiváló eredménnyel végezte el atomfizikai tanulmányait. Folytathatnám azon volt tanítványaim felsorolását, akik több-kevesebb sikert értek el további pályafutásuk során és szlovák tudományos körökben is „nevet" szereztek maguknak. Pedig anyanyelvükön szereztek középiskolai bizonyítványt. Az Of Szó egyik cikkírója nagyon találóan jegyezte meg, hogy nem kell senkit főiskolai tanulmányokra erőltetni. Nem merem a költőt idézni, hogy „a tehetség kitör és eget kér", de azt merem állítani, hogy a továbbtanulást nem lehet százalékokban adagolni. Mi lett volna pl: annak idején a „parasztiskolának" nevezett érsekújvári magyar gimnázium jobbnál-jobb tanulóiból, ha nem tehetségük és saját akaratuk vitte volna őket előre? Hányan és hányan élveztek „tandíjmentességet" és ették évekig a diákmenzák nem éppen fehér kenyerét? De előre futottak és érvényesültek. Tehetségük és akaraterejük vitte őket előre. Lehet, hogy a csehszlovákiai magyar nemzetiségi kutatóintézetek egyszer mafd feldolgozzák az általam említett 854 magyar nemzetiségű főiskolás további sorsát is. Tudom, hogy nem vallottak később sem szégyent, amint nem vallanak szégyent felnövekvő fiataljaink sem, akik anyanyelvükön szerezték meg középfokú ismereteiket. Az 1937—38-as tanévben 854 főiskolás magyar szülője nem aggódott gyermeke sorsa miatt. Hogyan aggódhatnának a mai szülők, amikor a szocialista társadalom sokszorozva megkönnyíti a továbbtanulás mindenfajta erkölcsi és anyagi lehetőségét? Dr. FARKAS ISTVÁN I i Az idegen szavak j Modern életünk új kellékeit, fogalmait gyakran az átadó nép nyelvéből vett szóval nevezzük meg. Napjainkban tehát a bővülő nemzetközi kapcsolatok egyre több idegen szóval gazdagítják vagy rontják nyelvünket. Gazdagítják vagy rontják? E kérdésben igen szélsőségesen oszlott meg valaha a nyelvművelők véleménye. Voltak, akik semmilyen idegen szót nem tartottak fölöslegesnek; mondván, hogy a nyelv minden idegen szóval gazdagodik. Mások viszont szerették volna kiirtani még azokat is, amelyeket az ótörökből vettünk át. A helyes út a kettő között van. Nyelvünk ma már aligha tudná nélkülözni az olyan szavakat, mint a búza, disznó, rozs stb. Vannak azonban olyan vendégeink is, amelyek jó magyar szavakat szorítanak ki, kényszerítenek mellőztetésre. Az idegen szavakkal kapcsolatban az az általános elv, hogy amely fogalomra van jó magyar szavunk, arra ne használjunk idegent. Ez a szabály már annyira közismert, hogy szinte nem is érdemes leírni. Mégis megtörténik, hogy pusztán kényelemből leírunk olyan Idegen szót, amely árt a közlés pontosságának: „Az incidensről hivatalos jelentést nem közöltek, és a hadügyminisztérium minden részletet szigorúan titkosként kezel." Nem akarom azt állítani, hogy az „Incidens" szónak nincs helye nyelvünkben. Ez nem volna Igaz. De itt egy hidrogénbomba elvesztéséről van szó, s ennek a jelölésére nem a legszerencsésebb. Ugyanez elmondható egyszerűen így: „Az esetről..." — Az idegen szó elkerülhető ebben is: „17 542 828 brigádórát dolgoztak le..." A brigád sző „meghatározott termelési feladatok teljesítésére egyesült dolgozók csoportja" jelentésben közismert. Nálunk használatos még „a közösség érdekében díjazás nélkül végzett munka" jelentésben. Az előbbi jelentését nem mindig lehet visszadni magyar szóval, az utóbbira általánossá kezd válni a „társadalmi munka" kifejezés. Idézetünkben az előzményből kitűnik, hogy társadalmi munkáról van szó. Félreérthetetlen marad és magyarosabb is lenne így: „17 542 828 munkaórát..." „128 millió 227 ezer dollárt Irányoz elő az ENSZ 1967. évi tevékenységének finanszírozására..." Kissé más fogalmazással könnyen elkerülhető a kellemetlen hangzású idegen szó ebben ls: „. .. az ENSZ 1967. évi tevékenységével összefüggő kiadások fedezésére ..." Nyelvművelésünknek régi törekvése, hogy a komikus ferdítésekre lehetőséget adó agronómus helyett a mezőgazdászt honosítsa meg. Ez az erőfeszítés még nem hozta meg a várt eredményt, ez a példa ís arról tanúskodik: „Meg Moksó László agronómis is." (Ebben a cikkben többször is előfordul, és sajtótermékeinkben naponta találkozhatunk vele.) Sokszor talán azért használunk magyar helyett Idegen szót, hogy szakszerűbbé tegyük mondanivalónkat. Pedig ha van megfelelő magyar kifejezésünk, az sem szakszerűtlenebb. — „ ... hogy szerves, valamint ásványi trágyázással a mezőgazdaság produktivitását hat-hét- • szeresére lehet emelni..." Ebben a helyzetben egészen jól • használható a termelékenységét szó. „A német iparművészet I súly- vagy inkább fénypontját • az aranyművesek kreációi ké- _ pezik." A mondanivaló nem vallja kárát, ha az alkotásai t i használjuk. • Gyakran hangulati különbség van a magyar és az idegen szó között. Az idegen szó lehet vá- • lasztékosabb, ünnepélyesebb hangzású; de talán még többször tapasztaljuk ennek ellen- • kezőjét. Nem mindegy Ilyenkor, hogy melyiket írjuk le. A jó fogalmazó ezeket a lehetőségeket • is ki tudja használni. Főleg szépirodalmi művekben gyakori az idegen szavaknak kor- vagy környezetfelidéző szerepük. Például egy egyszerűbb család életéről írva szemléletes ez • a megjelenítés: „A sparhelttól tisztes távolságban a kredenc ..." Az Ilyen esetekben • természetesen nem kifogásolhatjuk az idegen szavakat. Ugyancsak meg kell említe I nünk azt, hogy a szlovák és a cseh nyelv több olyan Idegen • szót használ, melyre van kifő- . gástalan magyar kifejezés. Fordításokban ezekre kell leginkább vigyázni. Nem szabad • őket minden esetben nemzetközi szakszókként kezelni. E néhány felvetett gondolat nem harci felhívás akar lenni az idegen szavak elleni küzde lemre. Az elmondottakból talán | kitűnik, hogy néha éppen az idegen felel meg jobban a köz- • lés céljának. Ha azonban a ma- _ gyár jobb, vagy legalább egyenértékű az idegennel, akkor • használjuk inkább azt. _ MORVAY GÁBOR